Regisztráció Blogot indítok
Adatok
-:-arcan-:-

22 bejegyzést írt és 24 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Najó, eltűntem. Persze nem igazából, csak elég sok minden történt, s írási hajlamom egy másik, nem saját blog elindításába fektettem.  Gondoltam, mostmár akkor is írok valamit, ha épp semmi nem jut eszembe. Persze azért én figyeltem mindenkit (mármint, akik a google…..
 Gondolom, mindenapi az érzés, hogy egy régen látott ismerős jön szembe az utcán, és hirtelen próbáljuk eldönteni, ismerős-e, vagy csak hasonlít rá.  Velem is ez esett a minap. Jött szembe a srác, napszemüveg-borosta ellenére egyértelműen ismerősnek tűnt, és nagyon…..
-:-arcan-:- 2008.06.28 09:50:22
Aki nem gondol minden nap a halálra, az a saját életét vesztegeti el. -

- Na ezt a mondást szokta rendre minden ismerősöm félreérteni (mert félre akarják érteni), hogy ez milyen dolog má', hogy biztos valami hülye gótos vagy emós vagy tudjamifene lettem. Hogy ők akkor horrorfilmmel és hullák képeivel keljenek és feküdjenek?! És hogy milyen beteges gondolataim vannak már nekem!

Erre mondom én azt nekik, hogy: Ember! A halálra való "minden nap gondolás" nem ezeket jelenti, hanem azt, hogy mélyen, legbelül mindig békében vagyunk az elmúlással, ugyanúgy mint önmagunkkal vagy a világgal. Ez nem azt jelenti szó szerint, hogy a "hétköznapi" tudatunk álló nap erre gondol.
És a "békében levés" sem azt jelenti, hogy nem fájhat valakinek az elvesztése, vagy hogy részvétlenek lennénk, hanem hogy a természetes emberi reakciókon, a szomorúságon vagy akár dühön túl és után ott van az a tudat, hogy ez az élet rendje.

És valóban, aki nem tudja a halált a helyén kezelni ("nem gondol minden nap a halálra"), annak igencsak meggyűlik a baja a megélt életével, s az abban megélt halál-misztifizálással, halálfélelemmel.

Gondoljatok csak bele! Ha a hitet ki is hagyjuk a buliból, és csak a száraz, tudományos, orvosi véleményt nézzük; szerintük az a bizonyos "fény" meg jó vagy rossz élményű látomások, amikről a klinikai halál állapotában lévő és onnan visszatért betegek beszélnek, az nem más, mint az agyunk oxigénhiányos állapotában létrehozott saját halálképe. Ami ugyebár azt fogja mutatni és hozni (kinek Jézust, kinek Buddhát, kinek a rézfaszú baglyot), amit az ember egész életében a halálról képzel. Namármost.

Bár hozzám nem a tudományos megközelítés áll közel, de mégis, ha csak ezt vesszük figyelembe, én nem szeretnék úgy meghalni, hogy a tudatom alienekkel, drakulákkal, góth kiscsajokkal, Fűrész 3-al, fájdalommal, a társadalom és anyám hipochondriájával és beteges félelmével a haláltól van teletömve, s azt kell "élőben" megtapasztalnom.

Nem próbáltam soha, de gyanítom, hogy a hallucinogén szereknél a bad tripnek nevezett hatás és a brutális hallucinációk is hasonló érzések lehetnek, melyek ennek a kedves társadalmunknak a beteges halálfélelméből táplálkoznak horrorostól, rézfaszú baglyostól együtt. És mérgezi az elménket.
Inkább jöjjön Buddha vagy Krisna vagy Jézus.

És például mindenkinek ajánlom a Tibeti halottaskönyvet.
Jah, nem horror-regény :)

Üdv!
A Gugliban nézegetve (hogy mit dob ki ideálpasi és ideális pasi keresőszavakra) találtam rá az alábbi gyöngyszemre. Megjelent anno a Magyar Narancs hasábjain egy írás Lányi Judit tollából. Mi másról, mint az ideális pasiról írt egy szellemes cikket, s bár elsősorban…..
Update!!!Jackyll netes média-guru javaslatára poll-r szavazást is biggyesztettem a cikk végére, úgyhogy kattintásra fel; nektek ki jön be inkább? (Persze kizárólag világvége előtt és totális pasihiányban) :)))Eredmény ide vagy oda, nem tudtam komolyan venni ezt a népszavazósdi…..
-:-arcan-:- 2008.03.10 23:03:08
Kedves Gerry és Geeergő!

Először is igazatok van, másodszor pedig én még anno ezt a témát tovább is gondoltam. Elég sokat filózok magamban (és magamon), hogy mit, miért és hogyan teszek. Úgy kell ezt elképzelni, mintha felülről vagy kívülről nézném magam egy idegenként. S bizony velem is gyakran előfordul, hogy zavar, ha mások egymással "behatóbban" is foglalkoznak közterületen. De - legalábbis maggammal kapcsolatban - azt kellett észrevennem, hogy elsősorban nem az a lényeg számomra, hogy közterület és még csak nem is jó szó az, hogy zavar.
Azzal az érzésemmel kellett ugyanis szembesülnöm, hogy engem nem "zavar", hanem egyszerűen a szívem facsarodik ki a helyéről. Lehet, hogy ez csak azért van, mert jó ideje nincs már kedvesem. De tény, hogy olyan kellemetlen érzés nekem, ott legbelül, amikor mások halomra falják egymást. Félre ne értsétek, nem irigy vagyok (na azért picit talán az is bejátszik biztosan :)), csak azt akarom minden heteró és meleg olvasómnak elmondani most, hogy nagyon szarul esik látni az ilyen szitukat. Tehát, ha nem is egy konzervatív esetleg liberális meggyőződés miatt művelik vagy nem ezt a "tevékenységet", legalább arra legyenek tekintettel, hogy ez sokaknak (köztük nekem is) estig tartó féldepis állapotot hoz elő, meg régi emlékeket meg ilyenek. :) Legalább ebben legyünk tekintettel egymásra. Lehet, hogy ez túl öregbácsis megjegyzés volt, de vállalom. Különben is 27 éves vagyok, és a melegek egy hányada már legszívesebben gúnyosan csókolommal köszönne. :))))
2008. április 15-én elhunyt, 26-án, múlt szombaton végső nyugalomra helyezték Antal Imrét.Mindent le- és megírtak Veled kapcsolatban Imre, én inkább már nem is próbálok versenyre kelni a jelzők hadával.Emlékszem, úgy másfél éve mekkorát röhögtem, mikor kértél tőlem egy…..
IDEÁLPASI blog Relax. Merre lax? 2008.03.01 15:45:35
A belváros legbelsejébe, a házdzsungelek közé csak némi jég, széllökés, autóriasztó és a viharról szóló netes beszámolók jutottak el. Nosza, beraktam gyorsan az Echoes of Nature - Thunderstorm relax-noise lemezemet, mert az olyan hangulatos. :) Lakótársam megkérdi: - Ezt meg…..
IDEÁLPASI blog Neked hol jött be? 2008.02.27 10:08:00
Hirdetés vs Véletlen A nem is heteró és nem is fiú, ellenben az Ideálpasi blogra lelkesen kommentelő LG azt írja legutóbbi hozzászólásában, hogy: "...nehezen tudok elképzelni egy olyan helyzetet, ahol kínosabban érezném magamat, mint egy hirdetéses első randin...".…..
Elnézést, hogy eddig nem szóltam róla, valahogy elfelejtettem, de nemrég felfedeztem, hogy egyik kedvenc előadóművészemnek, Laár Andrásnak (alias Besenyő Pista bácsi, Tompika, vagy KFT együttes, L'art pour l'art Társulat stb. stb.) blogja nyílt még februárban. Én majd hanyatt…..
Huhh, gyerekek! Nem is hiszitek el, milyen jó érzés kerített ma hatalmába!A média pörög, válságstábok minden politikai oldalon, kapkodás, csodavárás, apatikusság, izgalom, vérborzalom."Chiiirkussssssz cvanchig úhr! Tighrishek, zebrhák, pháviánmhajom -…..
No jó, nem ilyen drámai a helyzet, csak mindenesetre fölöttébb furcsa. Havi egyszer töltök le pornót (igen, tényleg), de akkor is csak azért, mert visít az oldal egy emilben, hogy 30 napja nem léptem be, ergo szükségem van a szolgáltatásukra :))) Feltűnt azonban egy dolog. Az,…..
Na, konkrétan ki az a hülye paraszt, aki képes néhány számlabefizetés közepette elhagyni 10.000 huffot? Hát én. Enyimé' a piros hangfal. Hamarosan, azé' normálisan is írok majd cikket :))) Hülye paraszt: ..
...tiszteletben kell tartani őket és a melegséget. A minap olvasom a comment:com-on, hogy megszűnik a Legyen Ön Is Milliomos. Egyrészt sajnálom, mert engem nagyon szórakoztatott, másrészről tény, hogy eléggé elfáradt a formátum, s ezen még a "technósított" zenei…..
Jackyll Indexes és Tékozló Homáros média-guru javaslatára készítettem egy poll-r szavazást is az előző bejegyzés témájához kapcsolódóan. Innen is köszönet neki! Nem gondoltam volna, hogy ennyire megmozgatja ez a téma az embereket (tegnap 3000 körüli olvasót írt a…..
Tegnap este tudtam meg egy nagyon közeli (heteró) barátomtól, hogy a feleségével (aki egy nagyon jó fej csaj) nem lehet gyerekük. Végigjárták az orvosokat, ilyen-olyan meddőségi rendelőket, s az eredmény az, hogy (jelenlegi álláspont szerint) max. örökbefogadás...Ennek az…..
Azon túl, hogy a saját naivitásunktól verjük a fejünket a falba, állandóan ott visszhangzik az agyunkban a "Miért?! Miért?! Miééért?!!!" őrjítő mantrája. Na így volt azon esetem után is, mikor egy nős biszexuális vert át a palánkon. Nem kicsit. Nagyon. :)Már meg ne…..
-:-arcan-:- 2008.02.27 23:18:15
Kedves Tria!

Ha félreérthető voltam, akkor elnézést kérek, de nem vitatom el a biszexualitást, sem azt, hogy fiúval és lánnyal is lehet jó az embernek. Akár még egy időben is (nem feltétlenül egy helyen).

Ugyanakkor fenntartom azon álláspontomat, hogy nem vehető emberszámba az, aki reggel és délben és este álnokul hazudik annak, akinek örök hűséget fogadott, valamint reggel és délben és este hazudik a gyermekeinek (még ha kimondatlanul is, szavak nélkül). S mindezt nem azért teszi, hogy bárkinek is jó legyen. Csak és kizárólag a kényelme miatt és az irhájának mentése érdekében.

Most komolyan, milyen ember az, aki ennyire alapvető dologban sem mondja el annak az igazat, akivel úgymond "végérvényesen" összekötötte az életét (legalábbis a házasságkötéskor még a holtodiglan-holtomiglan volt a szándéka). Ezek után mit lehet egy ilyen szörnyetegtől (akinek a napi 24 órás hazugság és bujdoklás a sportja) várni? Milyen kapcsolat lesz ez a továbbiakban? Mit ad át a gyermekeinek majd mintaként, amikor még kis szabadidejében is titkos szexuális vágyait elégíti ki? Én egy kiló kenyérért nem küldeném el a boltba.

Nyilván, ez nem a biszexuálisok sajátja, ugyanígy vannak így heteró pasik és nők is és melegek és leszbikusok is biztosan. A biszex dolog nyilvánvalóan azért került inkább előtérbe, mert a példámban egy ilyen szerepelt.
Semmi több, vagy egyéb hátsó szándék nem volt emögött, pláne nem a biszexek ellen.
-:-arcan-:- 2008.02.28 11:50:29
Persze, ez így van, pontosabban; lehet, hogy így van.
Azonban én más véleményen vagyok (ami persze nem baj, s nem utállak ezért, sőt :) ).

Biztos vagy például benne, hogy az a jobb, ha nem derül ki az igazság? Ezen a szinten már nem is igazán a hazugság a lényeg, hanem az a lelki állapot, ami a hazug embert átitatja.

Tudom, hogy pszichológia, sőt, ezoterikus pszichológia-mániás vagyok (ez utóbbi szó nem létezik, de csak így tudom érthetően összefoglalni azokat a dolgokat, amiket csak idegen szavakkal (pl. kvantumpszichológia stb.) írhatnék le, de nagyon nem szeretnék én afféle okostojásnak tűnni).

Vagyis nem vagyok benne biztos, hogy nem szivárog át az a fajta mérgező tudati állapot a családra és a gyerekekre, amiket egy ilyen apa és férj magában hordoz.
Ha nagyon gyakorlatiasan, tudománytalanul, józan paraszti ésszel veszünk egy példát: szerinted az az ember, aki energiájának nagy részét egész álló nap az veszi el, hogy arra koncentrál, hogy megfelelő helyen a megfelelő embernek a megfelelő hazugságát vagy féligazságát mondja, az mennyire lesz kiegyensúlyozott partner egy beszélgetésben, társas létezésben? Megnő-e annak az esélye, hogy inkább a tv elé dugja a gyereket, semmint Weöres Sándor verseket olvasson neki, miközben a hátán lovagolnak a picik a Hóc-Hóc katonát skandálva? Sztem igen.

Megnő-e annak az esélye, hogy egy ilyen energiavesztett lény egy vitában a tízig elszámolás helyett inkább a kiabálást választja? Sztem igen.

Fáradt lesz-e mindig? Sztem gyakran.

És nem is beszéltem a személyiség természetes és egészséges kisugárzásáról, amit ugye szavakkal leírni nem lehet, csak érezni. Érzed, hogyha pl. vkinek a társaságában feltöltődsz, mintha energiát kapnál tőle, mintha erőre kapnál, mintha az az ember olyan boldog lenne mindig, mintha mindenre lenne megoldása, mintha nem létezne számára probléma, és nem azért, mert tényleg nem létezik, csak hamar és könnyedén megoldja őket. Ezt nevezik sokan "karizmatikus" egyéniségnek, akire egy társaságban akkor is odafigyelsz, ha nem is akarsz különösebben.

Nos, szerinted mennyi esélye van egy energiavesztett, állandó hazugságban és látszatvilágban élő embernek arra, hogy karizmatikus személyiség legyen? Sztem a nullával egyenlő.
És akkor ennek az embernek a családjában vagy a környezetében élő emberek szted ezt nem észlelik, nem "fogják", mégha tudat alatt is?
Ha egy életvidám ember mellett vagy, te is az leszel időlegesen. Ha pedig egy lelki ronccsal, egy depresszív személyiséggel vagy egy légtérben, akkor te is az leszel időlegesen. Akaratlanul és tudattalanul is átvesszük egymás finom lelki rezgéseit.
Ezt egyszerűbben úgy szokták mondani: nem érzed jól magad valakinek a társaságában. Magad se tudnád megmagyarázni miért, hisz konkrét bajt, gondot nem okozott neked az a másik, csak valahogy mégis a hideg ráz ki a gondolattól, hogy pl. kettesben maradj vele.

Na, én ilyen aspektusokra is gondolok akkor, amikor azt vallom, nem biztos, hogy mindig az a jó, ha a biztonságos tudatlanságban tartjuk a másikat. A belső feszültség és agresszió előbb-utóbb felszínre fog törni, de akkor megállíthatatlan gejzírként fog a sz*r feláramlani a lélekből.
Én már semmin nem lepődök meg. A mindenki kedvenc varázslótanoncát, Harry Pottert alakító Daniel Radcliffe-t egy díjátadó műsorvezetője vasárnap este Londonban úgy szájon csókolta (kínosan hosszú másodpercekig), hogy a döbbent közönség se köpni se nyelni nem tudott...…..
ELJÖTT, ITT VAN, MEGÉRKEZETT, KEZDŐDIK, KEZDŐDIK KEZDŐŐŐDIIIIK!!! :)Na végre. Nemrég elejtettem valamelyik kommentemben, hogy szeretném, ha minél többen visszajáró vendégek lennétek itt, az Ideálpasi blogon. No, és egy másik helyen is, aminek kilétét akkor még jótékony…..
Most kivételesen a bejegyzés elején ajánlom figyelmetekbe napi „posztpasinkat”:  Vannak heteró haverjaim, ismerőseim, barátaim (nicsak, gömbölyű a Föld :) ). Sőt, ha belegondolok, 1-2 kivételtől eltekintve csak azok vannak. Ezen hatalmas halmazon belül igen nagy…..
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de engem marhára kezdett zavarni, hogy a nickem ideálpasi. Ezt látom a bejegyzések írójaként, ha pedig emilt küldök, szinte fáj úgy aláírni, hogy ideálpasi.Egyrészt engem zavar, másrészt, hiába írtam legelső bejegyzésemben, hogy nem magamra…..
IDEÁLPASI blog Az első 2008.02.19 12:27:00
Na jó, ezt is el kell kezdeni valahogy. Persze nem önmagamat kiáltom ki ideálpasinak, csak a félreértések elkerülése végett... Bár talán ízlés kérdése :) Egyszerűen csak kíváncsi vagyok, hogy mások (lányok vagy fiúk, heterók vagy melegek az szinte majdnem mindegy) hogyan…..