Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Ballibáné Liberó Emese

1 bejegyzést írt és 8 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
„Amint látják, igyekszem indiai módon élni. Persze ez ostobaság, hiszen a mi országunkban a britek határozzák meg, hogy éljen egy indiai.” Gandhi szavai Richard Attenborough Gandhi című filmjéből - 1982   Ti igyekeztek európai uniós középosztálybeliként élni. Persze ez…..
A nép nem akarja Orbánt. Le a diktátorral! Alkotmányos, európai, atlanti, civil forradalmat! Éljen a Köztársaság!..
85 éves a legismertebb televíziós evangélista, Pat Robertson, akiről kevesen tudják, hogy felmenői között tudhatja Harrison amerikai elnököt és Winston Churchillt is. A műfaj és egyben a Christian Braodcasting Network (CBN) televízió alapítója már 49 éve vezeti a 700-as klub…..
Ballibáné Liberó Emese 2015.05.10 16:48:44
@Babette anyó húsdarálója:

Az orbánista ATV-n.
Ha már a miniszterelnök a halálbüntetés témáját erőlteti, akkor ne álljunk meg félúton, forgassuk vissza az európai civilizáció kerekét több évszázaddal, és bocsássunk vitára olyan témákat, melyekről a sötét középkorban elmaradt a társadalmi egyeztetés. A Szegedi…..
     Az történt, hogy a Magyar Televízióban valaki mondott valamit, ami nem egészen volt úgy. Hanem kicsit máshogy. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy két prímszámnak legalábbis van szorzata. Mi több, a kettő, a három és az öt valóban prímszám, továbbá még az…..
Na, most légy okos Domonkos! Ki a hülye? Az utas, aki bevette, hogy elég egy eltépett jeggyel utaznia (mért is lenne elég? azt bárki, bármikor eltéphette volna, se dátum, se semmi nem bizonyítja, hogy ő hol áldozta fel az utazáshoz) vagy már megint a BKV, mert nem ellenőrzi a…..
Pártunk és Államunk a magyar lakosság egymás elleni hergelése után beveti (újra? ismét?) a baloldal már jól bejáratott szuperfegyverét, a 23milliórománt xenofóbiát, melynek magyar neve idegengyűlölet. A magyarság legalantasabb érzéseire építő kleptokrata rendszerünk…..
Olvasgatom, ízlelgetem a legújabb nemzeti konzílium vagy mi a franc kérdéseit. Aszonygya, hogy „Sokféle véleményt lehet hallani az erősödő terrorcselekményekkel kapcsolatban. Ön mennyire tartja fontosnak a terrorizmus térnyerését (a franciaországi vérengzés, az ISIS riasztó…..
Borzasztóan örültünk az újabb orbáni cukiság kampánynak, amely most a Story Magazinban jelent meg. Mi azonban azt szeretnénk tudni, hol a lé? És mennyit tetszettek ellopni a közösból, amíg a saját lábunkra nem állt az egész família. Fontos és hasznos volt ez a színes-szagos…..