A karácsony elengedhetetlen kellékei a díszvilágítási füzérek, amelyek pillanatok alatt meghitt hangulatot teremtenek otthonainkban. Mint minden elektromos készülék esetében, itt is fontos, hogy megbízható terméket válasszunk, hiszen a vásárlás és a használat során elkövetett gondatlanság könnyen tragédiához vezethet. Összefoglaltuk, hogyan különböztetheted meg a minőségi fényfüzéreket a silány minőségű alternatíváktól, milyen jelölések segítenek…
A legutóbb rendezett moszkvai találkozón – amit béketárgyalásnak a legjobb indulattal sem lehet nevezni, hiszen egészen pontosan semmi, azaz semmi eredménnyel nem járt – világosan láthatóvá vált az orosz diplomácia szándéka. Éspedig az, hogy elszakítja egymástól Európa és az Egyesült Államok érdekeit, megbontja szövetségünket majd mindkét ellenféllel külön-külön bánik el.
(Képünk illusztráció)
De hogyan lett hirtelen az Európai Unió Moszkva…
CÍMKÉP: A december 2-ai megbeszélés előtt az amerikai delegáció sétát tett Moszkva központjában.
Vlagyimir Putyin orosz államfő Moszkvában fogadta a Donald Trump képviseletében, de a 2014 óta legalább négy megállapodás zátonyra futtatásban dicstelen szerepet vállalt európai hatalmak megbízottai nélkül érkezett Steve Wittkoffot és – feltehetően Izrael kíméletlen gázai betörésének, illetve Moszkvának az Ukrajnában indított különleges katonai…
Friss vitaminok a konyhaablakból télen is
A téli hónapokban, amikor odakint a kertet hótakaró fedi vagy fagyos szelek szárítják a földet, a városi kertkedvelőkben mégis ott él a vágy, hogy friss, roppanós, illatos zöldségeket tegyenek az asztalra. A beltéri mikrogazdálkodó éppen ezt a vágyat váltja valósággá: pár négyzetméternyi helyen, néhány könnyen beszerezhető eszközzel és egy kis odafigyeléssel, akár egész évben tarthatunk saját…
Egyre több cég szakít a hagyományos karácsonyi vacsorákkal, helyüket élményalapú programok, például szabadulószobák veszik át. A trend Magyarországon is erősödik: a cégek olyan helyszíneket keresnek, amelyek egyszerre szórakoztatnak, fejlesztik a csapatmunkát és biztonságosabb kereteket kínálnak.
A vállalati évzárók látványos irányváltása zajlik Magyarországon és nemzetközi szinten is. A klasszikus karácsonyi vacsorák, a hosszú beszédek és a…
Szilveszteri szabadtéri buli hangulatod ne az időjárástól függjön. DORKO NENA meleg női téli kabátok webáruházunkban: https://msportonline.hu/hu/kategoria?keyword=NENA Találd meg szeretteid ajándékát webáruházunkban Ingyenes szállitás Kupon kedvezmények: 19.990.- Ft-tól 10 % 39.990.- Ft-tól 15 % 59.990.- Ft-tól 20 % Vásárolhat OTP, KH, MKB, MBH szépkártyád aktív magyarok és szállás zsebével. Boldog Ünnepeket, nagyon sok örömöt kívánunk!…
Találd meg szeretteid ajándékát webáruházunkban: https://www.msportonline.hu Ingyenes szállitás Kupon kedvezmények: 19.990.- Ft-tól 10 % 39.990.- Ft-tól 15 % 59.990.- Ft-tól 20 % Vásárolhat OTP, KH, MKB, MBH szépkártyád aktív magyarok és szállás zsebével. Boldog Ünnepeket, nagyon sok örömöt kívánunk! @msportonline @msportonline_boldog_ünnepet @msportonline_az_ajándék_öröm @msportonline_mit_hoz_a_télapó
Georgia – korábbi nevén Grúzia - politikai berendezkedése csupán hónapok alatt radikális fordulatot vett. Az ellenzék vezetői börtönben, száműzetésben vagy vádemelés alatt állnak, a kormánypárt pedig három nagy ellenzéki formáció teljes betiltását készíti elő. A fejlemények az Európai Unió szerint „névleges” jelölti státuszhoz vezettek, miközben Tbiliszi gazdasági és külpolitikai közeledése Moszkvához és Pekinghez soha nem látott mértéket ért…
A memecoin-piacon idén is minden a narratívákról szól: a Bitcoin dominanciája mellett a spekulatív altok mozgatják a kockázatvállaló tőkét, miközben a legtöbb “új” projekt valójában semmi újat nem ad. Ugyanaz a staking, ugyanaz az airdrop, csak másik béka a borítón.
Ebben a környezetben az igazán érdekes projektek nem csak mémre, hanem mechanikára is építenek. Ide illeszkedik PEPENODE ($PEPENODE), amely a “mine-to-earn” modellre fűzi fel a…
Big cement mixers help large jobs run faster. They pour more concrete in less time. But they need smart handling to work well onsite.
Efficiency comes from planning and using the mixer right. With a self mixer type, you gain more control. Let us look at tips that aid smooth, fast work.
Know Your Big Cement Mixer and Its Traits
Big cement mixers hold more load than small ones. They suit big slabs, foundations, and road pours. But their size…
In recent years, the frequency of natural disasters such as floods, earthquakes, and hurricanes has highlighted the critical need for rapid construction and infrastructure restoration. In such scenarios, conventional concrete plants often cannot meet the urgent demand due to their size, fixed location, and long setup time. This is where a mini mobile concrete batching plant proves invaluable. Compact, portable, and easy to deploy, these plants…
🎓 Az Oktatás Illúziója
Az oktatás évtizedeken át a társadalmi felemelkedés ígérete volt: tanulj, szerezz diplomát, és a világ ajtói megnyílnak előtted. Csakhogy ma már több az ajtó, mint a kulcs — és több a diploma, mint az értelem.
Az új Illúziók nélkül-esszé azt vizsgálja, hogyan vált a tudás árucikké, a tanulás előfizetéssé, a fejlődés pedig kattintásszámolós önigazolássá.
Mi maradt a valódi megértésből egy olyan korban, ahol a…
#ŐsziFotózás2025 #AutumnPhotography2025 #ŐsziHangulat #ŐsziSzínek #FallVibes #AutumnVibes #ŐsziPortré #AutumnPortrait #ŐsziTermészet #FallColors #Ősz2025 #ŐsziFények #AutumnMood #FallingLeaves #ŐsziErdő #GoldenHourAutumn #CozyAutumn #AutumnMagic #ŐsziCsoda #FallPhotography
#ŐsziFotózás2025 #AutumnPhotography2025 #ŐsziHangulat #ŐsziSzínek #FallVibes #AutumnVibes #ŐsziPortré #AutumnPortrait #ŐsziTermészet #FallColors #Ősz2025 #ŐsziFények #AutumnMood #FallingLeaves #ŐsziErdő #GoldenHourAutumn #CozyAutumn #AutumnMagic #ŐsziCsoda #FallPhotography
Hogyan lehet utat találni az olvasókhoz egy olyan korban, amikor minden percben új tartalom villan fel a kijelzőn? Erről beszélgetett Grecsó Krisztián, Lakatos Levente, Szabados Ágnes és Tóth Maja nálunk – íme az összefoglaló, videón pedig a teljes beszélgetés.
A kétezres évek jellemzője az online tartalmak szinte folyamatos fogyasztása, és ennek következménye, hogy az elmúlt évtizedek során a felnőttek és a gyerekek életében is háttérbe…
A Kubai Köztársaság a mai napon köszönti egészségügyi dolgozóit, a latin-amerikai orvoslás napjának keretében.
Köszönti a világviszonylatban is legmagasabb színvonalú, magas etikai, forradalmi, humanista értékekkel, önzetlenséggel és szolidaritással bíró szakembereit akik méltán öregbítik nap mint nap egyben hazájuk hírnevét is szerte a földön.
Kuba 1933. december 3. óta minden évben megünnepeli Carlos J. Finlay születésének évfordulóját,…
Az Orbánt támogató "királypártiak" vannak az egyik oldalon, a másikon pedig a királyságot megdönteni akaró "köztársaságpártiak".
Az év végi időszak gyakran jár a szokásosnál nagyobb munkahelyi terheléssel. Ha azonban sikerül jól megszerveznünk a munkanapjainkat és úgy kivennünk a szabadnapokat, hogy az ünnepek alatt legyen lehetőségünk pihenésre, feltöltődésre, akkor csökkenthetjük a kiégés kockázatát, és a következő év elején is jól tudunk majd teljesíteni. Ebben segítünk gyakorlati tanácsokkal.
5 tanács az év végi feladatok hatékony menedzselésére
1. Vegyük előre a…
A szeletelt sonka sok háztartásban alapélelmiszer: kerül szendvicsbe, salátára, reggeli mellé, vagy csak úgy, magában csipegetjük. A boltokban azonban óriási a választék, az árak és a minőség között pedig gyakran zavarba ejtő a különbség. Vajon melyik sonka teljesít jól akkor, amikor nincs márkanév, csomagolás vagy ár, csak az íz, az állag és az illat számít?
Ezért készítettünk vaktesztet: többféle, különböző árkategóriájú szeletelt sonkát…
https://medium.com/@receiptbot/turning-stress-into-simplicity-a-chill-guide-to-navigating-making-tax-digital-dd130a0b3998
For most small business owners and freelancers, tax time brings one emotion more than all the rest: anxiety. Between juggling clients, deadlines, and day-to-day needs, carving out time to remain compliant with Making Tax Digital (MTD) feels like a task that just can’t fit into the mix.
The reality is that few…