Adatok
gomboc r2r
167 bejegyzést írt és 439 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Tegnap kijött egy kommunikáció a MÁV vezetésétől, amelyben részletezik, hogy mire fog fókuszálni a vasútvállalat az elkövetkezendő 9 hónapban, de az internet népe nem azzal foglalkozik, amivel kellene.
Se Facebook, se MÁV honlap linket nem teszek be, mert azok nagyon gyorsan lekerülnek az…..
Miközben ezermilliárdos tervekről beszélnek Rákosrendező kapcsán, s az ezáltal meghosszabbítandó 3-as villamosról, elsiklunk azok felett a problémák felett, amik a jelenlegi vonalon léteznek. Ebben a bejegyzésben arról fogok írni, ami engem a leginkább zavar a jelenlegi 3-as villamos…..
gomboc r2r
2024.05.12 18:56:12
@molnibalage: Értem, szóval fingod nincs, csak szaporítod a szavakat. Köszönöm, ebből nem kérek.
Vicces visszanézni, hogy mennyire igazam lett. Amikor bejelentették a balatoni hajók beszerzését, valahogy éreztem, hogy jegyzetelnem kell. Milyen jól tettem!
Még nekem is furcsa volt, hogy mennyit kellett visszamennem a bejegyzések között, hogy megtaláljam az eredetit, de sikerült. 2021…..
gomboc r2r
2024.04.09 17:02:14
@gigabursch: Én csak vizuális szempontból ítéltem meg, sajnos rettentően nem értek a hajókhoz. Annyit tudok, hogy "habár fölül a gálya, s alul a víznek árja, azért a víz az úr..." :P
Viccet félretéve, sajnálatos ezeket hallani, de elhiszem neked, mert láthatóan jobban értesz hozzá, mint én. Tervezem, hogy amint lehet, megnézem a hajókat. Kár, mert örültem, hogy végre valami történik a Balatonon.

Egy kicsit újszerű lesz a mai bejegyzés, ugyanis volt szerencsém egy pár napot eltölteni Poznan városában, s úgy gondoltam, hogy bemutatom a tapasztalataimat, s a képeken keresztül megismerkedhetünk kicsit Poznannal. A mostani bejegyzésben az ottani közlekedésre fókuszálnék, s ha időm engedi, futnék…..
gomboc r2r
2023.08.02 18:30:12
@gigabursch: Az a nagyon durva, hogy a '80-as években minket irigyeltek, most meg mi nézzük a hátukat.
Egyébként jah, a varsói metróprojekt is nagyot megy, ahogy az ottani új főpályaudvar is. Poznan egy viszonylag kisváros, mégis borzasztó ütemben fejlődik a szemünk előtt.
De nem csak közlekedésileg, iparilag és katonailag is rendkívüli mértékben fejlődnek.

Miközben az ország hatalmas problémákkal küzd, hirtelen hatalmas hír lett egy közlekedéssel kapcsolatos városi előterjesztésből. Ritka, de érthető. A kormány jelenleg minden elérhető eszközzel próbálja elterelni a figyelmet arról, hogy mekkora szarhegybe vezették bele az országot. Ezért is lett…..
gomboc r2r
2023.07.09 18:18:07
@Balogh Zsolt: Szerintem a felsővezeték miatt ez nem lehetséges. Gyakorlatilag ugyanúgy életveszélyes helyzetet teremtene, mint ami most van. Ennyire közel a lakott területekhez kénytelen vagy lefedni.
gomboc r2r
2023.07.10 21:34:39
@Balogh Zsolt: Arra gondolsz, hogy V-alakú bevágásban? Szerintem arra nincsen hely jó részén a vonalnak. Illetve nem igazán olcsóbb. Azt folyamatosan gondozni, felügyelni (rendkívül közeliek a házak, megcsúszhatnak), plusz akkor ugyanúgy kettévágná a települést, csak még több területet veszítenének. Illetve ne felejtsük, hogy ott vannak a megállók is, amik ebben az esetben még szélesebbek lennének, még nagyobb lyukat verve a két oldal közé. Ha lefedjük, akkor legalább a terület hasznosítható kerékpárútként, sétányként, ilyesmi. Ez konkrétan a települések közepe, ellehetetleníteni ugyanúgy a két oldalt, mintha a felszínen épül. Sőt, a V-alak miatt még sokkal szélesebben.
