Adatok
Kábel Barát
0 bejegyzést írt és 118 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Ancsa köszönt mindenkit a mai (tegnapi) összefoglaló elején széles kézmozdulatokkal és még szélesebb jókedvvel és gyorsan elhadarja, hogy csütörtökön párbaj, pénteken párbaj, szombaton pedig Lö Finálö, szóval ebből a kis stúdióból utoljára jelentkezik be, mert mostantól igazán felpörögnek az…..
Kábel Barát
2021.02.26 06:43:44
+1 pont a beépített ember conteónak. Robinak drukkoltam, más végeredményt el sem tudtam volna fogadni. Ugyanakkor nehéz volt nem észrevenni, hogy az RTL is Robit tolja. Érezhető volt a megkönnyebbülés a fantomképek alatti %-ok megfordulásánál. Ahogy Vivi Robi mellé állt, esküszöm megkönnyeztem. De Bálint nem lehet ekkora marha, hogy egy ilyen piti ügyből ekkora balhét toljon 3 napon keresztül. Ne felejtsük el, hogy színész, sokszor azt láttam bele, hogy igazából eljátssza az egészet, a haragot, a sértődöttséget és a vereség utáni csalódottságot is. Amikor Robira nézett dühösen az is olyan volt, mintha a forgatáson azt mondták volna, hogy most nézz rá haragosan, ő meg nem túl tehetséges színészként túljátssza a szerepet. Lehet, hogy nem ügynök volt, hanem ezt gondolta taktikának és így kivitelezte, de nem ilyen ostobának ismertük meg. Sajnálom, mert nagyon szerethető figura.
Kábel Barát
2021.02.26 08:54:05
@Ármándójózsi: pont ezt akartam írni. Ha Bálint annyit mond, hogy Robi, másképp látjuk a dolgokat, de belátom túltoltam, bocsi haver, de annyira szeretlek, hogy ettől ilyen hevesen reaglok, megöleli, akkor most Bálint simán nyer. 500 szavazat volt a különbség, az utóbbi napok ámokfutása sokkal több embert győzött meg, hogy inkább Robi menjen vissza. Ha akartak se tudtak volna a szerkik Robi öfijébe negatív dolgokat bevágni, egy üvöltözése volt Ginával, de ott is 100%-ig a helyes értékrendet képviselte.
hogyvolt
VALÓ VILÁG 10X102 – A forgószél, akit Vikinek hívnak, avagy szartál vagy nem?
2021.02.24 16:56:13

Az előző adás kínzóan égető kérdést hagyott megválaszolatlanul, ami miatt nézők milliói forgolódtak álmatlanul egy éjszakán keresztül, s nem találták helyüket egészen a 102. adás kezdetéig: mi történt Aprajafalván??? Törp papa miért gerjedt éktelen haragra, mit csinálhatott Indián-Táncos Törp? Nos,…..
Kábel Barát
2021.02.24 22:21:47
@Adamadam: ekg
Kábel Barát
2021.02.24 22:26:44
@PYT #TeamBÁLA: ja mert a nézők nem szimpátia alapján szavaznak :)
Kábel Barát
2021.02.24 22:45:44

Helló-halló elektrokalandorok, ahogy Dévényi Tibi bácsi mondta, nem tudom miért jár ma ez a fejemben, de ez lesz a beköszönés. Közkívánatra újra dolgozom nektek és meghogyvoltozom ezúttal egyedül Virágot a JLB-ben. Silvermansarah egyéb elfoglaltságai miatt nem tudott most ebben részt venni, emiatt…..
Kábel Barát
2021.02.23 22:08:53
Kábel Barát
2021.02.23 22:12:54

Rákanyarodtunk az utolsó hét elnevezésű autópályára, ahol az események drámaian fel fognak pörögni, ígéri nekünk Anikó zöld nejlonzsákba csomagolva. A pörgetést egy bulikával indítjuk, merthogy eddig csak minden másnap volt buli, és egyébként is pontosan 100 napja szagolják egymás láb és gátszagát…..
Kábel Barát
2021.02.23 08:44:23

Helló és halló minden kedves és kevésbé kedves olvasónak, neveket most nem sorolnák, mert így is elég nagy szenvedés lesz a tegnapi adásról írni bármit is. Az egészségem helyreállt, ezt így kérdés nélkül is közlöm, mert tisztában vagyok vele, hogy ez mekkora tömegeket foglalkoztat, mint a párbaj…..

