Délelőtt 10-kor megérkeztem, leültünk beszélgetni, röhögni, vihogni, elmélkedni. Aztán olyan 1/2 4 körül megállapítottuk, hogy ideje lenne valami főtt kajának, úgyhogy ittunk még egy kávét, rágyújtottunk, megváltottuk a világot és 40 perc múlva neki is fogtunk a főzésnek. Évi vezényelt, én csináltam, mint szorgos kis kukta.
Felhevített vajban megsütöttem a citromkarikákat, majd kiszedtem őket egy tányérra és a forró vajba a sózott-borsozott,…
Mostanában sokat gondolkodom a családom női felmenőiről. Rengeteg kérdés van bennem és kíváncsiság, hogy milyen volt az életük. Hogyan éltek a mindennapokban és milyen gondolatok foglalkoztatták őket? Sajnos már senkit sem tudok megkérdezni, pedig jó lenne tudni, hogyan élték meg a tinikort, milyen volt az első nagy szerelem és miként gondolkodtak az anyaságról, a gyermeknevelésről. Jó lenne tudni, hogy mit tanácsolnának a mai világ szülötteinek,…
A BioFer fementált szervestrágya a hazai mezőgazdaság növekedését célozza
A magyar mezőgazdaságban az egyik legnagyobb kihívás a talaj minőségének megőrzése, miközben a gazdák a terméshozamot és a gazdaság fenntarthatóságát is szeretnék növelni. A Master Good cégcsoport, a BioFer granulált, fermentált baromfitrágya révén olyan megoldást kínál, amely egyszerre szolgálja a talaj egészségét, csökkenti a környezeti terhelést és a gazdák…
Bem-vindo ao KFJOGO, a plataforma que redefine o conceito de entretenimento online e transforma cada clique em uma oportunidade de emoção, conquista e diversão inesquecível. Jogar no KFJOGO ONLINE é mergulhar em um ambiente vibrante, seguro e dinâmico, onde as melhores promoções estão sempre ao alcance dos jogadores e onde prêmios incríveis esperam por aqueles que aceitam o desafio de se aventurar em seus diversos jogos. Logo de início, o…
Frissítők új szintre emelve a Dining Guide listáján
Az utóbbi években nagy lendületet kapott az alkoholmentes italok világa: ma már nemcsak a sofőrök vagy az egészségtudatos vendégek választása, hanem valódi kulináris élmény is lehet egy gondosan elkészített mocktail, házi szörp vagy kreatív üdítő. A vendéglátóhelyek egyre bátrabban kísérleteznek szezonális gyümölcsökkel, fűszerekkel és új technikákkal, így az alkoholmentes italok kínálata…
Mozgalmasan indult a szeptember és a folytatás is izgalmas lesz! Szeptember 6-án kint voltunk a Pozsonyi Pikniken, ami fantasztikusan sikerült minden tekintetben. Rengetegen megfordultak nálunk a Gasztrosoron, sok pozitív visszajelzést kaptunk az ízekre, az állagra, de legfőképp arra, hogy mennyire illik a hummus a piknikhangulathoz. Az emberek örömmel kóstoltak, beszélgettek, új ízeket próbáltak, mi pedig igazán éreztük, hogy közösséget teremt a…
Egy háromtagú család – az apa, Babis, és kamaszodó ikergyermekei, Konstantinos és Elsa – útra kel a családi vitorlással, hogy néhány napot együtt töltsenek Poros szigetén. A vakáció úszással, napozással, ismerkedéssel telik, a tengeri levegő pedig lassan lelassítja mindhármuk ritmusát. Ám a gondtalan napok során egy váratlan találkozás megbillenti az egyensúlyt – a nyár, amit a közös kikapcsolódásra szántak, észrevétlenül olyan mederbe tereli a…
Ez egy finom, fűszeres-paradicsomos csicseriborsós ragu, valószínűleg az indiai konyhából ered, és egészen biztos, hogy rengeteg változata megtalálható a világhálón. Az én variációm a következő:
Hozzávalók:
1 nagy fej hagyma, finomra vágva
1 nagy gerezd fokhagyma, finomra aprítva
1 kisujjnyi gyömbér, finomra aprítva
1 hegyes zöldpaprika (én a nem csípős változatot használtam), kis kockákra vágva
1 csésze (kb. 2,5 dl-es) kockára vágott…
Hahó Burgerfanok! A 16. Csabi Konyhája X Chili House Burger Party alkalmából egy igazi különlegességgel készülünk, a közös események során először szakítunk a marhahússal és egy igazán dögös bárány burgerrel várunk mindenkit sok-sok szeretettel és persze kitörő lelkesedéssel!
A szokásos pirított buci aljára kerülni fog a Chili House házi szószból, majd némi jégsalátával, lilahagymával és grillezett paprikával ágyazunk meg a 150g…
Csütörtökön startol a Kraft Sörfesztivál 2025, ahol négy napon át, szeptember 11–14. között, a hazai és régiós kraft színtér legizgalmasabb szereplői találkoznak a közönséggel.