Amint az várható volt, az úgynevezett vármegyebérlet táján totális a káosz. A nemzetvezető bejelentett valamit, mindenki más meg próbál alkalmazkodni a kialakult helyzethez, s kapkodja a fejét. Ami ma igaz, az tegnap se volt és holnap se lesz. Ami holnap lesz igaz, az ma nem volt az és tegnap sem.…..
gomboc r2r
2023.02.26 17:39:17
@Balogh Zsolt: Kivéve, hogy az állam nem fizeti ki a rá eső részt, a jegybevétel meg a negyedére-ötödére esik.
Újabb tessék-lássék beavatkozás a közlekedési szektorban, ami akár jó dolog is lehetne, de inkább csak szar.Mi a szektor problémája? Abszolút pénzhiány egyik oldalról, hatalmas méregdrága gigaprojektek a másik oldalról.Miközben a kormány és baráti köre mindenféle gigaberuházással a projektcégeken…..
Nagyon felkapott hír lett, hogy kiszivárgott egy dokumentum a Lázár János által felügyelt Építésügyi és Közlekedési Minisztériumból. Nagyon sokan felhörögtek, hogy micsoda mészárlás, micsoda károkozás. De igazából senki nem nézett bele igazán a listába. Na itt és most ezt megtesszük.
Kezdjük azzal,…..
gomboc r2r
2023.01.31 19:22:43
@tiltsál ki te gyökér: :D Ezek másfél éven belül elévülnek. Ha másfél éven belül nem állnak neki, kidobott pénz. De gondolom nem kell elmagyarázni, mivel értesz hozzá. Jah, nem, csak pofázol :D
gomboc r2r
2023.02.01 18:40:26
@Motorogre: "a tervek nem évülnek el, de pesze majd aktualizálni kell őket."
Még jó, hogy érted magadat... :D
Még jó, hogy érted magadat... :D
gomboc r2r
2023.02.02 22:12:50
@Motorogre: Igen, aztán eltelik 3 év és az egész semmit sem ér. Mondd el, hogy a 2010 környékén elkészült tervekből mi lenne most használható?
Mindig vicces látni, hogy mennyire hülyék még a kormányzáshoz is a Fideszes bűnbandák, pedig már lett volna egy évtizedük beletanulni....
Ugyebár bevezették a rendeleti kormányzást, mert az nagyon kényelmes. A normális, parlamenti elfogadáshoz a törvényeknek át kell menniük egy szűrőn, ami a…..
Így év vége felé mindig jó egy kicsit átlapozni, hogy mi történt az elmúlt évben, s rájövök, hogy ideje vagyon folytatni ezt a sorozatot. Vagyis nem igazán nevezném sorozatnak, mivel inkább egy éves összefoglaló, hogy hol is tartunk mi és hol tartanak a szomszédaink. Mi is történt az elmúlt 1 évben…..
gomboc r2r
2022.11.27 17:24:26
@gigabursch: Értem, tehát szerinted Budapesten nem szabad semmit csinálni, mert a vidékre kell a pénz. 12 éve volt a Fidesznek erre. Inkább ellopták a pénzt, építettek lovardát meg stadiont, vidéken minden bezár. Nagyszerű.
Amúgy meg ez nem vidék vagy város kérdés, rá kell nézni, hogy külföldön mennyi pénzt költenek a fővárosukra, benne van a posztban, s ezt összehasonlítani azzal, hogy itt mi történik, de úgy látom, hogy még ez is kifog rajtad.

2022.11.27 22:25:52
@gigabursch: Igen és nagyjából ennyi :D MOL és OTP. Ezeken kívül nincs olyan nagyobb munkáltató az országban, amelyikre igaz lenne a felvetésed és van profitja, amiből fizetheti. A hatalmas MOL profitja ugyebár 120 milliárd lett 3 hónap alatt, ennek az 1%-a 1,2 milliárd Ft, ami havonta 400 millió XD Rettentő hatalmas bevétel egy önkormányzatnál :D Azt meg inkább hagynám, hogy nem fogod fel, hogy miért Budapesten van a székhelye és nem Bivalybasznádon. Gondolom a MOL-irodaházban dolgozók nem számítanak nálad :D
gomboc r2r
2022.11.28 12:39:09
@nemecsekerno_007: Jah, igaz, 2 millió ember nem képez Bp-en GDP-t XD Szánalmasan hülyék vagytok.
