Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Cégkasszás

530 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A 2024. október 29-én benyújtott, és a kormány által november 25-én már el is fogadott törvényjavaslat értelmében a következő két évben (2025 és 2026) jelentősen nőnek a céges autókra kivetett adóterhek. Ezek a változások komoly kihívásokat, ugyanakkor jelenleg még kihasználható lehetőségeket is…..
Az összes hazai nagybank csatlakozott már a 600 milliárd forintnyi kkv-hitel kihelyezését lehetővé tevő programhoz  A tizedik bank is csatlakozott az október elején indított Garantiqa InvestEU Garanciaprogramhoz, ezzel a teljes hazai bankszektor felsorakozott az összesen 600 milliárd forint összegű…..
Napjainkban a cégek számos finanszírozási eszközzel – például hitel vagy tőke bevonásával, kötvény kibocsátásával – élhetnek, amennyiben nagyobb volumenű beruházásban gondolkoznak; azonban előfordulhat, hogy a tervezett projekt túl magas kockázatot jelentene a finanszírozói oldalon. Az ilyen…..
A Szerencsejáték Zrt., a Mastercard és a Visa támogató szakmai partnerként csatlakozik a KiberPajzs intézményközi összefogáshoz. Mindhárom szervezet elhivatott a pénzügyi edukáció, az adatok védelme és a kiberbiztonság mellett. Mindezeken túl a KiberPajzs projekt tagjai számára a szakmai…..
Visszafogottság jellemzi a magyar kkv szektort, ha a digitalizációról van szó. A jelenlegi turbulens gazdasági környezetben sokan inkább a kivárásra játszanak, hátha javulnak a gazdasági mutatók. Noha a K&H kkv bizalmi index harmadik negyedéves kutatási eredményei alapján visszaesés látszik a…..
Újra itt az év vége, így ismét fontos teendők várnak azokra, akik szeretnének élni a nyugdíj-, illetve egészségpénztári tagság után igénybe vehető 20 százalékos, legfeljebb 150 ezer forintos személyijövedelemadó-visszatérítés lehetőségével. Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének honlapján két…..
A vállalkozások számára az elektronikus fizetési mód már nem csak egy trend, hanem a versenyképesség egyik alapvető eleme. A gyors, egyszerű és költséghatékony tranzakciók elérését biztosító rendszerek, mint az azonnali fizetésre épülő qvik jelentős előrelépést jelentenek a magyar kkv-k számára. A…..
Az online fizetési megoldásokat nyújtó magyar Barion felületén 2024 elején még csak a forint tranzakciók 10%-át, október végére viszont már 25%-át bonyolították Apple Pay, Google Pay vagy Barion Wallet segítségével. Az Apple Pay használatának gyakorisága több mint 50%-kal nőtt januárhoz képest, a…..
Egy friss kutatás szerint a magyar munkavállalók alig 12% érzi úgy, hogy minden szempontból jó helyen van a munkahelyén, és a dolgozók alig egyharmada tudja megvalósítani a munka-magánélet egyensúlyt. A CIB Bank megbízásából készített reprezentatív felmérésben1 arra keresték a választ, mennyire…..
A magyar cégek számára egyre nagyobb kihívást jelent a szakképzett munkaerő megszerzése és megtartása. Az infláció és a gazdasági környezet miatt a béremelések fokozódnak, ami különösen kkv-k számára nehezíti meg a piaci versenyt. A Garantiqa támogatásával folyamatosan jelentkező Cégkassza Podcast…..
Összességében jól teljesített a magyarországi lízingpiac a harmadik negyedévben a Magyar Lízingszövetség adatai szerint. Kőszegi László, a szervezet főtitkára ugyanakkor arról beszélt, hogy bár több eszközosztályban is növekedést figyelhettünk meg, de egyes területeken, például a stratégiailag…..
Mérséklődő optimizmus jellemzi a hazai kkv szektor foglalkoztatási várakozásait – derült ki a K&H kkv bizalmi index harmadik negyedéves kutatási adataiból. Némileg csökkent azon cégvezetők száma, akik létszámbővítésben gondolkodnak, ezzel szemben azok aránya, akik nem terveznek változtatni, 4…..
A fizetésemelésnél is fontosabb a munkavállalóknak a jó munkakörnyezetNapjainkban egyre több vállalat ismeri fel a munkavállalói jóllét jelentőségét. A modern cégek már ráébredtek, hogy a dolgozók fizikai és mentális egészsége nemcsak a kollégák szempontjából fontos, de a vállalat működésének…..
2023-ban a cégalapítási kedv tovább csökkent Magyarországon, miközben egyre kevesebb új szereplő lép a piacra. Az újonnan induló vállalkozások élettartama rövid, és a „cégbirodalmak” térnyerése folytatódik: egyre több vállalkozó rendelkezik tíz vagy több cég felett közvetlen vagy közvetett…..
Számos fontos változást hozhat a kormány által az Országgyűlés elé terjesztett adócsomag. A tervezett törvénymódosítások megduplázzák a családi adókedvezményt, két évvel meghosszabbítják az új lakásokra vonatkozó 5 százalékos áfa hatályát és a vállalkozások adminisztratív terheit is csökkenthetik.…..
A korábbiaknál kisebb problémát jelent a fennálló hitelek törlesztése, és a hitelfelvétellel szembeni ellenérzések is enyhültek a Provident Pénzügyi Zrt. saját ügyfelei körében elvégzett kutatása szerint. Az adatok arra is rámutatnak, hogy a stabilabbnak érződő anyagi helyzetükben többen hajlandók…..
Szükség van a vállalatok pénzügyi tudatosságának növelésére - hangsúlyozta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kedden a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tulajdonosi joggyakorlása alatt működő állami cégek és a Kavosz Alapítvány közötti együttműködési megállapodás aláírásán. A nemzetgazdasági…..
A vállalkozások számára mindig is kiemelt fontosságú volt a kockázatkezelés, hiszen váratlan események bármikor bekövetkezhetnek, amelyek súlyosan érinthetik a működést. A biztosítások piaca ezért különösen fontos szerepet játszik a magyar kis- és középvállalkozások életében, hiszen a megfelelő…..
Az új kkv-államtitkárság által várt ötletek, kezdeményezések közül elsőként érkezett a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. vállalása: a garanciaintézmény a jövő június végéig megkötött támogatott beruházási hitelek első éves garanciadíját elengedi – jelentette be a Portfolio.hu Budapest Economic Fórum…..
A munkaadók többsége bizakodó a jövő évvel kapcsolatban, gazdasági stabilizálódásra számítanak, és a vállalat létszámát tekintve is többen kalkulálnak bővüléssel, mint ahányan csökkenéssel. Minden második cég tervez béremelést, a cafeteria keretösszegét pedig minden ötödik emelné jövőre – mutat rá a…..
Magyarország mint nyitott gazdaság, folyamatosan kényszerül a külpiacok felé nyitni, hiszen egy tízmilliós lakosságú országban a vállalkozások nehezen érnének el olyan méretet csak a belföldi piacon, amely nemzetközileg is hatékonynak számít. A méretgazdaságosság kihívásai miatt az export…..
A CIB, az MBH Bank és az Oberbank az első csatlakozók a Garantiqa InvestEU Garanciaprogramhoz  Összesen 600 milliárd forint összegű hitel felvételéhez segítheti a magyar kis- és középvállalkozókat a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. az InvestEU program keretében nyújtott garanciavállalása. A közvetlen…..
„Számlával vagy számla nélkül?” – úgy tűnik ez ma már egyre kevésbé kérdés. A vállalkozások szerint ugyanis az elmúlt 10 évben közel felére csökkent a be nem jelentett bevételek aránya – derül ki a K&H kkv bizalmi index eredményeiből. A szürke-fekete bevételek korábban 20 százalék körül vélt…..
Hogyan formálja a digitalizáció a pénzügyi világot? A fintech, vagyis a pénzügyi technológia egyre jelentősebb iparággá válik. Mára a fintech cégek és a bankok közötti együttműködés szorosabbá vált, mivel a bankok felismerték az innovációk szükségességét, ám továbbra is bonyolult pénzügyi…..
A pénzügyek, a hitelezés és a banki ügyintézés világában gyakran találkozhatunk olyan kifejezésekkel, rövidítésekkel, amelyek szakértő magyarázatra szorulnának – hiszen nem mindenki számára egyértelmű, hogy mit is takar és miben segít a JTM mutató, vagy hogyan és mikor kerülünk fel a KHR…..