A Magyar Sportújságírók Szövetsége átadta hétfőn az Operaházban az év sportolója díjakat. A gálaműsor zenei szempontból is érdekes volt, mert minden kategória jelöltje a maga által választott zenére sétált a színpadra. A dalok 90 százaléka magyar szerzemény, mutatjuk a teljes listát.
A gála kreatív producere, Szabó László bocsátotta rendelkezésünkre a dalok listáját, ami egészen változatos. Olyan produkciók szerzeményei szóltak, mint például…
Megtalálható Spotify-on és Apple Podcast-en is.
Hogyan kezdődött nálad ez a szerelem? Emlékszel arra a pillanatra, amikor először húztál futócipőt?Az édesapám példája volt a döntő. Már óvodás koromban vitt magával; sokszor reggel, még az ovi előtt lementünk futni egy kört. Ezek nem is voltak olyan kicsi körök, simán mentünk 2-5 kilométert is. Nagyon hamar beszippantott a hosszútávfutás, az utcai és a terepfutás világa. Később beírattak…
Tatiana Shmayluk, a Jinjer énekesnője kemény kritikával illette a "female fronted zenekar" kifejezést, kijelentve, hogy torkig van azzal, hogy más női előadókkal veszik egy kalap alá a heavy metal világában, még akkor is, ha hangzásban semmi közük egymáshoz.
A brit Metal Hammer legújabb számában Shmayluk úgy fogalmaz, hogy "még mindig ezen a baromságon rugóznak az emberek", amikor arról kérdezik, mit gondol a "female fronted zenekar"…
A diákok hangja
Fiam, Kensei (ejtsd: Kenszej ), 2024 januárjában elindított egy diákmagazint. Még pedig azért, mert úgy érezte, hogy válságos helyzetekben, mint amilyen volt a korona terror időszaka is, senki sem kérdezi a gyerekeket. Mintha a gyerek szó csupán annyit jelente, hogy: - Okostelefonba belebutult gémerek. Szóval a 12 éves fiam nem értette, hogy miért a felnőttek akarják eldönteni mi van a gyerekek érdekében? Mivel én állandóan…
A közvéleményben az a kép él az általános mesterséges intelligenciáról (artificial general intelligence, AGI), hogy a számítógépek ugyanolyan intelligenssé válnak, mint az ember, és képesek lesznek elvégezni a legtöbb vagy az összes tudományos munkát.
A gépitanulás-szakértő Andrew Ng új tesztet – új Turing-tesztet – javasol a gépi intelligencia megítélésére.
„A tesztalany, legyen az számítógép vagy képzett szakember, hozzáférést kap egy…
Dr. Hack Péter január 11-én elhangzott prédikációjában azt hangsúlyozta, hogy Isten békessége nem emberi teljesítményből fakad, hanem felülről, Istentől érkezik, és minden értelmet felülhalad.
Az apostoli levelek visszatérő üzenetére utalva kiemelte: a kegyelem előfeltétele a valódi békességnek, és békesség, valamint szentség nélkül senki sem látja meg az Urat. A békességhez vezető út az Úrban való örvendezés, a szelídlelkűség gyakorlása és az…
Gőzkieresztős posztpunk, lötyögős diszkó, és az Aranka szeretlek szelleme is visszatér a Mayberian playistjén.
Miután listába szedtük a legjobb külföldi és magyar lemezeket, filmeket és sorozatokat, idén is megkértünk zenészeket, hogy gyűjtsék össze a kedvenc dalaikat, albumaikat az évből. Ezúttal a dreampopos Mayberian Sanskülottsot, akik megújult felállásban készítették el tavaly egyik legszerethetőbb lemezüket, a Nem álmodom semmirőlt.…
A Filmvilág Podcast hírmagyarázó magazinműsorában a hírmagyarázás mellett megemlékeztünk Tarr Béláról. (Az adás még a múlt héten került ki támogatói oldalunkra a Donablyn.)
Menetrend:
00:55 – Holt tart most a Warner-Netflix-Paramount saga?
07:05 – Tarr Béla és mi
21:25 – Hányan látták a Tarr-filmeket?
30:15 – Filmes hírek, amelyeknek örültünk a héten
37:05 – Vetítéseket ajánlunk
41:20 – Dénes elmesél egy…
A Pécsi Tudományegyetem január 9-én „Foglalkoztatás és jóllét” címmel rendezett konferenciát a Kancellária Koltai Dénes Aulájában.
A tanácskozás középpontjában a munkaerő megtartása, a munkahelyi jóllét és a gazdasági versenyképesség összefüggései álltak. Dr. Tésits Róbert köszöntőjében rámutatott: a foglalkoztatás és a jóllét nem külön kezelhető kérdések, mivel csak integrált szemlélettel biztosítható a fenntartható fejlődés. Az előadások a…
Tehetségére Courtney Barnett is felfigyelt, különös zenei világát olyan előadókhoz hasonlítják, mint David Byrne vagy Laurie Anderson. A kiváló énekes-dalszerző június 25-én először lép fel nálunk, és a Dürer Kertben játssza magával ragadó, gótikfolkos dalait.
Az új-zélandi énekes-dalszerző Hannah Harding, aki művésznevén Aldous Hardingként vált ismertté, 2015-ös debütáló albumával hívta fel magára a figyelmet. A lemez gótikus indie-folk…
Február 16-án, a Cziffra Fesztivál keretében különleges bemutatóra kerül sor.
Gubik Petra – Fotó: Kis Márkó
Miklósa Erika és Balázs János, a legendás opera-zongora fókuszú előadásokból ismert, már-már ikonikusnak számító párosához a Junior Prima díjas Gubik Petra csatlakozik, hármasukat pedig a magyar népzene autentikus képviselője, Pál István Szalonna és Bandája egészíti ki. Mindannyian különböző műfajokban tevékenykednek, mégis összeköti…
Február 20-án az A38 Hajón debütál Pajor Tamás 3.0, avagy a „Weisz” produkció: egy performatív comeback, amely egyszerre tekinthető jubileumnak és egy teljesen új korszak nyitányának. Az előadás egy szimbolikus évfordulóhoz kötődik: 40 éve született meg Pajor ikonikus rap-költeménye, A rock and roll az nem egy tánc, amely azóta is ugyanazzal a makacs igazsággal ketyeg, mint egy túlélő metronóm.
Pajor Tamás a magyar underground megkerülhetetlen…
Bio terrárium sisakos kaméleonnak – működik vagy csak divat?
Elmélkedés a természet kicsinyített másáról
A bioaktív terrárium: egy apró, önfenntartó világ, ahol a sisakos kaméleon békésen üldögél az élő növény között, miközben a talajban láthatatlanul dolgozó mikroorganizmusok gondoskodnak a tisztaságról és az egyensúlyról. A koncepció egyszerre egzotikus és fenntartható, ami nem is csoda, hogy sok terrarisztika-rajongót megérint. De vajon…
A magyar kultúra napján ingyenes minifesztiválon mutatkoznak be az NKA Hangfoglaló Program Induló Előadói. Január 22-én a Turbinában fellép az egyik legizgalmasabb feltörekvő zenekar, a Loophia, a neo-pszichedelikus Glencz, a folk-punk rapes Pavilon, és az első Carson Coma Palántaprogram nyertese, a Telehold is.
Január 22-én az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Induló Előadói Alprogramjának mind a 12 idei támogatottja fellép a…
A Pécsi Kulturális Központ szervezésében február 3-án 18.30-tól Dr. Mangó Gabriella orvos-természetgyógyász tart előadást az Apáczai Művelődési Házban.
Az esemény középpontjában az a szemlélet áll, amely szerint a gyógyulás két pilléren nyugszik: az orvostudományon és a természetgyógyászaton, miközben a folyamat aktív szereplője maga az ember. Az előadó nem választ a két megközelítés között, hanem összekapcsolja azokat, hangsúlyozva, hogy a…
Ahogy azt podcastunkban is mondta Lovasi András, újjáalakulása óta idén először fesztiválokon is fellép majd a Kispál: a Campus és a Fishing On Orfű mellett a Művészetek völgyén is, ami július 24. és augusztus 2. között nyári pezsgéssel és többek közt Geszti Péter és a Budapest Bár koncertjeivel várja a látogatókat.
Jubileumi kiadással tér vissza idén az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, 35. alkalommal ismerhetik meg a látogatók a…
Szent-Györgyi Albert (1893–1986)Nobel- és Kossuth-díjas orvos, biokémikus, professzor, akadémikus
„Az 1937-es élettani-orvosi Nobel-díjat Szent-Györgyi Albert nyerte el »a biológiai égésfolyamatok, különösképpen a C-vitamin és a fumársavkatalízis szerepének terén tett felfedezéseiért«. Már Szegeden kezdett foglalkozni az izom működésével, és sikeresen vizsgálta az izom fehérjéinek szerepét az izom-összehúzódásban, és itt teljesedtek ki a…
#nepálitunika #bohostílus #devifashion #nepáliruha #kézművesdivat #pamuttunika #hímzettfelső #fenntarthatóság2026 #etnodivat #fairtrade
A nepáli tunikák 2026-ban a női ruhatár egyik legsokoldalúbb darabjaivá váltak, ötvözve a keleti spiritualitást a modern, városi kényelemmel. Ezek a ruhadarabok nem csupán esztétikusak, hanem a lassú divat (slow fashion) elkötelezett hírnökei is, hiszen természetes alapanyagokból, gyakran kézi munkával…
Hosszabb csend után új kislemezt jelentkezett a kortárs darkpop-szintipopos, new wave-es Clayfeet. Az atmoszférikus, egyszerre komor és táncolható Soul of the Machine a „géppé vált ember kollektív üvöltése”.
Az új dalról Babra, a duó énekese írt hosszabban: „A Soul of the Machine egy korszak metaforája. Ott feszül benne az emberiség egyik legnagyobb dilemmája: mit veszítünk el az analóg világ elmúlásával? Az ipari forradalom és a mesterséges…
Óvodáskorban a dadogás sokszor kizárólag a beszédben válik láthatóvá. A megakadások, ismétlések, elnyújtások miatt könnyű azt gondolni, hogy a nehézség „csak” a beszédhez kapcsolódik. A szakmai tapasztalat és a szakirodalom azonban azt mutatja, hogy a dadogás nem egyetlen terület problémája, hanem több működési szint összefonódásából alakul ki.
A dadogás megértéséhez ezért fontos tágabb összefüggésekben gondolkodni.
A beszéd csak a felszín
A…