A Juventus korábbi csapatkapitánya, Danilo a Globo munkatársának nyilatkozva mesélt arról, mit jelentett számára a torinói klub, milyen körülmények között búcsúzott el a csapattól, s ki jelentette számára a legnagyobb inspirációt.
"Soha sem titkoltam, életem legfontosabb klubja a Juventus. Mindazért, amit ott átéltem, a klubért, a városért és a történelemért. Azt hittem, hogy a pályafutásom a Juventusnál ér majd véget, azonban ilyen az élet és a…
Naël nyerte az időmérőket, de a kvalifikációs versenyen Slater győzött. A GP rajtnál Boya fordult elsőként, de később még többször helyet cseréltek.Slater falazott és jött egy újabb safety car preiódus, ami után Naël dupla szélárnyékot kihasználva előzte meg Deligny-t és Boya-t.Az F4 Világkupán szintén francia győzelem született, Jules Roussel lett az első és Olivieri pedig a második.A harmadik helyet a 2001-es Makaó GP és kétszeres Indy 500…
Dušan Vlahović valószínűleg nem fog játszani a szerb és lett válogatottak találkozóján a combközelítő izmok túlterhelése miatt, állítja Gianluca Di Marzio. A Juventus megerősítette, hogy pihenésre van szüksége, bár a probléma nem súlyos. A játékos mai edzést is kihagyta. Szerbia szövetségi kapitánya, Veljko Paunović elmondta, hogy Dušan Vlahović „nagyon fájdalmasan” fejezte be az Anglia elleni mérkőzést, és ő a legnagyobb kérdés a kezdőcsapat…
Folytassuk az előző bejegyzésemet a 100 gyakorlat, mozdulat, szokás második felével! Újabb 50 meghatározó mozdulat, amely közvetlenül, vagy közvetve, de kihat a gerinced egészségére!
Tudatosság
Figyeld meg, hogyan ülsz le, és hogyan állsz fel! Ezek sokat elárulnak a tartásodról!
Kérdezd meg magadtól, mire van szüksége a testednek az adott pillanatban!
Ne menj el a finom jelek mellett, mert nagyobb problémát előzhetsz meg…
Új Vesta FF 300 - fa oldalas utánfutó (300 x 150 x 37 cm) forgalomba helyezve és rendszámmal 903.900 Ft helyett bruttó 799.000 FtKedvezmény: 104.900 Ft
Bemutató YouTube videó itt >>> www.youtube.com/watch?v=_Y9ObswymMEGyártó: Vesta
Típus: FF 300Évjárat: 2025.Össztömeg: 750 kgSaját tömeg: 315 kgTeherbírás: 435 kgPlató hasznos mérete: 300 x 150 x 39 cm
NYITHATÓ HOMLOKFAL ÉS HÁTFAL
Sebal Utánfutó Centrum - 11 év alatt, több…
Folyt. köv. az előző poszttól, ha azt még nem olvastad, akkor kérlek kezdj ott. Az alkatrészek megérkeztek, vám ide-vám oda. A munkahenger mellé pedig még egy top500 katalógus is került a dobozba. Azt hiszem, ezek sejtik, hogy lesz még rendelés. Valószinüleg nem véletlenül...
Amúgy a kedvenc alkatrészem a 0815-ös számot kapta. Éljen soká az angol humor!
Szerencsére a hétvégén pont az autó mellé tudtam kerülni, igy a kellemes novemberi 12…
Nagy szószólója vagyok a biztonságos motorozásnak. A teljesen zárt, jó minőségű sisakok viselésénél nincs nagyobb biztonságban a fejünk, legfeljebb ha otthon maradunk. Szintén nagyon fontos a megfelelő hidratálás, mert a kiszáradástól a legbiztonságosabb bukósisak sem véd meg. Eddigi motoros pályafutásomat nagyrészt zárt sisakokban töltöttem, minden előnyével és hátrányával. Hogy mi a hátrány?? Nos egy biztosan van, és ez a szemüvegeseket…
Ez egy érdekes állás. Vajon fenyeget a b7 pont megtámadása vagy sem? És egyáltalán, mit kellene lépni?
Sötét lép!
A legszebb hadsereg is a csapás eszköze.
Saját munka, saját próbálkozás, intuició, mindenkinek van megérzése ... és mindenkinek lehet szerencsés napja is.
(andros)
Nyertek az esélyesek a jégkorong Román Kupában, még döntőbe juthatnak az Ágyúsok
Mai Monori látogatás célja a város és a buszállományának megnézése volt. 7:17-re érkeztem a Monori állomásra, ekkor ködös őszi idő fogadott.Monori állomás:
A járatok sűrűségére hétvégén sem lehet panasz, minden órába indul járat Péteri-Gyömrő-Maglód-Ecser és Üllő-Vecsés útirányon át Budapestre, Gomba-Bénye-Káva útirányon át Pándra. Két órás az ütem Vasadon át Csévharaszt felé.
SRD-253 suham a Vigadó előtt:
SRD-255 ugyanott, csak ellenkező…
A Juventust is megjárt futballista, Mattia Caldara ma hivatalosan is visszavonult, 31 évesen kénytelen volt meghozni a döntést, miután hosszú ideig súlyos sérülésekkel és mentális egészségi problémákkal küzdött.
Mattia Caldara karrierje során 199 versenymérkőzésen lépett pályára, ezek nagy részét az Atalanta színeiben.
2017 januárjában a Juventus 15 millió euróért vásárolta meg, majd visszakerült az Atalantához kölcsönbe, végül 35 millió…
Szóval, a gyors bejelentkezésnél már beszéltem róla. Azt hittem, összeálltak a csillagok. Az autó a Balatonnál, tökéletes időjárás, gyorsan Tihanynak vettük az irányt... aztán elkezdett romlani az idill. Sejtettem, hogy a váltó környékén nem teljesen frankó, mivel egyesbe úgy kellett bekönyörögni, de reménykedtem, hogy még nem kell foglalkozni. Aztán Tihanyban a kávézás után szerettem volna emelkedőn elindulni... és nem tudtam. Elég frusztráló…
Sapientia U23–Bukaresti Steaua 2–5
Damien Comolli volt a központi vendége a Hudl Performance Insights 2025 londoni konferenciának, amelynek a témája az adatfelhasználás volt.
„Vezetőszerep ügyvezető igazgatóként? Ha viselkedésbeli példakép akarsz lenni, önmagadnak kell lenned. Meg kell találnod azt a helyet, ahol jól érzed magad. Ha valaki látja, ahogy a parkolótól az irodáig sétálsz, megérti, hogy milyen hangulatban vagy. Tudom, hogy ha negatív hangulatban lépek be az irodába,…
A nyári szünetben, azáltal, hogy pár hónapig munka nélkül voltam (erről majd legközelebb írok még egy kicsit), a napi CV-frissítések és jelentkezések küldése mellett szerencsére sikerült a szokásosnál egy kicsit több időt szakítanom játékra, azon belül is playstation-özésre.
Az egyik legnagyobb eredményem az volt, hogy (Milán fiam időnkénti segítségével) sikerült befejeznem a Sackboyt, amiről korábban már írtam, hogy egy szupercuki platformer,…