Merci és Mó saját kútfőből, teljesen önszántukból olyan feladattal áll elő, mely sokkal érdekesebb, mint eddig bármi, amit a villában csináltak 3 hónap alatt, azaz szerepet cserélnek. Mó konstans nyávogással ugrálja körbe Mercikét, aki mentális egyszerűségéből eredő minden elemi ösztönét legyőzve…..
Kábel Barát
2021.02.19 07:45:41

Szülinapra ébrednek a villalakók, nem is akárkiére. Dániel ünnepli 23. születésnapját és elárulja a riportban, hogy lelki szemei előtt többször megjelent, hogy e jeles napon zöld kendő lesz a karjára kötve és a feje előtt lebegő párbaj miatt izgul. Én is izgulnék ha a fejem előtt egy párbaj lebegne,…..
Kábel Barát
2021.02.18 22:05:52

Nagy meccset rendeztek tegnap Budapesten a Puskás Arénában, igazi világsztárokkal de ne feledkezzünk meg a Nagytétény Aréna (világ)sztárjairól sem, akik a héten a tudomány területén csillogtatják meg képességeiket / nemtudásukat. Anikó egészen visszafogott, amolyan nagyvállalati középvezető MILF,…..
Kábel Barát
2021.02.18 08:33:58
@silvermansarah: egyedül Robira nem tudok semmi negatívumot mondani, persze a bentiekhez képest. Engem az emberi butaság végtelenül irritál, így a negatív megnyilvánulásokkal egyetemben, nálam Robi a győztes. Bálint meg elcseszte. A végén, amikor ennyire szoros az erősorrend már csak elcseszni lehet. Nálam ő elcseszte.
Kábel Barát
2021.02.18 12:10:13
@Silversan: pedig Moh simán összevethető Somával, neki is van érettségije és ugyanúgy sportol. Annyi a különbség, hogy Soma jobban tud angolul. Moh-t a pornón kívül semmi nem hozza izgalomba, a benti teljesítménye egy totálisan nagy 0. A nőket egyikük sem tiszteli, életképtelen mindkettő. Egy kurva rántottát képtelen elkészíteni.
Kábel Barát
2021.02.18 12:16:52
@Ármándójózsi: rossz hírem van, ha te értéket látsz Moh-ban meg teljesítményt, akkor nem én nézek rossz adást. Pont ugyanúgy el van telve magától, mint Soma, kb. a nagy 0-ra. "Sportember" létére alsőnek esik ki minden megmérettetésből :)

Helló és halló minden kedves és kevésbé kedves olvasónak, a csodálatos valentinozós adás is nekem jut, meg vagyok én áldva ezzel. A kommentszekcióban pedig tegnap este kívánságműsor volt, szóval még extra feladataim is vannak.. Meg vagyok én áldva veletek is. PP van ma és ennél többet nem is tudnék…..
Kábel Barát
2021.02.15 17:11:26
@mozambikizombi: Moh mondta akár egyszer is, hogy zavarja, hogy Merci állandóan próbálkozik? Nem, soha. Annyit mond, hogy: nem lehet. Indokot sem hallottunk soha. Miért nem lehet? Nem tetszik neki Merci? Másba szerelmes? Nem a lányokat szereti? Próbálta valaha is meggyőzni Mercikét, hogy fejezze már be a próbálkozást? Lehet, hogy igen, de adásba tuti nem került, pedig érdekes lett volna. Nekem már nagyon herótom van ettől a nyűglődéstől, kb. semmire nem fogok emlékezni belőlük, csak erre a szánalmas vergődésükre.

