Logo Pic
Fradista Utazó 2024. március 29.

A zwollei Szent Mihály templom

A hollandia Zwolle városában egyből egymás mellett, ill. mögött áll két gótikus templom. Ennek ellenére nem sikerült nemhogy egy tengelyre, de még egy irányba se építeni őket. Mai cikkünk tárgya (a légifotón jobbra) szinte precízen keleti tájolású, míg a korábban bemutatott Mária-templom ettől némileg eltér. 

zwolle_michael_1.JPG

Légifotó: Google Maps

A város főterén a XI. században is állt már egy templom, annak helyére épült a gótikus korban a mostani. 1406-66 közt már lényegileg a maival egyező formában épült fel a háromhajós gótikus épület. Mindhárom hajó egyforma magas, így nem bazilikáról beszélünk. 

zwolle_michael_2.jpg

Az amúgy is elég nagy templomot alaposan körbeépítették, ahol meg nem, ott fákat ültettek eléje, ezért igazán jól sehonnan nem látható át a szerkezete. A három hajó egyforma magas, a déli mellékhajó egy kicsivel rövidebb, mint a másik kettő, de ettől eltekintve egy eléggé egyszerű, téglalap-alaprajzú épületről beszélünk.

Torenbrand

Sterz at nl.wikipedia, Public domain, via Wikimedia Commons

Ebben az 1682-es év is közrejátszik. A templomnak ugyanis eredetileg volt tornya. A torony túlélt pár villámcsapást, aztán a jelzett évben feladta és ledőlt, azóta se éptették újjá. A becslések alapján ez a torony pár méterrel magasabb lehetett, mint az utrechti dóm, így a torony ledőléséig Zwollében állt Hollandia legmagasabb épülete. 

zwolle_michael_3.jpg

A XVII. századi festményből az is kiderül, a holland polgárok már a korai újkorban se viselték el, hogy a városuk főterén egy templom álljon, így már elég korán ráépítettek egyéb épületeket. Na jó, ezt az indoklást azért ne tessék teljesen komolyan venni, mindazonáltal a melléképületek megléte tény. Ezek egy részéből a XX. századra vendéglátóipari egység lett. 

zwolle_michael_4.jpg

Mindhárom hajó keleti végén egyszerű 3/8 apszist találunk, a déli mellékhajóé egy pár méterrel hátrébb áll, mint a másik kettő. 

zwolle_michael_5.jpg

Az épületet kívülről látva valószínűleg nem lepődünk meg, hogy a belső tér tágas és világos. 1578-ban a templomot megkapta a református egyház, azóta a belső berendezés is a reformátusok igényeihez igazodik. Ottjártamkor éppen kulturális rendezvényt tartottak benne, de egyébként református istentiszteleti helyként is szolgál. 

Vissza a címlapra
Középkor a Rajna mentén
Pre-román, román és gótikus építészet a rajnai régióban, ma is álló, megtekinthető épületek
Legjobban pörgő posztok
Ilyen volt Azahriah harmadik Puskás-koncertje – fotógaléria
srecorder • 4 nap
Nemsokára bejelenthetik Mottát
venember83 • 9 nap
Chiesa és Szczęsny háttérbe szorulhat jövőre?
venember83 • 4 nap
A Juventus elutasította Allegri szerződésbontási ajánlatát
Apuleius • 3 nap
Koopmeiners a legfőbb célpont a középpályára
venember83 • 7 nap
Cikkek a címlapról
Retró FPS (First Person Shooter) játékok
Ebben a bejegyzésben néhány retró FPS játékot gyűjtök össze. A bejegyzésnek főként két célja van. Ugyebár itt nagyrészt olyan játékok lesznek felsorolva, amikkel leginkább azok játszottak, akik a kilencvenes években töltötték a gyerekkorukat. A bejegyzés egyik célja, hogy hátha van a felsorolásban…
Az első magyar természetfilmes
Az első magyar természetfilmes, Homoki Nagy István, 1914. szeptember 2-án született Mezőtúron. Kecskeméten, a piarista gimnáziumban érettségizett, majd Szegeden tanult tovább és szerzett jogi diplomát 1937-ben. Kiskunfélegyházán joggyakornok lett, majd Hódmezővásárhelyen bíróságon dolgozott mint…
>