Regisztráció Blogot indítok
Adatok
lékek és ellensúlyok

0 bejegyzést írt és 223 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  A Hír TV„megpuccsolása”, „átvétele”, „átszervezése”, „visszavétele”, a Magyar Nemzet és a Heti Válasz megszűnése után két vélemény kap hangot a magyar közéletben. Az egyik szerint a Fidesz egykori hátországát, „szellemi szálláscsinálóját” is elérte a végzet, bedarálták, arra a sorsra jutott,…..
lékek és ellensúlyok 2018.08.17 10:12:03
@frikazojd:

"a "liberális médiatúlsúly" kamu egy örök mantra és sivalkodási lehetőség marad. "

Miért. Nem az volt 2010-ig ? Tudom, nektek az volt a független újságírás, amikor a fideszt lehetett fikázni, ha kormányon volt, meg ha nem volt kormányon akkor is.
Ez volt nektek a boldog békeidő.
Talán ha úgy kormányoztatok volna, hogy a többségnek tetsszen, akkor még most is libsi médiafölény lehetne.
Ez van.
lékek és ellensúlyok 2018.08.17 10:44:10
@Emmett Brown:

"ha Gyurcsánynak olyan "sajtója" lett volna"
Nagyon rossz példát hoztál fel Gyurcsánnyal, mert Gyurcsányt igenis védték anno, míg lehetett, és míg ki nem derült, hogy védhetetlen. A védhetetlenséget bizony egyedül csak magának köszönheti. Jellemző, hogy később azok is ellene fordultak, akik 2007-ig 2008-ig védték, annyira negatív figurává lett. A negatív volta persze addig is tiszta volt a környezete számára, de a balliba sajtó masszívan védte sokáig.
Nem akarom bántani, tényleg, de Gyurcsány szerintem annyira nem a politikai pályára való, hogy azt még a jelenlegi kormány média sem tudta volna pozícióban tartani.
lékek és ellensúlyok 2018.08.17 13:30:31
@Emmett Brown:

"hangsúlyozom, a cikk ironikus, és közben egyetlen kurva tényszerű kritikája sincs, csak a nettó karakterrombolás."

Igen, megnéztem. Nos, az irónia abból állt, hogy idézték Gyurcsányt. Erre céloztam, Gyurcsányt azért nehéz védeni, mert ha védeni akarod, akkor nem idézhetsz tőle.
Abban a pillanatban, hogy idézel tőle, a dolog átfordul szatírába.

Amúgy meg nem én találtam ki, hogy ballibsi médiatúlsúly volt korábban. Épp a ballibsik ajvékoltak, hogy a Fidesz a saját kezébe veszi a média nagy részét. Amit persze ők "szabad" médiának neveznek.
Még jól emlékszem, mikor a közTV a fityiszt fikázta akkor is, mikor kormányon volt, meg akkor is, mikor már nem volt kormányon.
Szóval múlthéten belebotlottam egy volt főiskolás csoporttársamba, nevezzük Bendegúznak. Anno jóban voltunk, emlékeztem, hogy egy erőteljes, jó kisugárzású, jó kiállású, vicces, nagyszájú gyerek, aki, sose felejtem el, úgy szedett össze kettest makroökonómiából, hogy ÖSSZESEN nem töltött ki 60%-nyi…..
lékek és ellensúlyok 2018.08.17 12:50:44
@werinter:

"A legjobb ha az embernek kiváló szakmai tudás mellé megfelelő mértékű magabiztosság és BÁTORSÁG társul. "

Hát, igen. Ha a magabiztosság hozzá nem értéssel párosul, abból nagy pofára esés következik, legyen akármilyen jó a szemkontakt.
Egyébként meggyőződésem, hogy mindenki erős valamiben, csak rá kell jönnie mindenkinek, hogy számára mi az a valami, amiben jó lehet.
Sajnálatos dolog, de szerintem jó, ha az embereknek a 30%-a csinálja azt, amiben jó.
Hirtelen nem is tudunk mit mondani, hogy Semjén, Kunhalmi, vagy az ELTE viselkedik idiótábban a genderkonfliktusban. De fogadjunk, hogy ebből is Orbán jön ki jól!..
lékek és ellensúlyok 2018.08.14 17:34:21
@Physim3141:

"Tehát a homoszexualitás is biológiai tény, ergo nem tehetnek róla, nem bűnösök,"

Nem hát, szegények egyszerűen csak betegek.
Megszüntetik a gender szakot, amely műveletben részletkérdés, hogy a "gender" pont olyan politikai hívószóvá vált a nemzeti elme számára, mint "Brüsszel" és az "iszlám". A nemzeti elmének valójában fogalma sincs a genderről, ahogy a nyugati társadalmak működéséről vagy a fúziós energiáról sem. Ahogy…..
lékek és ellensúlyok 2018.08.13 15:01:57
@szepipiktor:

"Most, amikor egy lepusztult, a szakadék felé rohanó országot egy erdogáni, putyini agysérült és szabadcsapata irányít, akkor hogyan kapcsolsz ide bármilyen "modern" eszmét, folyamatot?"

Ja. A szakadék felé rohanunk már 2011 óta. De valahogy azóta sem sikerült beleesnünk.
A ti européer felvilágosult, és zsenikből álló kormányotoknak 2008-ra 2009-re rényleg sikerült majdnem a szakadékba taszajtani az országot.
De ti, egyfolytában a jelenlegi kormányra próbáljátok a pancser plecsnit rásütni, persze eredménytelenül, lévén, hogy a nemzetközi minősítések magyarországgal kapcsolatban rendre pozitív irányban változtak 2010 óta.
Tudod, ennél a retorikánál a genderszakos hiszti sem szarabb.
„Konzervatív forradalom” van a mi utcánkban, azt mondják (a járda járhatatlan a sártól, az út kátyús és egyirányú, a kukákban bűzölög az itt hagyott szemét, de a házfalakon büszke feliratok hirdetik, hogy „Tiszta udvar, rendes ház”), és bár ez a „konzervatív forradalom” maga a totális…..
lékek és ellensúlyok 2018.08.11 18:27:41
@vajdasagi:

"nem gondolom, hogy a NER okos emberek nemzetében érdekelt: nekik pont az a céljuk, hogy minél butább maradjon az istenadta nép."

Ember ! Hogy mondhatsz ilyen baromságot az internet korában ?
Aki tudásra vágyik, a legmélyebb szintig kielégítheti. Rajta múlik. Ha meg nem érdekli, vagy nem ért a releváns információkkal egyet, létrehozhatsz te itt gender kormányt is, az akkor se fog változni.
Ilyen nincs, hogy egy kormány buta embereket szeretne kreálni, mert a dolog kivitelezhetetlen. Európának egy ilyen kis országában legalábbis.
lékek és ellensúlyok 2018.08.11 19:06:38
Ja. A gender elméletről meg annyit.
Nyilván van olyan nő, aki a férfi átlagnál jobban meghegeszt egy acél keretet, vagy a férfiaknál jobban vezet.
De a nagy átlagra, ez nem igaz. Más hormonok dominálnak egy nő szervezetében, mint egy férfiében. Az evolúció másként alakította a tesztoszteron, és másként az ösztrogén alkatot. Ahogy fizikailag, úgy pszichológiailag.
A szerintem már túlhaladott Freudizmus sugallja azt, hogy minden, ami bennünket pszichikailag meghatároz, szerzett tanult tulajdonság. Sajnos egyre több jel utal arra, hogy nagyon sok tulajdonságunk öröklött, vagy a genetikai rekombináció következtében meghatározott, determinált.
Az, hogy egy női futball meccs, vagy tenisz mérkőzés nem olyan élvezetes, mint férfi résztvevőkkel, annak meg van az egyszerű biológiai oka.
Vannak képességek amelyekben a férfiak erősebbek, vannak, amelyekben a nők. A nők pl. rendkívül jó manipulátorok, és ezt nem rossz értelemben mondom. Az evolúció alakította ezt ki, nyilván a fizikai erő pótlására, helyettesítésére.
Teljes mértékig egyetértek azzal, ha egy nő jobban szerel autót mint egy férfi, akkor csinálja.
Azonban már nagyon régóta, a férfi az aki vadászik, az élelemért, és a nő az, aki biztonságos helyen vigyáz a gyerekekre. A férfi az aki elég gyors hogy levadássza a vadat, a nő az, aki elég intelligens, hogy a gyereket családot kormányozgassa.
Sajna, ez determinálja a szerepeket, akárhogy is csűrjük csavarjuk.
A nők a jogrendszerben egyenjogúak. Ez már régóta így van európában. Azzal is egyetértek, hogy azonos teljesítményért kapjon azonos fizut. De ettől még az alapvető nemi szerepek megmaradnak, könyörgöm.

Azt azonban simán elhiszem, hogy a homoszekszuális férfiaknál, a feminin viselkedések nem genetikailag és hormonálisan meghatározottak, hanem tanultak.
De ez már egy egészen más pálya, hogy úgy mondjam. Fenntartom azt a nézetemet, hogy az egy betegség. Evolúciósan kontraszelektáló tényező. Tehát, az egyed génállománya kipottyan a rendszerből. Ergo kiszelektálódik.
"Hamarosan az EU dönteni fog egy nagyon fontos kérdésben ami szó szerint mindenkinek az életére hatással lesz." Borzasztó idegesítő, hogy télen délután ötkor már sötétben kell lemennem a pályára edzeni, hogy ha négykor hazaérek az iskolából, már nem tudok elmenni sétálni vagy bringázni egyet…..
Jó szándékkal sodorta kínos helyzetbe az úszónőt a szövetségi kapitány. (Az úszótörténet 2. része)   Hétfőn várható újabb fordulat a Hosszú Katinka ötszörös világbajnok és a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) közötti vita következtében kialakult helyzetben. Gyárfás Tamás elnök azt jelezte, hogy január…..
lékek és ellensúlyok 2016.01.10 14:33:59
"Csakhogy profi üzletemberek által előkészített rendezvényen találta magát, ahol előre eltervezett, a lehetséges hatásokkal előre számoló forgatókönyv szerint zajlottak az események."

Efelől semmi kétség. Szervezett akciósorozatnak tűnik ez az egész. Katinkánk felolvasott egy nyilatkozatot.
Nos, ha én felháborodásomban kiállok a sajtó elé, nem papírról olvasom a beszédemet, hanem kiállok, és elmondom, hogy mi a gond, ahogy azt pl. a Szalai tette anno.

Az, hogy mi indította ezt a kampányt, és miért pont most, nem tudom, a végkimenetel fogja jelezni, hogy mi van a háttérben. Addig csak feltételezéseim vannak.
Ismétlem, ezek csak feltételezések.

1. Katinkát valakik, valahogyan rábírták, hogy politikai szerepet vállaljon, vagy politikai töltésű médiakampányt inspiráljon. Figyelemre méltó, hogy 2 év múlva választások lesznek, és ilyen szempontból még jó is lehet az időzítés.

2. Bár Katinka jelezte, hogy magyar színekben kívánja folytatni a versenyzést, én azért még lebegtetném annak a lehetőségét, hogy egy másik országtól kapott rendkívül kedvező ajánlatot. Ez esetben ugyanis szüksége van ürügyre, hogy miért áll át. Csinál egy kis műbalhét, aztán sértődötten elmegy, és ennek még ráadásul az első pont szerinti + politikai hozadéka is lenne. Lehetne szidni a jelenlegi kormányt, ahogy itt fentebb már többen megtették. (Már látom lelki szemeimmel a libsi sajtó fröcsögését: "Orbán mutyiországából már az élsportolók is távoznak".)

3. Katinkának valamilyen magánéleti problémája van, amit csak ilyen módon tud levezetni, vagy a konfliktust áthárítani. A felhalmozódott belső feszültség erre talált utat, itt robbant ki.

A posztíró, talán akaratlanul is, de rávilágított egy fontos momentumra, a szervezettségre, profizmusra.
Kíváncsian várom a fejleményeket.
Én a Római mondásra gondolok "cui prodest"
Azt leszögezhetjük mindjárt, ez a felhajtás a libsiknek kedvez, és nem a kormánynak.
Miért nem gondoltak arra, hogy az állítólagos csőcselékben öngyilkos robbantók is lehetnek?   Valamit nagyon, de nagyon nem értek. Jó, jó. Én is láttam az Euronews január 5-ei, keddi, késő esti riportjában a német lányt, aki öntudatának teljes komolyságával nyilatkozta, hogy egyéni…..
lékek és ellensúlyok 2016.01.06 19:23:06
@Kabai Domokos Lajos:

"Ezért külön figyelmeztetés nélkül törlöm a nyíltan, vagy kódolva uszító kifejezéseket tartalmazó üzeneteket. # "

Fejtsd már ki bővebben, hogy én (Voznyák Pista) milyen módon vagyok ebben a dologban érintett, mert ez a szitu már kezd arra emlékeztetni ahogy az NKVD kihallgatta a "gyanusítottakat":

"
Vallató: Ismerje be, hogy összeesküvést szervezett népünk ellen.
Gyanusított: Nem, ez nem igaz !
Vallató: De gondolt rá ugye ?!
Gyanusított: Nem, egyáltalán nem gondoltam ilyesmire !
Vallató: De gondolhatott volna !!! Kihallgatást befejeztem !
"
lékek és ellensúlyok 2016.01.06 19:35:17
@Szemfényszedést vállalok!:

Hagyd, engem is kinyomott, (Voznyák Pista) csak nem értem, akkor miért nem írják ki, hogy minden ellenvélemény törlésre kerül.
Mindjárt egyszerűbb lenne az élet számára.
Hozza végre összhangba a hangerejét az ország valóságos helyzetével a miniszterelnök! Könyörgöm, Miniszterelnök Úr, vegyen végre erőt magán! Vegyen vissza az agresszív felhangokból! Mert lám, most, vasárnap reggel is erőszak süt a mondatokból, amelyeket az Ön által…..
lékek és ellensúlyok 2015.09.06 20:12:29
@Húsleves:

Ja, akkor borult ki a bili (egy barátom aki Kanadában él mesélte) amikor elkövettek néhány bűncselekményt ott is, (már nem emlékszem pontosan, de mintha azt is idős emberek ellen tették volna) néhány helyi politikusnak inogni kezdett a széke, aztán 180 fokos fordulat következett.
Pedig esküszöm, én jó szívvel adnám a derék romáinkat, komolyan, még a repülő jegyükbe is beszállnék szerény forrásaim dacára.
lékek és ellensúlyok 2015.09.06 20:17:20
@♔bаtyu♔:

Én kb. amolyan Károlyi féle ballépéseket vízionálok pl.
Károlyi elrendelte Erdélyben állomásozó csapatainknak a visszavonulást.
A leány unokáink meg már csadorban mászkálnának.
Az EU egyes tagállamai élükön Németországgal, úgy beszélnek a menekültek igazságos elosztását szolgáló kvótarendszerről, mint az egész probléma Szent Gráljáról. Nem működő elképzelése persze bárkinek lehet, még Merkelnek is. Azt az utópisztikus álmot hajtják, hogy…..
lékek és ellensúlyok 2015.09.06 19:10:40
@Brix:

"Az idő nem Merkelnek dolgozik, változtatni kell előbb-utóbb a politikáján , de addig elképesztű károkat okoz Európának"

Meg magának és a pártjának. El nem tudom képzelni, hogy ezek után ott néhány libsi "szent"fazékon kívül valaki is rá vagy a pártjára szavazzon a jövőben.
lékek és ellensúlyok 2015.09.06 19:13:16
Három éve nem volt Gálvölgyi Show az RTL Klubon, azonban a csatorna nemrég úgy döntött, hogy egy speciális adás erejéig visszahozza műsort. Amerikának Colbert Report, John Oliver vagy Jon Stewart jutott, nekünk Gálvölgyi János jelentette a görbe tükröt a hazai közéleti, tévés…..
Most kiderült, mennyi rengeteg rendőr van. Jut belőlük arra, hogy a Népligetben az ultrákkal csatázzanak. Meg arra is, hogy az országúton gyalogló menekülteket kísérgessenek. Csapataik a déli határon is harcban állnak a migránsokkal, nehogy már azt higgyék, ez az ország tejjel…..
lékek és ellensúlyok 2015.09.06 09:38:28
Dehogy is. Pillanatok alatt bejárta ma az internetet ez a fotó, amit Balogh László készített a bicskei vasútállomáson. Az eredeti képaláírás szerint rendőrök állnak egy menekült család mellett, akik el akartak szaladni az állomás területéről. - Hungarian policemen stand by the family of migrants as…..
lékek és ellensúlyok 2015.09.04 17:11:12
@oeruelt:

"A fotós egy fasz, aki nagyot akart durrantani, ezért nem riadt vissza az események kis kozmetikásától."

