Adatok
vélemény77
0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Iszlamofóbiával vádolja a magyar kormányt és Magyarország elleni nemzetközi bojkottfelhívással fenyeget a Magyar Iszlám Közösség elnöke. Bolek Zoltán május elején levélben figyelmeztette az Emberi Erőforrások Minisztériumát, hogy a Muszlim Világligához és Egyesült Arab…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
"A miniszterelnököt kérdezték a Kőbányára tervezett mecsetről is. Azt mondta, Magyarországon sok fizetős, javarészt vallásos külföldi diák van, akik nem tudják hol gyakorolni vallásukat. Ők elég komoly összegeket fizetnek, van olyan vidéki egyetemi város, amelyet jószerivel az arab világból érkező diákok tartanak fönn – jegyezte meg Orbán Viktor, hozzátéve, hogy hivatalosan még nem tárgyaltak a mecsetről, de foglalkozni kell vele."