Adatok
HelloKitty
0 bejegyzést írt és 22 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Csinos önfeljelentést tett Peter Knoll a Gundel ügyvezetője egy a 24.hu-nak adott interjújában. Amikor így fogalmaz: „A Gundel számára a profit a rendezvény-cateringen van. Ha csak a menzára írták volna ki a pályázatot, nem indultunk volna el rajta.”
Mint emlékezetes, a múlt héten derült ki, hogy…..
HelloKitty
2019.01.16 09:19:08
@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Nem törleszt. A válaszom arról szólt, hogy sok éve beszállítók és tök mindegy nekik kik vannak kormányon.
Nem törleszt. A válaszom arról szólt, hogy sok éve beszállítók és tök mindegy nekik kik vannak kormányon.
Mátéék történetében szerintem sokan magukra ismerhetnek. Kis pénzgyűjtés céljából költöztek ki Angliába, aztán hazatértek, ahol hamar világossá vált, hogy az élet meglehetősen bonyolult tud lenni… így aztán megint elmentek. Hogy miért, az kiderül az alábbiakból.
Három legnagyobb sikerem…..
Vitray Tamás a Borsban szólt be egykori mentoráltjának, akivel, ha minden igaz, 2008-ban vesztek össze valami piszlicsáré ügyön (valamelyikük kihagyta a másikat valami műsorból, vagy mittudomén), és azóta sem nagyon beszélnek egymással. A Bors egy gálán kapta el az 57 éve…..
HelloKitty
2015.10.14 14:35:55
„Az igazi férfi 100 kilónál kezdődik…”"Azt szeretem, ha egy férfinek van tekintélye, vagyis pocakja…”„Én a mackós alkatra bukom, akihez jól hozzá lehet bújni…”
Hölgyek, ismerősek ezek a szavak?
Ízlések és pofonok különböznek, mindenkinek más a zsánere, az igazi kérdés itt azonban az, hogy a…..
HelloKitty
2014.07.16 13:21:35
Az RTL Klub főnöke, nem a vakvilágba ígérgetett, amikor azt mondta: ha a kormány hadat üzen az RTL-nek, akkor majd lesz haditerve, és és be is veti azt. A csatorna mai Híradójában az alkalomhoz illően síri hangú és nagyon komor arcú Szellő István menten atombombával…..
HelloKitty
2014.06.03 14:20:50
Nálunk forgatják az Expendables négyet. Az aprónál valamivel nagyobb szívás, hogy mindannyian ingyen statiszták vagyunk, akik nélkülözni kénytelenek a gondos tervezés, alapos szakemberek nyújtotta biztonságot ezen a forgatáson. Fő a spontaneitás, a mi részünk forgatókönyve…..
HelloKitty
2013.08.17 11:18:37
Nem a következő kampány egyik kispártjának demagóg lózungja ez, hanem egy valós lehetőség. Máshol már meglépték.
Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
HelloKitty
2013.07.27 06:23:35
Amikor a The Voice első élő adását Szabó Kimmel Tamás műsorvezető nem maja papnak vagy tüntető diáknak öltözve nyitotta, és még egy cigánykereket sem vetett a dublőrje a bevonuláskor, hanem szimplán énekelt egy jót, na akkor mondtam hálát az X-Faktornak. Azért, mert ha az…..
HelloKitty
2012.12.22 14:27:33
A The Voice indulásának másnapján mutatkozott be a mesterségesen keltett bulvárhisztériának (Jimmy fiaKrisztián és Csobot Adél továbbjuttatása) köszönhetően eddig kétmilliós nézettséget hozó X-Faktor első idei élő adása. Az RTL Klub vélhetően azt szerette volna, hogy a 12…..
Egy normális jogállamban a rendőrség szerepe arra kellene, hogy korlátozódjon, hogy a társadalmi normák felett őrködjön. A törvények betartatása és az ésszerűség egymást átölelve kellene, hogy érvényesüljön cselekedeteikben. Ozora. Lehet hallani az ozorai fesztről ezt-azt.…..
Tisztelt Cím!
Kérem tegyék közzé az én, ill. az elhunyt feleségem történetét, mindenki okulására!
