Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Otzst

0 bejegyzést írt és 10 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Tényleg, hogyan? A válasz röviden az, hogy véletlenül, legalábbis nem teljesen szándékosan. Paradox módon ugyanis a világ legnagyobb, látványosan környezetromboló vasércbánya-komplexuma egyben egy jókora esőerdő- és szavannadarabot óvott meg az elmúlt évtizedekben a felégetéstől és a mezőgazdasági…..
Az első világháború befejeződésének századik évfordulója és a trianoni békeszerződés közelgő centenáriuma kapcsán elhatároztuk, hogy indítunk egy tematikus sorozatot, amelyben olyan, elsősorban etnikai jellegű térképeket mutatunk be, amelyek így, vagy úgy a Kárpát-medence (némi kitekintéssel a…..
Otzst 2018.03.19 17:14:41
@pitcairn2: Ezzel szlovákiai magyarként csak egyet tudok érteni. A cseh lobbisták direkt elérték, hogy:
- Csehország határai esetében a történelmi határokat ismerjék el (ami nálunk ugye nem lehetett érv)
- népszavazást ne lehessen kiírni, mert félő, hogy az elnemzetlenedett szlávok nem szavaznának a csehszlovák államhoz való csatlakozás mellett. Ez főleg Kelet-Szlovákiát érintette, ahol a nemzettudat gyenge volt illetve még nem alakult ki (erre világít rá a pangeán megjelent, szlovák reformátusokról szóló cikk is).

Másrészt viszont mi, magyarok, assziminálni akartuk az összes nemzetiséget, legalábbis annyira meggyengíteni őket, hogy ne tudják a királyság integritását megbontani. Ez tény, kár vele vitatkozni. Mi se akartunk elnémetesedni, ne csodálkozzunk rajta, ha a románok, szlovákok se akartak elmagyarosodni.
Pangea Ausztrália megrajzolása 2018.01.14 23:52:22
Kanada kapcsán már áttekintettük egy viszonylag fiatal ország közigazgatási határainak változását. Most a világ második legnagyobb állama után megvizsgáljuk hogyan történt mindez Ausztrália esetében. Első ránézésre elegendő volt hozzá egy vonalzó és egy ceruza, de a bejegyzés végére kiderül, hogy…..
Otzst 2018.01.17 10:39:12
@Vombat.: Hagyd már arról írni, amiről akar. :D
Földünk legjelentősebb, természetes úton létrejött, édesvízű "csatornája" két óriási folyamrendszert köt össze, ugyanakkor egészen a 18. század végéig teljesen ismeretlen és tudományos körökben valószínűtlen volt léte, környezete pedig ma is a legelzártabb, legkevésbé…..
Pangea Tószigetcsilizköz 2015.07.22 22:10:53
A kissé fura elnevezés egy járás nevét fedi, amely rendhagyó módon három tájegységet: a Tóközt, a Szigetköz egy részét, valamint a Csilizközt egyesítette. A Győr (később Győr-Moson-Pozsony majd Győr-Moson) vármegyei járás nemcsak több, egyedi arculatú tája miatt volt különleges: igen ritka volt a…..
Otzst 2015.07.25 20:37:16
@lezlidzsi84: Köszönöm, ez tényleg hasznos kiegészítése a cikknek. :D
A Vezúv által betemetett természettudós, idősebb Plinius óta élénken foglalkoztatja a kutatókat a Gibraltári-szoros kialakulása. Plinius szerint a szorost a helybéliek Herkules oszlopainak nevezik, és azt hiszik ő ásta azt a csatornát, melyen a tengervíz, mely addig ki volt zárva a…..