Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Firstname

0 bejegyzést írt és 25 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Kijöttek az Alien: Isolation krityók, és többek szerint elég fosatós játék (már amikor nem bugzik), de nekem ijesztgetésben akkor is a Silent Hill 2 marad a csúcs, és nem hiszem, hogy azt bármi überelni fogja. Pedig vannak annál félelmetesebb játékok, de ha egy megfelelő…..
Firstname 2014.10.13 23:13:54
@DHOPW42: Basszus, tényleg, a rohadék zombik a HL2-ben. Bár a fast zombik inkább csak ijesztőek és gyorsak, de nem túl veszélyesek.
A poison zombik egy fokkal rosszabbak talán, mert van egy-két olyan rész a játékban, ahol aránylag kis, zárt helyen két irányban tudsz elindulni, és tökmindegy merre, mert visszafelé már ott lesz egy ilyen, ahonnan jöttél. És először csak azt hallod, hogy valaki nagyon véderesen veszi a levegőt, aztán szép lassan előcammog egy nagy fekete izé a fal mögül.
Az ilyet, amikor direkt a hátad mögé spawnoltatják a rusnya dögöket, kifejezetten köcsög húzásnak tartottam.
Mármint Ellen Ripley lánya, természetesen, aki most az Alien: Isolation című játék főhőse lett. Amanda Ripley (később Amanda Ripley-McClaren) viszont nem a játékfejlesztők műve, az Aliens rendezői változatában egy fotót is mutatnak róla az 57 éves hibernációból a…..
nejlon Flamand portrék a WC-ből 2013.10.14 12:17:38
A repülőn az utasok általában a megszokott dolgokat csinálják: esznek, isznak, olvasnak, alszanak stb... De nem így van ezzel Nina Hachaduryan amerikai utas, ő azt találta ki, hogy elbújik a WC-ben és a mobiljával önarcképeket készít 15. századi flamand stílusban. Az a különleges…..
Firstname 2013.10.17 22:30:00
Hatalmas köszönet az Index Fórum legjobb topikjának és Modor Gyurinak. Kurtznak is köszönöm a tippeket. Figyelem: ha nem szerepel bármelyik dal a listán, attól az még nem jó. A listát nem befejeztük, csak abbahagytuk - még rengeteg szar zene van (Fekete Pákó, Balázs Pali meg…..
Firstname 2013.01.08 18:14:50
@Orszag: Lehetséges, hogy erre gondolsz?
www.youtube.com/watch?v=BiYF7pUPuFs
-Ezt nem hiszem el, édesapám. Hallottad Ferikém, mit találtak ki ezek már megint? Ezt figyeld, itt van e. Megszűnik az angoloktatás egész Magyarországon. Slussz, kész. Emlékszem, hogy a kisebbik lányomék olyan 88 körül még tüntettek is az iskolában, hogy ne oroszul kelljen…..
Firstname 2011.08.22 22:34:07
Lehet, hogy valami rosszul van bekötve a fejemben, de én annakidején, nagyjából huszonegynéhány éve nagyon izgalmasnak tartottam, amikor általános iskolában elkezdhettem először "idegennyelvül" (esetemben németül) tanulni.
A tankönyvnek, amiben emlékeim szerint egy árva magyar szó nem volt, volt egy kiegészítő hanganyaga is kazettán. Én nagyjából az oktatás elején fogtam, leültem a könyvvel és a kazettával, és végigolvastam/hallgattam az egészet. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy rögtön meg is tanultam mindent, csak épp érdekelt (hogy mi lesz a könyv vége :)
A némettanulás nálam két évig tartott, aztán utána átkerültem egy másik suliba, ahol nem volt németoktatás, így az angolt kellett elkezdenem. Az "angoltanulás" tartott 8 évig, közben pedig volt még kötelező latin, aztán választható francia vagy olasz (én az olaszt választottam), de közben a németet sem felejtettem el (najó, a nyelvtant igen), de inkább csak azért, mert sokat néztem a német nyelvű tévéműsorokat.
Ugyan a középiskola végén nem sikerült a nyelvvizsga szóbeli része, de idővel az angol nyelvű Cartoon Networknek, a feliratozott filmeknek, és persze az Internetnek (illetve a számítógépnek, _mint olyannak_) köszönhetően igencsak fejlődött a szókincsem, ezért második nekifutásra már nem volt nehéz letenni a középfokú angol nyelvvizsgát.
Szóval jelenleg ott tartok, hogy egész jól tudok angolul (beszélni mondjuk nem annyira, azt sajnos keveset gyakoroltam), a munkahelyemen is szoktam fordításban/szövegértelmezésben/e-mailírásban segíteni kollégáknak (hogy szép angolos legyen, ha a fogadó fél nem is érti :), a Csengetett Mylordot is évente legalább egyszer megnézem angolul, (mert ugyan fenomenális a szinkron, az eredetit azért nem tudja teljesen visszaadni + bónusz fordítási hibák), a németet is egész jól értem (a Home Improvement c. Tim Allen sorozatot is németül néztem anno), az olaszból és pláne a latinból sokat felejtettem, de ezeket (főleg az olaszt) érdemes lenne felfrissíteni.
Nagyon minimális japánt is tanultam (de tényleg csak minimális), ami már csak azért is jó, mert meg tudom különböztetni a japán/kínai/koreai szövegeket egymástól, meg azért animékből össze lehet szedni némi alap szókincset :)
Franciául szívesen megtanulnék, hogy ne feliratozva kelljen nézni a francia vígjátékokat, a spanyol érdekelt volna még valamikor, oroszul és a környező országok nyelveit is érdekes-érdemes lenne megtanulni, a kínai meg lassan talán létfontosságú lesz (bár remélem nem).
Ahogy az elején mondtam, valami rosszul van bekötve nálam, ugyanis ehhez az érdeklődéshez* és nyelvérzékhez iszonyatos lustaság párosul, ami nem jó kombináció.
Rémlik, hogy annakidején valaki valami ilyesmi marhaságot mondott nekem: "Annyi ember vagy, ahány nyelvet tudsz".
Azért jó dolog úgy kommunikálni külföldiekkel, hogy nem kell mutogatni és hangosan, tagolva elmondani, hogy merre van a gyógygőzfürdő.
Sosem értettem egyébként azokat se, akik valamilyen nyelvet utálnak (pl. a németet, mert hogy az "ronda"), amikor a nyelveknek, a nyelvtanulásnak megvan az az alapvető "szépsége", hogy érteni fogsz egy rakás más embert, akik azt a nyelvet használják.

