Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Kitó

208 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Szeretném azt mondani, hogy foggalmam sincs, hogy hagytam abba a blogírást, hogy elsodort az élet, hogy már nem volt időm, hiszen nőnek-cseperednek a gyerekek... és ez mind igaz, de...  ahogy az lenni szokott, ez a féligazság. A teljes az, hogy az elmúlt két év nem volt könnyű. Egyébként benne élve…..
Nem írtam róla, mert nem volt időm, mert minden más is volt, de leginkább azért, mert asszem még nem vagyunk túl a megrázkódtatáson, amit az iskolakezdés jelentett a családunknak. Lőrinc nagyon várta, nagyon lelkes volt, boldogan indult szeptember elsején. Felkészültünk, rálendültünk - ami részemről…..
Leírom, mert azt mondják az internet nem felejt, én pedig tuti fix, de tényleg halál biztos, hogy el fogom felejteni, hogy milyen elképesztően cuki és egyben hajtépően, horrorisztikusan, megatronisztikusan idegesítő Zsiga mostanában.  Egyetlen szerencsém, hogy visszaolvastam a blogot, és…..
...négy hét egybefüggő nyaralás alatt 4 napot voltunk magunkban. Egyébként állandóan volt velünk legalább 1 unokatestvér, de inkább kettő vagy három, egy ismerős család a gyerekével, de legalább az alsóörsi szomszéd gyerekek bejártak hozzánk, vagy összeszaladtunk az ovistársakkal. Lőrinc képtelen…..
Hát ő kérem jött. igazából nem volt még hét éves, sőt, fiatalabb egy hónappal, mint Lőrinc. Ellenben ukrán. Beszélt még oroszul. Namármost mi se ukránul, se oroszul. Tehát Gyinyisz, az anyukája, a kábé egyetlen bőröndnyi holmijuk, megszámlálhatatlan nejlonzacskónyi hörcsögként felhalmozott…..
Mindennel, ami benne volt. Egészen részletesen nem is tudom leírni, egyrészt hol van az már, másrészt nem is akarok rá igazán közelről emlékezni.  Januárban nagy reménységeink voltak.  Februárban elbúcsúztattunk egy kicsi lelkecskét, aki nem nálunk akart megszületni. Márciusban befogadtunk egy…..
Nehéz a szokásos vidám, könnyed hangnemet megütni, mikor csütörtökön a szomszédban kitört a háború, és őszintén szólva látva Putin elmeállapotát arra számítok, hogy Európát sem kerüli el a háború sokáig.  Reménykedem, hogy Magyarországon nem lesz hadművelet, de persze ki tudja ezt ebben a percben…..
Ez a kultikus mondat Zsiga szájából hangzik el, minden esetben, ha valami nagyon, NAGYON erőteljeset akar mondani, ha igazán megsértődik, és igazán meg akarja mondani a véleményét nekünk. Ilyenkor el is vonul, sértve és haragosan. Ez talán az általunk legtöbbet idézett mondata. Egyébként is időnként…..
Kettőt pislogtam. Na jó, hármat. Vagy egyet. Kezdem gyakorolni, milyen  középkorú  érett nőnek lenni. Persze nem hiszik el, senki nem hiszi el, csak a kozmetikusom, aki finoman, de határozottan eladott nekem egy peeling krémet, elmagyarázta a szemránckrém környékápoló jelentőségét és a napi kétszeri…..
Kitó és András Öcsi 2021.04.23 21:29:38
Zsiga elkezdett beszélni. Először óvatosan, néhány szót, azok közül is inkább egyszótagosakat. Lőrinc másfél évesen már többszótagos mondatokban irányította a világot, így volt bennem egy apró-pici aggodalom, hogy mi lesz Zsiga beszédfejlődésével. Egyébként régóta szuperül megérti, amit mondunk neki…..
mondja a férjem, nagyjából két és fél héttel az utolsó szoptatás után.  ha. ha. ha.  Mert ugyanis kéremszépen az van, hogy Zsiga minden második, ha mázlim van harmadik napon a következő performanszt adja elő. - felébred, lehetőleg fél háromkor. - ordít. ví-gasz-tal-ha-tat-la-nul sír, félig még…..
Olvasunk. Lőrinccel elképesztő mennyiségű könyvet végzünk ki rekordidő alatt. Idén elolvastuk a Rumini legújabb részét, két kis mitugrász állatos könyvet amire már nem is emlékszem, reggelire végeztük ki nagyjából, elolvastuk a Tüskevárat (azonnali, óriási szerelem és lelkesedés), a Téli berek-et…..
Kitó és András 2021 ON! 2021.01.30 20:41:02
Az idei karácsony sokkal (SOKKAL) nyugalmasabb volt, mint az eddigiek. A szomszéd kislány a két ünnep között gyakorlatilag beköltözött hozzánk, nem voltak bonyolult ide rohanunk-oda rohanunk napok, viszont összejöttünk a családdal 25-én, amihez a nagymama és Zsuzsi a kertben csatlakozott.  Zsiga…..
Kitó és András November vége. 2020.11.06 08:02:00
Nem! Basszus. Csak az eleje még. Ma egész nap itthon voltunk, mert mindketten oltást kaptak, és kint hideg, nyálkás idő van. Mostanra minden megvolt. 1. sütit sütöttünk (ne vicceljünk, kész IKEÁS sütitésztából)2. sütit díszítettünk (sütidekor-tollakkal - szintén IKEA). 3. Kidobtam a három tepsi süti…..
A könyvek még mindig nem érdeklik, de tökéletesen érti már, mit akarok, és mit nem. Nem mindig követi, de kifejezi hozzá a véleményét. - kérsz banánt, Zsiga? - mem.  A harapásról (amit hosszan is intenzíven alkalmazott az elmúlt hónapokban) kicsit leszakadtunk mostanában hálistennek, viszont nagy…..
Kitó és András Zsigabigám 2020.10.16 13:22:54
Édes kicsikém, szeretnék bocsánatot kérni, amiért ilyen sz@r krónikás az anyád, hogy nem írtam rólad háromnegyed éve! Nem írtam le, hogy 11 hónaposan elkeztél járniHogy egy éves születésnapodkor el-vesz-tet-tük a lakásban a neked rendelt mágneses ajándékot, és így ez azóta is a szekrényben várja,…..
Kitó és András manapság 2020.02.17 14:20:35
Túl vagyunk egy másfél hétig tartó influenzán, amiben "elhulltanak legjobbjaink", Lőrinc kezdte, Zsiga folytatta, apa beszállt a kórusba, Lőrinc pedig becsúszott a végére még egy kis fülgyulladással.  Első antibiotikum Lőrincnek: pipaElső láz Zsigánál: pipaElső egy napnál hosszabb láz Lőrincnél:…..
Hátha erre több időm van.  - Megleptem magam egy Wacom bamboo digitalizáló táblával. Papírra írós, de érzékeli az írást, és ha megnyomsz egy gombot befényképezi. Mondhatnád, hogy ez egy kurvadrága szkenner, de neeeeem... sokkal menőbb! Plusz van hozzá egy szoftver, ami mindent tud. De mindent. Azt…..
Nem írtam. három kerek hónapja nem. Amikor igazán nehézzé válik a helyzet, akkor nagyon nehéz blogot írni. Éppen elég, ami van az ember vállán, hogy még a képernyő előtt is szembesüljön vele. Ráadásul nehéz azon a meta-szinten elmesélni, amin az ember már jót derül a rémes élményeken, szemmel…..
... hogy mostanában megint főzök. Igyekszem heti kettővel letudni a dolgot, tekintve, hogy csak ketten eszünk otthon hétköznap, és a reggeli-délutáni ovijárattal és Zsiga-csigával nincs valami sok időm. Így történt, hogy egyik nap a híres Á Table pékség méregdrága kínálatában megláttam egy…..
Kitó és András Őszi első 2019.08.27 14:32:09
Üres a lakás. ÜRES. Két napja van oviban, és máris hiányzik. Teszem-veszem magam Zsigával, de egyelőre még nem tudom, mivel töltsem el a napot 10-től fél 4-ig, amikor indulhatok érte. Tegnap este játszózni mentünk kifulladásig, gyanítom, hogy ma is ez lesz a program. Le se sz*rt engem,…..
Telik az idő... ez a blog is négy éves, hiszen az esküvőnkre tervezte András, és Lőrinc születése előtt annektáltam teljesen, hogy az én kisbabás-hétköznapjaimat megörökítse, emléktáram, élménytáram legyen.  Augusztus 3-án Lőrinc fiam négy éves lett, okos, jószívű, érdeklődő kisóvodás. ... és…..
Kitó és András oviszünet 2019.07.19 17:35:06
Nem is tudom hogy öntsem szavakba. Mihez hasonlítsam? Kataklizma? Soha-véget-nem-érő-psycho-thriller? Atomvillanás??? Eddig összesen 11 napot dolgozott András úgy, hogy Lóci itthon volt (és persze Zsiga is, hol lett volna). A tény, hogy ilyen pontosan tudom, már önmagában jelent valamit. Ma…..
Kitó és András 4 hetesen 2019.06.01 16:46:55
- cukin kikerekedtél, bár még egyes pelust hordasz, Lóci a kis sonkáival az első perctől a kettesben nyomta.  - Kezd kikopni a kis babahajacskád, a homlokodtól indult, hátul még mindig hosszú világosbarna puha pihe.. - Hosszú ujjaid vannak - Ha felveszlek, pár percre elhallgatsz, tudod, hogy most…..
Az érzelmi stressz és a vásárlás nagyon közeli kapcsolatban vannak egymással, ez egy tény, nem kell vásárlásmániásnak lenni ahhoz, hogy tudjuk: a vásárlás minden búra jó.  A következő dolgokat szereztem be az elmúlt hetekben:  - egy övtáska (ezt konkrétan VARRATTAM), gyönyörű, hordozáshoz ideális,…..