December 28-án, Aprószentek napján a néphagyomány egyik sajátos, mágikus-vallásos eleme került előtérbe, amelyet a Pécsi Néprajzi Múzeum – a Janus Pannonius Múzeum Néprajzi Osztálya idézett fel.
A nap jellegzetes szokása a vesszőzés volt, amelyet a Kárpát-medence különböző vidékein aprószentekelésnek, odoricsolásnak, suprikálásnak vagy csapulásnak neveztek. A rítus eszköze termőág, hajlékony fűzfavessző vagy korbács volt, résztvevői pedig…
Már megismerhettétek egy korábbi cikkünkben, hogy mik voltak 2025 legjobb, idén megjelent dalai. Azonban nem csak idén megjelent zenéket hallgattunk. Most azt is megismerhetitek, hogy a szerkesztőség melyik három dalt választotta ki, amelyeket mostanában sokat pörgetünk. Itt az újabb lista! Ha 2025 legjobb dalai változatosak voltak, akkor erről a listáról azt sem tudjuk, mit mondhatnánk…
Három előadó, három érzelem – Ronnie Romero, Annisokay és Empire Drowns. Rideg és komor riffek, melankolikus dallamok, súlyos atmoszféra, amely mélyre húz. A hard rock energiája, a metalcore feszültsége és a doom/metál sötét világai egyesülnek ebben az utazásban. Három lemez, amely mindegyik hallgatásnál új réteget tár fel.
Ronnie Romero – Backbone
Ronnie Romero az utóbbi időben elég gyakran megfordult a lejátszómban: hol ebben a projektben,…
A nyolcvanas évek jelentős változásokat hozott a Projekt 667-esek pályafutásában. A B és az azt követő változatok a Szovjet Haditengerészet által védett, északi vizekre húzódtak vissza nagy hatótávú rakétáikkal, miközben az összes verziót érintette, hogy egyre több őrjáratot kellett teljesíteniük, amihez nem igazán voltak meg a feltételek. Ez az évtized egyben elhozta az utódjuk, a közismert Projekt 941 (nyugaton: Typhoon) szolgálatba állítását…
Az előrejelzések szerint ma egy markáns hidegfront alakítja Pécs időjárását.
A napsütést gyakran zavarják gyorsan átvonuló felhők, de számottevő csapadék nem valószínű, legfeljebb elszórtan fordulhat elő egy-egy hózápor. Az északnyugati szél sokfelé megerősödik, időnként viharos lökések is lehetnek. Reggel -1 fok körül alakul a hőmérséklet, kora délutánra 3–4 fokig emelkedik. A levegő érezhetően lehűl, igazi szeles téli napra készülhetünk.
Az indokolatlanul a két ünnep között megjelenő kislemez: ma 38 éve került a boltokba a BEHIND THE WHEEL kislemez!
A Replika 10 év után lépett ismét színpadra, mégpedig szeptember 19-én a Budapest Parkban. Ősszel a zenekar már osztott meg dalt erről a koncertről, Karácsony alkalmából pedig egyfajta ajándékként a teljes koncertet elérhetővé tették.
A Replika zenekar tíz év után újra összeállt erre a koncertre. Bár nagy reményekkel készültünk erre az eseményre, mégsem számítottunk ilyen különleges fogadtatásra. Ennyi idő után fantasztikus volt újra…
Láttam a régi Anakonda-filmet. Röhögni kellett rajta. Láttam az újat is, ezen inkább szörnyülködni lehet. A baj az, hogy épp fordítva kellene lennie, mert a régi az horror volt, ez meg horror-vígjáték. De valahogy minden egyéb is fordítva van, félni az óriáskígyótól, és együttérezni Jack Blackkel. Ehelyett Jack Blacktől lehet félni, aki az izzadt arcával és a fogköveivel egy kicsit rémisztőbb a műkígyónál. Valahogy nem jön be a Trópusi viharhoz…
A rezonanciazavart sokan kizárólag a beszéd hangzásával azonosítják: „orrhangzós”, „furcsán cseng”, „nem tiszta”. A valóságban azonban a rezonancia eltérései jóval összetettebb hatással lehetnek a gyermek kommunikációjára és mindennapi működésére.
Ez a cikk bemutatja, hogy milyen területeket érinthet még a rezonanciazavar, különösen ajak- és szájpadhasadék esetén.
Mit értünk rezonancia alatt?
A rezonancia a beszéd hangzásának azt az…
Ami kimaradt a polgármester évértékeljéből. Az óvodák megszüntetése, összevonása miatti éveleji zajos önkormányzati botrány után márciusban – a csökkenő gyereklétszámra hivatkozva –, több csepeli iskola összevonásáról, bezárásáról, illetve névváltoztatásáról döntött a Dél-Pesti Tankerületi Központ. A polgármester akkor is és most az évvégi összefoglalónál is hallgatott.
