Logo Pic
midragon 2024. április 22.

Nincs alku

F. Gary Gray a legismertebb és legfoglalkoztatottabb fekete bőrű filmrendezők közé tartozik. Jó három évvel ezelőtt elkészítette négy fiatal bankrabló lány történetét A nagy dobás című produkcióban. A film szép sikert aratott és a nézők, a kritikusok elismerés emellett kivívta a producerek érdeklődését is, amelynek végülis az lett a következménye, hogy az ifjú filmkészítő már egy jelentősebb költségvetésű és nagy sztárokat felvonultató krimi-akció rendezői székébe ülhetett.

negotiator.jpg

Az ötletes történetű és nagyon jó párbeszédeket tartalmazó Nincs alku aztán Gray keze alatt az évad egyik legjobb, legizgalmasabb és ezzel együtt legszórakoztatóbb krimijévé nőtte ki magát.

A fekete Danny Roman (Samuel L. Jackson) szó szerint a tűzvonalban dolgozik, ugyanis a rendőrség kötelékében összekötőként teszi kockára az életét. A feladata emberrablók, terroristák és más szélsőséges bűnözők szép szóval való lekapcsolása: ha valahol ilyen erőszakos esemény történik, akkor Roman megérkezik és szó szerint addig szövegel, míg a rosszfiúk vagy önként megadják magukat vagy a figyelmük elterelésével lehetőség nyílik a különleges osztag bevetésére.

negotiator4.jpg

Egy napon Roman társa azzal a furcsa információval áll elő, hogy tudomása van egy, a rendőrség berkein belüli pénzügyi visszaélésről; bővebben azonban nem tudja kifejteni a részleteket, ugyanis valaki egy jól irányzott lövéssel elhallgattatja. Rövid idő alatt a gyanú Romanre terelődik, akinek be kell látnia, hogy olyan – hamis – bizonyítékokat hoznak fel ellene, amelyek ellen képtelen védekezni.

negotiator5.jpg

A közvetítő végső elkeseredésében a rendőrség épületében túszokat ejt és elbarikádozza magát. A fegyveresek természetesen azonnal körül veszik őt és megkezdődik az a kíméletlen idegjáték, amelyben most Danny Roman áll a rossz oldalon. Roman azonban nem hagyja magát és mivel tudja, hogy éppen azok tartanak rá fegyvert, akik a társát is eltetták az útból, egy másik körzetben dolgozó, pártatlan közvetítőt követel. A profi szakember, Chris Sabian (Kevin Spacey) megérkezik, hogy nem csupán Romant térítse jobb belátásra, de az igazságot is kiderítse. Az idegőrlő párharc elkezdődik...

negotiator3.jpg

A mindvégig izgalmas és látványos film szereplői már párbajoztak Salgótarjánban; január 7-től azonban Balassagyarmaton folytatják a viadalt.

(1999, Nógrád Megyei Hírlap)

A jobb időket is megélt, egykoron még dicsőített Kevin Spacey még az Oscarja előtt került szembe egyik legádázabb ellenfelével, aki egyben a kollégája is volt: remek párbeszédek, feszültség, nyomozás, fordulatos cselekmény és persze Samuel L. Jackson, akivel nem egyszerű alkudozni...

negotiatorposter.jpg

Vissza a címlapra
alonzomosely
Egyszer, az idők hajnalán, amikor az emberek őskori módon még papír alapon is olvastak filmekről és nem csak a netről tájékozódtak, alonzomosely - de Zaphod és szig - álca alatt is volt szerencsém egy lelkes gárda tagjaként olyan lapoknak verni a billentyűt, mint a Video Plusz, a VOX, a DVD magazin vagy a Filmcsillag. Emellett rövid időre belefért a Nógrád Megyei Hírlap filmajánlója, de a veterán filmmániákusok még talán találkozhatnak pár tucat poros DVD-filmmel is, amiknek én barkácsoltam össze a borítószövegét. A moziszerelem örök, a filmírásos kaland a kilencvenes évek közepén kezdődött és kisebb-nagyobb pihenőkkel a mai napig is tart: felelőtlen ígérgetéseim ellenére néha azért sikerül időben egy-két kritikát beültetnem A hetedik sor közepére. Az alonzomosely.blog.hu oldalra a régi - sokszor meg sem jelent - írásokat pakolom fel, remélhetőleg nem csak az én, hanem az azokat olvasók szórakoztatására is... 42!
Legjobban pörgő posztok
Nagy natúr camembert teszt
Linda Morvai • 12 nap
Napi érdekes - 518
JTom • 8 nap
A Roma elleni mérkőzés
Apuleius • 21 óra
Di Marzio: „A Juve Allegri bevonása nélkül tervezi a nyarat”
venember83 • 7 nap
Agresti: Di Gregorio, Zirkzee és Greenwood valós célpont
venember83 • 5 nap
Cikkek a címlapról
3 hét - 3 fantasztikus ország Kolumbia, Panama, Ecuador
  Ecuador Egyszer egy útifilmet láttam Ecuador fővárosáról, az óriási hegyek által övezett Quitoról és az óvárosáról. Ez indította el a vezérhangyát, hogy egyszer meg kéne nézni. És Bogotától nincs is messze, mindössze 1 óra repülés. Persze az útvonal tervezésekor kicsit változtattunk és Bogota…
Ketyós zöldségköretek
Írta: SZIGETI TAMÁS A ketogén konyhában a fehérje köré szervezzük az ételt, de minden étkezéshez érdemes köretként zöldséget készíteni. Itt mintegy referenciaként összefoglalnám a leggyakoribb ketokompatibilis zöldségköreteket, felsorolásszerűen, mi mihez illik – szerintem. Ötletadónak, ha már…
>