A zenegépben a héten súlyos riffek, húzós groove-ok, BPM-mániás tech-death, HC idősebbeknek és tinédzsereknek. /Fotó: Black Label Society/
LAMB OF GOD - Into Oblivion
A Century Media gondozásában érkezik az új Lamb Of God album. Tavaly októberben jelent meg a zenekar Sepsis című dala, amit a Parasocial Christ követett. Ezek után sejteni lehetett, hogy a zenekar már dolgozik valamin. Az sem elhanyagolható tény, hogy a legutolsó albuma a…
A mai Fémkapszula hatóanyagai három különböző országból érkeznek. Az egyik összetevő a görög Acid Death progresszív death metalja, a másik a francia DarkTribe progos elemekkel átszőtt power metalja, míg a Varang Nord a lettországi erdők mélyéről hozza el az ősi hangulatú muzsikát, death metal alapokra építve. Három ország, három markánsan eltérő zenei világ.
Acid Death – Evolution
Az Evolution a veterán görög Acid Death hatodik albuma. A…
A Hatebreed mindig azon zenekarok közé fog tartozni, akik valami miatt fenntartják az érdeklődésem. Amikor láttam, hogy az egyik kedvenc lemezem a zenekartól húsz éves, egyből tudtam, hogy meg kell simogatni. Bizony idősödik szépen a Supremacy.
Ez a lemez akkor jelent meg, amikor engem nagyon eltalált a metal. Amikor minden új muzsikára nyitott voltam és jöhetett bármi, kíváncsian fogadtam. Előtte már egyszer láttam a zenekart a Sport…
11 éve jelent meg az egyik legnagyobb hatású tribute lemez: a MARSHEAUX-tól az A BROKEN FRAME! Hallgassuk meg róla most a lemezt záró The Sun And The Rainfall című dalt:
Itt egy jó hír azoknak, akik a The Devil Wears Prada régi, súlyosabb hangzását szeretik: a banda most digitálisan is kiadta a Play the Old Shit című dalt, amely eredetileg kizárólag a Flowers album bakelitkiadásának bónuszszáma volt. Ha anno lemaradtál a vinylről, a szám most már elérhető minden streaming platformon, és készült hozzá egy videó is a YouTube‑ra.
A Play the Old Shit A szám egy kis poénos jelenettel indul, ahol egy rajongó…
Bejelentette a tizenkettedik albumának érkeztét a death metal legenda Immolation. A kvartett a jó hír mellé egy jó erős számot is hozzácsapott, ez az Adversary és bizony ember legyen a talpán, aki megfelelően tud rá headbangelni! A teljes korong Descent címen érkezik majd április 10-én.
1526, Csele-patak, II. Lajos, Szapolyai, Szulejmán… Mindannyian ismerjük ezeket a neveket, amelyek történelmünk egyik legsűrűbben emlegetett eseményéhez, a mohácsi csatához kötődnek. De vajon öt évszázaddal később, amikor szinte minden Mohácsról szól, lehet-e még újat mondani róla?
Az Országos Széchényi Könyvtár 44. csevejében Tóth Péter, a nemzeti könyvtár tartalompakolója Orsós Juliannával, a HUN-REN–OSZK Fragmenta et Codices Kutatócsoport…
Sajnos utálom. Pedig jó volna szeretni, mégis európai fim, Cannes-i nagydíjjal és azzal a szándékkal, hogy tanít, nevel, szórakoztat.
A szórakozás egy darabig megy is, számolgatom, van-e olyan filmes közhely, amit nem sütnek el. Ha valaki a tízedik percben a szívéhez kap, és gyógyszert vesz be, akkor tényleg a film vége felé az intenzív osztályon köt-e ki. Ha valaki nem vállalja el egy filmes főszerepet, akkor utóbb persze hogy mégis. Ha valaki…
A posztapokaliptikus Berlinbe kalandoz el a Kreator új videója, a Krushers of the World. A dal, ami a pénteken megjelent friss anyaguk címadója, az alábbiakban tekinthető meg. A dal jó eséllyel az április 13-i budapesti koncerten is felcsendül majd, a bulin a Carcass, az Exodus és a Nails fognak bemelegíteni Mille Petrozzáéknak.
