Regisztráció Blogot indítok
Szex

Mitológia: A vírus

A vírus is élő szervezet, amely mutálódhat. Egyre inkább alkalmazkodni tud az új életkörülményekhez. Erről következzen egy városi legenda Mongóliából. Egy meztelen ember fekszik a faasztalon arccal lefelé, már nem él. A karjai ki vannak csavarodva,  ezért tenyere szorosan az asztalhoz nyomódik. Egy élő férfi is van a helyiségben, akinek szinte mindegyik foga hiányzik, a meglévők is helyrehozhatatlan csonkok, ő maga nagyon elhanyagolt állapotban…

Spotlight on my corrupt mind: A BÍBORVÖRÖS DOLGOZÓSZOBA

Élénken emlékszem a percre, mikor ráeszméltem, hogy a bennem rejlő Istennőt kiengedtem, s hogy a férfi akinek a szobájában voltam kedves volt, akár egy gyóntató pap. Én még is, akkor és ott, úgy éreztem, hogy megidéztem az ördögöt. Korhatáros besorolás Vonzódtam hozzá, ami neki furcsa volt. Nem kárhoztatom érte, volt köztünk minimum 30 év korkülönbség (ha nem több). Számára ez hízelgő volt, nekem maga a megtestesült vágy. Csak tudnám, mi is az…

Stag&Vixen: Új blog.

Kedves látogató. Amennyiben megtalálod ezt a linket, akkor valószínűleg visszatérő látogatóként köszönthetlek. Hosszú ideig az írásaim ezen a felületen voltak elérhetőek. A feleségem, amikor először olvasta őket, azt mondta, hogy ezek nagyon jó vázlatok, de szerinte még meg kell találnom a hangom. Erre a hangra még sokat kellett várnom. Az utóbbi időben rengeteg minden történt az életünkben, nagyon felgyorsultak az események, így a blog…

Cervus et Vulpes Femina: 8.

"Szia." - nyitottam ajtót."Szia. Úristen, de fáradt vagyok..." - Zs megölelt. Másmilyen volt az illata. A sajátja, de mégis keveredett valami eddig ismeretlennel. - "Megyek zuhanyozni.""Nem kell, ráérsz még. Gyere, bújj hozzám, és mesélj." Megfogtam a kezét, szótlanul bevezettem a nappaliba. Lefeküdtem a kanapéra, vártam, hogy ő is odabújjon hozzám. Szerettünk kifliben kucorogva beszélgetni. Főleg ilyenkor. "Képzeld, vett nekem egy kispárnát.…

Erotikus, romantikus dolgok: Egy peches nap

Peches napom volt. Már negyedik órája zötykölődtem a gyorsnak kikiáltott vonat, működésképtelen légkondival közlekedő első osztályú fülkéjében, valahol a szerelvény utolsó kocsiban. Budapest impozáns városa mindig lenyűgözött, és még az apró bosszúságok sem tudták elrontani a napomat. A késő délutáni órák ellenére rengeteg látnivaló akadt. Alig győztem kapkodni a fejem a csinos kis fruskák és az érett, a nőiesség minden csínját- bínját bevető…

Erotikus, romantikus dolgok: A férjfogás művészete

Tesztkép - Hogy a csudába kerültem ide? - kérdeztem magamtól immáron sokadszor, amikor álmélkodva körülnéztem a hatalmas rózsadombi kúria gyertyafényben úszó tágas szalonjában. A barokk stílusú berendezés legalább annyira szokatlan volt, mint amennyire érdekes. Ezerszer láttam már ilyet múzeumokban, itt viszont emberek éltek. Emberek, akik a fényűzés minden lehetőségét kihasználva összekötötték a kellemeset a hasznossal. Már a kert is…

Cervus et Vulpes Femina: 6.

A régi találkozások váratlan ígérete mindig valamilyen izgalmas érzést keltenek bennünk. Egyfajta érintkezés a múlt folyamatainak egy darabjával, egy lenyomattal. Felébred a kíváncsiság, az egymás iránt érzett barátság és szeretet, és a viszontlátás öröme ünnepi hangulatot eredményez. Amikor kiderült, hogy Zs egy fiatalkori barátja egész közel lakik hozzánk, természetes örömmel éltek a lehetőséggel, és találkoztak. Általában ilyenkor gyorsan…

Erotikus, romantikus dolgok: Ígéret

Nilla <****@g**.com> ezt írta (időpont: 2023. aug. 16., Sze, 20:58): Üdvözletem! A mail címed a naiv1966 erotikus történetei (torte-net.hu) linken találtam és olyannal zavarnálak, hogy haragszol-e rám azért, mert a mellékletben szereplő történetedet megosztottam másokkal? Nem szándékozom plágiumot elkövetni, ezért – mint láthatod – feltüntettelek szerzőként. Kedvem lett volna más írásodat is összegyűjteni, de nem tettem, mert azok nem…

RETROKULT: A kanadai farmer véres vasárnapja

Egy nyári vasárnapon három lelkiismeretlen kanadai bankrabló – a maffiózó fellépésű Dinelli, az elmebeteg Leroy és a leginkább körzeti orvosnak kinéző Ackerman – az Ontario provinciabéli Bolton közelében száguld a kocsijával. Leroy-ék kifosztottak egy pénzintézetet, valamint lelőttek két járókelőt, a rend őrei pedig már a nyomukban vannak. A bűnözők úgy vélik, ideje autót cserélni, ezért megállítanak, majd lepuffantanak egy fiatal párocskát,…

Cervus et Vulpes Femina: 5.

