A Chanel Métiers d’Art 2026 nem az a kollekció volt, amit az ember egyetlen képpel elintéz. Inkább olyan, mint egy városi jelenet, amit nézel egy ideig, majd később is visszaköszön a fejedben. Chanel ezúttal mintha szándékosan kilépett volna a megszokott keretek közül, és a klasszikus eleganciát egy nyersebb, élőbb közegbe helyezte. A luxus nem izolált, nem elefántcsonttoronyban létező dologként jelent meg, hanem úgy, mintha természetes része…
„Értékelem, hogy te itt egy Pretty Woman-sztorin fáradozol… vagy hogy is mondjam…” – kezdte a lány, miközben a harisnyakötőjét igazgatta. – „Csakhogy én nem vagyok Vivian… nemcsak neked… hanem egyáltalán nem. Ahogy te sem vagy Edward… legalábbis nekem nem! Ne érts félre!” – mondta, és egy puszit nyomott a férfi feje búbjára. „Hagyjuk az eufémizmusokat: én egy prosti vagyok… minőségi, de prosti! Te pedig az egyik ügyfelem, VIP-ügyfelem, ha úgy…
Elhatároztam egyszer magamban, hogy nem fogok mindig menekülni önmagam elől. Tudom, hogy nem mindig tudom hozni a legjobb formámat, de ez nem ok arra, hogy bármiről is lemondjak. Volt egy este, amikor konkrétan el is határoztam, hogy mindegy mi jön elém, azt bevállalom. Mert teljesült egy kívánságom. A bevállalás az szép dolog volt a részemről, mégis sokszor kerülök ezért kérdéses helyzetbe. Rá kellett jönnöm, hogy az élet erősebb nálam, vagy én…
Van egy fájdalom, amelyet nem lehet siettetni.Van egy seb, amelyre hiába mondják kívülről, hogy „engedj el”,belül még mindig lüktet, emlékeztet, szúr.
És mégis — a világ gyakran azzal vádolja a sebzett szívet,hogy „miért nem bocsátasz már meg?”,mintha a megbocsátás egy gyors döntés lenne,nem pedig egy hosszú, csendes gyógyulási folyamat.
Az igazság az, hogy nem az emberek makacsak — hanem a sebek mélyek.A megbocsátás nem ott kezdődik,…
„Miért, Uram… hogy engedhetted?” – hallottam a kérdést egy minapi ámokfutásról tudósító egyik fotó kapcsán. Pontosabban fogalmazva: ezt a kérdést vélte valaki „kihallani” a fényképen látható férfi – feltehetően az egyik áldozat hozzátartozója – tekintetéből, amit az égre vetett. Vádlón. Vagy „csak” elkeseredetten… Így – a kép alapján – csak beleérzés ez is, az is. Az idézett kérdés is: „Miért, Uram… hogy engedhetted?”
Mások – ateisták –…
Az élet egy perc alatt meg tud változni...
Egy mondattól...
Egy dologtól...
Egy embertől...
A fenti idézetet már régen lejegyeztem magamnak, és mindig eszembe jut, ha valamit nem akkor teszek meg, amikor azt illik vagy kell. Van, amikor rajtunk kívülálló dolgok miatt nem vagyunk képesek cselekedni. Olyan is van, hogy nem akaródzik cselekedni. A kettő között óriási a különbség! Legtöbbször megtesszük azt, amit kell, vagy ha mégsem, akkor már…
Színtanácsadás 4 évszak + 12 alkategória – könnyed, frappáns, mókás bemutató cikk
Ha valaha érezted úgy, hogy “hát ez a ruha valamiért sápaszt… vagy csak én vagyok fáradt?”, akkor üdv a klubban! A 4 évszakos, 12 alcsoportos színtípus-rendszer pontosan erre a rejtélyre ad választ – és közben még jól is szórakozol.
Mi az a 4 évszakos színtípus rendszer?
A színtanácsadás klasszikus felosztása szerint mindannyian valamelyik évszak hangulatát…
A CGM – azaz Curly Girl Method – a göndör, hullámos és a „minden nap más formát hozok, mert izgalmas vagyok” típusú hajak szuperhőse. Utat mutat a puha, definiált, fényes tincsek felé, miközben kíméletesen száműzi a hajadra leselkedő gonosztevőket. Lássuk, miről szól ez az egész, gyorsan, lényegre törően és egy kis humorral fűszerezve!
1. A CGM lényege – avagy mit szeret a göndör hajad (és mit utál)?
A módszer alapja meglepően egyszerű: hagyd…
Volt egy álmom. Még akkor, amikor még csak elkezdtem a nagybetűs életet. Sajnos, ez az álmom nem teljesült, kettétörte a betegségem, de épp ezért más vette át a szerepet, koncentrálnom kellett önmagamra. Amikor le kell mondanod egy álmodról, egy életreszóló álmodról, ezt a keletkező űrt ki kell hogy töltse más, mert különben összetörsz végleg. Új örömök után kell nézni, ami képes pótolni a keletkezett hiányt. Mindenképpen muszáj pótolni, hiszen…
Ha megkérdezed tőlem, mi is az a Theta Healing, nagyon leegyszerűsítve azt mondom neked, hogy egy olyan világszerte elismert spirituális gyógyító és önfejlesztő módszer, amely nem csak fizikai, lelki és szellemi szinten is képes gyógyulást hozni.
