Amikor a problémás család tagjai egymásnak esnek Szenteste előestéjén, az ifjú Max kiábrándul az egészből, és hátat fordít a karácsonynak. Nem sejti azonban, hogy az ünnep elutasításával magára szabadította a Krampusz haragját, amely egy ősi démoni erő, és megbünteti a hitetleneket. Elszabadul a pokol, kedvelt ünnepi alakok kelnek szörnyűséges önálló életre, és ostrom alá veszik a családi otthont, arra kényszerítve őket, hogy harcoljanak…
Fülszöveg:
Lockwoodba beköszöntött a karácsony. A Fairway Színtársulat buzgón próbálja Az égig érő paszuly című ünnepi pantomimot, amellyel a templom tetőfelújítására akarnak pénzt gyűjteni. De az amatőr színjátszók körében az ünnepi időszak ellenére nem teng túl a nyájas szellem. Sarah-Jane kapaszkodik a székébe, fenyegetve érzi elnöki pozícióját, a díszletet alkotó üvegszál paszulyról elterjed, hogy tele lehet azbeszttel, és valaki a fejébe…
A PVSK tájfutó szakosztálya 2025-ben nyolc év után ismét az Országos Bajnoki pontverseny második helyén zárt.
A 2017-es eredményt követően a tudatos, többéves építkezés, az egységes szakmai koncepció és a következetes utánpótlás-nevelés a tavalyi harmadik hely után újra dobogóra emelte a szakosztályt. Az idényt hazai és nemzetközi sikerek is erősítették: a Junior Világbajnokság váltójában Benke-Somorjai Dávid ötödik, a felnőtt világbajnokság…
Boldog Karácsonyt kíván a Budapest Rebels!
Forrás: a Budapest Rebels közösségi oldala a facebookon és az Instagramon.
Itt a legjobb alkalom, hogy felfedezzük a magyar baseball jelenlétét hazánkban. Amikor a közösségi oldalon szembe jött velem a Budapest Rebels Karácsonyi köszöntése és láttam a megosztott fotón a lelkes csapatot, ellenálhatatlan készség fogott el, hogy megosszam a Budapest Rebels Karácsonyi üdvözletét!
Nagy megtiszteltetésnek…
Fülszöveg:
Közeleg a karácsony, és a tősgyökeres londoni Mina sorsfordító pillanat előtt áll: már csak alá kell írnia egy szerződést, hogy elérje a hőn áhított állást. Ám ekkor titokzatos levelet kap, benne egy ódon kulccsal, amelyet a rég nem látott keresztapja küldött…
Mina évtizedek óta nem hallott a habókos művész felől, ám a férfi most arra kéri, vigyázzon egy ideig a kis cornwalli szigeten álló házikójára – és a macskájára. A lány…
Bengália vagy Banglades ősi városát, Dhaka-t még az időszámítás előtti első évezredben alapították. Nevét a termékenység istennőjének itt talált szobra után kapta, amely elrejtett istennőt jelent. A város háborúkkal terhes viharos története és a sorozatos pusztító áradások a település régmúltját is csaknem teljesen eltörölték. Számos nyomornegyed található itt, köztük a Bhola, Palli, Korail és Molla. A nem megfelelő csapadékvíz-elvezetés azt…
A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának közössége december 19-én, a téli szünet előtti utolsó tanítási napon közös ünneplésen vett részt.
A program reggel szentmisével kezdődött a Székesegyházban, amelyet Lovász Zsolt iskolalelkész mutatott be. Az istentiszteletet követően az osztályok saját tantermeikben tartották meg karácsonyi együttlétüket. A délelőtt zárásaként az iskola közössége a díszteremben gyűlt össze, ahol a néprajz tagozatos…
Az 1995-ben szervezett találkozóról.
Az alábbi történet hosszú. Ez igaz. Miért éri meg egy kívülállónak elolvasni? Aki nagyon mazochista hajlamú, annak ez nem kérdés. Aki átszenvedi, az nyerhet belőle pár olyan információt, amit a média nem kötött az orrunkra. Az, hogy ezek érnek-e annyit egy kívülállónak amennyi az elolvasáshoz kell, hát, nem tudom.
Pár éve írtam arról, hogyan alakulgatott a sorsunk a rendszerváltás éveiben. Aki nem…
Egy csapat fiatal trópusi vakációra megy egy pazar tengerparti luxusházba. Minden szuper, van pia, napfény, jókedv, kacagás… De Ben valahogy egyre furcsábban viselkedik. Eddig mindig kedves volt, barátságos, sőt egyenesen cuki. De most mintha megváltozott volna a hangulata. Ingerült, sőt néha kifejezetten dühös. Márpedig az nagyon nem jó, ha Ben dühös. Ugyanis Ben egy csimpánz...
A Paramount új, idegtépően feszült és vérfagyasztóan izgalmas…
Üdvözlet Őfelségétől, a Macskától - haltállal és karácsonyfával kiegészítve (mindkettő fontos számomra!)