Miközben próbálom magam rávenni, hogy végre befejezzem a posztot, ami arról szól, hogy Dél-Pesten milyen szolgáltatásfejlesztést lehetne csinálni minimális pénzből, közben olvasgatom a híreket és folyamatosan elmegy a kedvem az egésztől. Az ember kedvét veszik el folyamatosan azzal, hogy a kormány…..
Teljesen véletlenül sikerült összefutnom azzal, amit a magyar vasút hétfőn lerendezett és egyszerűen borzalmas látni, hogy meddig süllyedt a MÁV-Start. Ezért itt egy gyors megemlékezést tartok róla, illetve arról, hogy mi várható.
Hétfőn sikeresen belefutottam egy kis kavarodásba a vasúton, ezért…..
Mindig nehéz nekikezdeni egy bejegyzés megírásának, de most különösen. Itt van egy "fejlesztés", ami rendkívüli mértékben befolyásolja Dél-Pest közlekedését, de egyszerűen annyira komplex az egész, hogy nehéz egyszerűen és érthetően megfogalmazni úgy, hogy ne legyen rendkívül hosszú maga a…..
Szóval itt van ez a Dunakeszi Járműjavító. Ez az üzem a rendszerváltás után a Bombardier tulajdonába került (nem egyből, de ez a vége). Érdekes módon egész jól ment a cégnek, legalábbis úgy nézve, hogy volt munka és biztos állás. Illetve a MÁV is dolgoztatott Dunakeszivel szinte folyamatosan, ami…..
Szeretett úri véreim: a serleg tele. Nincs már itt nekünk semmi keresnivalónk: gyerünk vissza Ázsiába!… Egy kis helyet talán kapunk, persze lehetőleg távol még az ázsiai kultúrára hajlandó népektől is. Bejöttünk – agg krónikások szerint – hős Álmossal s Árpáddal és társaival. Menjünk vissza…..
Hamarosan megalakul az újabb Orbán-kormány, a névsor már meg van, a területek elosztása még nem biztos, de már szivárognak az információk. Viszont ezek az információk azt sejtetik, hogy nem vár túl sikeres 4 év a fővárosra. Miért? Áttekintjük!
A hírek arról szólnak, hogy a budapesti ügyek Lázár…..
gomboc r2r
2022.05.17 19:19:23
@gigabursch: Közben hivatalossá vált. Lázárhoz kerültek az ügyek, s a Vitézy által gründolt BFK is megy a lecsóba, olyan 75%-os eséllyel, de ez még nem biztos. A kormány viszont nagy valószínűség szerint teljesen feladja Budapestet.
gomboc r2r
2022.05.18 21:08:20
@nemecsekerno_007: Ha nem zavar, 12 éve csak a vidékre költenek s egyre többen jönnek fel Budapestre. Hova lett a pénz? Csak a földalapú támogatás összege nagyobb, mint amit Budapest kap 1 évben.
2 hét telt el az orosz-ukrán háborúból, s az ukránok olyan jól tartják magukat, amennyire senki sem számított, talán még maguk az ukránok sem. Az már nyilvánvaló, hogy ennek nem lesz vége a következő 7 napban, de valószínű, hogy a következő pár hétben sem.
Amit eddig…..
gomboc r2r
2022.03.16 11:58:23
@Nancsibacsi: Szépen felmondtad a propagandát, mennyit kaptok érte?
Pár nap és egy egészen hihetetlen évfordulót ünnepelhetünk. Immár 2 éve, hogy a MÁV-Start kiírta a mozdonytenderét új mozdonyok vásárlására!
