Regisztráció Blogot indítok
Adatok
krokodil2008

0 bejegyzést írt és 54 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Csont nélkül felmentett a bíróság a katonai ügyészek minden vádpontja alól. Ártatlanságomat most már bírósági ítélet is megerősíti. Nem is egy, hanem kettő ténybírósági ítélet. 2019. január 31. napján hirdette ki ítéletét a Debreceni Törvényszék katonai tanácsa a Tábornok-perben. A katonai…..
krokodil2008 2019.02.01 13:52:09
Én úgy látom se az ügyészségre, se a bíróságra nem lehet már azt a bélyeget rásütni, hogy "mszps" vagy ellenzéki lenne. Szóval ezzel nem lehet magyarázni az ítéletet az összeesküvés kedvelők részéről.
Jól láthatóan megjelenik már most az az érv, hogy de a bűncselekményt csak megállapították, voltak akiket elítéltek. Kb így magyarázhatják a bizonyítványt az ügyészek otthon.
Ami a tény, hogy dr. Fapált felmentették. Viszont ezt a tényt azok nem fogják tudni szellemileg feldolgozni, akik 9 éve abba élték bele magukat és azóta is abban élnek, hogy dr. Fapál bűnös, csaló gazember stb. Őket semmi sem fogja meggyőzni és mindig fognak magyarázatot találni. Szerintem ezért velük nem is kell foglalkozni.
Nem szabad elfelejteni, hogy az ügyészség biztosan fellebbezni fog. Nincs itt a vége. Stílszerűen szólva :) sok kis csatát megnyert a katona, de a háborút még nem.
Az ügy ugyanakkor szerintem jól fogja mutatni az ügyészi "felelőtlenséget". Mármint, hogy nem lesz következménye a "rossz" munkának. Mert ha valaki utálja is dr. Fapált, akkor is el kell ismernie, hogy kívülről mindvégig az látszott, az a kép alakult ki, az eljáró ügyészek nem álltak a helyzet magaslatán. És akkor még finom voltam. Amit dr. Fapál a bloggon keresztül szinte sulykolt az ügyészekre vonatkozóan, az a felmentéssel igazolódik, támasztódik alá.
Ez az ügy volt és van ma is, az ország egyik szimbolikus "elszámoltatási" ügye, és ha van kiemelt ügy, kiemelt figyelmet élvező ügy - többek közt a jelen blognak is köszönhetően - akkor ez az. Itt felmentést elérni az ügyészséggel szemben, ráadásul ennyi ideje tartó eljárásban, nem ugyanaz, mint amikor valakit egy hétköznapi bűncselekmény vádjában felmentenek. Akármit is mond az ügyészség, ezt mindenki rajtuk kívül komoly presztízs-veszteségnek fogja látni. Itt kellett volna plussz domborítaniuk.
Na ehhez képest szerintem holnap minden megy tovább, mint ha mi sem történt volna. Újabb embereket fognak ugyanígy elkapni és évekig szekírozni, elmarad a tanulságlevonás. Legalábbis meglepődnék ha dr. Polt kiállna és azt mondaná, bocs tévedtünk, vagy csak annyit, hogy mi így gondoltuk, de nem volt igazunk, megkövetem magunkat. Valószínű azt fogják kommunikálni, hogy várjuk meg a végét, pedig az eddigi felmentéseken ez már nem változtat.
Persze gratulálok.
krokodil2008 2019.02.01 15:07:50
@Minden ballib bérretteg:

Azt akarod mondani, hogy ugyanaz volt az ügyészség és nem változott semmi?

Szerintem az akkor elkövetett jogszerűtlen eljárás nem szentesít egy későbbi jogszerűtlen eljárást. Akkor is jogszerűen kellett vagy kellett volna eljárni és most is. Kell, hogy legyen egy zsinórmérték. Mit tehet dr. Fapál arról, hogy 2002-ben kivel miként jártak el tőle független személyek? Rajta kellene leverni az akkori sérelmeket?

