Regisztráció Blogot indítok
Adatok
szaborsika

91 bejegyzést írt és 7 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ismét itt az ősz, ami egyet jelent az őszi Segítsüti licitidőszakkal is - én pedig a tavalyihoz hasonlóan idén is a kezdeményezés mellé álltam, és felajánlottam egy sütimet az ügy érdekében. A jótékonysági akcióból befolyó összeg ezúttal a Tölösi Péter Alapítványhoz kerül, akik az árverésből…..
2019 igen izgalmas (és egyben leterhelt) volt eddig számomra - sok új munka és az egyéni vállalkozás indítása mellett az esküvőnk is idén volt, aminek a szervezését teljesen magunkra vállaltuk. Mivel nagyon izgalmas és sokrétű volt leszervezni egy ilyen nagyobb kaliberű - 120 fős - eseményt, ezért…..
2009-ben indult útjára a Segítsüti jótékonysági akció, aminek keretében 30-30 gasztroblogger minden ősszel és tavasszal felajánl 1-1 sütit, amire licitálni lehet, a nyertes licitekből befolyt összegből pedig egy fontos célt támogat. Megvallom, én már a kezdetektől nagy követője és támogatója vagyok…..
Korábban már írtam a síeléshez, illetve a házi műzliszeletekhez fűződő szerelmetes viszonyomról, viszont az elmúlt alkalomhoz képest annyi változott, hogy kifejlesztettem a recept cukormentes, diétabarát változatát is, amit még boldogabban fogyaszthat az ember - ízben mégsem tapasztal…..
Rákaptunk a nutellára mostanság (persze főleg a saját készítésű változatomra, aminek a receptjét fel is teszem hamarosan), ezért mindenbe elkezdtem ezt tenni. Indult ez a brutális nutella tortánál, folytatódott a nutellával töltött csokis keksznél, most pedig a kedvenc banánkenyeremet csináltam meg…..
Szóval a torta után marad egy kis nutella az üvegben, amiből szerettem volna csinálni valamit. Mivel pár hete Tomi vett egy elvileg krémmel töltött csokis kekszet, ami valójában krémes tölteléket csak álmában látott, és kiábrándítóan száraz volt, ezért adta magát az ötlet, hogy valami ténylegesen…..
Néhány éve rendeltek tőlem egy tortát egy nutella fannak, amin sokat agyaltam, és végül meg is született az eredménye: egy igazi nutella mániás torta. Most a sógorom és a nővérem szülinapjára kellett abszolválnom valamit, és mivel nyomokban itt is előfordulnak a nutellamánia jelei, ezért ezt a…..
Az október 23-ai hosszú hétvégére előre beírtam a közös naptárunkba finoman és szofisztikáltan, hogy "ITT KURVÁRA NEM CSINÁLUNK SEMMIT", ami természetesen nem azt jelentette, hogy tényleg nem csináltunk semmit, hanem pusztán azt, hogy semmi olyat, ami fárasztó/kötelező/stb.…..
A sztori előzményeit itt olvashatod. ;) Mivel az Arborétumban nem tudtunk enni, ezért Csopakra már erősen kopogó szemmel érkeztünk 6 óra tájban. Innen utunk a Márga Bisztró felé indítottuk, ahova felfele sétálva már kezdett rossz érzésem lenni, hogy nem foglaltunk asztalt, de azért még bíztunk…..
Főnix műhely Balatoni bortúra I. 2017.09.28 07:24:00
Őrült nyaram volt – komolyan, és sajnos a szónak nem csak a jó értelmében. Hullámzó és bizonytalan volt minden, ami megnehezítette, hogy bármit is tervezhessek, ami igencsak fárasztó, így igazi nyaralásra sem volt lehetőségem - egészen augusztus végéig, amikor végre…..