Idézzük a vasút közleményét:
Jelentősen javul a nemzetközi és a minőségi távolsági, azaz a főváros és a megyeszékhelyek összeköttetését biztosító vasúti…..
gomboc r2r
2022.01.04 11:50:19
@Balogh Zsolt: Nem egyszerű kérdés és nem egyszerű a válasz. A hazai magánvasutak nagyobb része is elavult mozdonyparkkal dolgozik, nekik is megérné például a Starttól bérelni a személyzetet és a mozdonyt, főleg, ha mondjuk külföldön is tudná húzni. De azért nem kell ám félteni a mozdonyos vonatokat sem. Itthon még nagyon sok vonalat kellene villamosítani és ezáltal átszervezni a szolgáltatást. A hazai motorvonatokat rövidebb járatokra érdemes használni, ahol a gyors fordulóidő a fontos és kisebb a forgalom. Tipikusan mellékvonali és elővárosi motorvonatok a Flirt-ek. A KISS-ek elővárosiak. Így a nemzetközi vonatokon túl a hazai gyorsvonatok, IC-k is a mozdonyokra várnak.
Összességében elmondható, hogy bővülést várunk el, s igen lenne helye ezeknek a járműveknek. Ne felejtsük el például azt se, hogy a külföldi járművek hazai futásáért vagy fizetni kell vagy kiegyenlíteni a futásteljesítményt külföldön. Ezekkel a mozdonyokkal az utóbbi is lehetséges lenne. Sőt, a berlini, hamburgi nemzetközi vonatokat például az egész távon el tudnák vinni, így a csehekkel akár felváltva is közlekedhetnánek és így nem kellene fizetni a cseheknek.

2022.01.04 16:38:01
@Motorogre: Igen, ez egy nagyon jó cikk és elég sok problémára felhívja a figyelmet. Bár azért kicsit irigylem mondjuk a németeket meg a franciákat, hogy ilyen problémáik vannak, miközben mi a mindennapokkal küzdünk.
gomboc r2r
2022.01.17 10:45:09
@fofilozofus: 1: A reptér soha nem fejlődött úgy, mint most magántulajdonban.
2: Semmi szükség arra, hogy állami tulajdonban legyen. Semmi pluszt nem ad a működéséhez. Sőt, inkább elvesz. Nézd meg milyen az állami tulajdonú vállalatok szolgáltatása.
3: A repteret nagyon jó áron adták el, egy csomó beruházás került megvalósításra a pénzből.
4: A reptér 25%-át a Fidesz-kormány adta el 2010 után, töredékáron.
5: A Városházát nem akarta senki eladni. Tájékozódj.
6: A csehek megvették a motorvonatokat, amik le voltak állítva. A Microsoft Outlook és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások bizonyos szoftvereknél nem működtek rendesen. Ezt a Microsoft az év elején megoldotta, de ehhez minden ilyen szoftvert futtató járművet le kell frissíteni. Ezek a járművek nincsenek hálózatra kötve, kizárólag manuálisan frissíthetőek biztonsági okokból. Ezt kellett megrendelniük a Stadlertől, mint eredeti gyártótól.
7: Nem arról van szó, hogy nem tarthat egy beszerzés két évig, hanem arról, hogy milyen beszerzések szoktak ennyi ideig tartani. Jelen esetben a vevő tudja mit akar, az ajánlott termékek már kiforrott járművek, amiket bármelyik másik országban fél év alatt sikeresen ki tudnak választani. A csehek például fél év alatt lezavarták az összes tenderüket, pedig az elmúlt 5 évben annyi mindent vettek, hogy az elképesztő.
8: Itt az okozza a problémát, hogy nincs rá pénze a cégnek. Az állam nem ad rá pénzt, azt mondta, vegyenek hitelből. A hitelhez kellene az állami hozzájárulás, ez nincs meg. Márpedig addig hiába zárják le a tendert, csak ciki lesz.
9: Mindeközben Mészáros ezen összeg többszöröséért kap meg vasúti munkákat, amelyek röhejesen túlárazottak. Tudod miért? Mert abból lehet lopni, ebből nem tudnak, mert ezek külföldi cégek. Ha Mészaros gyártana mozdonyokat, már ez is le lenne zárva.

