Ha nem csalnak az emlékeim, a Jégbontó lemez megjelenése környékén egy, Ficzek Andrással készített interjúban került szóba, miszerint az akkor még Echo Of Dalriada néven működő zenekar hosszabb távú terve a hónapnevek régies elnevezésén keresztül végigvinni a zenekar majdani diszkográfiáját. Azóta közel két évtized telt el, és tucatnyi Dalriada korong készült. A soproniak csak a sorlemezeket tekintve is a tizedik albumuknál járnak, a koncepció…
Top 10 vízinövény, amit érdemes kipróbálni a kerti tóban
A kerti tó nemcsak a kert egyik legszebb dísze lehet, hanem egy önfenntartó, egészséges ökoszisztéma is, amely vonzza a madarakat, rovarokat és más élőlényeket. Ennek alapfeltétele a megfelelően megválasztott és jól elhelyezett vízinövények használata. A vízinövények oxigént termelnek, árnyékolják a víz felszínét, csökkentik az algásodást és természetes szűrőként működnek. Mostani…
Amióta a YouTube-on lehet hivatalos koncertvideókat nézni, azóta nem nagyon hallgatok koncertlemezeket. Valahogy lejártnak éreztem őket – ha már lehet nézni is, miért csak hallgatnám? Ez sokáig így volt, pedig a zenetörténetben voltak (és vannak) igazán jó koncertalbumok. Lehetne sorolni, de szerintem mindenkinek megvan a maga kedvence ebben a műfajban is.
Aztán jött a Helloween tavaly év végén megjelent koncertalbuma, és teljesen megváltoztatta…
A tavalyi - harmincadik - jubileumi év után idén is várja a rajongókat Magyarország egyetlen, kimondottan a rock / metal színtér előadóira fókuszáló fesztiválja, a Rockmaraton!
A 2025 július 2-5 között tartandó fesztiválon három színpadon, minden nap kora délutántól éjszakáig tartó koncertekkel, kiemelkedő nemzetközi zenekarokkal és a magyar szcéna ikonikus nagy csapataival, valamint a fiatalabb korosztályt képviselő mainsteam és underground…
Zirc vasútállomás, a MÁV 11.sz. Győr-Veszprém vonaláról.
Andy García egy olyan színész, akit több évtizedes karrierje alatt számos műfajban és különböző karakterekben láthattunk. Képessége, hogy mélyebb, érzékenyebb szerepeket alakítson, miközben megőrzi vonzerejét, sokak számára őt a filmek egyik legkiemelkedőbb férfi színészévé tette. Íme Andy García 10 legfontosabb filmje, amelyek meghatározták karrierjét.
A keresztapa III. (1990)
A Corleone család történetének harmadik részében Andy García…
A Motionless In White harmadszorra hozta el sötét, indusztriálba hajló metalcore világát Budapestre. Legutóbb 2018-ban jártak nálunk, ezúttal egy nagyobb szabású produkcióval tértek vissza, bőven bepótolva az elmúlt évek kihagyását. A 2022-es Scoring The End Of The World gyakorlatilag megkoronázta mindazt, amit a Reincarnate és a Disguise lemezekkel évek alatt felépített a banda: egy sajátos, sötét esztétikára épülő, mégis mainstream-kompatibilis…
A Rakéta Regénytár (RaRe) nevű sorozattal nem is tudom, hogyan vagyok. Volt néhány darabja, ami zseniális (Szálka hal nélkül,, A lator, A nyúl éve, A tanú), de a többség tökéletesen hidegen hagyott. Soha el nem kaptam a sorozat koncepcióját. És soha nem békültem ki a rettentően vacak, széthullós kötéssel. (Mondjuk ez éppen nem akart ilyet tenni, de csak kivétel, amely erősíti a szabályt.
És soha nem voltam kibékülve azzal, hogy a regényekről…
Néhány régi dal ráncfelvarrt kiadásával na és persze több új dallal megjelent a California Reaper albuma, a Vérkert. A több tagcserén átesett zenekar anyaga az alábbiakban található meg, érdemes ráfülelni!
Új klippel jelentkezett a budapesti modern rock zenekar, a Foxriver. A Kimondatlan című daluk nemcsak zeneileg hoz újdonságot, de vizuálisan is erős atmoszférát teremt: a sötét hangulatú videó mélyen illeszkedik a dal üzenetéhez.
A Kimondatlan egy tudatos zenei kísérlet eredménye, amelyben a zenekar eltér a korábbi szerzeményeitől: a nu-metálos riffeléssel, a szokottnál hosszabb gitárszólóval és az erőteljes hangszeres szekcióval az ütős…
The Last Hero címen leszállította az idén megjelenő új albumának, a May The Bridges We Burn Light The Waynek az első előzetesét az Omnium Gatherum. Az igen bika nóta, amihez amúgy klip is jár, az alábbiakban található meg. Érdemes megemlíteni, mert nem mellékes infó, hogy a finn veteránok jövőre újra Budapestre látogatnak, február 17-én a Barba Negrában fogják bemutatni majd az említett lemezt.
A koncertről további infókat ITT találtok, a…
Tényleg! A Tóti-hegy kopasz csúcsán, a fák fölött, mindenféle épített kilátó nélkül nézelődhetünk körbe, és beláthatjuk az egész Balaton-felvidéket, a Káli-medencét, a Tapolcai-medencét, a tanúhegyeket és a Balatont is. Távcsővel még a déli part látszó településeit is végigböngészhetjük. Elláthatunk a Hegyestűtől a Sümegi-várig, a Haláptól a fonyódi dombokig, sőt tovább.
De melyik az a Tóti-hegy? Hát az a kis kúp alakú ott középen - a Csobáncról…
Zongorista volt, mi más? Elég sok más, költő is, meg olyan zenetudós-féle is, érdekes, bár nem átütő hatású műsorokat készített a Schubert-szonátákról, könyveket írt a zenéről, szóval olyan okos ember. Okos ember, aki a gondolatai jelentős részét a zongoránál fejtette ki. Valószínűleg ebben különbözött a legtöbb közismert zongoristától, a zenélés elsősorban nem érzelmi kiáradás volt nála, hanem kommunikáció. A zongora nem a meghosszabbított énje,…
In the ancient land between rivers, gods were born, reigned, and perished over millennia. Temples rose upon the muddy banks of the Tigris and Euphrates, and within them, priest-kings whispered the secret names of power. The sky cracked, the earth trembled, and divine fire took form in mortal vessels. Anu ruled from the heights of heaven, while below, Inanna’s beauty and fury toppled empires. The wheel of time turned, and what was once divine…
Pau Víctor er en spiller i sin beste alder. Han kan spille som midtspiss og kantspiller. Han er en ballløs løper med god bevissthet og fotarbeid. Pau Víctors karriere har imidlertid vært full av oppturer og nedturer. Han har ikke tid til å ta på seg en billige fotballdrakter og spille for Barcelona. Og han vil ha enda mindre tid til å spille i fremtiden.
For øyeblikket er Lewandowski, Yamal og Raphinha i Barcelonas angrepsfelt like stabile som…
Szürreális miniregény. Sokat hallottam már Erdős Virágról, régen terveztem, hogy olvasok tőle, eljött ez az idő is. Bár egy költőről van szó alapvetően, ez nem verseskötet - bár akadnak benne szép számmal rímek -, hanem próza, annak viszont elég különleges. Adva van Lili, a Kalocsa bolygóról Budapestre érkező ufó, aki robotjával, Lalival beveszi a várost, és mindent felforgat maga körül. Nagyon rövid elbeszélésről van szó, nem is annyira…
Modular quick-release design is revolutionizing the maintenance processes in asphalt mixing plants, significantly reducing downtime and enhancing operational efficiency. As the demand for asphalt production continues to rise, minimizing interruptions during maintenance becomes crucial for meeting project deadlines and maximizing productivity. This article explores how implementing modular quick-release design can effectively shorten maintenance…
Sané a joué au Bayern Munich la saison dernière. Malgré des performances plutôt médiocres à Manchester City, il a pu porter le maillot foot personnalisé numéro 10 après son arrivée au Bayern Munich. Cependant, après avoir rejoint le Bayern Munich, son état de santé s'est dégradé et il n'a plus pu assumer les responsabilités de ce poste.
Le destin entre Sané et le Bayern Munich est également en dents de scie. Après plusieurs jours de…