Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Montana13

0 bejegyzést írt és 50 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Lélektani alapvetés, hogy az életed bármely pofáraesésének akkor lehet valós pozitív hatása az életedre, ha visszatekintve képes vagy levonni a következtetéseket saját magadról (elsősorban és mindenek előtt arról, amit abban a helyzetben/életszakaszban − akár tudtodon vagy…..
Montana13 2018.01.01 15:07:29
Szia Kertészlány!
Nagyon örülök a két újabb bejegyzésednek, már azt hittem, leálltál a blog írással. :-) Klassz dolgokat osztottál meg most is velünk, aminek két pontja késztetett, hogy hozzászóljak.
Az egyik annál a bekezdésednél, hogy "Megtanultam hallgatni az ösztöneimre és a megérzéseimre..."
Bakker! Hát én pontosan ezekre hallgattam, amikor a nárcit megismertem! Az eszem mást súgott, és mást az ösztöneim, ez utóbbiak azt súgták, hogy megtaláltam azt, akire egész életemben vártam. Felrúgtam miatta egy majd három évtizedes (kiüresedett, de biztonságos) házasságot, és bár egész életemben kockázatkerülő és biztonsági játékos voltam, mégis úgy éreztem, hogy most igenis hallgatnom kell az ösztöneimre és a megérzésemre, mert ha nem, egész életemben bánni fogom. Mérlegeltem az eszem és a megérzéseim között és azt mondtam, hogy életemben először nem engedem, hogy az agyam diktáljon. Aztán persze végigjártam a kötelező stációkat, nem részletezem, végül elhagyott.
Tehát az ösztönökre hallgatni csak bizonyos határig szabad szerintem, illetve nem árt őket kissé felülvizsgálni...
A másik dolog, amit említettél: az illat. Ez nagyon érdekes, elmesélem nektek, ami most beugrott erről.
Az ex nárcival való első személyes találkozás előtt én már szinte rajongtam érte (e-mail, telefon, skype stb - külföldön élt). Amikor megérkezett és átöleltük egymást, fura illat csapta meg az orromat, talán olyan enyhe "trágya"szagként tudnám megfogalmazni, illetve így megnevezve "mentettem el" magamban. Csak átsuhant ez az illat, ami nem ápolatlanságból vagy a ruhájából fakadt, mert ő borzasztóan igényes a higiéniára. Csak ekkor éreztem ezt, utána nem, sőt imádtam a teste illatát, a kémia tökéletesen működött. Aztán múlt az idő, és ő újra külföldre ment dolgozni, sokáig, hónapokig nem találkoztunk. Majd az újabb találkozásnál váratlanul (nem számítottam rá és el is felejtettem már) megint megcsapott az a furcsa illat, a "trágyaszag". Nem tudom ma sem megmagyarázni, hogy ez mi volt, de lehet, hogy az ördög illata. :-)
Régóta figyelem, ahogy hanyag eleganciával dobálódznak az emberek olyan fogalmakkal, amikről alig tudnak valamit, vagy még az adott tudományterület sincs egységes állásponton a jelentésükkel. Különösképp igaz ez a pszichológiára, lazán lepszichopatázunk, lenárcisztikusozunk valakit aki megbántott a…..
Montana13 2017.10.06 19:48:32
@croc: Ez nem így van! Imádják megszegni a törvényeket.
Nárciszkertész Verspárbaj 2017.06.19 07:03:00
Az egyiknek eléggé igaza van. A másik eléggé nárci. Az egyik vers nem annyira ismert, mert a költője se nagyon. A másik eléggé, mert a költője kötelező olvasmány. Az egyiket kéne tanítani az iskolában, a másikat nem annyira. Az egyiket nem tanítják az iskolában, a másikat de...
Montana13 2017.08.11 21:27:08
@Nárciszkertész:
Köszi a biztató szavakat! :-)
Kicsit jobb lenne a lelkemnek, ha én szabadultam volna meg az ex nárcimtól, de hát az a helyzet, hogy ő szakított velem. Pontosabban nem szakított soha, csak leértékelt, ignorált és elkezdte élni az életét nélkülem...

Klassz a blogod, egy darabig én is terveztem, hogy csinálok egyet (amikor még alig lehetett magyar nyelvű anyagokat találni)! De aztán - többek között látva a Nárcikertészt -úgy döntöttem, jobbat úgysem tudnék nálad.

Kérlek, folytasd, amíg van hozzá erőd és időd, mert sokaknak létfontosságú!
A nárci kommunikációjában az a hihetetlenül vérfagyasztó, hogy a kijelentései egyenként, mondatonként nézve kivétel nélkül 90% fölötti igazságtartalommal bírnak. A mondanivalója összességében azonban mégis hazugság. Úgy él tökéletes hazugságban, hogy gyakorlatilag soha nem hazudik. Ez olyan rejtély,…..