Nem tudom, nekem olyan gyanúm is van, hogy némelyik fótósnál, és esetnél le is volt zsírozva a dolog a szereplőkkel.

Én azt üzenem a libsi sajtót működtető befektetői köröknek, na elmentek ti most már a q.va anyátokba. Tudom, ez kb annyi, mint amikor az etiópok anno az öklüket rázták az olasz vadászgépekre a második vh.-ban, de az ilyen kis simlis fotósok még simlisebb sztorijaitól kidobom a taccsot.
Egyébként meg fogom a gépem, lemegyek az utcára, lövök 500 fotót a kis libsi 20 fős performanszokról, kiválasztom közülük a 20 leggázabbat (már ami a libsikre gáz), aztán lehet rajta rugózni.
Ennyi.
lékek és ellensúlyok 2015.09.04 17:18:42
@♔bаtyu♔:
Az a szerencsénk, hogy kicsik, és jelentéktelenek vagyunk, így nem fektetnek túl sok energiát arra, hogy hazavágjanak bennünket. (Mondjuk egy forint elleni támadás, dacára annak hogy kis gazdaság vagyunk húzná magával a többi keleteurópai valutát meg gazdaságot is, és az lehet hogy nekik is sokba lenne, meg aztán túl feltűnő is .) Egyenlőre marad a sajtós fikázás, azért az se semmi, gondoljunk a Trianont megelőző "atmoszféra teremtés"-re.
Az Evangélikus Levéltár már nem alkalmazza a holokauszttagadó történelemtanárt. Az Egyenlítő blog többször írt már arról, hogy a Kurucinfó egyik hírhedt, holokauszttagadó szerzője „Perge Ottó”, valójában Zábori László. A holokauszt tagadása ma Magyarországon három…..
Magyarország a külföldi vesztegetés elleni egyezményt korlátozottan végrehajtó országok csoportjába tartozik. Ráadásul már harmadik éve nem javít a helyezésén, a kormány uganis azóta semmit sem teljesített a korrupció elleni harcban tett OECD-s vállalásaiból – derül ki…..
Hétfőn kipróbálta a rendőrség azt a módszert, amit már jó sok nappal ezelőtt javasoltam, már akkor, amikor nem újságírók szállták meg a Keleti nemzetközi pénztárát, csak én. Azóta adott pár ezer menekült, aki Németországba szeretne menni, és adott egy Németország, aki a…..
A hét közepe óta vagyok nyugtalan. Akkor jelentette be rendkívüli sajtótájékoztatón a Magyar Birkózó Szövetség kigyúrt testű elnöke, hogy a kormány mérlegeli, nem kéne-é a honvédséget országhatáron belül rendészeti célból foglalkoztatni. Németh Szilárd szavaiból azt…..
lékek és ellensúlyok 2015.08.31 15:59:12
@különvélemény2:

"Ja, még egy adalék, nevek nélkül, egy kisebb beosztású rendőr jelezte, hogy még nem ért véget a fidesz rendezvény, nem kellene rátolni a huligánokat, erre azonnal leváltották."

Ennyi.

Nekik olyan emberek kellenek, akik gondolkodás nélkül végrehajtanak.

aztán aki gondolkodik egy kicsit, az rohadt fasiszta kommunista meg f.szomtudja ki.
Természetesen nem a világuralomról fog szólni a cikk! "Tudod mi a különbség Orbán és Isten között? Isten nem akar Orbán lenni..."Hofi. Van egy sokkal kézelfoghatóbb álom, amit magyar focinak hívunk. Orbán valamilyen perverz és megmagyarázhatatlan módon kötődik a magyar focihoz…..
Migráció és mi címmel körkérdést és cikksorozatot indít a Mandiner: vezető magyar véleményformálókat kérdezünk meg arról, mit gondolnak az egyre forróbb témává váló migrációról és a kapcsolódó jelenségekről. * Az ideológiák harcáról Csizmadia Ervin, a…..
lékek és ellensúlyok 2015.08.28 16:23:45
@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"A németek sem különbek. Több panaszos kommentet olvastam az Origón, hogy németül hibátlanul beszélő, jó szakmával rendelkező, német származású magyarok bevándorlási kérelmét elutasították 1989-ben. Most meg számolatlanul befogadják a nyelvet nem beszélő, képzetlen, integrálhatatlan négert vagy muszlimot. "

Ezt nevezem én torzult társadalomszemléletnek.
A patriotizmus teljes hiányával.

Az hogy a narancsra nem lehet azt mondani hogy narancs, hanem hogy pirosas sárga gyümölcs. pl.
Mintha a nyakatekert elnevezés megváltoztathatná az emberek egymáshoz való viszonyát, és összefésülhetné a kulturális, és mentalitásbeli különbségeket.
A magyar nép vidámságáért felelős miniszter - ama Lázár nevű - bejelentette, hogy rendőri ezredeket fognak vezényelni a déli határra a radikalizálódó embercsempész bevételi források ellen. Ezek lesznek a hatásvadász századok. A hatásvadász századoknak egy feladatuk lesz,…..
lékek és ellensúlyok 2015.08.27 17:52:51
@a nagy hohoohooo:

"Ez az egész bevándorlási mizéra azért van, hogy Orbán a szokott populista módján irányítani tudja a közbeszédet. Buda Cash, Questor, egészségügy helyzete, ápolók helyzete, oktatás helyzete smafu, az a fontos, hogy a bevándorlókat be lehessen varrni, meg hazaküldeni."

Nos lehet hogy Orbánéknak ez jól jött, de arról hogy műbalhé lenne, szó sincs. Csak meg kell nézni a statisztikai adatokat.

"GLOBÁLIS NEMZETEK FELETT ÁTÍVELŐ PROBLÉMÁRA, GLOBÁLIS NEMZETEK FELETT ÁTÍVELŐ MEGOLDÁS KELL... A háború befejezése a Közel-Keleten és Észak Afrikában."

Ezügyben meg talán szólni kéne az Amerikai haverjaidnak, ne támogassák pl. szíriában a kormányellenes erőket, radikalizmusukkal nem törődve.
Újra aktivizálta magát Kim Lane Scheppele, az elmúlt fél évtized legaktívabb külföldi magyarügyi szakírója. Scheppele mostanában egyre inkább az egyszerűbb és hatásosabb orbánozásra cseréli korábbi alkotmányügyi fejtegetéseit. 2014 tavaszán például úgy nyilatkozott a…..
          8.    Az 1945-ös választások győztese Clement Attlee teremtette meg a brit jóléti állam alapjait, a nemzeti egészségügyi szolgálatot, az általános biztosítási rendszert. Miután 1951-ben a Munkáspárt elveszítette a választásokat a párton belül két jelentős…..
lékek és ellensúlyok 2015.08.24 11:38:26
@nu pagagyí:

"ahol működő versenypiac van és a tiszteletet ezen a piacon csak valós teljesítménnyel lehet kivívni."

Ne légy naiv. Magyarország esetében nincs működő versenypiac, mert erről már csak globális vonatkozásban lehet beszélni, ahol a multik versenyeznek egymással.
A magyar nemzetgazdaságot a rendszerváltáskor sajnos legyalulták, legázolták, vagy egyszerűen csak megszüntették. Kétségtelen, hogy voltak néhány cégnél versenyképességbeli problémák, de sajnos olyan cégek is megszűntek anno, amelyekkel megfelelő menedzsment mellett lehetett volna valamit kezdeni.
Kellett a multiknak a piac, és főképpen az olcsó munkaerő, így megmutyizták a szocik lelkes együttműködése mellett, hogy a magyar gazdaság ki legyen téve a kényüknek kedvüknek.
További naivitás lenne azt gondolni, hogy ez alól függetleníthetjük a politikai életünket.
Merjen csak valaki itt minden tekintetben független pártot alapítani. Egyből rászállnának, és megkaraktergyilkolnák a vezetőket hogy ezzel a nyakatekert kifejezéssel éljek.
Nincs valódi verseny, sem a politikában, sem a gazdasági életben, és nem is lesz, de ez sajnos nem a magyar kisemberen múlik. Csak azt a 3, 4 féle kaját kapod az étteremben, ami van, ha beszarsz is.
Eltűnhet az öt–tíz falura eső egyetlen gépkocsis rendőr járőr is, ha a rendőri állomány hatodát a szerb határra vezénylik. Napsugaras hírnek örvendeztek ezen az esős napon a kisstílű bűnözők, s talán a magyar alvilág náluk masszívabb figurái is. A kormány ülésének…..