Már erre a testüreg-motozásos sztorira én nem emlékszem, de jobb ha tudod, hogy ez most is van, csak legfeljebb már nem hír. Nagy számú ember szenvedi el naponta, csak nem kerül bele az újságba, mert sajnos senki sem foglalkozik velük.

Az a baj, hogy amit szívünkhöz közelebb állónak gondolunk azt nagyobb sérelemnek tekintjük, és nem vagyunk tekintettel másokra, az ő szenvedéseiket bagatellizáljuk.
krokodil2008 2019.02.01 15:10:08
@Secnir: Az eljáró ügyész nem teheti meg, hogy nem fellebbez. A főügyész engedélye kellene hozzá. Mivel az ügyészségi belső előírások (lásd: körlevelek) az ilyen esetekre fellebbezést írnak elő, biztosan lesz fellebbezés.
Az eljáró ügyésznek gyakorlatilag nincs választása.
A Debreceni Törvényszék katonai tanácsa a Tábornok-perben 2019. január 15. napján megtartott tárgyaláson folytatta munkáját. Az ügyészi viszontválasz felolvasása után a megjelent vádlottak nyilatkozhattak az ítélet meghozatala előtt az utolsó szó joga alapján. Apropó. Ügyészi viszontválasz. A…..
krokodil2008 2019.01.31 13:05:02
A 2019. január 7. napján a Tábornok-perben megtartott tárgyaláson elhangzott az utolsó két és fél perbeszéd, és ezzel a védők befejezték munkájukat. Ezekből a védőbeszédekből is megtudhattuk, hogy a tisztességes eljárás uniós és hazai alkotmányos alapelvei csorbát szenvedtek. A katonai ügyészek…..
A tanszékvezető egyetemi tanár tételesen cáfolja a vádirat állításait, és megállapítja, a szegedi városvezetők nem követtek el jogellenes cselekményt. ..
A Tábornok-per megismételt eljárásában a mai napon négy újabb védői perbeszédet hallgatott meg a Debreceni Törvényszék katonai tanácsa. El kell, hogy mondjam, a védőbeszédek sem érintenek engem személyesen. Egyes „vádlott társaimat” csak Kaposvárott ismertem meg, másokkal HM államtitkári időszakom…..
2018. május 09. napján a Tábornok-per megismételt eljárásában védőm perbeszéde elhangzott a Debreceni Törvényszék katonai tanácsa előtt. A védőnek nem kellett foglalkoznia a bűnszervezeti elemmel, mert attól az ügyészség elállt. A polgári jogi igénnyel sem, mert azt meg a Honvédelmi Minisztérium…..
A két napja közölt fotó készítőjével időközben sikerült személyesen is találkoznunk, így az eset további részleteiről is kérdezhettük. Megtudtuk többek között azt, hogy a házaspár végül szóba állt vele az eset után egy órával.  ..
Ma sem a sarki önkiszolgálóban ebédelt az ország kedvenc, saját lábon álló ifjú párja. Orbán Ráhelt és férjét  ma délben a budapesti VI. kerület egyik Andrássy úti éttermében kapták lencsevégre. A fénykép készítője a Facebook-oldalán meg  is osztotta a képet a két, saját tehetségéből és szorgalmából…..
Az ügyészség ki tudja milyen megfontolásokból, a Tábornok-perben visszavonulót fújt. Volt ennek előszele. Először a Honvédelmi Minisztérium vonta vissza a büntetőperben bejelentett polgári jogi igényét, majd az ügyészek a vádbeszédben elismerték, hogy a pénzzel kitömött viszkis doboz tényállásnál…..
krokodil2008 2018.04.07 09:25:39
Elvonatkoztatva most attól volt e bűncselekmény vagy sem, én azt nem értem miért kér az ügyészség letöltendő börtönbüntetést?
Ha megnézzük jogilag, akkor 8 évvel a kezdés után egy sokgyerekes, első bűntényes (bocs a feltételezésért, de érted mire gondolok:))), azóta is normális életet élő, dolgozó ember esetében mégis mif@sz célja van egy letöltendő börtönbüntetésnek ennyi vegzálás után? Ennyi utazás, ennyi bíróság, ennyi ügyvédi és utazási költség, ennyi kiesett munkaóra után? Kinek jó ez?
Vagy nézzük a vádlott családja szempontjából: tényleg normális az ügyészség szerint, hogy egy rendezett családi életet élő sokgyerekes apuka esetében a gyerekeit ennyi év után azzal büntesse, hogy a normális apjukat elvonja tőlük? Merthogy sokan elfelejtik, de e letöltendő börtön nem csak a vádlottat bünteti, de a családját is.