Montana13 2017.05.01 11:04:27
@Nárciszkertész: Ugyanakkor például az én ex nárcim meg van győződve arról, hogy más, mint a többi ember, ő "különleges", aki nem úgy éli az életét, mint az átlag. Közben pedig tök egyforma a "fajtársaival", de annyira, amennyire két átlagember soha nem hasonlít.
Júliustól mindenki köteles a eltartani nem csak a gyerekeit, hanem a szüleit is. Ha valaki nem teszi, a szülők, de akár a nyugdíjas otthon, vagy kórház is perelheti és behajthatja a pénzt. Farkas András nyugdíjszakértő szerint a teljesen fenntarthatatlanná váló nyugdíjrendszer…..
Montana13 2016.06.07 19:54:39
@Nzoltan: Ez igaz. De a gyerekem nem maradt hülye, sőt, egyetemet végzett, rákkutató és havi nettó 135.000 (!!!) Ft-ot keres, amiből 80.000 az albérlet. Szereti a munkáját, igayi "agy", és szívesen is maradna itthon, de nem teheti meg, mert lakásra kell gyűjtenie.
Montana13 2016.06.07 22:44:36
@júliusz48: Igen, ez sajnos így van. Szomorú vagyok, hogy az én gyerekem is el fog menni, de nem kívánhatom, hogy itt ragadjon, ebben a posványban. Azért írok posványt, mert végtelenül buták és kapzsik a politikusaink, az utóbbi években Mikszáth és Móricz világában érzem magam, pedig valamikor még szavaztam is rájuk (már szégyellem).
Aczél Endre a hír- és tényújságírás ikonikus figurája, az MTV Híradó és A Hét című műsorainak főszerkesztője, többek között Joseph Pulitzer-emlékdíjas, a publicisztikai műfaj jelentős egyénisége az egyik közösségi oldalon megjelent bejegyzéseiben a legdurvább lejáratás kommunikációs eszközeit…..
Montana13 2016.05.08 21:18:12
@BéLóg: Csak annyit képzelj el, semmi mást, hogy hárman lefogják a kislányodat, befogják a száját és megerőszakolják!
Nos? Elévül??????
(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); Oké, bevallom, nagy a pofám. Nem vagyok teljesen túl a dolgon, mivel még nem váltam el, és nem osztottuk szét a vagyont, amit kizárólag és egyes egyedül én teremtettem meg. De. Az elmúlt egy évben egy ízben találkoztam a…..
Montana13 2016.03.05 19:51:11
@tevagyhibás02:
Én fokozatosan ébredtem rá, hogy valami nem oké, de amikor rátaláltam a pszichopatás cikkekre, felállt a szőr a hátamon. Eleinte csak azokat olvasgattam, később bukkantam rá a nárcizmusra, na, akkor meg egyenesen kivert a víz.
Korábban én sem találkoztam ilyen emberrel, tapasztalatlan voltam, pedig akkor már a 40-es éveim végén jártam, de védett közegben éltem. Ő meg maga volt az ÉLET, rengeteg tapasztalattal, hányódással, kalanddal. Többek között azzal fogott meg, hogy azt kommunikálta, már kiélte magát, elég volt, nyugalomra, békére és rám vágyik már csak. Mire oszlani kezdett a köd a szemem elől, már késő volt, szerelmes voltam belé, és megkíséreltem a lehetetlent: normális kapcsolatot kialakítani és fenntartani vele. Próbáltam okulni a cikkekből és próbáltam tudatosan "kezelni" őt, mert nagyon szerettem, azt akartam, hogy boldog és elégedett legyen végre, de a szakemberek nem tévednek, sajnos, minden a forgatókönyv szerint történt: idealizált, leértékelt, elhagyott. Tök mindegy, milyenek vagyunk, hogy viselkedünk velük, a séma akkor is ugyanaz, mint mindenki mással.
Mert nagyon sekélyes a lelke, nem az érzelmei, hanem a szükségletei vezérlik. És ami kell, azonnal kell, mint egy óvodásnak. Nincsenek elvek, nincs őszinteség, nincs becsület, megértés. NINCS! Az a legdurvább, hogy a nárcisztikus esetében tökéletes a szakirodalom, kőbe vésett igazságokat olvashatunk, és NINCS alóla kivétel - már ha tényleg nárcisztikus - de tényleg NINCS. Örülj, hogy nem gabalyodtál bele jobban, hogy nem függsz tőle egzisztenciálisan! Szerencsére, annyira észnél voltam én is, hogy nem szolgáltattam ki magam neki, megtartottam az egzisztenciámat, a barátaimat, a lakásomat, bármennyire is próbált elvonni mindentől. De így is minden fázist átéltem, bár sokat voltunk távol egymástól, mert külföldön dolgozott, most már ott is él. Végtelenül szomorúvá tesz a kudarc, nagyon nehéz a gyógyulás, ha valaha is sikerülni fog egyáltalán.
