Regisztráció Blogot indítok
Tech

Retro játékmúzeum: Amit a TV-ben néztünk - Alfa Holdbázis I/2

Néhány hete kezdtem el egy sorozatot, amelyben egykori televíziós slágerműsorokat igyekszem visszaidézni nektek. Elsőként a számomra nagyon kedves Alfa Holdbázissal ismerkedhettek meg, aminek már az első részét láthattátok is. Most pedig rögtön itt van a második rész, ami hasonlóan érdekes volt mint az első.Tartsatok velem és emlékezzünk együtt a Space: 1999 sci-fi sorozatra! RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ…

Fontecone: Jimmy JV9 Pro Aqua 2 az 1-ben porszívó és felmosó teszt

Ha már unod a hagyományos porszívókat és a kézi felmosóval való bajlódást, a Jimmy JV9 Pro Aqua simán levesz a lábadról… és a koszt is a padlóról. Ez a 2 az 1-ben vezeték nélküli gép egyesíti a porszívózást és a nedves feltörlést, ráadásul mindezt higiénikus módon. Erős, 160 AW-os szívóteljesítmény, 90°-ban hajlítható szívócső, LED-kijelző, innovatív, két forgó moppal ellátott felmosófej, praktikus tárolóállvány és a bőséges tartozéklista egy…

Retro játékmúzeum: Kínai játék televízió persely

Ezúttal egy olyan játékot mutatok be nektek, amit igazából kiegészítésként használhattak a lányok babázás során, de akár eredeti funkciójának megfelelő perselyként is használhatták a gyerekek. Ez pedig nem lesz más mint egy Kínában gyártott műanyag játék televízió. A televízió valószínűleg leginkább a bababútorok között férhetett meg és a székekbe leültetett babák nézhették rajta az egyetlen képet.A készülék méreteit tekintve nem a legkisebb…

Hadijátékos: Lőpor kell, de ízibe! 1848-as csatajelentés

Gabriel Erkämpfen hadnagy vezette a puskaport szállító oszlopot, a vértes patrulja hét lovasával kényelmesen poroszkált, amikor meglátta a rebellis magyarokat a mezőn. Hirtelen felálltak a barázdák között addig hasaló barna kabátos gyalogosok. A hadnagy rögtön tudta, hogy időt kell nyernie, mert a császári sorgyalogosok le voltak maradva a szekér mögött, csak a jagerek tartották a lépést. Ügetést vezényelt, hogy a szántófölddel párhuzamos egyenes…

Értékőrző kincstár: A kamerák, amelyek előre látnak

Előrejelzés az AI vezérelte biztonságtechnika fejlődéséről A biztonságtechnikai kamerarendszerek az elmúlt évtizedek során gyökeresen átalakultak. Régebben leginkább arra szolgáltak, hogy utólag visszanézzük a rögzített eseményeket – gyakran akkor, amikor a kár már régen megtörtént. A döntések késlekedtek, az intézkedések csak a múlt árnyékában születhettek meg. Ma már egészen más korszakot élünk. Egyre több olyan valós idejű (real-time)…

Bitvilág: Online marketing ügynökség Budapest – Ne kapkodj, tervezd velünk!

Online marketing ügynökség Budapest – Ne kapkodj, tervezd velünk!   Ha kis- vagy középvállalkozásként próbálsz megállni a digitális térben, akkor pontosan tudod, milyen őrült tempóban változik minden. Egy weblap, Facebook-oldal, Insta-profil – ezek már rég nem luxus, hanem alapfelszerelés. Csak épp azon a ponton, ahol a tudatosság kezdődne, a lendület elakad. Mert mikor legyen időd stratégiát gyártani, miközben épp tíz megrendelést próbálsz…

Retro játékmúzeum: Heti TOP5 - Ami érdekelhet benneteket 2025.31.hét

Tudom a héten egy kicsit még takarékosabban működtem mint amit megszokhattatok, de bizony a pihenésre néha nekem is időt kell szánni.Ezen a héten igazából bemutatók és videók nélkül kellett átvészelnetek a napokat, de így vasárnapra azért a megszokott ajánló rovattal betértem hozzátok. Ismét szétnéztem az aukciós oldalakon és találtam is érdemes régi játékot. Tartsatok velem ezúttal is! Vörösmarty teherhajó - Egy klasszikus kisipai…

