Adatok
MaxPayne
0 bejegyzést írt és 42 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre
Kedves Munkahelyi Terror!
A kolléganőm, - hívjuk őt most Zsófinak – zsarnok, aki félelemben tart, kisebb fajta diktatúra övezi, és senki nem tesz ez ellen. Az irodában hárman dolgozunk, Klári, Zsófi és én. Zsófi régóta…..
MaxPayne
2020.03.05 17:15:02
Én kib@szásból beraknék a számítógépére háttérnek egy jó kis Jumpscare képet, csakhogy érezze a törődést! Had kapjon csak hátsó fali infarktust egy befosással vegyítve! Egyből lenne nyomós oka táppénzre menni! XD
Kedves Despota!
A minap olvastam itt egy 2009-ből származó történetet, amit az elmesélője négy évvel később osztott meg a közzel.
Ez bátorított arra, hogy megírjam az én történetem, amely ugyan immár hat évvel ezelőtti – szintén 2009-ből –, de unom már, hogy a…..
Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre
Tisztelt Munkahelyi Terror!
A saját esetemet szeretném megosztani. 3,5 évig egyedül éltem a beteg, fogyatékkal rendelkező gyermekemmel egy békés-megyei faluban, és sajnos én sem vagyok teljesen mentálisan egészséges. Az…..
Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre
Kedves Munkahelyi Terror!
28 éves vagyok, de már most annyi rossz munkahelyem volt, hogy ha 8 órás állásra gondolok, pánik rohamot kapok. Nem tudom, hogy képes leszek-e még valaha normálisan bejárni egy munkahelyre. Most…..
MaxPayne
2020.02.18 10:29:15
@Szumátriai Patkánymajom:
Ha a főnök közli a hr-es "Icukával" vagy a hr-es "Szilvikével" hogy "Bocs lányok! Nektek is be kell segíteni a termelésbe!" Ne mondd azt, hogy nem néznéd végig azt a szappanoperát, vagy drámát, ami ott kerekedne! Sok helyen nincsenek már ezektől messze! Nincs munkás, a termelésnek meg mennie kell, szinte borítékolható néhány helyen ezt a döntést meghozzák a főnökök, mert ugyebár, ha nincs munka, nincs profit! Ha nincs profit, nem lesz miből kifizetni az alkalmazottakat! Azt látom, hogy sok helyen még most sincsenek ezzel tisztában, de sebaj! Majd amikor a kutya se megy el hozzájuk dolgozni és rájuk "rohad" a munka, mert nincs, ki megcsinálja, aztán roló lehúz, majd akkor gondolkodik el a sok nagyfejű, hogy "B@ssza meg! Meg kellett volna az embereket becsülni!"

2020.02.19 11:52:11
@Szumátriai Patkánymajom:
Nyugi! Az ilyen helyeken előbb-utóbb viszanyal a fagyi, de érdes nyelvvel!
Nyugi! Az ilyen helyeken előbb-utóbb viszanyal a fagyi, de érdes nyelvvel!
MaxPayne
2020.02.20 01:55:42
@Őrült Ló Nagyfőnök:
Erről van szó! Ennek kellene el terjednie:
- Nem becsülsz meg? Van más munkahely is, ott rohadjon Rád a munka!
Erről van szó! Ennek kellene el terjednie:
- Nem becsülsz meg? Van más munkahely is, ott rohadjon Rád a munka!
A minap az egyik posztomnál, ami egy exemről szól, valaki megkérdezte, hogy mit tanultam ebből az egészből, s mi az amit másként csinálnék? Megfogott ez a kérdés, mert habár minden kapcsolatból tanulunk valamit, szerzünk sebeket és jó tapasztalatokat, ezeket a dolgokat mégsem mindig tudatosítjuk…..
Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre
Kedves Munkahelyi Terror! A volt munkahelyemen tapasztalt szokatlan változások miatt kezdtem a levélbe, eredetileg korrupciós leleplezésnek indult, de annak még sovány..
A dolog közepébe vágok,…..