Még tavaly alkottam meg A Tökéletes Meggyes Muffint, ami azután rendszeres szereplője volt a nyaramnak. Aztán jött az ősz, a tél, és háttérbe szorult ez a süti, de most ismét elkészítettem egy keresztelőre, és rájöttem, hogy még mindig annyira tuti, mint tavaly volt. :) Ez még pont a tavaly…..
Van egy hely ahol nagyon király kis tortillatekercseket lehet kapni, és ezért egész sokszor vettem magamnak ott kaját az elmúlt hetek rohanása közepette. Viszont azért az is tény, hogy nem igazán ehetném én azt a tortillát az inzulinrezisztenciám miatt, szóval jó szokásomhoz…..
A tavaszi szezonban mindig nagyon megy az eper és a rebarbara mindenféle kombinációja a gasztronómiában, ami alól én sem bújok ki. A kapcsolatuk szorosra fonódásának két nagyon egyszerű oka van amúgy: egyrészt, hogy egyszerűen ugyanakkor teremnek, így szezonalitás szempontjából egyszerre kerültek…..
Tavaly húsvétkor csináltam meg először a legtutibb kalácsot a világon, ami puha, omlós, és kellemesen édeskés - amilyennek egy kalácsnak lennie kell - úgy, hogy teljes kiőrlésű lisztből készült, és ráadásul nincs is benne cukor.  Azóta többször is teszteltem újra, és mindig sikert aratott a…..
A hetet egy borvacsora tartásával nyitottam, ami azért csalóka, mert én igazából az ételeket és a helyszínt szolgáltattam "csak" - a borokat egy kedves borász ismerősünk ajánlotta az általam összerakott francia menühöz. Az egész lakásvacsi apropóját amúgy az adta, hogy az unokatesómmal voltunk…..
Nemrég érkezett hozzám egy nagy csokor medvehagyma, amit egy kedves ismerősöm szedett (gondosan, gyöngyvirág-mentes övezetből), úgyhogy elkezdtem szokás szerint mindenbe ez pakolni. Készült már vele a kedvenc párosításomban medvehagymás zöldborsókrémleves, de mindenképp…..
A múltkori, alapanyag híján improvizált csokis keksz után - ami mondjuk így is szuper volt -, azért nem hagyott nyugodni a dolog, ezért lementem és vettem zabpelyhet, hogy mégiscsak megcsináljam az eredetileg tervezett sütit.  Persze ekkor meg már nem akartam, hogy csak a zabpehely legyen a…..
Őszinte leszek - szar hetem volt. Minden nap a vállamon ült a szomorúság, amit sehogy sem tudtam lepöccinteni onnan, bármennyire is próbáltam. A "legjobb" az egészben az volt, hogy igazából semmi nagyon rossz dolog nem történt, ami miatt ilyen pocsékul kellet volna éreznem magam…..
Amikor nehéz napokon megyek keresztül, mindig rámjön a sütögethetnék - ezzel nyilván nem vagyok egyedül. Na meg persze azzal sem, hogy ilyenkor elsőként a csokihoz nyúlokó, ami amúgy azért is fura, mert én sosem voltam nagy csokoládé-fan. A kapcsolatunk egyáltalán nem indult jól…..
Szerencsés helyzetben vagyok, mert a munkámat általában tudom "utaztatni", ezért csak a pénztárcám szab határt az utazásaimnak. :) Épp ezért történhetett az, hogy az idei 1 hetes síelés után csupán 5 napot tölöttem itthon, és már repültem is, hogy bejárjam, és végigegyem Barcelona városát. Nem…..
Néhány hete lehetett - mikor bejöttek az első nagy fagyok -, hogy apukám elmesélte fiatalkorának egy történetét, amikor olyan hideg volt, hogy befagyott a Balaton, és át tudtak rajta korcsolyázni.Tomival néztünk is nagyokat, és kicsit irigykedtünk is persze, mert ilyen élmény, valljuk be, ritkán…..