Hadijátékos: With Eagles to Glory, Napóleon német katonái az 1809-es hadjáratban

Kezdjük talán a szerzővel, John H. Gill, egy nyugalmazott amerikai katonatiszt, aki az USA dél-ázsiai védelmi politikájának szakértője. 2005-ben vonult nyugdíjba, azóta egy meglepő fordulattal Napóleon német nyelvterületen viselt hadjárataival foglalkozik (1809, 1813). Írt egy trilógiát az 1809-es hadjáratról (ezt), amelynek során a Habsburg Birodalom végül vereséget szenvedett a francia császár hadaitól. Ebben a háborúban vívtak csatát Győrnél…

Kiberblog: SECTOR16 - újabb hazai áldozat. Daru, szennyvíz, kemence, láncpálya - megint egy ipari vezérlési környezet

Bár július 17-én arról értekezett a (feltehetőleg) orosz SECTOR16 aktor csoport, hogy befejezik „áldásos” tevékenységüket, az a hír olyannyira nem volt igaz, hogy már másnap egy hazai fűtésvezérlési környezetet kompromittáltak, illetve most egy másik ipari vezérlőrendszer esett áldozatul a kampányuknak. A csoport a kampányhoz egyáltalán nem használ szofisztikált módszereket, egyszerűen egy automata bot által felfedezett, és gyenge jelszavakkal…

Antivírus blog: Hamis hibaüzenetekkel támad a ClickFix

Az ESET szokás szerint közzétette legfrissebb kiberfenyegetettségi jelentését, amely a 2024. december és 2025. május közötti időszakban tapasztalt kiberkockázatokat mutatja be a vállalat saját telemetriai adatai, illetve kutatói elemzései alapján.  Az időszak egyik legszembetűnőbb fejleménye az áldozatokat megtévesztő ClickFix robbanásszerű elterjedése volt: előfordulása több mint 500%-kal nőtt az előző félévhez képest, és jelenleg az…

Fontecone: Itt a hivatalos magyar Geekbuying - Vámmentes EU raktár, kuponok és hazai garancia!

Óriási hírt jelentett be a népszerű kínai webáruház, a Geekbuying: hivatalosan is elindult a teljesen magyar nyelvű felületük, amivel végleg búcsút inthetünk a nyelvi nehézségeknek és a félresikerült gépi fordításoknak. Az új oldal nem csupán egy fordítás, hiszen villámgyors, vámmentes szállítást kínál európai raktárakból, és ami talán a legfontosabb, mostantól magyar nyelvű telefonos ügyfélszolgálat is a vásárlók rendelkezésére áll. A startot…

Kiberblog: Eteleplaza.hu - kiszivárgott 4 millió rekord?

Úgy néz ki, hogy valami baj lehet az Eteleplaza.hu-val. Kering a neten egy 2GB-os SQL dump, amelyben az állítás szerint több millió rekord található, amelyben a felhasználók - vásárlók - személyes adatai (név, email, telefon) és előző rendelésekkel kapcsolatos adatok találhatóak.  A Redditen már július 18-án felvetették, hogy valami baj lehet, mert a NordVPN DarkNet monitoring megoldása már jelzett, 166 ezer egyedi felhasználói rekordot…

Bitvilág: Mobilinternet könnyedén – Amit nem mondanak el a reklámok

Mobilinternet könnyedén – Amit nem mondanak el a reklámok   🌍 Miért lett nélkülözhetetlen az internet?Ugye te sem tudod már elképzelni a mindennapokat internet nélkül? Ez az óriási hálózat összehozza a világ számítógépeit, okoseszközeit, és biztosítja azt a digitális közeget, amit világhálónak (WWW) hívunk. Ahogy változik az életünk, úgy alakulnak az internetezési szokásaink is. Manapság egyre többen használunk mobil eszközöket,…

Kezdő Órás: A hazai órás képzés jövője

Ezúttal nem csak hallhatjátok, láthatjátok is, hogyan épül a jövő órás nemzedéke, stúdióban beszélgettünk az Oktatóra és a Watchmaker School vezetőivel az órás képzés jövőjéről.   Podcastjeinket eddig kizárólag MP3 formátumban hallhattátok, de ahogy a magyar órás képzés jövőjéről van szó, úgy éreztük, ennek jár a videós változat is. Ezért stúdióba vonultunk, és meghívtuk a hazai szakma két meghatározó szereplőjét, Vályi Emőkét és Rákosi…

még több találat...