MaxPayne
2018.07.25 00:57:59
@Szumátriai Patkánymajom: Nyugodtan elhiheted, hogy egy fillér hitelt se vettem fel, bár egyszerűbb a másikról valótlan terjeszteni, mint tényleg a mondandók mögé nézni! Ennyi erővel Én is azt mondhatnám, hogy a "Valakiateleprol" nevű nick is hozzád tartozik és saját magaddal folytatsz diskurzust, bár Én Veletek ellentétben inkább nem bocsátkozom felesleges spekulációba! Nálam éppen az verte ki a biztosítékot, hogy mindenkit ugyanazzal a paraszt alpári kommenttel illetek, aki nem úgy gondolkodik, ahogy Ti! Írhatnék ide mást is, de Veletek erről Totál felesleges vitatkozni! Hergelitek egymást, mint két kisgyerek aki nem kapta meg a beígért játékszert, vagy az édességet, aztán ha meg valaki odaszól Nektek, hogy nem minden rossz, ami talán úgy tűnik, egyből ekézitek az illetőt! Tudjátok mit? Okos enged, szamár szenved! Legyen Tietek az utolsó szó! További jó sírdogálást és rinyálást f@szikáim!
ÜDV AZ INGYENÉLŐK VILÁGÁBAN!
ÜDV AZ INGYENÉLŐK VILÁGÁBAN!
MaxPayne
2018.07.28 18:49:54
@Szumátriai Patkánymajom: "Ha nincs hitel, akkor is otthon van a rinyáló tenyészkanca, házi mártír, meg a taknya-fattya, ivadéka."
Hallod baromarcú! Tedd az agyad sebességbe, mielőtt gondolkozol! Mégis hogy a f@szba jössz Te ahhoz, hogy Bárkiről is így beszélhess?! De tudod mit? Akkor játszunk nyílt lapokkal: Van egy idős anyám és van egy megváltozott munkaképességű testvérem, aki a születésénél fogva beteg! Nincs se lakáshitel és nincs semmilyen "tenyészkanca" ahogy Te fogalmaztál! Tudod a melóhelyen a főnökömnek mindenkihez van egy jó szava, de ezt Te nem is vagy hajlandó elhinni, de nem is baj! Tudod mit? Neked is úgy van diplomád, mint tisztességes fideszes politikus a parlamentben! Inkább gondolkozzál f@szfej, ámbár a kommentjeidből számomra nem ez jött le! Úgyhogy ha legközelebb Engem vagy mást ekézel, gondolkodjál el szépen azon, hogy Te makulátlan vagy-e, mert szerintem nagyon nem!

2018.07.29 15:04:10
@Valakiateleprol: Hallod? Te csak ne utasítgass mást az ország elhagyására! Jobban teszed, ha ott maradsz, ahol vagy és ott boldogulsz! Nem a külföldről kellene az észt osztani, hanem gyere vissza ide és itt boldogulj, aztán meglátjuk, hogy akkor is ilyen nagy lesz-e a szád! Nem távolról kellene ugatni f@szjancsi! Mivan? Személyeskedésnél többre nem futja? Ennyit tudsz csak felmutatni? Elég gáz!!!! Neked is csak azt tudom mondani, hogy használd az agyad, csak meg ne erőltesd magad! Azt meg végképp ne hidd magadról, hogy körülötted forog a világ!
@Szumátriai Patkánymajom: "És van főiskolai diplomám, amit nagyrészt kipuskáztam, még több, mint 10 évvel ezelőtt."
Tehát akkor van egy "diplomád", amit tisztességtelen úton szereztél meg, ergo: Van, de még sincs! Na látod? Erről beszélek! Nem is csodálkozom azon, hogy mindenkit így lehurrogtok, inkább sajnállak Benneteket, hogy nem jártok emberek közé és ez az antiszociális viselkedés itt nyilvánul meg. Az, hogy Neked nem kell család? Te dolgod! Nem jársz el dolgozni, mert szerinted az összes magyar munkaadó kretén gyökér? Te dolgod! De afelett már had ne hunyjak szemet, hogy mindenkinek a családját undorító jelzőkkel említed Te degenerált fogyatékos "Valakiatelepről" haveroddal egyetemben! Menjél és igyál egyet az Én egészségemre is, egy ilyen alkoholista lúzert is csak valamelyik sarki kocsmában látják viszont! Elvégeztél egy 8 általánost meg TALÁN szereztél 1-2 OKJ-s szakmát, azt még elhiszem, hiszen (ha jól emlékszem) fentebb írtad, hogy saját maszek vállalkozásod van (ami után nem adózol, hiszen azért maszek), de mit fogsz csinálni, ha az egyik gyógyegér rádküldi a NAV-ot és megb@sznak akár több millió forintra? Majd akkor is idejössz rinyálni, mint egy fürdős k*rva? Nem hiszem!
