A Bor és Piac Magazin elsősorban a bor tudományát használva kíván olvasóinak olvasni valót nyújtani, hasznos ismereteket adva. Szólnak a borászokhoz, a bort kedvelőkhöz egyaránt, a nyelvezetükben a szakmaiság szerepel az első helyen. Borleírások, interjúk és tudományos ismeretterjesztés olvashatók lapjaikon. Emellett számos rendezvényen népszerűsítik témájukat akár Budapesten, akár Magyarország borvidékein.
Legutóbb Budapesten rendeztek kétnapos…
Hozzávalók10 dkg sárgarépa10 dkg fehérrépa18 dkg burgonya5 evőkanál olaj1 fej hagyma2 gerezd fokhagyma1 csokor petrezselyemsóbors 1 teáskanál pirospaprika 1 teáskanál őrölt kömény1,5 l zöldségalaplé10 dkg tarhonyaElkészítése:Olajon megpirítjuk a tarhonyát, majd kiszedjük az edényből. Az apróra vágott hagymát és fokhagymát lepirítjuk, majd félrehúzzuk és ízlés szerint fűszerezzük. Ezután felöntjük az alaplével, beletesszük a pirított tarhonyát, …
Az olasz konyha egyik leghíresebb fogása egyben az egyik legegyszerűbb is. Alighanem az olvasók nagy része is ismeri a paradicsomos spagettit (spaghetti al pomodoro), de azon talán sokan meglepődnek majd, hogy mennyire egyszerű elkészíteni. Mint minden olasz fogás, ez is az alapanyagokon dől el, így ezekre oda kell figyelni, mint ahogy a precíz elkészítésre is. A cikkben részletesen leírok mindent, így te is tökéletes paradicsomos spagettit tudsz…
A vendéglátást sem érintették jól az elmúlt évek sokszor tárgyalt folyamatai, mint a világjárvány, vagy a gazdaság abból, és más körülményekből eredő instabilitása. Ez mind kihatással volt az árakra, és egy erős átrendeződést eredményezett a gasztro-szektorban is. Bejáratott, jól működő helyek zártak be sorra, vagy alakultak át.
Bár a minőségre még nehézségek esetén is általában tovább áll fenn a kereslet, mégis a jobb helyeket is érintette ez a…
A tavasz lassan nyárba fordul és egyre több a friss zöldség a kertben, a piacon és a boltokban. Elhoztunk nektek ismét 3 izgalmas receptet, amiben a szezonális zöldségek mellett a FANAN hummuszkrémjeit is fel tudjátok használni egészséges és ízletes éltelek elkészítéséhez.
Brokkolis pizza csiga hummusszal
A brokkoli méltán foglal el előkelő helyet az egészséges ételek között, hiszen a hummuszhoz hasonlóan a superfood-ok nem hivatalos…
Ez egy végtelenül egyszerű és olcsó, ám annál finomabb sütemény, amelynek alapreceptjét néhány hozzávalóval kicsit felturbóztam.
Ha nincs időtök sütni, esetleg nem érzitek magatokat olyan ügyesnek a konyhában, akkor ez a recept nektek szól.
Hozzávalók (kb. 40X30-es tepsihez):
- 2 közepes alma
- 1 bögre cukor
- 1 bögre tej
- 2 bögre liszt
- fél bögre étolaj
- 1 cs sütőpor
- 1 cs vaníliás cukor
- 2 tk őrölt fehéj
- 1 tk őrölt…
Mint a legtöbb ember és természetesen Garfield, én is utálom a hétfő reggelt. Ezen a héten hétfőn viszont már annyira vártam az esti gasztro kalandozásunkat, hogy még a reggelt is barátságosnak találtam.
Izgalmas délutánnak néztünk elébe: munka után G. és én Kínába mentünk. Szerencsére nem kellett egy hosszú és kimerítő repülőútra indulni, elegendő volt felszállni Budapesten a 9-es buszra és kimenni a helyi "Chinatown-ba".Mert Budapestnek is…
Akik rendszeresen olvasság blogunkat, nekik nem újdonság hogy nagyon szertjük az ázsiai ételeket. Egy újabb gyors receptet osztok meg veletek. Sok mindent nem kell hozzá venni, mert szerintem a legtöbb alapanyag minden háztartásba van otthon. Hamar elkészül és garantált a siker. Tökéletes recept a hűtöben található dolgok felhasználására. én mindig wokot használok, de egy nagyobb serpenyó is tökéletes. 4 adag lesz.
Hozzávalók: 60 dkg…
Most hogy a piacok roskadoznak ettöl a finom gyümölcstől, valami újat is készíthetünk belőle, ami nem szokványos. Természetesen más gyümölccsel is el lehet készíteni. Gyors desszert, nics sok mosogatnivaló utána. Kb. 20 golyó lesz belőle.
Hozzávalók: 30 dkg eper, 15 dkg sűrített tej (egy tubus), 20 dkg zabpehely, kókuszreszelék a megforgatáshoz.