Kívánom, hogy tudd a helyén kezelni ezt a kapcsolatot! Légy okos! :-)
Montana13 2016.03.05 20:04:02
@tevagyhibás02:
Én nem akartam elfogadni, hogy tényleg nem tud változni, és hogy nincs az a szeretet, ami hatni tudna rá. Én megpróbálkoztam, azt hittem, majd én megmutatom, hogy ő is csak ember, és jó ember. De nem az! Bár nem tehet róla, hogy nem az. Fajon belüli ragadozó, aki prédákat keres. A te nárcid is!
Montana13 2016.04.02 20:39:04
@100x:
Azt gondolom, te nem vagy "igazi" nárcisztikus ragadozó! Felismertél magadban nárcisztikus vonásokat, amelyek mindannyiunkban vannak eltérő mértékben. Lehet, hogy benned több van, de ha változni szeretnél, ahogyan írtad, akkor nem olyan reménytelen a helyzet. Az üresség érzése, a szeretetképtelenség fakadhat gyermekkori hiányokból, sérülésekből, sőt abból is, hogy valamelyik szülőd volt nárcisztikus. Bizonyára tudod, hogy senki nem tud téged széppel, jóval, érzelemmel megtölteni, ha te magad nem teszed a befogadásra képessé magad! Ez iszonyat nehéz dolog, szakember kell hozzá, Önmagaddal kell tehát foglalkoznod, megvizsgálni, honnan jön az, hogy nem szereted és nem tudod elfogadni önmagad. Én még olyan vérbeli nárcisztikust nem láttam, aki ilyen fajta tükörbe nézésre képes, mint most te itt. A nárcisztikus személyiségzavaros fontos ismérve, hogy nem képes önreflexióra, a változás igénye pedig fel sem merül benne. Nincs olyasfajta belső énje, akivel beszélgetni tudna.
Klassz, hogy felismertél magadban dolgokat! Menj utána, miért nem vagy képes mélyen szeretni, derítsd ki! (Persze a nárcisztikus sem tud szeretni, de ez számára nem okoz különösebb lelki problémát). Csak akkor könyveld el magad nárcisztikusnak, ha ezt szakember mondja ki! Sikert kívánok az önismeret útján!
A Hollywooddal összeesküdött társadalom két szexinek tűnő pszichológiai fogalmat ültetett a mai emberek közös tudatába – ezek a pszichopata és a szociopata néven futó fogalmak. 3 perces olvasnivaló - Dr. John M. Grohol – Pszichológus cikke alapján. Erre a cikkre a…..
Montana13 2016.03.28 20:58:19
@Levendula19:
Szia!
Hát, okos ötletem sajnos, nincs. Én már 3 éve olvasgatom a cikkeket, lassan doktorálhatnék a témából, én is jártam pszichiáterhez, és próbálkoztam a No contact-tal, de ha hív (külföldön él), nem tudom nem felvenni a telefont. Nálunk a leghosszabb szünet fél év volt, amíg nem beszéltünk. Most 1,5 hónapja szakítottunk legutóbb, és azt gondolom, utoljára, mert olyat mondtam neki (szándékosan), amivel mélyen megbántottam. Azt mondtam ugyanis, hogy ő nem is különleges ember (mert nagyon annak tartja magát), hanem ugyanolyan, mint a többi átlagos faszkalap. Azt hiszem, többé nem fog velem szóba állni.
Ami a "kitépést" illeti, én attól félek, soha nem fogom tudni őt kitépni a szívemből, eddig legalábbis hiába próbáltam, pedig tudom, hogy illúzió volt minden, amit vele átéltem, várat építettem a futóhomokra.
Montana13 2016.03.28 21:00:20
@Levendula19:
Az én exem nárcisztikus-pszichopata, ami egy külön műfaj.
Filmbook Az én szerelmem 2016.01.07 06:00:00
Már a film egynegyedénél furcsa érzések kerítettek hatalmukba. Egyrészt annak az érzése, hogy én ezt a sztorit már láttam valahol (ez költői túlzás, mert sok helyen), valamint az a meglehetősen blaszfemikus gondolat, hogy milyen is lenne ez a történet amerikanizált változatban...
Baromira szeretjük a vígjátékokat. Mármint mindenki. Amerikában a Deadpool februári bevétel-rekordot állított fel, mert mert vicces és pofátlan lenni; Adam Sandler még mindig pályán van, és Ice Cube is felhagyott a rapeléssel, mert rájött, a nevettetés nagyobb biznisz. De mi, magyarok sem…..