@genuinegenie: Az lesz! Én arról nem tehetek, hogy olyan egyhangú életet élnek hogy már csak abban lelik örömüket, hogy kényük-kedvükre mást szidhatnak! Azt meg ne várd el Tőlük, hogy majd észhez térnek! De ha valakinek diplomája van és mégis a neten ekézi a másikat az egész napos f@szverés kellős közepette, akkor ne csodálkozzon, ha ugyanezt kapja vissza! Sajnos egyre többen esnek bele a megalázó bánásmódba és ha idejön valaki, hogy leírja a történetét, jön ez a pár szerencsétlen szájkarate szamuráj és még tesznek is rá egy lapáttal, aztán még ők vannak felháborodva, ha valaki emiatt megszólja Őket! Aki Velem normális, azzal Én is normális vagyok! Aki Velem szemben egy kretén gyökér, azzal Én is kretén gyökér vagyok! Én Tőlem azt senki ne várja el, hogy jófej legyek vele, amíg ilyen degenerált alpári módon áll hozzám! Szerintem úgy vannak vele, hogy ide már inkább nem is írnak blogot, mert most úgy őszintén minek?! Azért, hogy itt is belerúghassanak? Nemár! Egy a lényeg! Legyen valaki, akit lehessen ekézni, lehessen itt a blogon basztatni, ergo: Legyen valaki, aki bedob nekik egy gumicsontot, amin aztán napokig, vagy hetekig rágódhatnak, miközben egymást hergelik alpári és elmebeteg kommentekkel, de most is csak magukat igazolják és csak magukról állítanak ki szegénységi bizonyítványt! De egyikőjüknek se esett le, hogy Én miközben leírtam az igazamat, azzal szándékosan hergeltem őket, csak amikor ez Nekik leesett, már ez az egész átment személyeskedésbe és ennél többre már nem telt Tőlük. Majd ha legközelebb születik egy blog, ahhoz majd hozzászólok (ha érdemben hozzátudok), de ehhez a blogbejegyzéshez már nem. Legyen övék az utolsó szó, hergeljék egymást nyugodtan, Én lesz@rom! Okos enged, szamár szenved! Éljék a kis nyomorultságos életüket, de akkor ne a saját kis kútfejükben megalkotott törvényeik szerint ítéljék el a másikat!

Üdv mindenkinek!
Munkahelyi problémákról szeretnék szót ejteni, van nem is kevés. Egy Tamási nevezetű városban dolgozok egy autóipari cégnél ahol alumínium csövek gyártásával foglalkozunk, de…..
MaxPayne
2018.06.08 00:17:09
@DocBulywood: Azzal hogy 3-4 embert kirúgnak csak azért, hogy a többiek száját befogják, az csak olaj a tűzre! Hiszen az a 3-4 ember egyszer csak gondol egyet és munkaügyi bíróságra mennek, lehet, hogy elhúzódik a per, de nagy valószínűséggel a munkáltató húzza a rövidebbet! Azért pár embert kirúgni, hogy még a megmaradt munkavállalókat megfélemlítsék, nemcsak gusztustalan húzás, de nagyon nem okos dolog!
Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre
Tisztelt Munkahelyi Terror Blog!
10 hónapja dolgozok egy irodán, jól menő cég, a munkatársak viszonylag jófejek. Viszont nagy a munkaerőhiány és a fluktuáció. 8 órára bejelentve 9, 10 óra a…..
Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre
Tisztelt Munkahelyi terror blog,
Külföldről haza térve 1 év munkahelykeresés után tudatam elhelyezkedni végre egy amerikai cégnél.
Több évig éltem és dolgoztam külföldön és nem csak szakmai, hanem élettapasztalattal…..
MaxPayne
2018.06.04 09:16:57
@Gringo: Olvasd végig és értelmezd a blogot! Nem kellene személyeskedni!
Kedves Viola!
Sajnos ismerős ez a helyzet, amikor az embernek már van egy évek óta hosszan tartó munkahelye ahova szeret bejárni, de egyik napról a másikra kap egy s*ggfej főnököt a nyakába. Erre csak annyit tudok Neked mondani, hogy válts munkahelyet! Sok helyen értékelik azt, ha van perfekt külföld nyelvtudásod!