Helló és halló minden kedves és kevésbé kedves olvasónak, itt az újabb párbaj, megint eggyel kevesebb ápolt lesz bent, nekem pedig most nincs annyira sok időm, úgyhogy kicsit kevesebb lesz a duma és több lesz a kép, a végeredményt úgyis tudja mindenki, az ostoba cicaharc meg szerintem nem is igazán…..
Kábel Barát
2021.02.15 12:30:30

A 89-es számú összefoglalót Ancsa vezeti fel nekünk méretes zakóban - ami ennél fogva inkább kabátnak tűnik - és hatalmas fejű gumicsizmában. Hamarosan kiderül kit hív ki Merci – mondja Ancsa – ám előtte lehull végre a lepel, a hét millió nézőt (LehetEgyVéleményemGábor után szabadon)…..

Helló és halló minden kedves és kevésbé kedves olvasónak. Akik hozzám hasonlóan Tom Brady rajongók, azok velem együtt élik most a sporttörténelmet és gondolom hasonlóan boldogok, mint én. Ráadásul hétfőn illegálisan szaunázni is voltunk egy wellnessben, amit csak a mi kis csapatunknak nyitottak ki,…..
Kábel Barát
2021.02.10 14:33:42
@silvermansarah: azt aláírom, de van egy csomó márka meg szolgáltatás, ahol mindegy, hogy proli a vevőkör. Nem fine dining éttermekre gondoltam, de még a proli Frú is designer cipőt viselt.
Kábel Barát
2021.02.10 14:34:32
@mozambikizombi: pultos!

Néhány óra telt csak el, és már megint itt vagyok, ezek után nem csoda, ha álmomban is a villában voltam, és a dohányosok legvadabb rémálmát éltem át, azt, amikor nyirkos, átizzadt pólóban ébredsz a végén, hörögve kapkodva a levegőért, és utána percekig kell nyugtatnod magad az ágyban ülve, hogy…..
Kábel Barát
2021.02.09 11:28:41

A tegnapi rész hogyvoltja sajnos elmarad, nyista, nuku, nincs. Ha szuperenergikus hangulatban ébredek holnap, van rá minimális esély, hogy zanzásítva az is meglesz a ma esti résszel együtt, de nagy pénzeket ne basszatok el tippmixen erre. ..
Kábel Barát
2021.02.07 13:00:05

Kábel Barát
2021.02.02 18:55:28
Kábel Barát
2021.02.02 22:12:18

Helló és halló minden kedves és kevésbé kedves olvasónak! Ahogy már tegnap mondtam is, ma társaságban nézzük a VV-t, olyanokkal, akik tudják hogy mi ez, de nem láttak egyetlen percet sem az évadból. Igen Ármándó, van közöttük lány. Live HV-zok, mondom rá a telefonomra az okosságot, aztán ebből…..
Kábel Barát
2021.01.31 08:24:47
Kábel Barát
2021.01.31 22:16:14
Kábel Barát
2021.01.31 22:20:56

Zakatol tovább a Gazda-Hét és stílusosan Zsolt Gazdával kezdünk, ugyanis kora reggel beoson a villába, hogy a magas ágyásokba beledugjon néhány csokor csenevész kis répát. Ezen tegnap elmorfondíroztam pár egész másodperc erejéig, vajh’ hogyan kerülnek majd a répák a ládákba, hogyan oldják meg, hogy…..
Kábel Barát
2021.01.28 22:41:27

Ancsa köszönt minket a 74. összefoglaló elején. Azt kell mondjam, ma nagyon egyben van: jó a smink, jó a séró és ez a lehetetlen anyagú felső is jól áll neki. Hozzá képest Virdzsó és Merdzsó eléggé le vannak rongyolódva, nem tesz jót nekik a Gazda-Hét. Azzal kezdünk, hogy a két jobb sorsra érdemes a…..
Kábel Barát
2021.01.27 22:41:34
hogyvolt
Való Világ 10x73 - Erdélyi sárkányok, avagy a külföldiek esznek disznóhúst?
2021.01.27 07:12:35

A szemfülesebbek bizonyára észrevették, hogy ez a poszt egy teljes napot késett, a még szemfülesebbek pedig azt is, hogy valamilyen oknál fogva az összes Facebook posztunk eltűnt. Az összeesküvés-elméletek rajongóit szeretném ezúton is megnyugtatni, a két esemény között összefüggés ugyanis nincs,…..

