Regisztráció Blogot indítok
Adatok
kerbi

51 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
OSC Waterpolo A Nyugodt Erő 2017.11.27 10:48:22
Csapatunk egyik legkomplexebb játékosával, a negyedik éve a Kondorosin játszó Salamon Ferenccel, és legfőbb támaszaival: feleségével és a tündéri két és fél éves kislányukkal beszélgettünk a vízilabdáról, családról és magánéletről egyaránt. Ezt az interjút a novemberi válogatott összetartás…..
Három hétvége tíz meccs, kilenc győzelem. Röviden így lehetne összefoglalni a csapat idei szezonban nyújtott teljesítményét. Sorsoltak a BL-ben és a MK-is. Az eddigiek értékelésére kértük Petik Attila vezetőedzőt. Tíz meccs, kilenc győzelem. Ha valaki augusztus elején felajánlja neked, hogy a…..
A negyvenhárom éves, korábbi újpesti és pécsi tréner számára nem ismeretlen a Nyéki Imre uszoda, hiszen az elmúlt négy évben ő irányította a klub utánpótlását. A következő szezontól a felnőtt csapat meccsein ülhet a kispadon. Céljairól kérdeztük. Gratulálok a kinevezéshez! Köszönöm! Mikor…..
A hétégi Final Six-szel véget ért a 2016-2017-es vízilabda bajnok szezon, így itt az ideje, hogy beszámoljunk csapatunk jövőévi felállásáról. A vízilabdát szeretők különböző hírforrásokból már tájékozódhattak a távozóinkat illetően, ám az érkezőinkről eddig nem adtunk ki információt. Most…..
A középszakaszban összesen nyolc gólig jutó, a Fradi ellen a mérkőzést eldöntő találatot jegyző tizest, Juhász Zsoltot kértük egy rövid szezonközi értékelőre. Egy némileg viharos, mégis a Fradi elleni győzelem miatt pozitív kicsengésű középszakaszt tudhattok magatok mögött. Milyen volt ez a nyolc…..
Szerb szemmel Budapestről, a magyar pólóról. Végre megtudjuk, mit találtak ki a szerbek a magyar hegemónia ellen, még anno (sajnos azóta is működik…), s az is kiderül, kinek az ötletére lőtt bombagólt lábbal ötméteresből a búcsúmeccsén. Interjú az olimpiai bajnok Szlobodan Nikiccsel, a 34 éves…..
OSC Waterpolo Love you Drasko... 2016.12.27 13:33:49
A harmadik éve az OSC-ben pólózó, ma harminckét éves montenegrói klasszis méltán népszerű a vízilabda-barátok körben. Széles mosolya, nyitottsága és játéktudása előtt mindenki elismeréssel adózik. Drasko Brguljannal beszélgettünk a kezdetekről, a civil életről és természetesen a vízilabda aktuális…..
Noha az iskolákba még csak tegnap csöngettek be, Vincze Balázs vezetőedző már augusztus második hetében "tanórát" vezényelt csapatunknak. Az eddig elvégzett, és a közeljövőben rájuk váró kihívásokról kérdeztük. Mikor kezdtétek meg a felkészülést, és hol tart most a csapat?  Augusztus 8-án volt az…..
A bajnokság számunkra két bronzzal zárult. Erről, a jövőről és személyes terveiről kérdeztük a kapitányt, Gór- Nagy Miklóst Bő egy hét távlatából, hogy értékeled ezt, a két bronzérmet hozó szezont? A szezon előtt kitűzött céljainkat nem sikerült elérni, ezzel nem vagyok elégedett, de miután…..
Magyar, szerb és szlovák. Zalánki Gergő, Szlobodan Nikics és Lukas Seman is a Kondorosi úton folytatja pályafutását ősztől. A magyar válogatottal a trieszti Olimpiai Kvalifikációs tornát is megjárt fiatal, 21 éves balkezes, Zalánki Gergő Budapestre teszi át a székhelyét.  (Fotó:VLV.hu) Gergő…..
Kevés olyan versenykiírás létezik, ahol az elődöntő és a döntő között több, mint két és fél hónap telik el. Az idei lebonyolítás miatt, a Magyar Vízilabda Bajnokság gyakorlatilag ilyen. Az este 20:15-kor kezdődő mérkőzésen a tavalyi elődöntőben kétszer is legyőzött egriek vendégeskednek a Nyékiben.…..
A kissé viharos ősz után, egy jobb tavaszi folytatást remél Vincze Balázs a csapatától. Az alapszakaszról és a folytatásról beszélgettünk a Mesterrel.  Tavaly augusztusban nyilatkoztad, hogy azzal lennél elégedett, ha az alapszakaszban minden verhető csapat ellen száz százalékosak tudnátok maradni.…..