Lehetne sajnálni Jakupcsek Gabriellát, de nem sajnálom. Sándor Erzsi véleményével értek egyet, aki ezt írja: „egyetlen könnyem sincs Jakupcsek felbontott exkluzív szerződése miatt. Ő az MTVA-ba szerződött azokhoz, akik most végkielégítéssel kifizetik és visszafoglalkoztatják…..
Montana13 2015.12.24 14:53:58
@Célkereszt: Miért kell azt közölni, hogy nem tudsz hozzászólni? Most ezt írja még meg a további 9 millió magyar is? Vagy azzal dicsekszel, hogy nem nézel tévét? Gratulálok, ne is nézd, nem jó az!
Máig nem akar csillapodni az örökké gyűrött ballonkabátot viselő, szivart rágcsáló, fehérgalléros gyanúsítottjaival szellemi csatákat vívó hadnagy körüli rajongás. És ez így van jól. Hála a különböző tévécsatornák kínálatának, a nézők napjainkban is sűrűn…..
Montana13 2015.12.06 22:53:27
@Alec Cawthorne: Valóban zseniális Falk eredetije is. Meg is lepődtem, amikor először hallottam, mert azt gondoltam, Szabó Gyulát az eredeti sem tudja felülmúlni. (Na, mondjuk nem is tudta... :-) )
Határátkelő Karácsony törölve 2015.12.05 06:42:00
A napokban feltettem a kérdést, ki hogyan tölti a karácsonyt, és el is kezdtek jönni a posztok. Elsőként egy olyan írást adnék közre, ami csak részben kapcsolódik a határátkeléshez, ugyanakkor nem csak azért gondolom idevalónak, mert egy törzskommentelő, Csodabogár írta, hanem…..
Montana13 2015.12.06 09:02:48
@Muscari: Nem tudhatjuk, mit hoz az élet. Én sem gondoltam soha, hogy amiről olvastam néha itt-ott (hogy vannak, akiknek a karácsony egy rettegett ünnep) számomra is be fog következni. De megtörtént.
Egy biztos: senki nem ítélkezhet, aki ezt nem tapasztalta meg! Fogalma sincs annak, akit család vesz körül, hogy ez milyen érzés, nekem sem volt annak idején.
A legrosszabb talán a sajnálat, mert van egy társadalmilag elfogadott, standard ünneplési mód (család, sütés-főzés, ajándékozás stb) és ha valaki nem úgy ünnepel, azt lesajnálják. Ha az illető történetesen még jól is tudná magát érezni egyedül valamilyen módon, a jó szándékú sajnálkozók biztosan tudatosítják benne, mennyire szar neki. És talán ez az, ami a legrosszabb ilyenkor!
Chez DuBarry A nárcisztikus férfi 2013.01.15 14:15:48
Picasso volt az egyik legjobban dokumentált ismert nárcisztikus személyiségzavaros férfi (http://chezdubarry.blog.hu/2012/04/10/title_1654764). Viselkedése tökéletesen mutatja a típusra jellemző jegyeket. De ne gondoljuk, hogy minden nárcisztikus egy Picasso. Legtöbbjük pitiáner lelki parazita, aki…..
Montana13 2015.03.30 17:51:07
@yzs0323: Szexfüggő. Van ilyen. Olvasd el DuBarry egyik régebbi írását "A testi és az agyi nárcisztikus"-t, többet fogsz érteni!
Montana13 2015.10.23 13:17:11
@venus11:
Válaszolnék a 2. kérdésedre, ti. hogy mi lesz velük öreg korukra.
Egyszer csak megérzik, hogy már nem a régiek, nem tudnak úgy hódítani, belefáradnak, és ekkor keresnek egy szép, fiatal nőt, olyat, akivel az elkövetkezendő időkben még lehet reprezentálni, mint egy klassz házzal vagy kocsival, szóval aki miatt még irigykedhet rájuk a többi pasi. Valójában "túl jó" is hozzájuk a nő, de a charme-juk még lehetővé teszi, hogy meghódítsák, aki amúgy gyenge személyiség kell hogy legyen, mert csak akkor fog teljesen behódolni, és fogja elviselni a következő éveket.
Amikor megvan ez a nő, akkor gyereket csinálnak neki, hogy maguk mellett tartsák, mert amúgy iszonyúan féltékenyek. Elszeparálják és halálukig uralkodnak rajta. Kb. ilyen lesz az öregkoruk. Lásd, Somló Tamás, akitől viszont lelépett a csaj egy idő után.
Montana13 2015.10.23 13:21:23
@Bubuska11: Tökéletes összefoglalás! :-)
(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); Amint már kommenteltétek is: megtörtént, amit Jolie már pár éve megígért, most kivetette a petefészkeit. Az ok ismert: mell- és petefészekrákra hajlamosító géneket találtak benne, plusz anyukája fiatalon meghalt mellrákban, és…..