Főnix műhely Egzotikus világok 2017.01.23 10:47:00
Rengeteg cikket látok arról, ami bemutatja nekünk a világ legszebb helyeit. Kis, bájos vidékeket, zegzugos tájakat, régi katedrálisokat a világ másik felén - amiknek láttán feltámad bennem az utazás vágya, ott akarok lenni én is, átérezni azt a légkört, ami ott uralkodik, részese akarok lenni a…..
Az a helyzet, hogy a sütés-főzés iránti szeretetemet nem a kisujjamból szippantottam ki, hanem úgy, hogy ezt láttam édesanyámtól és nagyanyáimtól is. Míg az utóbbiak az igazi nagyis praktikákba adtak betekintést, addig anyukám igazi nagy kísérletező volt már akkor is, amikor ennek még nem volt…..
A sziklamászás miatt én elég sokszor töltöm az éjszakát a természet lágy ölén - és azt kell mondjam, életem legjobb élményei szoktal lenni az ilyen esték. Minden kis izgalmával együtt élvezetesek ezek az alkalmak, de az alapvető felszereléseken túl (úgy, mint hálózsák, sátor, túraruházat és társai)…..
Volt a héten egy kis Fűszerészes forraltborozós estünk, amire az italokon túl egy kis mézeskaláccsal is készültem. Az az igazság, hogy minden egoizmus nélkül mondhatom - pontosan tudom, hogy ez a mézeskalács zseniális, mert hosszas évek kísérletezése szülte meg ezt a receptet, amit már sokakkal…..
szaborsika 2016.12.06 09:26:56
@Gyorgy Toth:
Örülnék neki, ha miattam lenne ott :)
Az utóbbi napokban egyébként többen is írták, hogy ezt a receptet használják - ami egyfelől lehetne azért is, mert az első blogomon is fent volt már évekkel ezelőtt, ahonnan szintén elterjedt, mert nagyon jó recept. De mivel tényleg ilyen sokan jelezték, hogy nem új nekik ez a mézessüti, ezért kezdek biztos lenni benne, hogy sikerült másodszor is feltalálnom a spanyol viaszt :D
Szóval abszolút elhiszem, hogy máshol is megjelent már pont ez az készítési mód, és én senkitől nem is kívánom elvenni a receptért járó érdemet. :) Viszont épp így magamtól sem, mert tényleg sok időt fektettem abba (még ha feleslegesen is), hogy különböző alapanyag-arányú recepteket lesüssek, összehasonlítsak, és az egyes alapanyagok csökkentésével, illetve növelésével megszülessen ez a recept, amit azóta is sütök.
(Szóval most megveregetem a vállam, és gratulálok magamnak, hogy sikerült egy már létező receptet kiagyalnom. :D Majd legközelebb jobban csinálom. ;))

Mindenesetre köszönöm, hogy jelezted, frissítem is eszerint a leírást, hogy senkinek ne legyen megtévesztő. És így legalább kiderült, hogy tényleg sokan használják ezt a receptet, ami nekem csak öröm, mert igazolja, hogy tényleg egy jól bevált mézeskalácsról van szó, úgyhogy így csak még inkább ajánlom mindenkinek, aki eddig nem ezt használta :)
szaborsika 2016.12.06 09:32:57
@Hortenz:
Köszönöm a hozzászólást, egészen érdekesen hangzik az a módszer, amit ír.
Mondjuk nálam már nagyjából 8 éve készül a mézeskalács eszerint a recept szerint, szóval jópárszor kipróbáltam, és mindig sikert is arattam vele. Nekem bevált a hűtőbe rakás is, de egyszer kipróbálom a kinthagyásos módszert is, amit ajánlott, mert kíváncsivá tett vele.
Remélem, hogy kipróbálja, és meggyőződik róla, hogy szó sincs rossz receptről - de ha Önnek már megvan a jól bevált mézeskalács változata, akkor eszem ágában sincs arról áttéríteni. Én azt mondom, hogy nyugodtan használja mindenki azt, amit neki a tökéletes. :)