Ezt a módszert Vianna Stibalnak köszönhetjük, aki azt követően, hogy rákos daganatot találtak a combcsontjában az orvosok, a modern és az alternatív gyógyászat eszközeit alkalmazta, de ezek nem voltak…
Amikor télen hullni kezd a hó,
Indul útjára Mikulás apó.
A szél szakállát tépi, lengeti,
De ő kigyelme ezt csak neveti.
Szélnek, viharnak vígan neki vág,
Csak egy arasz neki a nagyvilág.
Egy pillanat: átszáll a tengeren,
Egy pillanat: mindenütt ott terem.
Benedek Elek
---
Hallgass meg egy dalt, hallgasd szeretettel. :)
Tényleg van olyan, hogy két lelket egymásnak teremtettek? Hogy fizikai fájdalmat érzel, amikor a másik távol van, hogy a legapróbb, még a legjelentéktelenebb dolgot is, ami veled történik, azonnal el kell mondanod neki, mert különben hiányérzeted van, hogy félembernek érzed magad nélküle? Ez lenne az igazi szerelem? Vagy az egész csak a filmek meg a regények ámítása, ami az örök várakozás poklába taszít bennünket, ahol csak gyötrődünk, hibásnak…
Fodrásznál kedvességből megigazítod a saját hajcsatod a körmöddel, művészi pontosság. A csat beszorul, te mosolyogsz, a fodrász is mosolyog, a csatt pedig életre szóló barátságot köt a frizurával. A tükörben két főszereplő áll, egyik te, másik egy ambiciózus csat, amelyik hirtelen úgy döntött, hogy karriert vált, dekorból szerkezeti elem lesz. A fodrász fodrász marad, viszont a tekintete egy pillanatra átcsúszik mikrosebész üzemmódba. Köpeny…
A konyha a lakás szíve: itt készülnek a finom ételek, itt rengeteg közös pillanatot élünk meg szeretteinkkel. De van egy árnyoldala is: olyan eszközök lapulnak benne, amelyek hosszú távon komoly egészségügyi kockázatot jelenthetnek. Nézzük, melyek azok a hétköznapi tárgyak, amelyekkel érdemes óvatosnak lenni.
Alumínium - alufólia és edények
Az alumínium szinte mindenhol jelen van: ételekben, kozmetikumokban, gyógyszerekben. Kis mennyiségben nem…
Friss kutatási eredmények szerint igazolt összefüggés van egyes perfekcionista jellemvonások és a krónikus fájdalom, így például a krónikus hátfájás vagy derékfájás között - különösen azoknál, akik erősen önkritikusak vagy külső elvárások miatt kényszeresen tökéletességre törekvők. Mi ennek a magyarázata és mit tehetünk, hogy a hátfájás ne rontsa el az ünnepi időszakot?
Mi minden okozhat feszültséget az ünnepi készülődés alatt?
Ha a…
Varázsecset naplója – A festékek titkos élete
Minden este, amikor a gyerekszoba ajtaja lassan becsukódott, és a világ halk neszekbe burkolózott, a festősarok lakói csendben feléledtek. Nem volt ez se boszorkányság, se különleges varázsige — egyszerűen csak a színek fáradtak bele abba, hogy a nap nagy részében a kupak alatt szuszogjanak. És így történt, hogy mikor az óra tizenkettes mutatója összetalálkozott, a polcon álló ecsetkészlet…
Valaki úgy érzi, egyedül kell fenntartania a kapcsolatát, mert nincs választási lehetősége… - és ezt Levélírónk se egészen érti, pedig sokan neki beszélik ki bánatukat. És olyankor a legnagyobb önbecsapásoktól a legminimálisabb kommunikációig minden terítékre kerül.
Fedezd fel és használd! Érezted már igazán felszabadultnak magad társkeresés közben? Lépj be a Csajok és Pasik közösségébe, hogy az ismerkedés…
1., Nincs a pénz – tiltakozott a nő –, hogy én ennyiért…!
2., Kellene valaki – mondta a nő a barátnőjének –, akit legalább utálhatok.
3., Még hogy szerelmes, én – tiltakozott a nő –, nem vagyok én mazochista!
4., Sosem foglak elfelejteni – ígérte a nő a férfinak –, ennyi aljasságot nem is lehet.
5., Mindig jó volt a férjével az ágyban… kivéve egyszer, amikor bedöglött az a rohadt vibrátor.
6., Elvette a szüzességem – bőgött a lány az…
Első ránézésre egy letisztult, mégis karakteres darab, amelyben jól találkozik az outdoor hangulat és a városi hétköznapok lazasága, a szürke, enyhén koptatott anyag kifejezetten időtálló érzetet ad neki, miközben nem akar túl hangos lenni, a „CALL OUT” felirat és a hegyvonulat grafikája pedig pont annyira vonzza a tekintetet, hogy közben megmarad stílusosnak és férfiasnak.
Külső benyomás
A forma klasszikus baseball sapka, kényelmes ívű…
Fejbőrproblémákkal küzdesz? Viszketés, szárazság vagy korpa nehezíti a mindennapokat? 🌿 A hidegen sajtolt olajok bizonyítottan támogatják a fejbőr regenerációját, csökkentik az irritációt és segítik a természetes egyensúly helyreállítását. ✨ Ismerd meg, mely olajok működnek valóban, és hogyan alkalmazd őket hatékonyan. 💆♀️💧