Regisztráció Blogot indítok
Adatok
_borsi

0 bejegyzést írt és 40 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nem engedhetlek bele benneteket a szombat estébe/éjszakába legó-dalok nélkül, még valami baj történhetne veletek. Készüljél fel a hangulatra! Kezdjük Fluor Tomival, aki számomra legalább annyira értehetetlen jelenség, mint országos partiarc cimborája SP, de meg kell hajolnunk…..
Hát perszehogy azt hiszitek, hogy irgalmatlan CITY fan vagyok, mást nem is adok, azzal kelek, hát még fekszem. Csak azt szeretem. Pedig. Dehogy! Akkor most mondom el, hogy szerintem minden idők legjobb, legkedvesebb, leglegebb LEGO-szériája a Fabuland. Mindezt úgy, hogy nincs egyetlen igazi…..
Kontár Taggelj, ha mersz! 2010.09.22 08:59:00
Egyik nap indokolatlanul jó kedvem volt, gondoltam megnézek pár spam-et. Meglepetésemre, találtam olyat, ami érdekes volt. A dolgot, ami felkeltette érdeklődésemet az Aqua Elektromax műveli. Van egy elég tipikus honlapjuk meg minden, ami kell. Semmi extra, fel sem tűnt eddig, hogy…..
A hétvégén vásároltamban sikerült olyan árakkal találkoznom, hogy fel kellett adnom azt a fogadalmam, májusban már nem veszek több legót. Olyan akciók jöttek szembe, hogy azt látva nemcsak én, de bárki eddig ismeretlen, vagy csak messziről bámult vonalak/témák vásárlására…..
 Én nem is tudom, mit mondjak a Kispálról. Hogy szerintem a magyar poptörténet legerősebb életműve? Á, ez olyan okostónis, teoretizálós, meg nem is illik egy személyes feljegyzésbe. Hogy először az Őzike mesélte, hogy van Pécsen egy zseniális zenekar, és, hogy „minden…..
retro gastro Donald rágó 2010.05.05 06:51:00
A '70-es '80-as évek egyik szimbóluma. Darabja 3 Ft volt, amiből bőven kijött egy zacskó Dunakavics, vagy két Sportszelet. Szóval nem volt olcsó, nem is nagyon jutottam hozzá. A golyórágóhoz hasonlóan 2-3-at összerágva óriási lufikat lehetett fújni belőle. Egy-egy ilyen rágót…..
_borsi 2010.07.09 11:54:12
@Border: én így daráltam régen:): "egyszer régen, nagyon régen, Ronald Reagen donald rágót rágott régen"
Az Angyalkonyha Gordon Agáta 2009-ben a Lujza utca és Magdolna utca sarkán álló Lujza utca 18-as számú házban megkezdett munkájának folytatása és kiegészítése. Az Angyalkonyha két munkaterülete: olcsó és könnyen hozzáférhető, rendszeres, napi egyszeri meleg étkezés…..
Még júliusban esett meg az esett, hogy Sándortalanítottak, azaz ellopták a biciklimet. Azóta már lett egy Fülöpöm, s persze nem merem a folyosón tartani, így a konyhában kapott helyet, a konvektor mellett. Itt van az ősz, itt van újra, Fülöp ácsorog a konvektor mellett, esőben nem…..
Ha ez így megy tovább, lehet, hogy ősszel lesz kiscsillag 3. Elkezdtünk komótosan dolgozgatni, a Lovasi-Ózdi páros néhány rövid akkordfűzérig jutott, aztán a Lecsó is küldött az otthoni termésből párat, úgyhogy erre alapozva február elején, és a mostani hétvégén Pécsen…..
"Amikor belépett a könyvtárba vagy a kispresszóba, egyenesen a pultosnők szemébe nézett. Nem járt többé hascsikarós-görnyedten a falak mellett az utcán. Ha álmodozott, egyre többször látta a valódi külsejét a kitalált történetekben. A kékszemű királyfit elnyelte a…..
_borsi 2010.02.28 00:21:10
örökre szívembe zártalak 2010 2010.01.02 17:44:19
Boldogságból sosem elég - énekelte hajdanán Soltész Rezső, és bár a magam részéről nem hiszem, hogy nagyon kéne üldözni Őt, viszont ami tényleg fontos, hogy csak egészség legyen, úgyhogy: Jó egészséget kíván a Kiscsillag zenekar minden kedves erre járónak az új év…..