2018.06.05 11:31:07
@Gringo: Érdekes mód Nekem egyből lejött a blog tartalma és lényege! A blog írója tud magyarul írni és a mondandója se kellett a google fordító, mivel nem külföldi nyelven írta, csak az a bibi, hogy a google fordító nem segít a szöveg értelmezésében! Jóideje fent vagyok ezen a blogon, egyet Én is írtam, hiszen sajna anno Engem is ért atrocitás, de az Én blogom alá is kerültek olyan kommentek, amiket itt inkább nem kívánnék publikálni! Az embert éri attrocitás bent a munkahelyén, itt szinte "kiönti a lelkét" egy blogban, aztán jönnek a munkakerülő nethuszárok, akik építő véleménnyel ugyan nem tudnak szolgálni, de úgy vannak vele, hogy ha már az internet Mindenkinek szót ad, akkor 2 alpári böffenés közt szétoffolják a blogot. Hát gratulálok!
MaxPayne
2018.06.05 11:32:04
Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre
Üdvözlöm!
Olvastam a blogját és ennek kapcsán fordulok önhöz. Egy gyárban dolgozom végzettséget nem igénylő munkát, 2 havonta megújuló szerződéssel. Nemrégiben volt vezető váltás és azóta…..
Munkahelyi (T)error
Magyar munkáltatói hozzáállás: az alkalmazott csak egy robot
2017.12.02 06:00:00
Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre
Tisztelt Címzett!
A
http://munkahelyiterror.blog.hu/2017/11/06/nincs_munkaerohiany_normalis_munkaltato_hiany_van
címen olvastam a blogjukat, ami nagyon megtetszett.
Én is megszeretném osztani…..
Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre
Tisztelt Mt!
Egy ismerősöm írását tenném közzé, várom a hozzászólásokat;
Nálam azzal kezdődött minden, hogy egykor jól működő, nagy forgalmat lebonyolító, áruházláncot ahol dolgoztam, már nem volt nyereséges az utóbbi…..
Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre
Sziasztok!
Egy nagy magyarországi műszaki cégtől jöttem el nemrég, miután elegem lett abból, hogy bánnak azokból az alkalmazottakból s azokból a vásárlókból, akikből élnek (zárójel: a boltban 36-an kezdtünk dolgozni a…..
Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre
Tisztelt Mt!
Segítséget szeretnék, kérni mivel egy olyan kaotikus helyzetbe kerültem, mely megoldása számos olyan kérdést vet fel, melyre eddig sehol sem találtam választ. A munkaviszonyom kezdetén 3 hónapos próbaidőt…..
Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre
Tisztelt Szerkesztők!
Én egy Postai raktárban dolgoztam pár évig Pesten. A Közvetlen Főnökasszony szörnyű a kis kedvenceivel együtt, akik minden nap bejártak hozzá jelenteni az irodába. Ez a Kis…..
Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre
Tisztelt Munkahelyi Terror Blog!
Nem olyan rég találtam meg ezt a blogot és bár az én történetem nem idő szerű mert 5 évvel ez előtt történt gondoltam le írom hátha érdekesnek találják.
Adott egy hús-baromfit…..
Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre
Tisztelt MT, Tisztelt Despota!
Sok blogot olvastam itt az oldalon, némelyikhez hozzá is szóltam és egyben el is szomorodtam, hogy milyen nagy mértékű méreteket ölt kicsiny hazánkban a munkahelyi terror, ami már lassan…..
MaxPayne
2017.03.28 16:41:04
@Valakiateleprol:
Hallod? Szted egy cégnél csak úgy kiadnak ilyen bizalmas infót? Nemár! Egyetlen egy cég sem kockáztatja meg azt, hogy csak úgy bárkinek kiadjanak (akár egy volt dolgozóról) bizalmas infót, sőt! A hr-es sem teszi kockára az állását (és az erkölcsi bizonyítványát sem), hogy csak úgy kiadja valakinek a lakcímét, mert ezt úgy nevezik, hogy hűtlen adatkezelés, amiért nem csak azt hurcolják meg, aki kiadta az infót, hanem a céget is! Hozzánk is jöttek ilyen csőcselékek, de mivel nem bírtak magukkal, a főnökség gyorsan kipenderítette őket. Ha nekem lenne cégem, elintézném ezeknek a kis gusztustalan férgeknek a sorsát! Fegyelmivel rugdosnám ki őket, aztán próbáljanak meg máshol elhelyezkedni! Csak a csicska munka jutna nekik, ahogy néhány itteni kommentelőnek is!