01. Seven Serpents02. Satanic Anarchy03. Krushers Of The World04. Tränenpalast05. Barbarian06. Blood Of Our Blood07.…
A Moody Blues 1967-es lemezével (Days of Futire Passed) a progresszív irányzat egyik úttörőjévé vált. Képesek voltak a szélesebb közönség számára is befogadható, népszerű dalokat írni, miközben megőrizték zenéjülk frissességét, kísérletező jegyeit. Nekik köszönhető például a mellotron elterjedése (ezzel a jóval drágább és körülményesebb szimfonikus kíséretet helyettesítették). 1971-es albumuk is magán viseli sajátos stílusuk legfontosabb…
A "független" csepeli polgármester napokig elhúzódó évindító interjúit, a fideszes Király Nórát protezsáló megnyilvánulásait végigkövetve úgy véljük, Borbély Lénárd azt üzente híveinek, hogy nyugalom, összefogás. A Németh Szilárdból, Fideszből kiábrándultaknak jelezte, hogy várja őket, az ellenzéknek pedig azt üzente, hogy eszed, nem eszed, nem kapsz mást.
Évértékelő-évindító polgármesteri interjúk Borbély Lénárd csepeli önkormányzati…
Happy Birthday to Kiara Tito Albanian television presenter, actress who turns 30 today, January 18, 2026. Gëzuar Ditëlindjen!
Vezérlő tábornokunk nemzetmentő munkáját gyakran akadályozzák törvények, bírósági ítéletek, határozatok, végzések. Például a Bors betiltott különszáma különösen mocskos eszközökkel operál, de mivel a különszám mocska egybeesik nemzetvezető urunk szent szándékaival, természetes módon minden nertárs kötelessége a bírói végzés negligálása.
Aztán gondoljunk csak a hazájukban elítélt vagy vizsgálat alá vont, nálunk menedéket kereső eszmetársak…
Az entrópia elmélete szerint az univerzum a rendezettből tart a rendezetlen felé. Ha ez igaz, akkor a kezdet maga lehetett a tökéletesség. Nevezzük ezt a tökéletességet istennek.És akkor felmerül a kérdés: vajon az ősrobbanás nem is a teremtés pillanata volt, hanem isten megbomlása? Lehet, hogy az entrópia nem más, mint isten lassú halála — a rend széthullása, amelynek következményeit ma is hordozzuk.Talán ezért aljasodik minden az idő múlásával.…
#szerszámok #autószerelés #műhely #profi #karbantartás #DeviFashions #hatékonyság
A modern gépjárműtechnika 2026-ra olyan komplexitást ért el, ahol a hagyományos módszerek már nem elegendőek a gyors és biztonságos javításhoz. Amikor azt kérdezzük, melyek a leghatékonyabb szerszámok autószereléshez, nem csupán egyszerű villáskulcsokra gondolunk, hanem olyan…
Tyű, ezt újra kell nézni majd! Nem csak, mert fasza, hanem mert szerintem nem sikerült teljesen a befogadás, lehet ennél jobban is.
Konténer rendelés és sittszállítás Budapest 10. kerület – Gyors, megbízható és kedvező megoldás Kőbányán
A 10. kerületben egyre több felújítás, bontás, költözés és nagytakarítás zajlik, ami természetesen együtt jár a hulladék felhalmozódásával. Legyen szó építési törmelékről, lomról, zöldhulladékról vagy vegyes hulladékról, a gyors és szabályos elszállítás elengedhetetlen. Mi Kőbánya teljes területén vállalunk konténeres sittszállítást,…
Máig vallom, hogy a kedvenc kémfilmem a Kingsman. Az első rész, amelyben Eggsy színre lép. A folytatással is kijöttem, de ott már komolyabb fenntartásaim voltak. Máig nem is értem, Vaughn miért nem trilógiát készített, miért kellett egy előzményfilm?
Ok, azért vannak tippjeim. A kezdetek is egy trilógia kezdete lehetett volna. Már ebben vannak rá elég komoly nyomok - hogy a Conrad áldozata/cseréje miatt életben maradt ifjú Kingsman alapítótag…
#3részeságyneműhuzatok #ágyneműhuzat #hálószoba #lakástextil #pihentetőalvás #DeviFashions #lakberendezés
A hálószoba a lakásunk legintimebb pontja, ahol a nap végén megpihenünk, ezért egyáltalán nem mindegy, milyen minőségű textilek vesznek körül minket. Sokan teszik fel a kérdést: melyek a legjobb 3 részes ágyneműhuzatok? A válasz 2026-ban a természetes alapanyagok, a bőrkímélő textúrák és a tartós színezési eljárások hármasában…
barkácsolás, devifashions.hu, műhely, precíziós szerszámok, szerelés, szerszám trendek 2026, torx kulcs, Wera, Wiha
A torx kulcskészletek jelentősége 2026-ra minden korábbinál nagyobbra nőtt, hiszen a modern gépjárművek, elektronikai eszközök és bútorok összeszerelésekor szinte kizárólagossá vált ez a csavarfej-típus. A torx profil (vagy csillagkulcs) legnagyobb előnye a hagyományos imbusz- vagy lapos csavarhúzókkal szemben, hogy sokkal…