Őszinte, hétköznapi megnyilatkozások szerelmeskedés közben. Gyűjtemény a kedvencekből:F: Meséld el, milyen érzés...Zs: Tüzes... eltölt mindenhol... az egész testem érzi...F: Imádom, ahogy a tested reagál az érintésekre. Legszívesebben most kiülnék az ágy szélére, és csak nézném, ahogy elélvezel... Zs: Húú, ezt még a fogamban is éreztem. Zs: Te hogyan képzeled el?F: Mire gondolsz?Zs: Hát minket... egy párral.F: Huhh... nincsenek teljesen konkrét…

Cervus et Vulpes Femina: 4.

Mindig szerettem a vizet, a fürdőzést. Főleg a szabad tavakat. A víz egy olyan közeg, ami úgy ölel körbe, hogy egyszerre érzem a védelmét, és egyszerre tudom, hogy valójában határtalan. Őselem, és nagyon fontos jelentősége van annak, miért ebben a közegben érkezünk meg, öltünk így testet a létezés egy lefokozott alanyaként. Zs nem túlzottan egy strandoló típus, de nem zárkózik el tőle. A nyár forró volt, és úgy döntöttünk, elmegyünk közösen egy…

Cervus et Vulpes Femina: 3

Az egyik legtökéletesebb közös időtöltés a kirándulás. Elvonulni közösen a természetbe. Ilyenkor nagyon intenzíven érkeznek a jelenések, amire gyorsan rá lehet hangolódni. Olyan minőségek is megmutatják magukat a különböző életformák alakjaiban, amik azonnali visszacsatolásként szolgálnak az érzelmi állapotainkra és élethelyzetünkre. A kirándulás egyetlen megfelelően értelmezhető jelentése: zarándoklat. Az egyik nap Visegrádon sétáltunk. Szépen…

Cervus et Vulpes Femina: 2.

Amikor felkerül a jegygyűrű az ujjára, valami egészen megváltozik. Ígéretet teszünk egymásnak, és elindul a felkészülés valamire. Valami nagyra. A következő lépést nem akartuk elkapkodni, szerettük volna megvárni, amíg teljesen megértjük, mire is. Emlékszem az egyik legtökéletesebb mondatra: "Ha meg tudod fogalmazni, miért akarsz elvenni feleségül, és hogy Te miért akarod az egyházi esküvőt, akkor elkezdhetjük a szervezést." Az egyházi eskü és én…

Mitológia: A Fenian-mondakör

Fionn mac Cumhaill   vagy egyszerűen Finn az ír mitológia jelentős alakja, a Fenian-mondakör központi alakja. A fionn szó ír nyelven szőkét jelent. Egy druida lánya és Liath Luacra harcosnő nevelik fel, mivel születése törvényen kívüli volt. Felnőve több helyi tartományúr szolgálatába állt a harcokban, de költészetet is tanult.  Így jutott el a Boyne folyó partjára, ahol  Finnegas élt, aki már régóta  figyelte a folyó vizének lazacait, mivel…

MonAmi: A MONAMI-DNS.BLOG.HU HONLAP HOZZÁSZÓLÁSI SZABÁLYZATA

A monami-dns.blog.hu honlap látogatásával lehetősége nyílik hozzászólni a feltöltött képekhez, videókhoz; megoszthatják velünk és másokkal a véleményüket. Ahhoz azonban, hogy civilizáltan lehessen a képekhez és videókhoz hozzászólni, alattuk beszélgetni, 2023. szeptember 27-től a következő szabályok érvényesek: I. JOGI TUDNIVALÓK 1. A honlapon megjelent fényképekhez, videókhoz mindenki hozzászólhat, aki a Szolgáltató, a PORT.hu Kiadó kft. erre…

MonAmi: A MONAMI-DNS.BLOG.HU HONLAP JOGI NYILATKOZATA

Azzal, hogy belép a monami-dns.blog.hu oldalra (továbbá: Honlap), elfogadja az alábbi felhasználási feltételeket: I. Védjegyekhez fűződő jogok 1. A monami-dns.blog.hu kifejezés szó- és ábrás védjegy. A monami-dns.blog.hu domain (továbbiakban: Honlap) bejegyzett domain név. Ezen jogvédett név vagy a hozzájuk a megtévesztésig hasonló nevek, illetve kifejezések harmadik személyek által történő bármilyen használata a Tulajdonos jogait sérti,…

SERTEPERTE: Biosör

1516-ban nem ismerték az élesztőt, nem tudtak az aszkorbinsavról, nem hallottak a kukoricadaráról, sőt a rizsről sem. És nyilván az ismeretek hiánya okozta azt is, hogy az 1516-os Sörtisztasági Törvény nem foglalkozik sem a polivinilpolipirrolidonnal történő  fehérjestabilizálással,  sem az antioxidánsokkal segített habképződéssel. Az uralkodó természetesnek tekintette, hogy  a gabonaföldeket nem permetezik növényvédő szerekkel és műtrágyával, és…

Cervus et Vulpes Femina: 1.

Magia primorum annorum. A kezdeti évek varázsa. Amikor a nő találkozik a férfivel, és elkezdenek egymás energiájában feloldódni. Megismerések, felismerések, óvatos, apró puhatolózások. Valami csodálatos dolog áramlik keresztül az érintéseken, a halk, elsuttogott szavakon. A homlok-homlokhoz érintés. Mintha egy apró, sárga, fényben úszó dió méretű lény próbálna csápjaival átnyúlni, átkapaszkodni a másik homlokában megbúvó társához. Kinyúlnak a…

még több találat...