*annak ellenére, hogy kötelező volt pl. latint tanulni, még érdekelt, csak nem voltam túl jó tanuló :)

Bocs a szóf0sásért.
Sorozatot indítunk, amelyben sorra vesszük a kisebb-nagyobb javításokhoz elengedhetetlen, vagy legalábbis ezekhez komoly segítséget nyújtó, relatíve olcsón beszerezhető szerszámokat, eszközöket. Mi mással kezdhetnénk, mint Csikós Zsolt kedvencével, a mindent mindennel…..
Félrefordítások Vegyél egyet! 2009.11.13 06:29:00
Ez annyira durva, hogy többeteknél is kiverte a biztosítékot - kommentben már szerepelt, de a posztokban csak most értem ide, bocs.Időrendi sorrendben Ági küldte be elsőnek:A Viasaton tegnap (aug. 12.) sugárzott Topmodell leszek c. csoda-realityben hallottam egy göngyszemet, egyelőre…..
Ó, mennyire várom már, hogy teljes valómban visszatérhessek Közétek! De sajnos még több hét, mire szusszanásnyi időre bezárnak az Alma Mater ódon kapui, hogy végre csak a nyári modorosságnak és a munkának adózhassak! A modormérő úgy tűnik, továbbra is szorgalmasan csipog…..
Aki egyszer megnézett egy CT-vizsgálatnak alávetett Mc Nuggetset, biztos lehet benne, hogy ez a világ egyik legpszichedelikusabb tápláléka, amiről azonban hasonló bizonyossággal állítja aztán, hogy nem rendel belőle többet. A kompjútertomográfba fektetett Barbie babáról is…..
Bár nem szokásunk direktben felszólítani az olvasókat egy konkrét árucikk fogyasztására, most mégis azt mondom, rohanás az MM-be, mert potom áron juthatnak egy olyan készülékhez, ami paradigmaváltást hoz a laptopok egyre unalmasabbá váló piacára, mintegy átértelmezve ezt a…..
Cathay küldte nekünk az alábbi levelet és most is arra fogok vetemedni, hogy egy screenshotot mellékeljek hozzá. Persze hajlanék rá, hogy ez is valami fordítógépes probléma, de persze ki tudja. Viszont annak örülök, hogy már 6 szerencsés embernek dobta ki a keresőprogram az oldalt,…..
  Pár napos ausztriai nyaralásunk hozott végképp kedvet a szelektív hulladékgyűjtéshez, de egyelőre nem ment minden simán. A lenti levél olvasása előtt épp egy dupla környezettudatos megmozduláson voltunk túl, mivel a Péter által is hivatkozott oldal szerint a Lövölde…..
Magyarország nemzeti szimbóluma, a Centrum kft és az általuk csúcsra járatott fantomtartozások értékesítése a végéhez közelít. A Homár fennállása óta nem egészen érti, hogy most akkor jogállam van vagy mi, de a jelek szerint továbbra is bármikor bárkinek küldhetnek…..
Az utazási iroda által gyermekbarátnak nevezett szálloda különösen sok lépcsővel várja kedves vendégeit, de legalább a szobát lefoglalták, nem úgy, mint a következő alkalommal, amikor Éviék rajtuk keresztül intézték a szállásukat. Félretájékoztatott, a reggeli kávé…..
A Raiffeisen Bank olyan, mint a sörhasú apuka, aki a vérző térdddel érkező kisfiát jól pofon is vágja, olyan alapon, hogy "hadd legyen tényleg oka sírni". Attila Rómában szerezte a horzsolást, amennyiben lemásolta valaki a bankkártyáját és 20 perc alatt elvásárolt…..
Mókus munkanélküli, ezért bújja az álláshirdetéseket, így talált rá a Coca-Cola első blikkre meghökkentő poénbombájára. A ""tréfásan"" megfogalmazott álláshirdetés láttán azonnal a Nemzet Szóviccteknőcére asszociált. Innen üzenjük neki: ez…..
Ytse bedobott pár makit meg egy kólát a Seattle-i reptéren, aztán hazaérve örömmel látta, hogy a 7,15 dolláros cech a Citibanknál forintban 228 ezret tesz ki. Meg is írta nekünk,mi kitettük, erre pár óra múlva felhívta a bank, és sűrűn elnézést kértek tőle. Szóval továbbra…..