OSC Waterpolo Újra itt van 2016.02.19 18:40:39
Mint ahogy arról már korábban beszámoltunk, Német Toni mellé a brazil Antonio Inserra Neto-t igazoltuk center posztra. Sajnos, a kupadöntő előtt az MVLSZ versenyszabályzata meggátolta, hogy Antonio tétmérkőzésen is vízbe szálljon. Az alapszakaszt követően újra lehetőség nyílik játékosok…..
Folytatjuk a játékosainkat bemutató sorozatunkat. Ezúttal, a szurkolók által 'Legnagyobb Királynak' becézett, Juhász Zsolttal beszélgettünk, családról, múltról s jövőről, no meg persze vízilabdáról.  Milyen érzés a nyárból újra visszacsöppenni a télbe? Nehéz, mert nagy a kontraszt a két ország…..
Noha a döntőbe jutás nem sikerült a hétvégén, a srácok bebizonyították, hogy küzdeni akarásból, és csapatszellemből továbbra is jeles osztályzatot érdemelnek. A későbbi kupagyőztes Eger, több 3 negyednyi tiszta játékidő alatt nem tudott Bisztro kapujába találni. Ha valami,…..
OSC Waterpolo Ó év új remények. 2015.12.08 08:11:05
Az idei év utolsó -reményeink szerint- három mérkőzése következik. Ma a Honvéd ellen bajnoki rangadón szerepel a csapat, a hétvégén pedig a Magyar kupa négyes döntőjében. Két sérült és egy új játékosa van a csapatnak, többek között erről is kérdeztük Vincze Balázst,…..
OSC Waterpolo Megfogyva bár... 2015.11.29 09:21:12
Szombaton a vízilabda Barcelonaja tette tiszteletét a Kondorosi úton, és kényszerítette főhajtásra szeretett csapatunkat… A BL címvédő elleni mérkőzés nem hétköznapi izgalmakat tartogatott magában, jól tudta ezt vízilabda rajongó közönség is, ugyanis mintegy fél órával a…..
A szombati 6-6-os döntetlen után, hazai pályán 10-5-re győztük le a Honvédot, ezzel jegyet váltva az egri négyes döntőbe, ahol a Szeged, a Szolnok és az Eger csapatai közül vár ránk reményeink szerint kettő. A szombati meglepetés döntetlen után a visszavágón kétség sem…..
OSC Waterpolo 8-7 ide, 8-7 oda 2015.11.12 10:37:25
A  szombati Ferencváros elleni 8-7-es meccs után, egy újabb, ugyanilyen eredménnyel végződő partit játszottunk, a Szolnok ellen, sajnos ezúttal mi voltunk a vendég csapat… A BL csoportkör második körében a tavalyi nagy rivális, Szolnok otthonába látogattunk. Joe távollétében…..
 Szerdán hazai pályán két góllal maradtunk alul a Jug Dubrovnikkal szemben. Végig szoros meccsen, komoly bírói ellenszélben, nem sikerült pontot szereznünk, de a szezon még csak most kezdődik... A meccs végén Bisztrotól és Draskótól is kértünk egy rövid értékelést. A…..
A BL főtáblát simán kiharcolták, a bajnokságban egy botlástól eltekintve magabiztosan menetelnek, és a Jug legyőzésére készülnek. Ezúttal mi kértünk időt Vincze Balázstól Kettős győzelemmel jutottatok a BL főtáblára. Ez volt a kitűzött cél, vagy csak egy mérföldköve…..
Az idegenbeli 9-7-es győzelmet követően, hazai közönség előtt 10-3-ra győztük le a Nagyvárad csapatát, ezzel bekerültünk Európa top csapatai közé. A mérkőzést megelőzően még ott lehetett a fejekben a Debrecen elleni kisiklás, ám gyakorlatilag az első ráúszásnál tudtuk,…..
A bajnokság negyedik fordulójában, óriási meglepetésre vereséget szenvedtünk a debreceniektől. DVSE-OSC 7-5. A mérkőzés kezdeti szakasza nem hasonlított az eddigi bajnoki meccseinkhez, csupán 0-1-es vezetésre tettünk szert Gór-Nagy Miklós révén.  A második játékrész, két…..
A bajnokság harmadik fordulójában először játszhattunk hazai pályán, a Vasas csapata ellen. A premier kiválóan sikerült 16:7-es győzelmet arattunk.   A nagyváradi, létfontosságú győzelem után (7-9) nem sok idejük volt a fiúknak a pihenésre, ugyanis szerdán újabb…..
A pécsiek után a Honvéd is fejet hajtott csapatunk előtt, a bajnokság második fordulójában; Honvéd-OSC 3-10. (Fotó: Balogh Máté) A szerdai forduló után vasárnap szintúgy idegenben mérettettek meg a srácok, ezúttal a Kőér utcában játszottak. Vad Lajos fiai otthon bárkinek…..