A feleségem 2010. november 5-én, 60 évesen hunyt el rákban. A feleségem –igazolhatóan – 2002-től járt Mammográfiás szűrővizsgálatokra a…..
Gasztro-kritikai sorozatunkat most egy all you can eat étterem értékelésével folytatjuk.Indítsuk a hely megközelíthetőségével: „Passzentos, ami lehetne egy kicsit relésebb, de baszni rá, oda lehet jutni így, vagy úgy, vagy nem tudom!" – mondja a Tragédia egyik…..
A teoretikus "Ugyan mit veszítettünk a Malév csődjével, amikor itt vannak helyettük a jófajta fapados járatok, amik még olcsóbbak is?" kérdésre érkezett meg a válasz. Tamás levele nyomán a Homár megdöbbenve tapasztalta, hogy tényleg létezik ilyen, itt Európában, hogy fizető…..
2012 február 3-án hajnali 6 órakor bejelentették a MALÉV csődjét. Az alábbi felvételek a reptér 2A terminálján és a Lurdy-házban található ügyfélszolgálati irodában készültek a csőd napján. Egy közel 66 éves történet ért véget. Hogy folytatódik-e? A kormányzat…..
HelloKitty
2012.02.04 09:23:38
Elérte a gazdasági válság a Barátok köztet is. A Blikk szerint 13 százalékos fizetéscsökkentéssel, a cafeteria megszűntetésével, illetve leépítésekkel próbálják meg a gyártók a költségvetést javítani. A keddi stábülésen jelentették be, hogy leépítések és…..
HelloKitty
2012.02.02 13:27:46
Érdekes infót hozott le a Bors online kiadása: információik szerint az Összeesküvőket készítő Hajdú Péter illetve a műsor egyik szerkesztője nemcsak Alekoszt, de két másik VV-veteránt is megkeresett egy ajánlattal. A cikk szerint a VV5-ből első körben kiszavazott Cristofelnek…..
HelloKitty
2011.11.14 23:49:28
comment:com
A magyar valóságshow-történet leggusztustalanabb jelenete a Tv2-é (18+)
2011.10.17 10:30:00
A TV2 nagy igyekezetében, hogy naponta jelentkező valóságshow-ja, sz Összeesküvők ne pont olyan legyen, mint a másik adóé, a villát rezidenciának nevezik, a párbajt összecsapásnak és így tovább, nem mintha nem lehetne egy pillanat alatt megkülönböztetni a műsort a Való…..
Hát ugye azért a nyár mégiscsak izgalmasabb mint az internet, meg mint a magyar közélet, de azért volt hír, ami leszivárgott a limbikus rendszeremig, erősen rontva az agressziókezelési képességeimen. Ha valaki lemaradt volna, a következő helyeken élvezheti mindazt a jót, amelyet az…..
HelloKitty
2011.09.05 21:29:21
Édes jó, Istenem, ha a görög éjjeliőrnek előre megmutatják azokat a, hogy is mondjam, hogy ne bántsak meg senkit hirtelen, nőszerű lényeket, akik rá várnak a Szerelem a legfölsőbb szinteken (sic) című műsorban, akkor kétszer is meggondolta volna azt a határozott főbólintást.…..
HelloKitty
2011.05.10 11:12:59
Józsi külföldi barátnőjével azt próbálták elhitetni, hogy a visszaadott 500-as címlet igazából 5000-es. Amikor ez a terv nem jött be, egyszerűen kirakták az autóból:A Budapesti Repülőtér hivatalos taxipartnerének a FŐTAXINAK a magatartására szeretném felhívni a…..
Kissé félve ültem le Szalai Anett Mellbevágó című dokumentumfilmje elé, mert egészen pontosan nem is tudtam, hogy mit fogok kapni tőle, de ez még hagyján, én magam sem voltam azzal tisztában, hogy mit is várok el egy olyan dokumentumfilmtől, amiben a rendező a saját, rákkal…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
A Gundel sok éve a protokoll rendezvények beszállítója az éppen aktuális kormányzatnak.
Legyünk tényszerűek :-)