...mármint olyan értelemben, hogy átlátva eddigi csalódásait, megtanulja, hogyan ne bonyolódjon semmilyen kapcsolatba olyan emberekkel, akik nem értékelik, átverik, sőt, ki is használják.
Fedezd fel és használd! Érezted már igazán felszabadultnak magad társkeresés közben? Lépj be a Csajok és Pasik közösségébe, hogy az ismerkedés igazán könnyed legyen! Aki még nem tudja: a Csajok és Pasik társkereső egy igen…
Egy év telt el azóta, hogy búcsút vettünk drága kis angyalunktól. Egy éve annak, hogy szülővé váltunk – de nem úgy, ahogy elképzeltük. Egy pillanat alatt megnyílt alattunk a föld, és elnyelt minden reményt, minden jövőt, amit elképzeltünk vele.Azt sem tudtuk, hogyan éljük túl a ránk szakadó fájdalmat.
Most, egy év távlatából szeretném megosztani azt az utat, amit végigjártunk. Akkor mások történeteiből merítettem erőt – csak olvastam és…
Tiszta tudattal bármire képesek vagyunk. Semmi sem állhat az utunkba. Tudunk gondolkodni, beszélni, cselekedni, tervezni, játszani. Vajon hol van a tudatunk? A fejünkben? És a fejünkben hol? Az agyunkban? Merrefelé keressük? Ha elveszítjük a tudatunkat, minden elvész. Minden elvész egy röpke pillanat alatt. Hogyan lehet ilyenkor visszaszerezni az elvesztett gondolatainkat?
A legfontosabb dolog talán a világon az, hogy vigyázz a tudatodra.…
A mai napom egy kisebb bkv-s konfliktus után csodásan indult. Ugyanis a Sziget sajtótájékoztatóján jártam. Egész egyszerűen elképesztő, milyen jónak ígérkezik idén az egyik kedvenc programom, ugyanis nem csalás, nem ámítás, még masszázs és wellness is lesz. Ja és pszichológus, ahol egyre több fiatal meri szeretné elmondani a dolgait, mert biztonságos környezetben, szerető közegben érzi magát. És ez szerintem mindent el is mond, hogy milyen a…
Van, aki úgy fogalmaz, hogy a pornó polgárjogot nyert, mások szerint ma már egyenesen ellenállhatatlanul furakodik be mindenhová. Egy amerikai közvélemény-kutatás szerint a majd másfélezer megkérdezett lelkész(!) több mint fele nézett pornót az elmúlt egy évben. A magukat gyakorló hívőnek(!) és egyháztagnak(!) vallók közül a férfiak ötven, a nők húsz százaléka mondta azt, hogy többé-kevésbé rendszeres pornófogyasztó. Kérdés, hogy hányan nem…
Hogyan szervezzünk gyerekeknek biztonságos és szórakoztató házibulit?
Egy gyerekeknek szánt házibuli remek alkalom arra, hogy barátkozzanak, jól érezzék magukat, és emlékezetes élményekkel gazdagodjanak. A sikeres buli kulcsa a megfelelő tervezés. Íme néhány fontos szempont, amit érdemes figyelembe venni a szervezés során.
1. Korosztályhoz illő programok: A gyerekek életkora meghatározza, hogy milyen játékokat, tevékenységeket és zenét érdemes…
Mit is csináljon a gyerek nyáron? Kapcsolódjon ki, érezze jól magát, de úgy, hogy ne a telefonon lógjon a táborban egész nap, ugye?! De mi van akkor, ha a tiniket már a divat irány érdekli. Mindenhonnan ömlik ránk a vedd meg, legújabb, kijött a másik széria típusú marketing. Most két kreatív, alkotó ember összefogott és olyan tábort szervez tiniknek, amely a „fashionről” mesél, kreatív, alkotós, de mégis a felelős részét mutatja meg a lányoknak…
Szerelmes pillantások és színkavalkád – Így választ párt a kaméleon
Amikor az ember randizni indul, rendbe rakja a frizuráját, kifényesíti a cipőjét, és próbál valami szellemeset kitalálni. Amikor viszont a kaméleon randizik, egy teljes színrobbanást rendez, amit egy diszkólámpa is megirigyelne. Nála a szerelem nem halk sóhajokkal kezdődik, hanem harsány színkódokkal.
A kaméleon udvarlása nem kis dolog: ha egy hím meglát egy vonzó…
Régebben nagyon bizalmatlan voltam az emberekkel, senki sem érdekelt, egyszerűen elhárítottam magam mellől mindenkit, senki nem volt, akiben meg tudtam volna száz százalékig bízni. Faramuci betegségem van, máig nem tudtam megbarátkozni vele, és nem direkt, hanem egyszerűen ilyen a hozzáállásom.
A bizalom nagyon nagy kincs, nem egyik napról a másikra alakul ki, sok minden kell hozzá. Ha félsz, eleve bizonytalan vagy, nem tudod adni a saját…
A „matching” művészete: hogyan hangoljuk össze a vőlegény és a menyasszony stílusát anélkül, hogy egyformák lennének
Esküvői „matching”, avagy az örök kérdés: hogyan nézzen ki a pár harmóniában, anélkül, hogy úgy tűnnének, mintha egyenruhába öltöztek volna? A jó hír az, hogy a kulcs nem a színtévesztők próbája, hanem a stílusok, textúrák és hangulatok finom összecsengése. Mint egy jól megkomponált duett: a két hang nem ugyanaz, de együtt…
Készítsünk egyedi könyvjelzőket – mókás ötletek kis könyvmolyoknak!