Folytatódott a polgármester évvégi visszaemlékezés-sorozata.…
Tavaly nyáron volt felvonulás. Népesebb, mint bármikor. Olyan háromszázezres tömeg vonult békésen, boldogan, nevetve, nem gyűlölködve. Remélhetőleg 2026 tavaszán bekövetkezik a kormányváltás, talán beindul az Út a Börtönbe Program. A mostani bandából a bizonyíthatóan korrupt, hazug, tolvaj, csaló, hatalommal visszaélő politikusok méltó helyükre kerülhetnének. Ha előbb nem, az év végére. Karácsonyra.
Karácsonyra (a Gergelyre), Budapest…
Ideje műfajt váltani..Korábban már szerepelt a blogban a folk énekesnő első lemeze. Ezúttal az ugyanabban az évben kiadott másodikat hallgathatjátok meg. Az énekesnő hamarosan vuisszavonult és felhagyott a zenéléssel.
Fogadjátok szeretettel a Babrafax csapattól karácsonyra ezt a komplett mozaikos albumot!Letölthetitek a különszámok menüpontból, vagy a képre kattintva.
Fedezd fel Tolnai Lajos klasszikus regényét, Az urak-at, teljes egészében, változtatás nélkül! Ez az alkalmazás a regény minden részletét elhozza számodra, gazdag illusztrációkkal és számos kényelmi funkcióval, hogy az olvasás valódi élmény legyen.
Főbb jellemzők:
- Teljes szöveg: A regény eredeti, változtatás nélküli szövege mindig kéznél van.- Esztétikus, személyre szabható megjelenés: Válassz betűtípust, méretet és háttérszínt az optimális…
Marc Lawrence utolsó munkája - eddig - a Noelle. Ahogy elnézem a filmjeit, nem fogom megsiratni. Könnyed, tizenkettő egy tucat romkomok fűződnek a nevéhez. A Noelle meg karácsonyi film. Kicsit Télapus, csak itt más a családi felállás.
Az alap azonban ismerős - Mikulás nincs többé és az utódjának át kell venni a helyét. Ez már az a szint, mintha Télapu gyerekei felnőttek volna. Ugyanis itt a Mikulásnak két gyereke van: Nick, akit mindig is az…
Nem véletlenül adtam ezt a címet írásomnak: amint ugyanis elolvassa a kedves olvasó, tudni fogja, miért…
Bevallom, elfogult vagyok Németh János személye és művészete iránt. Ismeretségünk még az 1990-es évek legelején kezdődött, a híres, akkor már a Váradi Antal utcában, Molnár Géza igazgatósága alatti VOKE Vasutas Művelődési Házban otthonra talált, dr. Horváth Csaba politológus („Hácsé”) vezetésével működő pécsi Értelmiségi Klub (ÉK)…
Tavaly kihagytam, de idén megint elmentem megnézni a Fényfogast. Hó nem volt, köd viszont igen, pontosabban a hegy belelógott a város felett ülő felhőkbe:
Eredetileg nem ide indultunk Jazzcoollal, hanem a 2-esen járkáló FényUV-t akartuk elkapni, de az valamiért épp az este közepén állt ki a forgalomból pihenni vagy 40 percre (egy esti járat mi mást is csináljon az este közepén?), úgyhogy inkább felmásztunk a hegyre.
Közismerten imádom a…
A gondolkodás bűne
Vannak korszakok, amikor nem a hazugság a legveszélyesebb, hanem a gondolkodás.Amikor nem az számít, mit mondasz, hanem hogy egyáltalán kérdezel-e.
Ma van Jan Jesenius születésének évfordulója — egy orvosé, filozófusé és nyilvánosan gondolkodó emberé, aki túl komolyan vette az igazságot, és ezért nem fért bele a saját korába. Nem forradalmár volt. Nem mártírnak készült. Egyszerűen nem tanulta meg időben, mikor…
Lassítsunk le az ünnepi forgatagban! A december, bár az év egyik legvarázslatosabb időszaka, nemcsak a békés pillanatokról szól. Gyakran a készülődés, az ajándékvásárlás, a főzés és az állandó szervezés kerül előtérbe. A sűrű rohanás közepette pedig könnyen szem elől téveszthetjük a legfontosabbat, vagyis a saját jóllétünket. Ahhoz, hogy igazán feltöltődhessünk, elengedhetetlen, hogy időnként lelassuljunk és megpihenjünk.
5 szuper tippet…
A PTE PEAC vívói 2025 utolsó versenyén, a Felnőtt Országos Bajnokságon léptek pástra.
A női csapatversenyben a Jakobi Júlia, Lippai Diána és Miklós Fanni alkotta együttes a 9. helyen zárt. A csapat szoros asszóban maradt alul a Vasas ellen, amely olimpiai bajnok Szász Emesével állt fel. A mérkőzés kiegyenlített küzdelmet hozott, a PEAC versenyzői végig fegyelmezetten és határozottan vívtak. Az eredmény méltó lezárása volt az évadnak, és jól…