Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Ira M. Archa

200 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A létezés, az élet könnyű lépteGyorsan koptatja azt, ami anyag,Minden körül, amit megismerszElmúlik egy kis idő alatt. Elkopik minden: tájak és házak,Illatok, ízek, emlékké válnak.Kopunk mi is. Gyorsul, haladÓráról óra, éjre a nap. Lassúbb a lépés, nem úgy, mint hajdanA kor meg lassan őszre…..
Holnapután ügynökség Végszó 2021.06.01 21:06:02
Kedves Marcha követők! Sajnálattal tudatjuk veletk, hogy Ira M. Archa már az égi mezőkön legel. a tehén és a borjak..
OLTÁSELLENESEK HEKKELTÉK MEG! Bizony, a sok oltásellenes csakis azért állt hajnaltól sorba az oltópontokon, hogy ellehetetlenítse az oltást.    Még, hogy „oltakozni” akartak, fenét! Csak szimplán túl akarták terhelni a rendszert. Sorbanállással. A sok nyavalyás oltásellenes baloldali bármit…..
FIDESZESEK, ÉS MI, IDEGENEK     Hogy miért kellett átszervezni az állami egyetemeket most alapítványi konstrukcióba? Megmondták: - Hogy nehogy idegenek kezébe kerüljön. Mert van a Nemzet, és vannak az idegenek. A haza ellenségei, mindenfelé mindenféle lappangó és sunyító nemzetrontó hazaáruló……..
OLTÁSELLENESEK MÁR MEGINT Csöngött a telefon. Az öreg, drótos, amilyen általában már csak a hozzám hasonló vén nyuggereknek van. Egy kellemes bariton géphang üdvözölt azzal, hogy ne higgyek az oltásellenes baloldalnak… mert Gyurcsány be akarja tilttatani a vakcinákat!    Na ja, a gyurcsányok már…..
REGISZTRÁCIÓ – ÉS A MULTILATERÁLIS ZSAROLÁS    Nem akarózik regisztrálni az oltásra. Pedig, az oltás, az kellene, csak a regisztrációval van bajom! Ami azt illeti, a múltkor már megírtam, hogy különféle adatbázisok összekapcsolása álladalmilagosan nem éppen elegáns (emberileg jogellenes ugyanis…..
VAKCINAINFÓ? NEM REGISZTRÁLOK!!!    Mert ami sok, az még egy ilyen vén M. Archának is, sok!    Vajh’ ki lehet az, akinek a nyomdáját mindenféle álladalminak beállított hivatalos küldemények előállításával megbízták (jó adag közpénzt lényegítve át a tulaj zsebébe)? Mert levelet kaptam…    Feladó…..
VÍRUSPÁRTI LEBUKÁS BALRA!    Az – ugyebár – mindenki előtt immár köztudott, hiszen a Legfőbb Jó, a gáncsnélküli Nemzeti Oldal kormánya fejestül, szóvivővel is sokszor elmondatta, hogy a Nemzet ellenségei, az itteni járvány okozói mind az oltásellenes víruspárti és vírusterjesztő bűnöző,…..
OLTÁSELLENES, VÍRUSPÁRTI ELLENZÉK Na, ne… véletlen hallom – kriminézés közben, reklám előtt – a híreket… most éppen a parlamentből. Miszerint, a baloldalnak az érdeke az, hogy minél többen betegedjenek és haljanak meg. Haláli! Mintha a vírus válogatna, és kizárólag kormánypártiakat fertőzne.…..
OLTÁS, PÁRT, POLITIKA avagy eszi, nem eszi…   A nyavalya essen bele… én itt leginkább fonák mód gúnyolódni szoktam, de most… Majdnem komolyan!    Van az úgy, hogy csak elvben van választás, ám tulajdonképpen nincsen. Mármint, akár a vakcinákkal, amiből – elvben – ugyan lehet, csak…..
NŐNAP NEMZETKÖZILEG    Hát, ez bizony internacionalista ügy… Ha tetszik, ha nem az igen tisztelt uraknak, ez nagyon is vörös! Sőt, baloldali dolog… emléknap, egy kissé véresre sikeredett tüntetés kapcsán. …Annyira internacionalista, hogy a II. Internacionálé szavazta meg! Azzal, hogy egyenlő…..
FERTŐZÖTT NÉPPÁRT Na, ugye, hogy előbb-utóbb lehullik a korsóról a lepel a kútnál! Mostan aztán minden rendes nemzeti érzelmű előtt kiderülhetett, hogy lappangó bolsi-libsi komcsik mondják az Unióban néppártinak magukat. Ezért volt muszáj otthagyni őket! Mert, már mégse… Immár csak egy a legény a…..
OLTAKOZÁS; avagy jönnek a kínaiak, az oroszok már a spájzban…      Sajnos, már igen vén nyugger M. Archa vagyok, meg krónikus (hipertónia, diabetes II; túlsúly, meg volt egy sztrók /stroke/ is vagy másfél évtizede), ámde, mostan nem is tudom, hogy lesz ez az oltakozás… vagy lesz-e? Mert hallok…..
INTERNETMEGREGULÁZÁS Hát, épp itt az ideje! …Mert mostan aztán mindenki ráér ezen agyalni, hisz’ amúgy is otthon kuksol, vagy önként, vagy hatósági karanténban. Vagy politikus. Miniszter, vagy EU-s képviselő, jobbra, balra, mindegy. Mert, az már mégsem járja, hogy a neten bárki bármit! Meg az se,…..
VENDÉGLÁTÓK, KOCSMÁROSOK ÉS HAZAÁRULÓK    Na, kibújt a szögből a zsák foltja, már megint! Mert már látható, kik áskálódnak a magyar Nemzet ellen. Kik nem átallnak rendet bontani, hogy ezzel is a mindenféle sunyi, migránspárti, vírusterjesztő, sorosista, balra egybegyűlt közellenséget támogassák a…..
VAKCINA KICI, OCCÓ…     Cak teccék…    Nemnem, papírja nincen neki… majd tán lesz. De jó… …Na, ugyebár, mert az a hanyag és lassú Brüsszel sem időben, sem eleget nem rendelt a védőoltásokból, most aztán az alaposan megszervezett oltási tervvel nem bír lépést tartani a szállítás se, meg az Unió…..
VAKCINA, VAKCINA… MONDD, TE MIT VÁLASZTANÁL?    Hát, ha magamért nem is, de a nyáj-immunitás miatt mégis, ide azzal a szurival! Ne mondhassa senki, hogy nincsen bennem szociális érzék. Csakhogy! Még nem regisztráltam… mert gondolkodóba estem! A kovid-’19 ellen immunizáló védőoltás ügyben jelen…..
OLTÁSELLENESEK Na, most ezzel már tudhassuk, kicsodák is azok! …Mármint a hazaáruló, nemzetgyűlölő, ragályterjesztő, most már tölteléknek egybedarált gyurcsányista szem-kilövető söpredék, mert aki a kormánynak szót nem fogadós, meg nem is regisztrál oltakozni, na, az mind csakis olyan lehet! Az…..
VAKCINÁCIÓ: FÉLÜNK A SZURITÓL? Ejnye-bejnye, magyar gyerekek!    Hát hiába mondja az a kedves, szemüveges néni is az operatív törzs tájékoztatóján… Mi az, hogy nyunyóka? Ejnye! …Igen, ő is mondja, hogy a védőoltás, az kell, mert védő, vagyis megvéd a gonosz baciktól… vagyis vírustól? Mindegy,…..
EGYES REKLÁMOKRÓL ...nem az jut néhány M. Archa eszébe... No, meg miért pont sovány? Az anorexia jobb? Vagy az éhínség? Vagy csak a marketinges egy barom?  ..
ÚJRATÖRVÉNYKEZÉS, OH…    Na, már megint. Most nem is a gránitszilárdságú újra-gyúrásáról volna szó… Hanem az egyre butább és alpáribb jobb, meg balegyenesekről és horgokról, meg néhány csapottról! Mert ahogyan a vírusterjesztő, sorosista, nemzetáruló, hitetlen, libernyák meg náci (alkalmasint a…..
VÉTÓ, CSAK AZÉRT IS! Mert nem hagyjuk a szuverenitásunk! …Igaz ugyan, hogy anno igencsak hatalmas többséggel népszavazta be magát a népség az EU-ba, ám az igaz magyarok most már tudják, hogy nem addig a’; a szuverenitást, azt nem adják! - Mert az itteni népség, meg az igaz magyarok, az nem…..
E.P. KÉPVISELŐ SZUBLIMÁL avagy VÉGKÉPP ELTÖRÖLNI? Alapítótag, és volt. Most meg láthatatlanná válik? Na, csak mert hírlik, hogy a párttagságon és a mandátumán túl minden egyéb funkciójáról lemondott. Vagyis, önként(?) kiradírozza magát mindenhonnan. - Miért? Jó pár akciója ugyanis nem…..
ALAPTÖRVÉNYÜNK ATYJA VISSZAVONUL… - egyébként ki a nácibb?    Hát…    Még a közismerten ellenzéki, idős jogtudor és ügyvéd is, a minap egy televíziós vitaműsorban elismerően nyilatkozott a jelenleg még Európa-parlamenti képviselő jogtudományi teljesítményeiről, miközben eléggé értetlenül fogadta…..
JOGÁLLAMISÁG – JOG VAN, LEHETŐSÉG NINCS… …Ugyebár, szerencsére. Mármint a sok libernyáknak! A nemzetellenes hazaáruló sorosistáknak, és most azon van a Nemzet, hogy már ne is legyen többé. Csak közben ennek nem muszáj látható feltűnőséggel tükröződnie az írott törvényekben. Ennyire egyszerű!…..