Elkészítés: Az epret szitában folyó vízzel megmossuk, leszárítjuk. Kissebb darabokra vágjuk a…
My mother is a cow
Végjátékok, Lázadás életre-halálra, Beavatás, Kísértések – a Friss Hús nemzetközi versenyprogramja négy tematikus blokkba rendeződik, amelyeket Péterfy Bori, Beton.Hofi, Reisz Gábor és Buda Flóra Anna állított össze. A fesztivál kiemelt vendége idén Németország lesz, fókuszban a német rövidfilmmel. A jegyértékesítés ma indul a fesztiválra
A szervezők ma közzétették a Friss Hús nemzetközi versenyprogramját. A változatos műfajú…
A pudinghoz:
4 dl tej
40 g pudingpor (vaníliás)
5 evőkanál kristálycukor
A tésztához:
5 db tojásfehérje
5 db tojássárgája
200 g kristálycukor
1 dl tej
1 dl étolaj
2 evőkanál holland kakaópor
200 liszt
1csomag sütőpor
1csipet só
A mázhoz
375 g tejföl
4 evőkanál kristálycukor
Elkészítése:
A tejet felforraljuk és hozzáadjuk a cukrot és a pudingport.
Puding sűrűségűre főzzük.
Hagyjuk kihűlni.
A lisztet, a sütőport, a…
A 26. VinAgora Nemzetközi Borverseny ismét megszilárdította pozícióját, mint Közép-Európa egyik legrangosabb borversenye. Több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvény évről évre folyamatosan fejlődik, miközben továbbra is elkötelezett a minőség, az objektivitás és a nemzetközileg elismert értékelési szabványok iránt.
A 70 tagú nemzetközi zsűri nagyra becsült borászati szakemberekből állt, köztük borászokból, sommelier-kből,…
50 dkg liszt
25 dkg növényi margarin
1 teáskanál só (ízlés szerint)
1 teáskanál őrölt köménymag
1 pohár vegatejföl
1 kávéskanál szódabikarbóna
A lisztbe elmorzsoljuk a margarinnal, és a többi hozzávalókat beletesszük. Jól összedolgozzunk, ha nem áll össze kevés vizet (1-2 kanál) teszünk hozzá. 2 vagy 3 bucit formálunk belőle, hogy könnyen kitudjuk vékonyra nyújtani a deszkán, majd egy 10-percet pihentetjük. Ezután fél cm vékonyra…
Bár minden évben több kiemelkedő nappal is dicsekedhet joggal a Velence-tavi Szent Benedictus Borrend, de azért mindig a májusi egész napos rendezvényük a legnagyobb (a többi között...). Kápolnásnyék, Velence, e két helyszín jelentette az örömök forrását 2025-ban, melyet a hely nagy szülötte, Vörösmarty Mihály szelleme ragyogott be. A nagy költő szülőhelye, Kápolnásnyék jelentette a program első felét, a Vörösmarty Emlékháznál, a Liszt Művészház…
Az egyik legjobb rántott hús - Buja Disznók
A gasztronómiai szakértő szerint identitásválságban a magyar vendéglátás
Lezárult a Dining Guide éttermi tesztjeinek időszaka, hamarosan eredményt hirdetnek
Bár a magyar gasztronómia elmúlt két évtizedét sokan „gasztroforradalomként” emlegetik, a szakma egyik legismertebb alakja, Herczeg Zoltán, gasztronómiai tanácsadó, a Dining Guide felelős kiadója és éttermi tesztjeinek szervezője inkább…
Hozzávalók:
1 kg liszt, 2 teáskanál só, 15 dkg növényi olaj,(sertészsír).
A tálaláshoz ízlés szerint lekvár, tejföl, aludttej, mazsola, porcukor, ha valaki az édesebb ízeket szereti, de mi csak fejes salátával ettük, van, aki uborkával, de piríthatunk rá hagymát is.
A lisztet lábosba öntjük, és szárazon, lassú tűzön, folytonosan kevergetve felforrósítjuk.
Amikor már kicsit kezd barnulni, felöntjük annyi forró vízzel, hogy szétkeverhető, de…
Vega krémest is készítettem, szerencsére ez is tökéletesen finom lett, és én is ehetem! Aztán a nagy kedvenc a tojásos nokedli is elkészült már a múlt héten. Holnapután szintén azt akarok csinálni, nagyon szeretjük a friss, kertben szedett salátával! Na és volt tiramisu torta is, de azt már többször lefotóztam mostanában... Meg sajtos pogácsa.. ami mindig kapós! :)
Már egy ideje szemeztem az elkészítésével ennek az érdekes fúziónak, ami kapcsán elég sokféle receptet találtam a netet böngészve. Abban rögtön biztos voltam, hogy első körben a megúszósabb, bolti leveles tésztás verzióval próbálkozom, amiből korábban már csináltam is egy verziót, ami ugyan nem lett rossz, de nem lett blog bejegyzés kompatibilis. Most ez a második kör már pofásabbra sikeredett, viszont egyúttal azt is megfogadtam, mint már oly…
Az ember nem is érti, hogy lehet ennyi esze egy olyan embernek, akinek ilyen szép Dom Pérignon ón pezsgősvödre van?
Nem csomagolta be megfelelően, hát jól meg is sérült szegény.
Illat: intenzív fémes komlókeserű
Hab: lágy, csipkés
Szín: hazy narancssárga
Ez egy kifejezetten jó lager, amelybe rendesen toltak komlót, emiatt nem az a finomkodós darab, miközben az állaga krémes. Ez a mondat sokkal összetettebb, mint maga a sörnek az ízvilága, habár a hozzávalók listája sem túl egyszerű. Van benne ugyanis malátázatlan árpa és árpamalátakivonat is. Ennek ellenére nem érzem minőséghibásnak. Mivel svéd, ezért a bőséges…