Regisztráció Blogot indítok
Adatok
kisgazdanagygazba

10 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Céges gépről blogolni legalább akkora bűn mint "féncbukkolni" (így egy nénike jellemezte a kistévényi mobilt simogató unokája tevékenységét) Mindenesetre nekem már minden mindegy, és ha repülök, akkor szálljak tiszta szívvel. Szóval lejött a közlönyben a béremelésünk. Amivel semmi gond, csak annyi,…..
Holnap asszem ezzel a kérdéssel fogok találkozni, amikor kiderül, hogy a céges gépen próbáltam megnézni azt a videót, amiben a céget ekézik egy országos nézettségű csatornán. Awww. Lesz még itt pofon amit nem én osztok. Szóval Bandi bácsi a videóban csak a jéghegy csúcsát emlegette, a totális hozzá…..
A csapból is az folyik, hogy dec 31-ig kártyás lesz a hőstermelői jogosítvány, meg hújjaj lesz, ha nem cseréljük ki. Kéremalássan ez szemenszedett hazugság. Tessék kézbe venni a Kincses Kalendáriomot, és átböngészni, hogy márpediglen december 31 az szombat. 30 és 26 között szénszünet, 26 az…..
Idén 36 jogcím van. Szerintem tavaly is ennyi volt, A 36-ból ikszpluszegyamínuszennediken darabhoz kell valami feltöltendő dokumentum. Hát mit ne mondjak, csodálatos, hogy pl a húshasznú anyatehén simán kétszer van fönt. Nos, ha Trükkös Bélabá csak a két tehenkéjére kérne EUs támogatást, akkor…..
terület alapú élmények TERA2016 2016.04.19 23:33:41
...milyen szépen cseng. Nálunk a kancsal román fekete bőrű feketemunkást hívták Terának ezelőtt húsz évvel... Amikor mezítláb beletalpalsz a csirkeszarba, akkor az biz' fölfröccsen a lábujjaid között... Ez is egy ilyen fröccsenés-poszt. El se kezdtük igazán, de már besokalltam a…..
Röviden: Egy kis faluban vagyok "utolsó csavar" ügyintézője egy nagy és komoly hivatalnak. (már amennyire annak lehet venni). Munkám során minden nap emberekkel találkozom, ezekből a napi élményekből tákolom a blogot elég nagy időközönként. Most se ezzel kéne foglalkoznom, hanem a hazahozott munkát…..
Igyekszem pozitívan hozzáállni a dolgokhoz, de néha nem megy. Szóval van ez a beadós felület, amit folyamatában hegesztettek, és ami kicsit olyan, mintha reggel a kocsimban még a kormánynál lenne az indexkar, délután meg már az ajtón. Van 50 termelőm, akinek van konyhakertje.…..
(bocs a provokatív címért, egy kissé ideges vagyok a témától) Ma már minden kistermelői vagy kézműves. Minden.         Olyan ez mint a mangalica helyzet, feleségem szerint amennyi mangalica szüzet árulnak az éttermek, legalább 10 millió mangalicának kellene lennie…..
kisgazdanagygazba 2015.06.05 23:03:09
@Nagy Sándor_gazda: Természetesen igazad van, de azt is figyelembe kell venni, hogy akikkel versengenünk kell/kéne, azok nem szívtak a TSZ miatt, sose vették el a kocsit-lovat-földet tőlük, stb... Ez a fajta bizalmatlanság innen indul. Az viszont, hogy nem szeretünk a másik-sokadik gazdával összefogni, na, az valóban egy ősmagyar rossz tulajdonság, és nemcsak a mezőgazdaságból élők sajátja.
... mint József Attila! Hajrá van. Nagyüzem. Az ügyfelek jönnek, és jönnek, és traktálnak a hülyeségeikkel. -Münk bejártuk a zösszes területöt, oszt lémértünk mindönt. - ha ez is ölezővel mérte föl a területét, akkor már legalább ki tudom számolni, mert végre…..
Bent vagyunk a kérelemben, előjön az első parcella. -Tavaly ez a kettes tábla kukorica volt. Most mi lesz?-Búza. De nem így áll.-Akkor merre rajzoljam?-Hát a szélső uccátú lössz a kukorica ezörkétszáz négyszögöl, mög a bejárótú a házig nyócszáz négyszögöl. - Égbeható…..
Ez a post, meg a blog úgy általában a társadalom egy igen keskeny szeletének lesz érthető. Gazdák, termelők, földbirtokosok, támogatás benyújtásában segédkezők tudják miről beszélek.. Vagy még ők sem. Tavasz után eljön a nyár és ősz után a tél, minden évben eljön a…..