2017.03.29 16:30:28
@Valakiateleprol:
Ilyenre apellálni sztem totál felesleges! Az ilyennel csúnyán bakot lehet lőni! Am. meg csak többnyire a ratyik, meg a szájkarate szamurájok fenyegetőznek azzal, hogy "Megkeresünk Kukutyinba aztán balhé lesz" Én ezeken csak jót röhögök! Az éremnek 2 oldala van! Lehet, hogy az idióták revansot vesznek, csak éppen ki tudja, hogy a bloggernek milyen kapcsolatai vannak, mert az sem kizárt, hogy valamelyik barátja családtagja éppen nyomozó/ügyvéd aztán a nagy revansból meg mégnagyobb bosszúállás jöhet. Előszedhetik a kreténeket egy régi ügyeik miatt (ha van ilyen), aztán megbasszák a yardok! Van ilyen is!
Ilyenre apellálni sztem totál felesleges! Az ilyennel csúnyán bakot lehet lőni! Am. meg csak többnyire a ratyik, meg a szájkarate szamurájok fenyegetőznek azzal, hogy "Megkeresünk Kukutyinba aztán balhé lesz" Én ezeken csak jót röhögök! Az éremnek 2 oldala van! Lehet, hogy az idióták revansot vesznek, csak éppen ki tudja, hogy a bloggernek milyen kapcsolatai vannak, mert az sem kizárt, hogy valamelyik barátja családtagja éppen nyomozó/ügyvéd aztán a nagy revansból meg mégnagyobb bosszúállás jöhet. Előszedhetik a kreténeket egy régi ügyeik miatt (ha van ilyen), aztán megbasszák a yardok! Van ilyen is!
Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre
Tisztelt Munkahelyi Terror!
Munkahely váltást terveztem, ugyanis nem voltam megbecsülve munkahelyemen. A munkámat mindig lelkesen elvégeztem, de ez a munkáltatómnak sose volt elég, mindig talált valamit, amibe…..
Nyugati Fény
Engem ti nem fogtok kirekeszteni a magyarságból, ócska tolvajbanda!
2017.01.13 18:38:34
Van itt nekünk egy régóta gennyező kelésünk. Fideszes barátainkat lázálmok kínozzák. A páciens félrebeszél, hogyaszongya: ő lenne itten a nemzeti oldal.
Legutóbb az ördögi vigyorú Lázár János bírta belemondani a kamerába, hogy több empátiát (!) kér a civileket kinyírással fenyegető "nemzeti oldal"…..
Nyugati Fény
Moslékkal etette az iskolásokat a maffiacég, majd 40 millióra beperelte a tiltakozó szülőket
2017.01.15 13:45:53
A Társaság a Szabadságjogokért százszor hasznosabb az országnak, mint Németh Szilárd és a többi élősködő fideszes valaha is lesz.
Pár éve történt Budapesten, hogy egy külvárosi kerület úgy döntött, minek fenntartani a kerület óvodáinak-iskoláinak külön konyhát, szerencsésebb odaadni egy olyan…..
MaxPayne
2017.01.15 15:22:08
Nyugati Fény
Megindult Orbán bukás-szériája, a Fidesz rothadása - Reményt kapott az ellenzék
2016.10.03 11:31:09
Dacára a 15 milliárd forintos agymosásnak, a rengeteg aljasságnak és hazugságnak, masszív vereséget szenvedett Orbán népszavazása a (nem létező) kötelező kvótáról.
Stratégiai hibát vétett Orbán, amikor elhitte magáról, hogy képes a vízen járni és meg tud nyerni egy olyan népszavazást, ahol az…..
MaxPayne
2016.10.03 16:06:55
@karandash: Azt aláírom, hogy meg kell védeni az országot, de azt nagyon elítélem, hogy a közszolgálati tv-ben meg a rádióban szándékosan keltsenek félelmet az emberekben! Lehet Engem szidni, de Én nem mentem el szavazni! Miért? Mert nem voltam hajlandó ehhez a gusztustalan propagandagépezet működéséhez hozzájárulni, továbbá nem vagyok hajlandó ahhoz hozzájárulni, hogy a kis g*ci a haverjaival együtt tejhatalmat kapjon! Azt a 15 milliárd forintot költhették volna az egészségügy rendbehozására, de e helyett heteken keresztül hülyítették, megfélemlítették és hergelték a népet! Én pedig ehhez a gyűlöletkampányhoz meg nem voltam hajlandó asszisztálni azáltal, hogy a szavazatomat adjam, mert értelmét sem láttam. A kormány nekifutásból tökön rúgta magát! Inkább vagyok ballibis, mint egy agymosott birka! Legeljél barátom!
Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!
Tisztelt Cím!
Tanácsot szeretnék kérni. Elhelyezkedtem, egy nagyhírű Multi cégnél. Félév után más területre kerültem át, a közvetlen főnököm két hét után kiakart rúgatni, azért mert nem voltam neki szimpatikus.…..
MaxPayne
2016.09.04 13:57:56
Nyugati Fény
Orbánék mindenkit lehúznak a posványba, ezért nincs velük bratyizás
2016.07.26 16:42:31
Zokon vették a Quimby rajongói, hogy kedvenc együttesük elment Orbán házi fesztiváljára, Tusnádfürdőre. A Quimby Facebook-oldalán nem csitulnak a kedélyek, a kommentelők változatos érzelmi skálán csalódottságuknak vagy felháborodásuknak adnak hangot.
Hab a tortán, hogy mindez másfél hónappal azután…..
MaxPayne
2016.07.31 16:27:19
@dunántúli gyerek: Te Magadtól vagy ennyire retardált, vagy kértél kölcsön mástól is? Jól elborította az agyad a narancsköd! A nagyra tartott vezéred lerohasztott és hazavágott mindent, amihez csak hozzáér! Volt kitől tanulnod a gyűlölködést! Itt látszik meg, hogy egyesek mikre nem képesek, hogy a hatalmon maradhassanak: Polgártársakat, honfitársakat ugrasztottak egymásnak, ami már abban mutatkozik meg, hogy magyar magyarra mutogat, hogy hazaáruló. Ha van egy jól működő vállalkozása valakinek, tuti hogy valamelyik fideszes agyhalott ráküldi a hatóságot, "Nehogy már a másik boldogulni tudjon" gondolattal! Ez pont olyan, amikor valaki szándékosan rágyújtja a házat valakire, mert nehogy más háza jobban nézzen ki mint az övé, közben nem mérlegeli fel azt, hogy egy élet munkáját teszi tönkre, de őt azt nem érdekli, csak az, hogy utána meg jót nevessen a markába azért, mert valakit egy életre ellehetetlenített. Az egészségügyet is szándékosan szétbarmolták, nehogy gondoskodni kelljen az államnak a nyugdíjasokról. De ugyanez a helyzet a rokkantakkal és a súlyos betegekkel is! A fidesz erre az elvre épül: El kell taposni azt, akiből nem lehet hasznot húzni, vagy aki épp tiltakozik! Dunántúli hülyegyerek! Ahogy látom, abba nem gondoltál bele, hogy a kormány embertelen intézkedései ugyanúgy Rád is kihatnak, mint az összes többi itt élő magyarra. Abba esetleg nem gondoltál bele, hogy mi történik akkor, ha egy szép napon baleset ér Téged, vagy az egyik rokonod és netán még sikerül is egy fertőzést is összeszedni, aminek súlyos következményei lehetnek, aminek következtében le kell vágni az egyik karodat/lábadat, majd akkor is azt fogod skandállni, hogy "Éljen Orbán"? Ha valamelyik rokonod daganatos lesz és nem kapja meg időben a kezelést és ennek következtében meghal, majd akkor is szájtátva fogsz majd tapsikolni és a fideszt éltetni?Inkább egy kicsit gondolkodni kellene ahelyett, hogy ekézitek azokat, akik csak egy élhetőbb országban szeretnének élni! Saját anyátokat is eladnátok, ha Orbán élete múlna rajta!
Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!
Tisztelt Munkahelyi Terror!
Én azért írok nektek, mert lassan teljesen kilátástalannak látom a munkahelyemen zajlóhelyzetet, de egyelőre nem tudom, hogyan tudnék a lehető legkisebb veszteséggel túljutni az…..
Nyugati Fény
"Frusztrált férfigyűlölők a nevemben ne beszéljenek!" - lázadnak a nők a feminista agymosás ellen
2015.07.29 19:32:15
Egyre többeket nyomaszt, hogy a feminizmus, amely eredetileg a nők egyenjogúságáért létrejött mozgalom, mára önmaga paródiájába csapott át. A harcos és erőszakos feministáknak sikerült egy álszent, férfiellenes gyűlöletcsoporttá degradálni a mozgalmat.
Eljutottunk oda, hogy…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz