Regisztráció Blogot indítok
Adatok
zlcsik

0 bejegyzést írt és 10 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
1864. Abraham Lincoln merénylője, John Wilkes Booth (balra) Marcus Antoniusnak öltözve Shakespeare Julius Caesarjában..
A két hete kezdett sorozatot a Nemzeti Múzeum fotógyűjteményéből folytatom tovább, hiszen a múlt héten nagy többséggel megszavaztátok. De hogy a hagyományos random válogatás híveit se hagyjam pácban, jövő héttől megint lesz néhány belőlük, aztán hamarosan ilyen összeállítást is láthattok majd újra…..
Na, ez most rendhagyó lesz. Az Indexen ma megjelent epizódkritikámat toszom be klasszikus hogyvolt helyett, de kicsit felturbózva, hogy legyen valami extra kontent is. Ha a fogadtatás pozitív, lehet róla szó, hogy bizonyos sorozatoknál a hogyvoltokat kritikával ötvöző hibridposztokká…..
Mondtam, hogy lesz csúszás, sajnálom. Cserébe a Drót egyik legfaszább jelenetének alapmotívumát ellopva összefoglalom az eseményeket azoknak, akik nem akarnak olvasni. A rendes hogyvót utána. Petting Bravúros tracking shottal nyitunk, Samu kálváriájának ezredik stációja az első…..
zlcsik 2019.05.04 17:37:20
1. Nem is a tökhülye lovasroham zavar (Mohács óta tudjuk, hogy ha a lovasok után túl későn ér oda a gyalogság, az nem valami szerencsés...), hanem az, hogy miközben arról beszélnek a készítők, hogy minden részletre figyelnek, akkor egy ilyen, ezer sebből vérző harcjelenetnél nem veszik figyelembe a sok-sok stábtag, szakértők szavát (gondoljátok, senki nem mondta előre, hogy ez baromság?), hanem kuss öcsi felkiáltással leforgatják ezt, mondván, hülyenéző majd megbékél, és elájul a kihunyó lángkardok látványától.

2. Izgalmas volt az utolsó negyedóra? Na ne már. Amikor felépíted úgy a történetet, ahogy ezek tették, vagyis mindenki egy pillanatra a felzabálástól, senkinek semmi reménye a menekülésre, csak ha lenyomod a főgonoszt, akkor a néző fejében a következő lehetőségek állnak össze
- meghal minden főszereplő (van, aki erre gondolt?)
- meghal az Éjkirály (van, akit ez meglepett?)
- jön Holle anyó és seprűháton kimenekíti Jont (mondjuk ez eredetibb ötlet lett volna)

Igen, Arya feltűnése nekem meglepő volt, de ilyen alapon egy kóbor felszabadító rúgás valamelyik NB I-es meccsről is kiiktathatta volna az éjkirályt, pont annyira valószínű. Mert ha mondjuk Arya éppen Bran arcát magára öltve nyírja ki Éjkirály bát, mondván, bocs, előtte feláldoztam tesót (ő kérte!), hogy közel kerüljek hozzá, akkor okés, abban van valami dráma. Ebben mi volt?

Nem lehetett volna mondjuk Ned Starkot visszahozni zombiként? (már ha Deresben van, de okés, nincs túl sok feje, akkor Liannát - szeva anya, köszönthette volna Jon)

Nem lehetett volna egy olyan megoldás, hogy a Sam életét megmentő Ed immár kékszeműként újra odakerül Sam mellé, hogy tessék, öreg, most akkor kinyírsz, miután segítettem neked?

Nem lehetett volna valami magyarázatot adni Melisandre-nak, hogy miért éppen a hulláktól jön, és ha már elment egy másik kontinensre segítségért, miért két szál gyufával tért vissza?

És az óriás az Más volt vagy sima zombi? Mert elvileg utóbbi, akkor mifenének jegesedett be sima elhalálozás helyett?

Mindegy, apróságok, nekem az eddigi legnagyobb csalódás volt ez a rész - az elején látott hülye harc miatt már kevésbé tudtam értékelni a kétségtelenül meglévő pár pozitívumot.

Most sokaknak tetszik, sokaknak nem - várom még a magyarázatokat, fordulatokat, remélem, felpörög a vége.
Ez lesz az az adás, amiben a faszik és a bulák is egymásról mondanak véleményt, ígéri Gólem, és ingben van, meg farmerben, elfogyott a sort-póló kombó? Aszongya, hogy veszélbe kerülés lesz két játékosnak, a bejátszóban meg Pornósbulát halljuk, ahogy felolvas, és…..
zlcsik 2015.05.21 16:11:06
Még nem szóltam hozzá az idei évadhoz, bár láttam szinte minden részt és olvasgattam a hogyvoltokat, kommenteket is. Csak egy rövid évértékelő így a vége felé:

Lehet, én öregedtem meg az eltelt három évben, és már kevésbé érdekel az ÉH (megjegyzem, három éve tízen néztük a szűk munkatársi körből, most a végére tán ketten maradtunk), de most sosem vártam, hogy meddig tart még, ellenben vagy három hete azt várom, mikor lesz végre vége. Tudom, nem kell nézni, de már csak végigküzdöm, nekem is van olyan megerőltető, mint egy-két emberkének volt odabent...

A legnagyobb hiba a nulla kreativitás, holott épp a vasaltfütykösű mondta egy ÉÉ-ben, hogy kvázi nincs megkötve a kezük. Ehhez képest az volt a legnagyobb meglepi, hogy valamelyik kizúgott meghatározhatta, hány óráig tart a kalózosdi. (Jut eszembe: megmutatta a kopasz, amit végül felírt a gyerek, vagy az is csak bemondásra történt?)

Tehát, ami csak icipicit segíthetett volna a játékon, már csak a párválasztókra fókuszálva:
- sosem lehetett volna először a védett játékost beállítani egy emberke mögé, hogy utána kelljen a többinek pár perc alatt áttematikázni?
- sosem lehetett volna eltitkolni a párválasztóig valaki védettségét, hogy ott kezdjenek el izgulni?
- sosem lehetett volna egy sima párválasztó kiesője után azonnal, hirtelen hazaküldetni egy másik nemű játékost is, még ha így páratlanul maradnak is?
- sosem lehetett volna beiktatni délután egy gyors esti párválasztót?

Ahol minden megtörténhet, ott miért ugyanaz történik meg minden héten?

Ez most öt perc termése volt, amiből hármat amúgy munkával töltöttem, de nyilván valamennyiőtöknek vannak ennél jöbb ötletei is az izgalmak fokozására (megteremtésére...), tehát nem tűnik túl komoly melónak, itt a fórum egy nap alatt kétszáz remek csavart dobna össze (ha lesz negyedik évad, összedobjuk..?). És mégis, csak ezt a semmit sikerült kihozni belőle.

Jól mutatja az ÉH nézettségét, hogy talán a múlt szombaton összesen volt estig hatvan komment, és ez mind a kreativitás hiánya, már bocs a tesótól.