A Fidesznek sikerült a populizmust a maximumra állítania és egy olyan egészségtelen gazdasági környezetet létrehoznia, amit nagyjából a Reszkessetek betörők második részében lévő "atombiztos építmény"-hez lehetne hasonlítani. Ugyanakkor most nem az ország helyzetéről lesz szó, hanem arról, hogy ez…..
gomboc r2r
2021.11.22 16:39:37
@Pierr Kardán: Nem fog tudni adni forrást, mert annyi mindent összehazudtak itt, hogy az valami csudálatos. :D
A felének még az sem tűnt fel, hogy amellett, hogy növelném a bevételeket az önkormányzati oldalon, nem a magánszemélyektől akarnám a plusz összeget beszerezni, hanem a cégektől. Ennek lehetne egy formája, hogy ha valaki akarja, SZÉP-kártyával is vehessen bérletet.
Hasonló megoldás lehetne például a helyi közlekedési bérlet hasonló elszámolása, mint a bejárás térítése a kocsival dugót gerjesztőknek...

Hogy rohan az idő! A legutóbbi összefoglaló óta immár kettő év is eltelt, így kedvenc sorozatom újabb része megérkezik. Ideje számot vetni, hogy mi történt külföldön és mi NEM történik itthon.Kattints az első, a második, a harmadik és a negyedik részhez!
Az immár szokásos táblázat, ami tökéletesen…..
gomboc r2r
2021.11.07 16:02:24
@vajdasagi: Minél régebben volt egy politikus hatalomban, annál kevésbé emlékszünk az elért eredményekre. Olvasd vissza, leírtam, hogy mi történt Demszky 20 éve alatt és Tarlós 9 éve alatt. HATALMAS a különbség.
Kedvelem személyesen Demszkyt? Nem. SZDSZ-re szavaztam? Nem. Mégis egyértelmű, hogy rengeteget tett a városért.
Amúgy az külön vicces, hogy kiderült, hogy a Nokia-dobozos balhét csak kitalálták a Fideszesek, mert a bíróságon semmit nem tudtak elérni. 3 2/3 és semmit nem tudtak mutatni.
Amúgy az ilyen fejlődésről beszélő posztoknál elkerülhetetlen a múltba visszarévedés, szóval itt ez nem off-topic.

2021.11.07 20:33:09
@vajdasagi: Jajj anyám :D
Az tényleg nem zavar, hogy Demszky 20 évnyi munkája benne volt a kivirágzásban? :D
Kiskörút? Nagykörút? Nem zavar?
Demszky egy jól kereső értelmiségi családból jött, 20 éven át vezette a fővárost, 1 nyamvadt nyaralója volt :D Röhejes, annyira semmitérő dolgokkal vádolod, hogy az valami eszméletlen. Ha 1 db nyamvadt nyaraló Horvátországban, annak is egy nem túl drága részén számodra akkora hatalmas vagyon, akkor Magyarország 80%-a gazdagságban él :D
Az valahogy kimaradt a szép kis összefoglalódból, hogy Tarlós leszereltette a kamerát onnan, ahogy az asszonyt megbüntették, hogy eltussolta és töröltette a büntetését, hogy ő micsoda lakásban lakott... Hogy Tarlós gátas balhéjáról már ne is beszéljünk.
De a legviccesebb az egészben, hogy te magad sem tudsz kiemelni semmit, hogy mit csinált Tarlós, csak egy megfoghatatlan humbugot dobálsz.

2021.11.09 10:39:14
@vajdasagi: Látom nem sikerült megérteni a mondanivalót...
Pár nappal ezelőtt a fővárosi Városháza bejelentette, hogy lehívják a trolibuszokra még érvényben lévő opciót, ezáltal számítanak arra, hogy a lengyel Solaris cég leszállítsa a még a szerződés szerint lehívható maradék trolibuszt is Budapest számára.
Várjunk csak, azt mondták, hogy nincs rá pénz!…..
gomboc r2r
2021.10.25 18:20:46
@a nagy hohohorgász: Az ugye meg van, hogy az nem történt meg? :D
gomboc r2r
2021.10.25 20:45:39
@a nagy hohohorgász: Viszlát.
gomboc r2r
2021.10.28 18:10:40
@alaszka: Egyelőre úgy néz ki, hogy a Solarisnak megéri. Legalábbis ők a szerződésben vállalták, hogy eddig még le lehet hívni. (Igaz, cserébe árat emeltek. De még így is bőven megéri a fővárosnak lehívni.)
