Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Keserű Dóra

46 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Idén is megrendezték a világ legrangosabb esküvői kiállítását New Yorkban, ahol bemutatták a legnagyobb tervezők 2017-es kollekcióit. Lássunk egy kis ízelítőt:     Hódít a vintage, rakott, fodrokkal díszített ujjak és aljak valamint az örök csipke.Igazi nagy sláger 2017-ben a…..
Sokan már a kezdetektől fogva eldöntik, hogy nekik biztos, hogy hófehér ruhájuk lesz a Nagy Napon. Sokáig Mi is így gondoltuk, de az évek múlásával és a divat változásával teljesen megváltozott a véleményünk. Miért is válasszak fehértől eltérő színt? A válasz nagyon egyszerű. Habár a hagyományos…..
Szerintem kijelenthetjük, hogy a mai világban már semmi sem meglepő. Rengeteg exhibicionista, feltűnési viszketegségben szenvedő emberrel találkozhatunk, akik között akad persze menyasszony is. Így már sejthetitek, hogy a következőkben néhány igazán ritka gyöngyszemet szeretnénk bemutatni Nektek,…..
Ősz az egyik legkedveltebb időszak a menyasszonyok körében, hiszen a hőmérséklet kellemes, a természet pedig gyönyörű színekben pompázik.  Az évszak színei romantikus hangulatot ad, vele együtt pedig remek ötleteket a dekorációhoz. A következőkben szeretnénk Nektek bemutatni néhány ötletet, amiket…..
A tökéletes menyasszonyi ruha kiválasztása nem egyszerű döntés. Egy jó szakember vagy ismerős véleménye sokat tud segíteni, ugyanakkor mi magunk is fel tudunk készülni pár hasznos tanáccsal.  Sok menyasszonnyal találkozunk, akik biztos elképzeléssel jönnek hozzánk, ugyanakkor fontos, hogy tisztában…..
Vannak olyan sztárok, akiknek az esküvőjére csak úgy emlékezünk,mint az a bizonyos ruha. Beszédtéma lesz, és hőn áhitott vágy, hogy mi is ugyanolyat szeretnénk, de legalábbis nagyon hasonló fazont.  Összeszedtük Nektek azokat a rendhagyó ruhákat, mely az elmúlt évtizedekben méltán népszerűek lettek…..
Izzik a szalagavatós szezon és vele együtt a megfelelő keringő ruha keresése. Nap, mint nap egyre több fiatal érkezik hozzánk, hogy kiválassza a tökéletes keringő ruhát, legyen az csipkés, királynős vagy sellő. A szalagavató, mint esemény több mint 200 éves múlttal rendelkezik, melyet akkoriban…..
A minap egy gyönyörűszép menyasszony érkezett hozzánk kétségbeesetten, miszerint nem talál magának ruhát. Az ok nagyon egyszerű: vendégünk hamarosan anyuka lesz, 5. hónapban jár :)   A fennti eset már nem is olyan ritka. Évről évre találkozunk várandós menyasszonyokkal, akik óriási dilemmában…..
Rengeteg menyasszonyunk azzal az elhatározással érkezik hozzánk, hogy nem fog fátyolt viselni a ruhájához. Ilyenkor mindig elmosolyodunk és csak annyit kérünk, azért tegyünk egy próbát és nézzük meg milyen is. Gondolhatjátok, szinte mindenki meggondolja magát. De miért is van ez. Az esküvői fátyol…..
Egyre több menyasszony fordul meg nálunk, akik teltebbek az átlagnál és kétségbeesetten keresik a tökéletes ruhát. Sokan úgy vélik, ha nem nádszál vékonyak akkor már biztos nem találnak olyan ruhát, ami szép és divatos is lenne. Többen ilyenkor abba a hibába esnek, hogy varrónőhöz fordulnak. Ne…..
A menyecske ruha a hagyományokat követve ma is kötelező darab az esküvőkön, mely a szokásokhoz hűen éjfélkor váltja fel a menyasszonyi ruhát. Ma már egyre többen választanak színes esetleg púder színű ruhákat, melyek passzolnak a dekorációhoz, esetleg a vőlegény öltönyéhez. Régen azonban egyetlen…..
Lássuk 2016 legcsodálatosabb hajkölteményeit a különböző arctípusokhoz:   1.) Amennyiben szögletes az arcod érdemes olyan frizura mellett dönteni, ami lágyítja. Válassz feltűzött, laza hullámokat, hosszúságban pedig félhosszú, hosszú fazont                   2.) Ha ovális az arcod,…..