Mrrr! Kedves Kétlábú! Jó, hogy találkoztunk ebben az entrópia felé haladó világban, ahol mindig fontos, hogy legyen kiben bíznod, legyen olyan valaki a környezetedben, aki, mint a fény (ami vagy hullám, vagy részecske, de erről majd később értekezem veled), szóval, mint fény mutatja az utat. Ez vagyok én Neked: Őfelsége, a Macska. Kövess…
A világ félelmetesebbnek tűnik annál, mint amilyen valójában, mert főleg olyasmiket hallunk róla, amik átjutottak a figyelemszűrőnkön vagy a sajtón — de éppen azért jutottak át ezeken, mert félelmetesek.
Igencsak hektikus éven vagyok túl; abbahagytam a gimnáziumi tanítást, és újra elkezdtem teljes erőmmel a felnőttoktatásra koncentrálni. Megjelent ismét egy saját önálló kötetem, melynek előkészítése, összeállítása sok energiámat elvette.…
Az 1920-as évek végén egy berlini folyóirat interjúsorozatot közölt számos híres személyiséggel, azt kérdezve tőlük, mi volt életük „legerősebb benyomása” – ahogy a körkérdés címe is szólt. Megkérdezték Brechtet is, aki szűkszavúan, szinte odavetve felelt:
„Nevetni fog: a Biblia.”
Brechtet aligha fűzte vallásos érdeklődés „a könyvek könyvéhez”, sőt, olykor parodisztikus átiratokban is idézte. Műveiben azonban a Szentírás rekedt, gúnyos…
A Pécsi Református Kollégium Technikuma és Szakképző Iskolája december 18-án tartotta karácsonyi istentiszteletét a sellyei református templomban.
Az alkalmat Fodor Anna tiszteletes vezette, a „SZAKI” diákjai számára. Az ünnepi esemény központi eleme a 9–10. évfolyamos technikus és szakképzős tanulók betlehemes műsora volt, amely közösségi összefogással és fegyelmezett felkészüléssel valósult meg. Az adventi időszak hétfői áhítatain az iskola…
Szigeti Bence gitárművész Esztergomban zárta a 2025-ös évet, ahol a karácsonyi koncertsorozat utolsó állomásaként két teltházas esttel lépett színpadra a Szent Adalbert Rendezvényközpontban.
A Schwartz Zoltánnal közös hangversenyek méltó lezárását adták annak a karácsonyi szezonnak, amely során összesen huszonkét koncert valósult meg országszerte. Az esztergomi esték hangulatát az intenzív közönségjelenlét és az önfeledt zenélés határozta meg,…
A Kékestetőt ezúttal egy piros jelzésű útvonalon közelítettem meg. Legutóbb a Kéktúrán jártam erre, ezért nem terveztem, hogy egyhamar visszatérek. Amikor azonban adódott a lehetőség, hogy egy másik irányból is megismerjem Magyarország legmagasabb pontját, éltem vele. Nézzük, merre jártam, és mit tapasztalatam.
2024.03.29.
Mátrafüred üresen tátongott. A Csepegő-forrás alig csepegett, de a Csorgó-patakról bizonyos szögből olyan képeket…
December 24-e, Ádám–Éva napja a karácsonyi ünnepkör egyik legösszetettebb napja volt.
A katolikus hagyomány szerint ez a nap a karácsonyra való testi-lelki felkészülést szolgálta, és a hamvazószerda, valamint a nagypéntek mellett a legszigorúbb böjti napok közé tartozott. A keresztény közösségekben a böjt nem pusztán étkezési megszorítást jelentett, hanem a megtisztulás és az elcsendesedés eszköze volt.
A karácsonyi asztalnak szigorúan…
Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: IMP Magazin 2014. június.
Azoknak az olvasóinknak, akik általában figyelemmel kísérik TINTA blog Nyelvünk tája rovatát, talán már jelez is valamit ez a cím; számukra talán már kisejlik belőle, hogy itt ezúttal bizonyos szólásokkal kapcsolatos kérdésekről lesz szó. Akik erre gondolnak, helyes nyomon járnak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy arra keressük a választ, pontosan hány ágra is süt a nap…
TK - 98
Az atlanti partok nagy múltú francia kikötőiről olvasva az ember hatalmas kikötővárosokat képzel el, és aztán meglepődik amikor kiderül, némelyik még magyar viszonylatban is csak kisváros minősítést kapna. Ilyen például Cherbourg, melynek hatalmas kikötője Napóleon egyik nagy presztízsberuházása volt, bár a négy kilométer hosszú hullámtörő gátak építését igazából már a forradalom előtti időkben elkezdték, és aztán majd csak XIX. század végén…
Az ipari technót újragondoló Blawan mélyen személyes lemeze. De nem kell megijedni: megvannak a tőle elvárt koszos dobok, morgó basszusok, groteszk hangok, vad ötletek - és sajátos humora is a régi. Ez a kritika először a Recorder magazin 129. számában jelent meg.
Blawan a 2012-ben robbant be az ipari techno eredeti újragondolásával, majd élte a sikeres elektronikus zenészek életét, ennek velejáróival. Amikor ebben megcsömörlött, plusz Covid,…