Elvileg nem kér előleget a Solaris, így jövőre fizetne a főváros valami 2-300 millió Ft körüli összeget, a maradék 10 milliárdot pedig csak 2023-ban. Ez a terv egyelőre. Bár ez még változhat, ha a főváros jövőre tudna pénzt szerezni, valószínű a lengyelek tudnának előbb is szállítani.

Nem olyan régen bugyogott fel a köztudatba, hogy mi készül Csepelen és azt veszem észre, hogy a legtöbben tapsolnak hozzá örömmel, mikor egy eszméletlen faszság. De akkor most fogom magam és belesüllyedünk a mélyére a tervnek, az okoknak és a következményeknek. Tartsatok velünk!
Bevezetésképpen…..
gomboc r2r
2021.10.18 18:58:35
@yolika77: Jelenleg a MÁV és az állam. A Sorúti rendező megszüntetése pedig bármelyik pillanatban elindulhat.
gomboc r2r
2021.10.18 19:02:02
@gépont: A Csepeli és a Ráckevei HÉV jövőjével kapcsolatban már x+1 számú terv született, sőt, Vitézy is készíttetett már, a koncepciójuk is napról napra változik. De mivel pénzük nincs arra, hogy bármit is kezdjenek vele, így nem érdemes számítani arra, hogy bármi is történne.
Viszont ajánlom, hogy vedd elő akár a térképet, akár a Google Maps-et, aztán próbáld valahogy oda berakni ezt az összekötést. Hát, egyrészt nem gyerekjáték, másrészt pedig szépen visszafogja majd a sebességet a vonalon. Ezért megéri fejleszteni...

2021.10.19 11:12:45
@Sir Gombóc: Mesélj, részletesen. Mert a semmit kenegeted.
Amióta világ a világ, azóta létezik Pesterzsébeten egy (néha több) villamosok számára épült hurok. Ahogy a település változott, fejlődött, úgy alakult vele együtt a villamosközlekedés is. Hol bővült, hol szűkült a kínálat, néha-néha meg újratervezték az itt közlekedő hálózatot. Most kísérletet…..
gomboc r2r
2021.09.21 15:46:09
@Buchhalter: Mindent életben lehet tartani, a kérdés mindig az, hogy mennyiért. 20 éve is azt mondták, hogy már csak pár évig bírják a HÉV-szerelvények és még mindig itt vannak.
Persze ettől még fontos lenne lecserélni őket, de csak akkor, ha van mögötte értelmes logika és cél, nem pedig csak úgy bele a világba. A HÉV-tenderre sosem volt meg a pénz, csak azért írták ki a tendert, hogy úgy tűnjön, hogy foglalkoznak vele. A MÁV-nak a mozdonyaira sincs pénze, a megállók karban tartására nincs pénze, nem hogy laza 600 milliárdos Csepeli és Ráckevei HÉV-projektre, mellette meg szintén ugyanennyibe kerülő M2+GHÉV projektre. És akkor a Szentendreihez még nem is nyúltunk...
Immár másfél év eltelt azóta, hogy a MÁV a mozdonyok beszerzéséről tárgyal. Lassan az elsőknek már érkeznie kéne, de még mindig nem zárultak le a "tárgyalások". Ilyenekre nincs pénz. Cserébe épül a következő stadion Pécsre.

2021.09.21 19:42:15
@meinetwegen0: Én nem bánom a megszüntetését olyannak, aminek nincs értelme. És ez érvényes az itt leírt villamosra is. Ugyanakkor a kórházi hosszabbítás gyakorlatilag párszáz millióból megvalósítható minimálterven, ami kiegészítve az általam javasolt buszokkal igenis ugrást tudna jelenteni a villamos kihasználtságában. Mindezt úgy, hogy a vonalon amúgyis a hannoveriek járnak, amik a város többi részén már nem kívánatosak.
Ha az M5 projekt megvalósul, akkor a villamos funkciót vált. Átmérős járatból lokális igényeket kiszolgáló és ráhordó járattá válhat. Mind Pesterzsébet központja, az ott található hivatalokkal, sétálóutcával, boltokkal igencsak forgalmas, mind pedig a majdan arra járó metróra való átszállók számára lenne igencsak fontos ez a vonalvezetés. Miközben ezen a részen a Baross utca és a Topánka utca is igencsak széles, így simán elbírja a külön vezetett villamost. A Vörösmarty utcából az autók kiszoríthatóak, a környéken lévő utak és parkolók ki tudják szolgálni a területet. A maradék részen pedig nem az autók vannak útban a villamosnak, hanem a villamos az autóknak, így igazából nem zavaró tényező. A Határ út csomóponti szerepe pedig továbbra is fontos marad, így az 52-es sem veszítené el a jelentőségét.