New York, London és Milano divatbemutatóin nem csak a meseszép ruhákat, de egyben az idei sminkeket és hajtrendekeket is bemutatták. Lássuk a 2016-os TOP 5 esküvői smink divatot: 1.) Természetesség 2.) Gyöngyházas csillogás    3.) Feltűnő szempillák    4.) Erős tusvonal    5.)…..
A kiegészítők alapvető fontosságúak egy ruhánál, elárulják viselőjének stílusát és kifinomultságát. Rengetegszer érkeznek a menyasszonyaink azzal az elhatározással, hogy sem öv, sem kristály és fátyol nem kell nekik, ők egy egyszerű ruhát keresnek mindenféle plusz nélkül. Az évek tapasztalata által…..
Vajon milyen a 2016-os divat? Milyen stílusokkal találkozhatunk és mik a legnépszerűbbek? 2016-ban mind az esküvői ruháknál, mind a kiegészítőknél hódít az elegancia és a kifinomultság. Formabontó színek, romantikus fazonok és anyagok. Idén is nagy sláger a vintage stílus egy csipet luxussal…..
 A sellő fazonú ruha nagy népszerűségnek örvend a menyasszonyok között. Tévhit, hogy csak a törékeny, vékony hölgyeknek áll jól. Rengeteg szabás között válogathatunk, így mindenki megtalálhatja a számára tökéletest. Ha igazi, homokóra alkatod van, akkor bátran válogathatsz a fazonok között. A…..
      A Royal szalonok olyan nagy, az esküvő világából ismert tervezők ruháit sorakoztatja fel, melyek évről évre meghatározzák az éppen aktuális trendeket és követik a divat örök mozgását. Szeretnénk most bemutatni nektek, hogy kik ők, akik megálmodják és megtervezik ezeket a csodálatos ruhákat,…..
50-es évek Az 1950-es évek menyasszonyi ruhái a nőiességet, csípőt és derékvonalat hangsúlyozó szabásvonallal rendelkeztek.  A ruhák kevésbé voltak díszítve, jellemző volt az egyszerű forma. A kiegészítők nagyobb hangsúlyt kaptak (kalap, táska), melyet az akkori és napjainkban is híres Dior tervező…..
Az esküvő mindannyiunk életében egy különleges és várva várt nap. Minden mennyasszony igyekszik álmait megvalósítani, de sokszor a pénztárca is közbeszól. Ne szomorkodjatok ha nincs elég keret rá, néhány hasznos tippel rengeteget spórolhattok. 1.) Fontossági sorrend - biztos, hogy szükségem van…..
Itt a Royal blogon többször írtunk már arról, mire érdemes figyelned a ruhaválasztás során, arról is írtunk már, milyen fontos (és nem utolsó sorban ez az év trendje is!), hogy a személyiségednek megfelelő ruhát válassz. Azt, hogy mi illik a személyiségedhez, te érzed a legjobban, a többit pedig…..
Sok menyasszony azt gondolja, hogy úgy kell kinéznie a Nagy Napon, mint egy modell, aki most lépett ki a divat katalógusból.  Az egyedüli, amire a vőlegényed vágyik tőled, az a következő: - Légy önmagad! Ne válassz olyan ruhát, mint mások, csak azért, mert az a szokványos vagy elvárt! A…..
A csipke menyasszonyi ruha örök divat, ez nem kétséges. Nem csoda, hiszen nagy szoknyás, királynős, illetve szűkebb sellő fazonok egyaránt gyönyörűen mutatnak ebből az anyagból. Természetesen, ha nem szeretnél teljesen csipkébe burkolózni, már csak néhány dísz is gyönyörűen mutat, érdemes akár a…..
Nem ritka, hogy menyasszonyi ruhaszalonok eladásra kínálnak egyes modelleket a kölcsönzési ár, vagy akár nem ritkán annak a töredékéért.  Sokszor azonban féltek az outlet kollekcióban található ruháktól, általában ugyanazokat a félelmeket halljuk tőletek itt a szalonban is. A félelmek természetesen…..
Tapasztalatból mondjuk, menyasszonyaink nem csak hosszú ruhalistával és kérdésekkel érkeznek a próbákra, hanem kellő félelem faktorral is. Valahogy mindig van egy kolléganő ismerőse vagy barátnő barátnője, aki a nagy napon valami hajmeresztő bakiba fut bele. Ismerős? Hogy nyugodtabban vághassatok…..
Nap mint nap rengeteg menyasszony fordul meg szalonjainkban, különböző alkatúak, stílusúak, magasságúak, és még sorolhatnánk. Mindegyikőtök egyéniség, de minket az érdekelt, hogy mi az, ami közös benneteket?  Ahogy a legújabb cikken gondolkoztunk, eszünkbe jutott, hogy…..