Gordon Agáta Magdolna negyed című szociografikus sorozatát, melynek fejezeteit honlapunkon folyamatosan olvashatják, Szabó Evu rajzolta képregénnyé - a képregény-sorozat egyes részeivel hétfőn reggelenként jelentkezünk...
Gordon Agáta Magdolna negyed című szociografikus sorozatát, melynek fejezeteit honlapunkon folyamatosan olvashatják, Evu rajzolta képregénnyé - a képregény-sorozat egyes részeivel hétfőn reggelenként jelentkezünk. ..
"Születési segély, mondom Reninek, borítékban adom, ünnep a születés. 5000. A pénz kevés volt, már aznapra is, nem lep meg. Magam is járok a boltba. Renike 3 hátizsákot mutat, az ajtókilincsen lógnak kimosva, kezdődik az iskola. Új tolltartók, ceruzák, füzetek, el kell…..
Amíg a tisztelt olvasók a válaszon törik a fejüket, addig elmondjuk, bár nem szeretjük a felhajtást, az elmúlt jó néhány hétben végül sikeresen teszteltük a zenekar emberekre gyakorolt hatását: a többségnél az immunrendszer erősödését észleltük, jelentősen nőtt mind a…..
Te jó ég, micsoda bűbájosan aktuális, kora nyári téma! Wellington barátunk ajándéka a mai olvasmány, és bizony nagyon is magaménak érzem, hiszen bájos kis fővárosunk utcáit én is naphosszat járom a már oly' régen szívemhez nőtt Csepellel. Tekeréskor úgy érzem, mintha az…..
Így festettünk a nyolcasban, koncert közben, akusztikusan, ugye. Íme a Pénz miatt, az Örökre, és a végén egy felejthetetlen interjú, nem túl mély, de annál inkább tidüntidüntidüntidün.  ..
_borsi 2009.05.21 15:07:41
 ..
_borsi 2009.05.13 15:31:50
örökre szívembe zártalak igazis 2009.05.11 21:04:00
Átugrottunk egy számot, nem szándékosan, így alakult, majd pótoljuk, meg minden, de akkor most jöjjön a második lemezünk utolsó dala, pontosabban a dal sztorija, vagy mi. Hogyan készült? 13.rész: Igazságos   Na, talán ebből volt a legtöbb verzió. Eredetileg…..
 már az ókori görögök is tudták: ami divatos vagy trendi, az nem feltétlenül népszerű isa trend az néhány unatkozó, ámde anyagilag jól eleresztett fiatal időtöltése amíg átmegy a kisboltba az esti piákértmost ezek fényében lássuk, hogy a manökken proletárok…..
_borsi 2009.05.07 23:03:02
Hétvégi ajánlatunk a jelentős művész legfrissebb alkotása, mely ma reggeli gondolatait hivatott egységbe önteni, dal formájában. Zene nincs. Lovasi András: Pina dal Hogyha nékem pinám lenne Százezer szeg lenne benne Utálnám a férfiakat Ameddig csak egy nem akad Aki fényes…..
Hogyan készült? 11.rész: Fecskés Minden további magyarázat nélkül, itt van három verzió a dalból. Ez lett az egyetlen dal, ami végül lassabb verzióban került fel az albumra, mint ahogy előtte próbákon játszottuk. Az a régi igazság is beigazolódott a mostani próbákon, amikor…..
Emlék-szelénEmlék-szelén… Emlékszel? ÉnDiszkrét voltam, a szomszéd sortbanLeselkedett a sövény felett.Idilli kép, emlékszel? ÉnKönnyed szellő, betonkeverő, Malom-alja, síró anya, Falusi táj, hülye király,Tóban kellő számú sellőMellett néztem, a melled néztem,…..
_borsi 2009.04.18 00:23:51
Sz. Csongor: Olyan csaj vagyok Itt a Kis Pál utcában lakok én szemem villog mint a halogén ha látlak végre  Kiscsillag! nincsen olyan gondolat amely rendesen szót fogad jajj, úgy izgulok! tini vagyok még kicsit naív, tudod olyan alternatív fúúú a Lovasi, de jó pasi! Veled…..
_borsi 2009.04.17 11:20:04
:)
Az ördög lapot kér a húszra Egy isten a bárpultnál figyel Te ördög, figyelj már a húsra! Ő meg nem válaszol, csak vidáman vedel Ezer szilánk táncol a fényben Földre ejtett koktélpohár Egy álmuk van már csak az éjben Hogy egy nap talán újra összeáll Az Isten csak leönti a…..