O bella ciao, bella ciao, bella ciao , ciao, ciao, Fálki nem tűnt el, se nem távozott angolosan, se semmi ilyesmi, egyszerűen annyi történt, hogy a posztíróknak is vannak olyan napjaik, amikor nincs erre 3-4 órájuk/poszt. Meg ugye hétvége is volt, meg főcsoportdöntő és épp A nagy pénzrablást is…..
Kábel Barát
2021.01.26 08:22:06

A mai nappal a Vízöntő jegyébe léptünk - ezt reggel hallottam a rádióban – és megtudtam, hogy mi vízöntők rendkívüliek vagyunk, különlegesek, intellektusunk nem mindennapi! Ha nem kapaszkodtam volna éppen két kézzel a kormányba, még meg is veregettem volna a saját vállam, hogy érezzem a…..

Érdekesen indult ez a hét több szempontból is, emiatt csak egészen minimális mértékben húzódik feljebb a szemöldököm, amikor rájövök, hogy az RTL hivatalosan is elengedte a műsor kezét, és mostantól Péter és Ancsa kétszemélyes stábként működtetik a boltot: Ancsának már a haját sem lőtték be, és…..
Kábel Barát
2021.01.19 08:57:59
@Niemandhäuser: ha az megnyugtat engem is lebaszott a feleségem, hogy ne a papírosba tegyem az üres tejesdobozt, mert az műanyagnak minősül. Azóta is meglep minden egyes alkalommal (naponta 2*), amikor kidobok egyet.

Mindenki szerencséjére hét közben nem voltam ügyeletes egyszer sem, engem ugyanis a kutyák a legkevésbé sem hoztak lázba, így nem bánom, hogy ebből kimaradtam. Peti mai pulóverével Tony Montanara emlékezik, akinek nagyon-nagyon csökkentett üzemmódú verzióját tudnám elképzelni Danival vagy Renátóval…..
Kábel Barát
2021.01.16 22:55:56
Kábel Barát
2021.01.16 22:59:40
@VV10 Velőtrázó Vélemény: azt a kaján vigyort remélem holnap megmutatják szemből is. Amúgy, ha Moh ráhajt Frúra, akkor viszi a szavazatomat.
Kábel Barát
2021.01.16 23:02:54

Péternek valószínűleg időpontja lehet körmöshöz az adás utánra, mert úgy hadar, mintha nem lenne holnap, annyit azért sikerül kihámoznom, hogy Rencsi Mót hívta ki (0.01% - 99.99%), a napi szavazásban meg arról kellene döntenem, hogy kit fog jobban megviselni szerelmének kiesése, de nem fogok. Fru és…..
Kábel Barát
2021.01.15 09:41:58
@budapest23: mi van, ha pont ettől az összeállítástól nyílik fel a szeme, hogy milyen embernek látják őt kívülről. 28 év alatt nem jött rá magától, ezután se fog. Amúgy vállalta, hogy 0-24 veszik és tisztában van vele, hogy mnden ott lesz a neten. A saját körében egy ilyen videó nem lesz ciki, nem lesz emiatt megbélyegezve, mert ahonnan jött ott ez nem éri el az ingerküszöböt.

Napfényes hóolvasztó keddet kívánok mindenkinek és az a jó (...) hírem van, hogy világuralmi terveim apró részeként a HV-író csoportban is átvettem az irányítást, úgyhogy ma is én írok. A monitorok, telefonok és tabletek előtt ne legyetek restek hangosan ujjongani, örülni, táncikálni és tapsolni……..
Kábel Barát
2021.01.13 09:28:15
@szociál: pedig Frú csak azért nem ment főiskolára, mert csak fizetősre mehetett volna. Tehát van "éreccségije". Ezért nekem fura, hogy nem ismeri egy ilyen alap szó jelentését. Picit féltem, hogy Bálint se fogja pontosan tudni :)
Kábel Barát
2021.01.13 09:36:24
@kozi001: őt nem tudja, Bálinton lila van és annyira még Rencsi sem hülye.
Kábel Barát
2021.01.13 10:24:31
@Magentax: eddig Frút mondták a leggyengébbnek és ő is az. Most miért nem tudták őt mondani? Bár Vivi most saját maga szerint is megbicsaklott, de egy baráttól nem ezt várnám.
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz