Linda Morvai • 14 nap
Olaszország legnagyobb szigete a délen található Szicília. Az "olasz csizmát" és Szicíliát a Messinai-szoros választja el, mely a legkeskenyebb pontján mindössze 3,1 km szélességű. Hidat már évtizedek óta terveznek a szoros felett (de már 1000 évről régebbről is megfogalmazódott az igény egy állandó átkelő építésére), a legutolsó céldátum az építkezés elkezdésére 2025, de nem ez az első eset, hogy szinte karnyújtásnyira volt a híd megépítése.
A két pilon egy képen (kép forrása: Wikimedia Commons)
Ha autók és vonatok nem is kelhetnek még át a szoros felett, a nagyfeszültségű átviteli hálózat vezetékeit azonban már átvitték a tenger felett. A két part közötti vezeték átjuttatása is technikai csoda volt és a kihívás a világon is egyedülálló volt.
Szicília és Calabria régiók közötti vezetéket a csak röviden és egyszerűen Messinai pilonoknak nevezett oszlopok segítségével vezették át.
A Messinai-szoros a levegőből. A szoros két partján, ha csak halványan is, de látható a két pilon (kép forrása: Wikimedia Commons)
A messinai pilonok két szabadon álló acéltorony, az egyik a szicíliai Torre Faróban, a calabriai pedig a Villa San Giovanniban található. Ezeket 1955-től 1994-ig használták a Messinai-szoroson átvezető 220 kilovoltos (1971-ig 150 kilovoltos) távvezeték átvezetésére az olasz szárazföldön lévő calabriai Scilla alállomás (38°14′42″N 15°40′59″E) és a szicíliai Messina-Santo alállomás (38°15′57″N 15°39′04″E) között.
Az 1955-ben épült két oszlop egyenként 232 méter magas acéloszlop (A párizsi Eiffel-torony 324 méter magasságú). Mindkettő 8 méter magas kereszt alakú talapzaton áll, és egy-egy keresztrúddal van felszerelve, amely 212 méteres magasságban négy vezetéket hordoz, valamint egy másik V alakú szerkezettel a tetején, amely a földkábeleken kívül további két vezetéket hordoz.
Torre Faro felsővezeték-oszlop; a képen hozzáadott vonalak jelzik a Morandi-tornyokhoz vezető, napjainkra már eltávolított távvezetékek vonalát (kép forrása: Wikimedia Commons)
A hagyományosabb oszlopkialakítással ellentétben a pilonok sarkai átlósan helyezkednek el a vonal menetiránya mentén. A messinai pilonok szolgáltak mintául a németországi Elba Crossing 1. számú vasúti átkelőhöz, és az Elba Crossing 2. számú vasúti átkelő elkészültéig a világ legmagasabb pilonjai voltak. Emellett a 3646 méteres fesztávolságával a valaha épített víz feletti átkelőhelyek közül a legnagyobb fesztávolsággal rendelkeztek, ami még a jelenlegi rekordtartó Zhoushan-szigeti felsővezeték-összekötő 2700 méteres fesztávolságánál is nagyobb. A fesztávolság azért lehetett ilyen nagy, mert nem volt szükség nagy szabad magasságra, a vezetékek nem voltak olyan nehezek, és mert a keleti torony magaslaton épült, körülbelül 163 méterrel a tengerszint felett, így a torony teljes magassága 396 méter volt a tengerszint felett.
A szerkezetek lengését és maximális lehajlásukat elkészültük után szokatlan módon határozták meg: a mérnökök három, 9800 kilonewton tolóerejű rakétát szereltek a pilonok tetejére, és meggyújtották őket.
A vonal mindkét végén kapcsolóállomások voltak. A calabriai Cannitello állomáson (38°14′29.16″N 15°41′20.27″E) a vezetőket szorosan egy szűrőportálhoz rögzítették. A szicíliai Torre Faro állomáson (38°16′8″N 15°38′45″E) a vezetőket egy állandó erőt biztosító berendezés feszítette, amely egy két inspiráló toronyból álló épületben, az úgynevezett Morandi-tornyokban (olaszul Torri Morandi) helyezkedett el, amelyeket Riccardo Morandi olasz építőmester tervezett.
1971-ig az elektromos szolgáltatás egyetlen 150 kV-os háromfázisú váltakozó áramú rendszerből állt. Négy vezetőt, amelyek közül egyet tartalékként használtak, a pilon keresztgerendáján helyeztek el. 1971-ben a feszültséget 220 kV-ra emelték, és két további vezetőt telepítettek a V alakú cölöpök alsó helyén. Így a teljes átviteli kapacitás 300 MW lett.
Acélból és alumíniumból készült, 27,8 mm átmérőjű vezetőket használtak. Alumínium keresztmetszetük 45 mm2, acél keresztmetszetük 305 mm2 volt. A vezetékek minimális magassága a Messinai-szoros felett 70 méter volt, hogy a nagy hajók biztonságosan áthaladhassanak alatta. Ez, valamint a 3,646 kilométeres fesztávolság 608 N/mm2 -es feszítőerőt igényelt a vezetőkábelekben. A rezgéscsillapításhoz rezgéscsillapító köteleket használtak.
A szoros éjszaka (kép forrása: Wikimedia Commons)
Az 1980-as évek elejére ez az átviteli kapacitás már nem volt elegendő. Ezt nem lehetett növelni kötegelt vezetők vagy több vezetőjű kábel alkalmazásával, mivel a kötegelt vezetőknél a szél által kiváltott rezgések sokkal nagyobbak, mint az egyes vezetőknél, ami rövidzárlatokat eredményezhet ilyen hosszú távon. A szokásos felsővezetékek nagyobb alumínium részből álló vezető kábeleket használnak, de ezek nem rendelkeznek az ehhez a fesztávolsághoz szükséges szakítószilárdsággal. 1985-ben a Messinai-szoros alatt egy 380 kV-os háromfázisú váltakozó áramú tenger alatti kábelt fektettek le, amelynek maximális átviteli kapacitása 1000 MW.
Az elektromos átkelőt 1993-ban leszerelték, a vezetékeket pedig egy évvel később eltávolították.
A villanyvezetékek eltávolítása után a pilonok műemléki védettséggel megmaradtak, és meteorológiai mérésekre, nagy távolságú mentési gyakorlatokra és távközlésre használják őket. 2006-ban a szicíliai pilon tetejére vezető lépcsőt rövid időre megnyitották a nagyközönség előtt, de a szerkezethez való nyilvános hozzáférés ma már tilos. A csúcsra vezető lépcső mintegy 1250 lépcsőfokból áll egyes források szerint.
A Torre Faro egykori villanyoszlopát 2006 óta látogathatják az érdeklődők (kép forrása: Wikimedia Commons)
A váltóállomások a fesztáv két végén még mindig léteznek. A Cannitello kapcsolóállomás egykori horgonyportálja még mindig a helyén van, de a Torre Faro feszítő rendszerét már leszerelték. A Scilla alállomás és Cannitello közötti, használaton kívüli távvezeték megmaradt, míg a Torre Faro kapcsolóállomástól Messina-Santo alállomásig tartó vezeték teljesen elbontásra kerülhetett.
2024. július 10-én Jaan Roose észt sportoló a két torony között kifeszített slackline-on kelt át a Messinai-szoroson. Ezzel felülmúlta a korábbi leghosszabb, 2710 méteres slackline-járást, és 3600 méteres távot teljesített.
Átkelés a messinai-szoros felett
A Messinai-szoroson átvezető tenger alatti kábelt 1985-ben fektették le. Teljes átviteli kapacitása 1000 MW, és a calabriai szárazföldön található Rizziconi alállomás (38°26′32″N 15°59′8″E) és a szicíliai Sorgente alállomás (38°11′17″N 15°17′1″E) közötti egykörös 380 kV-os távvezeték része. A vezeték a Villa San Giovannitól délre lévő felsővezeték végénél kezdődik (38°12′11,8″N 15°38′16,47″E), a tengerbe 38°12′13,4″N 15°38′0″N-nél lép be. 91″E, Messinában eléri Szicíliát (38°12′57.76″N 15°34′1.79″E), és Messinától északra (38°13′43.11″N 15°33′40.2″E) ér véget, ahol a Sorgentébe vezető felsővezeték kezdődik.
A kábel 4 vezetékből áll, amelyek közül egy tartalékként szolgál.
2010 júliusában bejelentették, hogy 2015-ben egy második 380 kV-os távvezeték építését tervezik Sorgente és Rizziconi között. A vezeték átviteli kapacitása 2000 MW lesz, hossza 105 kilométer, a tenger alatti szakasza 38 kilométer.
2016 májusában egy kétkörös 380 kV-os HVAC (nagyfeszültségű váltakozó áram) földi és tengeri kábelrendszert adtak át a közműszolgáltatónak. Ezt a szicíliai Villafranca Tirrena és a calabriai Scilla erőművei között összesen mintegy 44 km hosszú útvonalon telepítették.
* Az angol wikipédia Pylons of Messina című szócikke
Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a Facebookon is!
