Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Starlettevagysem

0 bejegyzést írt és 68 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az a jó a márkázott tartalomban, hogy nem kell kínlódni a termékelhelyezéssel, a bújtatott reklámmal, a béna, a kamerába a lehető legváratlanabb pillanatokban belógatott szponzortermékekkel, mert az első perctől fogva világos, hogy mivel állunk szemben. Ilyen műsorból kismillió…..
Honnan jön ez a hihetetlen mennyiségű, tömegű, alaktalan masszányi ostoba? Azok, akik pontosan "emlékeznek", milyen rettenetes üldöztetésben volt részük a "komenizmusban", akik kicsiny bibliával a hónuk alatt igyekeztek szaporán vasárnap állítólag a templomba, s akiknek az…..
Starlettevagysem 2015.06.07 10:17:09
@EnTeO: azt hiszem neked is sikerült a blogíró által emlegett tudatmodósítóból beszedned
Én 1974 ben születtem . 1988 -ban 14 évesen voltam 8 osztályos És 2014 -ban 40 éves és nem 38. Lehet valamire rosszul emlékszel vagy rosszul számolsz. De ha azt nem tudod kiszámolni hány éves vagy akkor lehet ezért voltál 3 matekból és nem a hittan miatt.
Mellesleg a 1976-os húgom 3 évig járt hittanra , na nem bunkerba ,hanem a tanácsháza mögött lévő plébániára. Ő járt , mert őt érdekelte . Én nem , de mert nem bárki tiltotta volna ,csak nem érdekelt.
Mellesleg kb olyan volt a gyerekkorom , mint a blogíró gyerekkora. Nekem volt pesti nagyim is és vidéki is . Amikor vidéken voltunk minden vasárnap el kellett menni a mamával templomba , de én utáltam, mert korán kellett kelni és söndben maradni. Esténként a képes gyerek bibliából olvasott a nagyi nekünk. Ezt imádtam , mert szép képek és jó történetek voltak benne. A gyerek biblia bármelyik boltban kapható volt, nem volt titlott cucc.
Fél tini koromat a hírhedt fekete lyukban, tilos az Á -ban töltöttem. Soha semmilyen szerv nem zaklatott minket.
Jah és én jó voltam matekból és eljutottam a gimibe. Ahol rendszerváltás előtt pár évvel összefogtunk és írtunk a minisztériumba , hogy nem szeretnénk oroszt tanulni. És engedélyt kaptunk , hogy a második évtől orosz helyett angolt tanuljunk . a baszott nagy elnyomásban.
Egy másodpercig sem sírom vissza azt a kort, de sok polgári gondolkodású által lefestett rémségekből nekem qrvára nem jutott
Naszóval a vége. Ez most nem lesz egy hagyományos, rendes hogyvolt, mert az élő kibeszélőben mindent kitárgyalt a kedves-lelkes közösség és a visszajáró trollsereg, amit gondolt, szóval minek. És őszintén szólva kibaszottul el is fáradtam már, jó lesz már egy olyan reggel,…..
Barbara és Loki nyert, ez van, győzött az igazság, vagy mi. Holnap jön a poszt, az idei utolsó.  Na kérem, mivel livebloggolni nem fogom a Jeles Eseményt, de ettől még nézem/nézzük lelkesen ugye, legyen hát egy olyan poszt, ahol lehet kommenteli élőben az eseményeket. Sőt, legyen…..
Starlettevagysem 2015.05.29 22:18:15
Starlettevagysem 2015.05.29 22:19:59
Yes
Áll ez a derék Gólem a hotel előtt, és sajnálom, de ha egyszer olyan, mint egy telefosott búvárruha, akkor olyan, basszameg, feszülős kék ing ide, zöld gatya oda, és ezen nem segít a kényszeresen megkettőzött t-betűs felkonf, és az idegesen rángatott kis kártya sem, és…..
Starlettevagysem 2015.05.25 21:54:05
Starlettevagysem 2015.05.25 21:55:21
@ÉH3sZ: szerintem az
Góle egy olyan fehér pólóban fogad minket, aminek a bal oldalán van egy normál méretű zseb, felette meg egy másik, nagyobb, de akkora, hogy belefér egy 13-as Macbook Air. Bárcsak tudnék fotósoppolni, na mindegy. Ma kiesik valaki, vagy Bence, vagy Orsi. Tematikázás van. Már…..
Starlettevagysem 2015.05.22 10:15:47
@AkkorlegyenPtr: Remelem a cár a jövő hét lúzere is lesz. Néha Peti mintha tudathasadásos lenne olyan mintha ő maga is elhinné amit állít , hogy ő becsületes , segítőkész és őszinte
Starlettevagysem 2015.05.22 10:21:17
@Raist: Szerintem pbarbi egyszerűen vissza akarja kapni lokit . Ha az eddigi szerkesztői metódust követik most, akkor tuti Bence repül . Eddig sosem az esett ki akire előző nap tereltek a figyelmet. Mivel tegnap lokira és nyuszira utalgattak a szerkik ma ok maradnak
Starlettevagysem 2015.05.22 16:34:25
@Bujumburi: Jaj látom ,ha Berki divatot csinál és menőék jarkalnak zsebükben egy ipaddal
Ez lesz az az adás, amiben a faszik és a bulák is egymásról mondanak véleményt, ígéri Gólem, és ingben van, meg farmerben, elfogyott a sort-póló kombó? Aszongya, hogy veszélbe kerülés lesz két játékosnak, a bejátszóban meg Pornósbulát halljuk, ahogy felolvas, és…..
Starlettevagysem 2015.05.21 11:58:22
Starlettevagysem 2015.05.21 22:08:35
Starlettevagysem 2015.05.21 22:22:30
@Sz.Adri: Maunika só
  A medence partján nem lesz kegyelem, nyit Gólem egy szabadnap feliratos pólóban, baszki, erről álmodozom már 61 adás óta, mármint nem Gólemtől vagy a mödanszié partján elkövetett rémes atrocitásokról, hanem a kibaszott szabadnapról. Már csak nyolc adás, feleim,…..
Emberek, már csak tíz rész van hátra a maratoni évadból - csak a miheztartás végett: a Viasaton 50 részes sem volt egy-egy évad, az amerikaiak heti reality csináltak belőle, szóval lett volna mozgástere a TV2-nek, de hát nem éltek vele. Előkerült a sikkasztással vagy hűtlen…..
Gólem, fa, fű, virág, póló, gatya, cipő, bizalom, Geri, eljátszás, Bence, balhézás, jajmileszmostebbenaműsorban, semmi, az, bazdmeg, mindig átversz a felkonfban, Gólem. Reggel Alvás, horkolás, hallható szájszag, Loki fülében vatta, Botox a sarokban, a porban, a bogarak…..
Starlettevagysem 2015.05.15 10:16:15
@Rayen: Nem vagy vele egyedü. Rettenetes a vágás és a szerkesztés. Okés , hogy az a cél minket nézőket megvezesenek , de már annyira zagyva , hogy legtöbbször lővésem sincs ki , mit mikor miért.
Még az elején lehetett tudni , hogy akire terelik a figyelmet , hogy bajban van az legtöbbször nem esik ki .
De mostanság két percen belül , mindenki mindenkinek mást mond és mst nyilatkozik a riportban
Starlettevagysem 2015.05.15 10:32:13
@CsÁgiiii: kicsit megcsapkodta gáborét is . az pedig tartotta neki .
Újabb hét, régi Gólem, szürke póló, short, pálmafa, rettentő tornacipő, új csaj jön, a neve Orsi, két pár megy vele randizni, és feladata lesz. A nap nyertese Közellenség, akit nem herélnek ki, pedig igény lenne rá. Na, csapjunk a lecsóba. Az ébresztés képsorai mindig…..
Berki a patakban áll zöldben, és olyan vidám és gondtalan, hogy csikorgatom a fogam a felkonf alatt, itthon elszabadult a pokol baszki, te meg itt vicceslkedsz baszki. Mindegy, erről aztán tényleg nem Gólem tehet, van sok más a rovásán, de az Ivargate nem az ő lelkén szárad. Az…..
Starlettevagysem 2015.04.29 07:25:37
Starlettevagysem 2015.04.29 18:08:52
@mézescsók: ez az egész morális és etikai kérdés. Vállatrántani a legrosszabb , ha vállatrntunk és kijelentjük mintket ez nem érint mert mi el tudjuk különíteni a valóságot és egy realityt.
Morális kérdés mindaddig amíg az emberek azt gondolják , hogy "pofon elé " ment az áldozat.
És média etikai kérdés midaddig míg több tucat a gyárátásban részt vevő ember engedte műsorba az említett részt , majd a felháborodást követően kapásból hárítottak és újfent közétette egy olyan videót amin tisztn látszik , hogy erőszak volt. ( de ezt sixx sokkal részletesebben leírja a reggeli indexes cikkben )
A vodafone az első olyan nagyvállalat volt aki felszólalt az erőszak ellen és részükről a legtöbb volt amit tehettek.
Soha ilyen nehéz dolgom még nem volt hogyvolttal, mint ebben az esetben. A Gábor-Nóri ügy, amiről sem a TV2, sem senki nem gondolta, hogy az lesz belőle, eléggé felkavarta az állóvizet, ami a műsort egyébként övezi a sajtóban, és ez alól nem tudja kihúzni magát ez a blog sem,…..
Gólem a ligetben, ingben, hipózott farmerben (tényleg, emlékszik még valaki a házilag hipózott Trapper farmerra?) és kék ingben feszít, ma valakinek meszeltek, Gábot és Loki ideges, Gyula, Becks és Bence meg nem, mert nem olyan családból származnak. Adri és Ivar bugyis, de…..
Starlettevagysem 2015.04.27 22:02:03
@Judit*: +1
Starlettevagysem 2015.04.27 22:20:40
Starlettevagysem 2015.04.27 22:21:03
Kék, szűk póló, nagy, kopasz fej, körben pálmák, lent a színes Nike - igen, ez itten Gólem, kérem szépen, és mondja nagy lendülettel, hogy Pjotrnak fingja nincs arról, kivel basszon ki, ezért a kanok majd egy randin győzik meg arról, hogy ki legyen a szopóroller Vettelje ezen a…..
Starlettevagysem 2015.04.24 22:33:36
Starlettevagysem 2015.04.24 22:42:46
@fosch9: Nóri nagyon nem erre tett ígéretet.
Starlettevagysem 2015.04.24 22:46:54
@fosch9: többek közt ezért is suttyó
Ha hihetünk a matrózos szettben hogyvoltozó Berkinek, akkor a mai részben több ármány, intrika, szerelem, sírás és szárazbaszás lesz, mint a Homok titkaiban és a Szomszédokban összesen, úgyhogy csapjunk is bele. Már tuti senkinek sincs tiszta vérképe, de még mindig nem…..
Starlettevagysem 2015.04.22 22:17:44
Starlettevagysem 2015.04.22 22:25:45
@Kosztarika: remelem igazad lesz
Starlettevagysem 2015.04.22 22:28:29
@Chuck Νorris: Ádám haja ...?
  Mintha csak a testépítésben járatos kommentelők vitájára akarnának pontot tenni a szerkesztők, Gólemet alulról filmezik, hogy a vádlit jól megnézhessük, igen, van neki, nem csirkeláb, amivel bír, vita eldőlve. Aszongya a kis kártyájába kapaszkodva a jóember, hogy jön egy…..
Starlettevagysem 2015.04.21 14:43:50
@miciur: Igazad van kevesen tudnak a személyes sértettségen felülemelkedni , erre kiváló példa Maris aki azóta hisztizik mióta Beus kibaszta .
Starlettevagysem 2015.04.21 14:46:14
@mézescsók: tényleg potyka szemei vannak. Ha igaz , hogy a szem a lélek tükre Maris egy sótlan guminő.
A Kavarás Másnapjnak Reggelén vagyunk, Gólem szerint Loki nagyon belezúgott Botoxba, és emiatt megint sakkozni kell a bulák között. És ez nagyon nem jó, legalábbis Pjotr szerint, aki már tuti ki van bukva attól, hogy állandóan tíz-tizenegy ember helyett kell gondolkodnia, majd…..
Berki a fakockákat megszégyenítő könnyedséggel sétál pálmafák között a királykék Nike lépőjében, az ehhez passzoló mellkason szétpattanó kék pólóban és vajszínű rövidgatyában. Aszongya ma két buxa is betéved a Hotelbe, oszt arany karszalag is lesz, mint amit a prémium…..
Starlettevagysem 2015.04.14 14:56:19
@kamilla123: Én is pont erre gondoltam , hogy eddig Tina messze a legszebb lány . Szép az arca , szép a teste és normálisnak is látszik.
Ellenben Daniella tiszta leharcolt arcú és úgy zizzeg mint egy rossz drogos aki ép leszokó fázisban van .
Érthetetlen miért ez a zizi lett szimpatikus a bentieknek
Beton a tőle megszokott vehemenciával és a jól ismert nazálisaival üdvözöl minket a partról egy szál fehér pólóban és egy hosszában csíkos kisgatyában, mint egy aranytestű isten. Azt mondja ma borul a matek, újratervezés indul. Ma Gyula fogja a hátán cipelni a show-t, szóval…..
Starlettevagysem 2015.04.10 10:44:52
@Chat Géza: A tegnapi adásban mar minden pár annyira tematikazik , elég nehéz követni ki kivel mit tervez. Mivel összevágott adást látunk nagyon kérdéses számomra ki mikor kinek mond igazat és mikor vezeti meg a másikat . Löki és Péter végső tematikazasa mar mar érthetetlen volt
Starlettevagysem 2015.04.10 10:50:47
@thør: Elviselhetetlen volt a hang. Az egész műsort mar én is txt-én nézem mert alig hallani. A Snezi Gyula medencés részben pl végig a víz hangja volt a leghangosabb
Starlettevagysem 2015.04.10 11:28:12
@kékalmamag: Pls hol találom ezeket a képeket ?