Ha szereted a könyveket (és persze tudjuk, hogy szereted!), akkor biztosan tudod, milyen bosszantó, amikor elfelejted, hol tartottál az olvasásban. De van egy szuper megoldás: a könyvjelző! És képzeld, a legjobb könyvjelző az, amit te magad készítesz. Nemcsak segít emlékezni, de minden lapozásnál mosolyt csal az arcodra. Most megmutatok néhány egyszerű és szórakoztató…
MIÉRT "KELL" VAKCINÁZNI EGY ÁLLATOT?
"Mert ha vakcinázunk egy állatot, akkor abban lesz vírus, és hogyha egy mentes állat mellé kerül, akkor megfertőzi és kezdődik az egész előröl" - mondta az Agrárminiszter a Parlamenti felszólalásában. Részletesen elmondja az "Agrárminiszter" a Parlamenti felszólalásában, hogy mindenki jól megértse!
(bővebb leírás a lenti video szövegi részében).
Dr. Nagy István, Agrárminiszter felszólalásából, 1 perces…
Futni, kocogni jó, egészséges, testileg és lelkileg is felfrissít. Mit tehetünk, hogy ne rontsa el a futás sokféle jótékony hatását az utána esetleg jelentkező bokafájdalom?
A futás jótékony hatásai és esetleges árnyoldalai
Nem véletlenül a futás az egyik legnépszerűbb mozgásforma, hiszen szinte bárhol végezhető, nagy költségekkel sem jár, ugyanakkor sok-sok jótékony hatása van. A rendszeres futás csökkenti a szív- és érrendszeri…
„A viszonyom vele nem fog változni ezek után sem, vagyis csak annyiban, hogy már úgy fogom őt komolyan venni, mint egy letölthető sorozatot.” - A lány sokat panaszkodott a pasijáról Posztolónknak, aki erre azt hitte, ez a flört része, és nem sokára történni fog valami. Történt is.
Fedezd fel és használd! Érezted már igazán felszabadultnak magad társkeresés közben? Lépj be a Csajok és Pasik közösségébe, hogy…
以下文章將從 EMIS 品牌特色出發,結合實用的校園穿搭公式,並推薦多款適合台灣學生的EMIS 帽子,讓你在校園中兼具潮流與個性。文中同時補充購買與搭配小撇步,幫助你快速入手心儀款式,並掌握最時髦的穿搭靈感。
EMIS 品牌特色與帽款概覽
EMIS 為韓國新銳潮牌,以美式校園風格走紅,旗下棒球帽與球蓋火鍋深受 20 多歲學生喜愛,尤其「大頭適合」的設計,能完美修飾頭型。
台灣授權通路如 Scooty Studio Design 合作推出的多款 EMIS棒球帽,包括 Denim Ball Cap、Layered Logo Ball Cap、Heart Wappen Ball Cap 等,色彩與圖案多元,可滿足各種穿搭需求。
校園穿搭六大公式
1. 休閒街頭風
單品組合:寬鬆T‑恤+直筒牛仔褲+EMIS 棒球帽。
靈感來源:StoryMaps 建議以基本款 T‑恤與牛仔褲為基底,加上一頂 EMIS 棒球帽,即可輕鬆營造隨性街頭感。
2.…
Burning Mouth Syndrome, BMS
- Száj szárazság és nyelv égés -
„Tűz van a számban – és nem a paprikától!”
A változókor nemcsak a hőhullámokkal, de olyan kevésbé ismert tünetekkel is meglephetnek, mint az erős szájszárazság vagy az égő nyelv érzése.
Nálam ez úgy indult, hogy reggelente a kávé is „kaparni” kezdett, majd estére már úgy éreztem, mintha tüzet lehelnék – de nem a sárkányos fajta módon.
A nyelvem napközben a szájpadlásomhoz…
Sokan először a covid alatt találkoztak a Nyunyóka kifejezéssel. Pedig egy kisgyermekes szülőnek vagy egy bölcsődei nevelőnek ez nem újdonság. Amennyiben definiálni szeretnénk akkor ez egy biztonságot adó tárgy, aminek ölelése megnyugtatja a gyerekeket. Fontos kellék az alváshoz de játék közben is elengedhetetlen a szorítása. Később elég ha látótávolságban van, hogy egy kis tankoló ölelésre mindig elérhető legyen.
…
Vannak csókok, amelyeknek akkor is részesei vagyunk, ha nem mi adjuk és/vagy kapjuk azokat. Azért, mert olyanok ezek a csókok, mintha mi adnánk és/vagy kapnánk, vagy legalábbis olyanok, amilyeneket mi szeretnénk adni és/vagy kapni. Vannak örök – egyébként talán soha el nem csattant – csókok, amelyek egy-egy műalkotásba „fagyva” izzanak kortalanul, időtlenül.
Egy-egy ilyen szobor bennünket, szemlélőket is izzít, mert a hideg márványba is…
Amikor a párduc kaméleon eldönti, hogy ma éppen Picasso vagy Zorro lesz
Valahol Madagaszkár zöld lombjai között él egy állat, aki reggelente a "tükörbe" néz, és eldönti: ma épp kék leszek, vagy inkább kicsit sárgás-pöttyös. Ő nem más, mint a párduc kaméleon, a kaméleonvilág színes álmodója, a természet festőművésze, aki a színváltoztatást nem stresszlevezetésből űzi, hanem mert megteheti. És tegyük hozzá, nagyon is tudja, hogy ezzel minden…