A belépés ingyenes, a Dürer Kertben több mint 25 hazai név és extra 8 külföldi régiós főzde személyesen, valamint 4 kiemelt disztribútor és bolt kínálata várja a látogatókat. Idén a Magyar Cider Egyesület is önálló standdal érkezik, 4 márkával képviselve a cider-színtér…
A spanyolországi Tenerife egy sokak számára álomnyaralással kecsegtető festői hely. Így voltak ezzel Sofia, Roma, Nastia és Fedir, egy ukrán család, akik épp az utolsó napjukat töltik az idillben. Ekkor még nem sejtik, hogy az életük másnap egy csapásra megváltozik. Már összepakolva értesülnek arról a reptéren, hogy hazatartó járatukat törölték, ám ennek okára nem voltak felkészülve: kitört a háború Oroszországgal. Egyik pillanatról a másikra…
A Don Pepe szeptemberi akciós ajánlata nem sikerült a legizgalmasabbra, de végül a MEDITERRÁN EXTRA PIZZA (4990.-) csak le lett tesztelve, bízva egy korrekt élményben. Szokás szerint a békásmegyeri étteremből rendeltem.
A leírás és a promó fotó is egy mérsékelten izgalmas, de korrekt összeállítást ígért, a dobozt kinyitva viszont elég sok különbséget véltem felfedezni az eredeti elképzeléshez képest. Igazából nincs mit szépíteni, pocsékul…
Sally Potter legendás filmje utazás az időben I. Erzsébet korától a XX. századig. Most felújított kópián látható!
Erzsébet királynő megparancsolja egy ifjú nemesnek, hogy örökké fiatal maradjon. Orlando négy évszázadon át tapasztalja meg a világ történéseit először férfiként, majd nőként, miközben szívének vágyai és a világban elfoglalt helye között vívódik.
A film meghökkentően és előre mutatóan foglalkozik a nemi identitás és a társadalmi…
Két szerecsen, Budapest
Mutatjuk az ország legjobb brunch- és reggelizőhelyeinek toplistáját!
A reggeli ma már jóval több, mint egy gyors kávé vagy egy pirítós a rohanás közepette. Egyre többen keresik a tartalmas, kiadós reggeliket, vagy épp a hétvégi lazulós brunchokat, ahol egy jó tojásétel, frissen sült péksütemény, vagy akár egy pohár pezsgő mellett indul a nap. A brunch nemcsak étkezés, hanem élmény, közösségi program, sőt: életérzés is.…
Illat: tonkababos szilva
Hab: masszív, sárgabarckszínű
Szín: sárgás szilvalé, turmixos
András most sem spórol az összetevőkkel. 24-es Balling felel a turmixos anyagtartalomért, no meg a 8%-os alkoholfok észrevehetetlenségéért. A szilvát mázsán, a fűszert pedig patikamérlegen mérte. Pont annyi van benne, ami még nem akar elfedni valamit. Tökéletes a savanysága, kicsit kékáfonyás ízjegyek is beköszönnek. A laktóz lekerekíti a savakat, a…
Illat: erdőtől nem messze lévő füves legelő, down under
Hab: masszív, tartós
Szín: sárgabaracklé, hazy
Már az illata is egy olyan minőséget képvisel, amibe beleszimatolva elképzel az ember egy tiszta levegőjű helyet maga körül, down under, attól kicsit jobbra, Új-Zélandon. Egy mezőt, amelytől nem túl távol lehetnek fenyőerdők, és mindenképp dimbes-dombos a táj, a sűrű élénkzöld fű illata átjár bennünket. Ezt foglalja keretbe a nektarin…
Amikor 2013 tájékán elkezdtem a whiskyvel foglalkozni, akkor már virágzott a modern idők single malt kultusza, de még egy csomó mindent be lehetett szerezni emberi áron. Voltak hivatalos és független palackozások is, amiknek volt már kultusza, de még nem volt ez a mértékű hype, ami most övez egy-két lepárlót vagy palackozást.
Akkoriban egy lepárlónyitási hullám is elindult – Skóciában az 1983-as nagy bezárások és whisky loch után nem igazán…
Javában tart még a cukkini szezonja, sokféle ételt készíthetünk belőle. És még tart a meleg is, de azért már akad egy-két hűvösebb nap, és ilyenkor jól tud esni egy meleg zöldségleves. Ezt a krémlevest gyorsan és könnyedén meg lehet főzni, minimális feltéttel is lehet enni.
Hozzávalók:
1 nagy cukkini vagy 2 közepes
2 dl főzőtejszín
1 evőkanál liszt
4-5 kis gerezd fokhagyma
1 erőleves- vagy húsleveskocka
2 csipet só
1 nagy fej…
Ahogy beköszönt a hűvösebb idő, szervezetünknek kiemelten szüksége van a vitaminokban, ásványi anyagokban és antioxidánsokban gazdag ételekre, hogy felvértezzük magunkat a betegségeket okozó kórokozókkal szemben. Az őszi hónapok a természet ajándékait is magukkal hozzák: a helyi, szezonális zöldségek és gyümölcsök frissen, tápanyagban gazdagon kerülhetnek a tányérra – a hummusz pedig tökéletes „alap” vagy kiegészítő ezekhez az immunerősítő…
A bor az ókortól kezdve az emberiség művelődéstörténetének, a hagyományainknak olyan alapvető eleme, amely a gasztronómiával közös tőről fakad és hatása a művészetek ihletésétől egészen a szakralitásig ér. A borfogyasztás tradíciója, ha lehet még szorosabban kötődik a magyar hagyományokhoz és nemzeti örökséghez.
A mértékletes, gasztronómiai élményt szerző borfogyasztás – megfelelő tudással, önismerettel és felelősséggel párosulva – része lehet…