  Gólem és a szerkesztők nem sokat szaroznak a mai rész felvezetésével, egy kis dzsungel, egy kis szürkés ég, és menten megmutatják Botoxot, ahogy ott áll a villa előtt kis kék miniruhában, a lehetőségekhez képest széles mosollyal (értsd, nehogy szétrepedjen a szája sarkában…..
Starlettevagysem 2015.04.08 11:55:52
@kszanaksz: Lehet madám betalált Beusnál, de akkor sem illendő ilyet mondani egy ilyen társaságban. Nézz körbe szerinted Beus az egyetlen a csapatban aki a testéből él ? Ugyan . H . Snezi is így vagy úgy , sőt a sokak kedvence Mariska is.
a különbség, hogy Maris és Sezlony már idősebbek és tudják ez nem az a szakma ahol nyudíjig lehet vinni . Ők már tudják nehéz a qrva élet.
Sőt a szentségel teli Apolka is eddig minden alkalmat megragadott , hogy ehhez a csapathoz tartozhason. Volt már szépségkirálynő jelölt, énekesnő jelölt, hostess , szép lány akit majdnem becsapott az ál Jude Law.
Starlettevagysem 2015.04.08 11:59:52
@Bujumburi: Szerintem brekit bejgliben önmagát látja. Breki volt a bulvár nagy rejtélye . Miből , mennyi , hogyan. Most pont Bejgliről találgatják ugyanezt.
  Gólem előkerült, hogy fazont szabjon a műsornak, amiben volt már keménypornó, teraszra hugyozás és sok-sok buli, de tematikázás nem annyira, pedig ugye ez alapvetően egy taktikai reality lenne, vagy miafasz. H.Mel kiesése az egész hotelt felszabadítja, mondja Gólem, hát hogy a…..
Starlettevagysem 2015.04.07 14:36:58
@Mosoly az élet értelme: nekem is fura ez a sok közös pasi pucérkodás. Nehezen tudom elhinni, hogy mostanság ilyenek a férfias pasik. Azzal nincs gond ha egy pasi nőket szeret , sőt azzal sincs ha nőket vagy női bugyikat szagolgat, de nem egy társaságba érkezés után pár órval. Én tuti megcsapkodnám ha rajta kanám , hogy a bugyimat szagolgatja.
Starlettevagysem 2015.04.07 23:00:32
@fosch9: Lehet , hogy kurva de senkit nem bántott . Nem ezt érdemelte . Szerintem bár nem túl okos és lehet kurva is, kedves és szórakoztató volt. Fresh Andi mire föl ítélkezik egy fokkal sem jobb egy sarki ribancnál
Starlettevagysem 2015.04.07 23:13:19
@tomfree: Mandula papa nem tudom ki, de mikor vendég volt az éében sokkal normálisabb ám tűnt mint pl fresh andika
  Nem sok hiányzott. Carlito már látta a pálmaliget végét, utána a tisztást, annak másik oldalán pedig a földutat, amin ott hevert a banánüléses biciklije. Két méteren múlhatott, gondolta utólag, a hotel feletti domboldalon üldögélve, a bőgőmajmok üvöltözését hallgatva,…..
Starlettevagysem 2015.04.04 11:27:15
@mocskosmacska: szerintem Ivarnak van esze. Pont ezért látj, hogy madam veveszélyesen ostoba kategória
Starlettevagysem 2015.04.04 17:29:39
@fáncsi28: engem is meglepett mennyire kedvesek voltak vele. Másokat mindig húz a breki , hogy te már kiestél, elszúrtad stb ,. Magaslabda volt le lehetett volna csapni .
Carlito négykézláb iszkolt ki a bokorból, és semmi másra nem figyelt, csak a kék órára, ami úgy nyolc méterre tőle hevert a szürkés homokban. Apály volt, a tenger messze visszahúzódott a medrében, kagylók és a parton tehetetlenül vergődő polipok maradtak utána, de ez most nem…..
Két óra is eltelt, Carlitónak pedig egyre kellemetlenebbül feszült a hólyagja. Vagy hazamegy és megkockáztatja, hogy a kék óra másé legyen (esetleg a Bé jöjjön vissza érte azokkal a jellegzetes, imbolygó lépteivel) vagy most cselekszik. Az apja mindig azt mondta, hogy sok…..
Starlettevagysem 2015.04.01 13:43:29
@jo.e: tuti unokaöcsém barátai :)