Regisztráció Blogot indítok
Szex

Baranyi Imre - Versek hazafelé: Rotáció

Az arcodon nehéz idők folyása lassan megannyi árkot ás, le nem lohasztja balzsam, karakteres vonások éleződnek abban.   Göcsörtös éveid csak egyre-másra gyűlnek, a létedet, ha gyötrik, égnek és kemények, nem éled át lobát a régi büszkeségnek.   Az álmodat felébredőn el is sodorja, hiába kapsz utána, vén, bolond motolla, mi vagy csupán, amelynek elkopott motorja.   Nem oly soká a gyorsuló idő bezörget, repülsz ködén, el is hagyod…

Baranyi Imre - Versek hazafelé: Egy őszi ághoz

Az ősz a kerteken motoz, ruhája hull, csak egyre hull, körötte mindenütt toboz, s levél hever gyanútlanul.   Ezernyi színe andalít, s ha meztelenre vetkezett, utószor egy picit vadít, kicsit kacérkodik veled.   Utána már csak ág marad, magánya szélre rezzenő, kifosztva bár az ég alatt, de törzse mégis egyre nő.   Remegve néz a tél elé, rügyét takarva álmodik, csupán az ősz szeret belé, no meg ma én is egy kicsit.

Baranyi Imre - Versek hazafelé: Kerestelek

A végtelen, kopár hegyek között tovább kerestelek, hiába volt, belátom, te messze, túl az ormokon, a vágy ölelte álmokon, feledted el világom.   Hiába, már a sorvadás emészt el és ma semmi más nem orvosolja lelkem, csak az, ha látom arcodat, ha éj után a pirkadat idézi fel merészen.   Ha lázad ég a lázamon, szerelmi bűvkörébe von a perzselő varázsod, de látod, oly magam vagyok, sem ördögök, sem angyalok, csupán maradt az…

Baranyi Imre - Versek hazafelé: Esélylatolgató

Maradt-e még elég erő, a zord vihar, ha újra jő, kibírni majd a súlyát, vagy elbukunk a tomboló szelek között, akár a szó, ha elharapva súgják?   Tetőnk vajon kiállja még a förgeteg szilaj dühét, vagy enged a nyomásnak, a lelkeink megégnek-e, ha jő a végzet ördöge, vagy épp a mennybe szállnak?   Ki tudja, hogy mi vár reánk, ha véget ér az éjszakánk, kivirrad újra ránk majd, vagy elbutít e mély, sötét agyunk csiholta balga…

Baranyi Imre - Versek hazafelé: Lebbenések

Fűre-fára, vadvirágra, májuséji orgonákra száll a béke, gondtalan elfeledkezik beléje, készakarva tolja félre mindenét, mi útba van.   Mert a béke libbenése átfonódva és igézve éjszakánkra ráderül, így a Hold továbbragyogja, gömbölyűre mámorodva integet reá felül.   Ám a holnap eljön újra, véres ördögöt vajúdva háborút csihol megint, és a béke undorodva rebben át a csillagokba, s vissza mérgesen legyint.

Baranyi Imre - Versek hazafelé: Egy fűzfapoéta dala

Akár lehettem volna bölcs is, de mást akart a sorsom, ím maradtam ócska, balga bugris, ki túl se lát a versein.   A költeményeim silányak, hiába ontom őket én, ki, hogyha hallja, fut világnak, s remegve vár a túlfelén.   Ha fűre-fára hull a rímem, a fűzfa ága hajladoz, előbb-utóbb elűznek innen, de versem árja visszahoz.   Temetnek akkor egy verembe, fölém nehéz kereszt kerül, s tudod, mi lesz kövére vésve? Vigyázz, alatta ördög…

Baranyi Imre - Versek hazafelé: Tábornoksors

Mert belefárad a harcba, titokban béke fut át az agyán, de a gőg mégis eszét veszi, tölti legottan puskacsövét, meg a légierőt küldi morogva az ég tetejére, hogy ki remegve alatta marad, vesszen az ördöge rút örömére, hulljon a bomba a kertek alatt.   Arca ragyogva dicsekszik urának, lángol az ég, feketednek a fák, sírva rohannak a népek, a vágyak vesznek a füstben a sóhajon át, estefelé, ha elülnek a harcok, rezzen a szíve a…

Baranyi Imre - Versek hazafelé: Ősz kapuján

Múlik a nyár, a napok heve lanyhul, őszbe csavarja fejét a világ, kontya alól madarak csapatostul déli egét monoton szelik át.   Őszi szelek viszik őket előre, messzi vidék fele tartanak ím, szárnyaikat kiterítik az égre, és tovaszállnak a fellegein.   Itt maradok, remegő karolással átölelem kifakult nyaramat, suttog a csendem a parton a sással, ködbe bicsaklik a hajnali nap.   Lelkem az ősz kapuján bekopogtat, ő odaküldi az…

Baranyi Imre - Versek hazafelé: All-in

Lám, a világ belefúl közönyébe, észre se venni, amint lemerül, önmaga ellen iramlik a vére, égeti pokla tüzét cefetül.   Nincs az az érv, mire hajlana mégis, nincs az a szó, mi lefogja kezét, tépi az erdeit, ördöge fétis, sarkain egyre csak olvad a jég.   Már a jövőt se akarja szeretni, éli csak egyre a balga torát, múltja cudar, keserű, örökölni mégse ereszti előre fiát.   Nincs, amit adjon a vézna utódnak, mindene úszva veszett…

Baranyi Imre - Versek hazafelé: Est

A félhomály keríti már az udvart, a bokrok ágain szitál a szél, a kerti tó felől kuruttyolást hajt, tücsökzenét belékeverve még.   A háztetőre ül puhán a béke, fölébe óriási Hold gurul, s az alkony álmodón az est ölébe nehéz fejét lehajtja jámborul.   A langyos égre csillagok ragyognak, nem is sokára mindegyik kigyúl, s a lelkeink a bársonyos varázsnak megadva mind magát, belécsitul.   Közelg az álom éji libbenéssel, mesék ködét…

Baranyi Imre - Versek hazafelé: Így vagyunk mi el

Borong az ész, nehéz a szív, szikáran ég a régi vágy, ha nincs jövőd, mi tettre hív, ugyan miképpen oltanád?   Ha gúzsba kötve két karod megélhetésedért remeg, mi fojtaná a bánatod, mi oldaná a görcsödet?   Ha fent a gúny, s a kény az úr csupán a kék azúr alatt, ne is csodáld, ha itt alul az éltetés haragba csap.   A gazdaság ütőerén kevély urak tapadnak ím, alázva mind, ki bár szegény, de megdagadva voksain.   E kis hazán ma…

Baranyi Imre - Versek hazafelé: Lápi lidércek

Leszel nem oly sokára szolgafaj, Verecke őseid hiába szűrte, hiába volt a felmenőd magyar, maradsz csupán parázna, léha csürhe.   Tekintetes, kevély nagyúr, ha épp pödörni kezdi cifra árja bajszát, te felnevetsz, haragja száll feléd, s a pulpitus mögül vadul rivall rád.   Vigyázz, ha nem fogod be balga szád, talán bizony deresre is feszítnek, az undor és a félelem fog át, amint latolgatod komor jövődet.   Letűnt idők veszélyes…

Baranyi Imre - Versek hazafelé: Undor

Kaján akarnokok közé vegyülve bár, de még beállsz a sorba némi üdvért, a lelkiismeret gyomorforogva vár, a jobbik éneden lyukat talál szél, fütyülve jár a büszkeség romos falán, leköpve minden álmodat, csak állsz ott, hiába élni kell, s a tű hegyes fokán is átverekszed önmagad, s beváltod a rád szabott konok reményt, habár sajog, de fogcsikorgva űz az élni vágyás, miért is elharapva fuldokol jajod, a lelkeden megül, s a súlya mázsás.

Baranyi Imre - Versek hazafelé: Ma éjre

Leszek ma tengerár, a ringató habod, repítem én a távolokba csónakod, s habár a vad vihar feletted átsüvölt, szerelmem akkor is te égve tündököld.   Leszek Napod, ha ázva érsz a partra majd, a szívem átölel, s a pitvarán kihajt ezer virág, hogy illatán a lenge szél emelje szárnyad égbe szállva, könnyedén.   Leszek ma éjre még a Holdad is, ha kell, ki lágy ezüstsugárral égve átölel, leszek, ki hajnalig mesét susog neked, de hogyha jő…

még több találat...