A kerület számára pedig a megváltás közlekedésileg a Munkáskörút lenne, ahol az áthaladó forgalom elkerüli a magterületet. (Nagysándor J. utca teljes hosszban, Topánka utca és Kossuth Lajos utca, illetve ezek összekötő folyosói)

2021.09.23 10:54:25
@meinetwegen0: Minden felvetett kérdést megválaszoltam már korábban.
Hú, ez hosszú lesz. Hogyan álljak neki? Belegondolni is nehéz. Messziről kezdjük, visszanézünk a múltba, aztán feldolgozzuk a jelent. Figyelem, tényleg hosszú!
A bejegyzés során beszélünk azokról a fontos gazdasági mutatókról és gazdasági teljesítményt mutató számokról, amelyek segíthetnek…..
gomboc r2r
2021.08.10 17:04:35
@gigabursch: Gyakorlatilag a teljes közgazdász-társadalom egyetért abban, hogy a Bokros-csomag megmentette az országot, de te biztosan jobban tudod. Nem akarok ezen vitatkozni.
gomboc r2r
2021.08.10 23:42:56
@11 Favágó: Szerintem te nem érted. Az meg, hogy ki mit használ, nem azon múlik, hogy mennyire jó a mérőszám, hanem, hogy azt mutatja-e, amit a politika szeretne. Egy egyetemről úgy vágnának, mint a huzat, ha a GDP per capitát használnád anélkül, hogy egy külön fejezetben értékeled a lakosságszám-arányok változását az említett országokban.
De látom, hogy csak a kormánypropagandát tolod minden blogon.
De látom, hogy csak a kormánypropagandát tolod minden blogon.
gomboc r2r
2021.08.12 20:32:12
@11 Favágó: Azt sem tudod, hogy melyik kommentedre válaszolnak :D Értékelted te a lófityfenét, kisapám :D Kár, hogy nem érted a százalékos adatok hogy működnek :D
Úgy látszik a magyar történelemből valahogy nem akar kiveszni ez a tipikus "vannak még egyenlőbbek" felfogás.
Bármi történhet, a Fideszes politikus valahogy mindig jól jár. Beütött a krach, devizahitelesek így, devizahitelesek úgy, valahogy csak a Fideszes politikusok jártak jól a devizahiteles…..
gomboc r2r
2021.07.01 14:55:47
@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: A blogger elnézést kér, de dolgozott, ezért csak ebédszünetben ért ide.
gomboc r2r
2021.07.01 14:56:25
@Ekrü: Nem, nem jól és már nem először, de ezt tőled megszoktuk.
gomboc r2r
2021.07.01 17:42:08
@Boar.: Értelek, de akkor sem kívánjuk senkinek sem a halálát, főleg nem csak úgy bedobva valahova. Majd ha a halálbüntetésről szól egy poszt, ott érvelés mellett belefér, de az, hogy valaki csak bedob egy "x vagy y hogy dögölne meg" kommentet, az nem oké. Remélem érzed a különbséget a kettő között.
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Nem arról van szó, hogy az emberek ne tudnának elsétálni a metróig, hanem arról, hogy ha versenyképes tömegközlekedést szeretnénk, akkor nem a lakótelep szélétől arrébb kell vezetni a villamost. Illetve a villamos maga nem arról szól, hogy a metróig elvigye a lakótelep lakóit. Teljesen más irányokat fednek le, mint maga a metró.
Azért nincs átvezetés, mert 14 éve semmire sincs pénz a fővárosban. Eközben a cseh villamosvonalak úgy nőnek ki a földből, hogy az elképesztő...
Itt nem arról van szó, hogy ezt vagy azt kellene csinálni, ezt vagy azt a lakótelepet favorizálni, hanem arról, hogy ezermilliárdok hiányoznak a fővárosi közlekedésfejlesztésből és mi lenne az optimális.