Társadalom felé üzenet? Mégis mit? Hogy a bíróságok össze vissza döntenek és 8 év alatt tudnak valakit elítélni? Hogy a "balf@sz ügyészségnek" - bocs - ennyi idő kell valakit elkapni? Hogy a hatóságok alkalmatlanok a feladatik ellátásra mert egy fél életet tart egy eljárás? Mi az üzenet? Ki mit kell gondoljon? Milyen véleményem alakuljon ki erről?
Egyáltalán eljut az üzenet a társadalomhoz? Generálprevenció? Na ne, ezt ki is húzhatjuk?
Akkor meg a vádlott személyére nézve lesz az ítéletnek jellemformáló hatása? Na ebbe bele sem megyek :)

De tényleg mi értelme letöltendő börtönbüntetést kérni ebben?

Ha el is követte a vádlott, akkor is mérlegelve a körülményeket arra adjon már választ az ügyészség, hogy mi az ami egy letöltendő börtönbüntetés mellett szól?

Erre mondják, hogy a retorziónak a retorzió az értelem. Csak jó lenne már szerintem az ügyészek nem bosszút akarnának állni általában a büntetőügyekben, hanem jogot, urambocsá igazságot szolgáltatni. Mert a jelen esetben úgy tűnik a bosszúállás a cél, mert más magyarázat egyszerűen nem lehet erre.

Ez nem "védőbeszéd" hanem általában is más ügyekben ez a véleményem, amikor csak úgy odavetik valakinek a letöltendőt "mert így szokás"
A mai hódmezővásárhelyi időközi polgármester választást nem csupán helyben követték izgatottan, de a végeredményére az egész ország figyelt. Nem azért, mintha egy megyei jogú város választási eredményéből automatikusan következtetni lehetne arra, mi történik majd április 8-án. Sokan és sokszor…..
Lehet, hogy teljesen feleslegesen üldögélek a Tábornok-per tárgyalásain? Hiszen az ügyészi perbeszéd még be sem fejeződött, de a Magyar Idők című napilap 2018. február 8-án tényként közölte, hogy az ügyészség a perbeszédében végrehajtandó börtönbüntetést kért rám. Valaki elfelejtett szólni, hogy…..
krokodil2008 2018.02.11 14:50:37
Sajnos azt kell mondjam saját tapasztalataim alapján, hogy nincs abban semmi rendkívüli, hogy a bíróság elfogad olyan vallomást amit végső soron törvénytelenül szereztek. Ha ugyanis az először törvénytelenül megszerzett vallomását (pl. kiverték belőle, más módon sanyargatták, amit amúgy szinte lehetetlen bizonyítani ha nincs egyértelmű túlkapás) a kényszerhelyzet elhárultra után fenntartja, kvázi megerősíti valaki, akkor azt bizony elfogadják. Ha kiderül a sanyargatás, akkor utána azt kérdezi a bíró, na de miért tartotta fenn. Jó vicc, miután mindent bevallott, részletekbe menően, ez alapján tárgyi bizonyítási eszközöket szereztek be, szemlét tartottak, megnevezett tanúkat hallgattak ki, mégis miként tudná már visszavonni valaki a vallomását? Amikor már minden összeáll a vallomás alapján mégis mi értelme lenne visszavonni a vallomását? Mindez vallomás nélkül nem ment volna, de mivel van egy részletes vallomás, már csak végig kellett azon mennie a rendőröknek. Persze mondhatjuk azt, ha elfognak valakit és nem akar beszélni, addig verik míg el nem mondja kitől és mennyit lopott, kinek adta el, hol dobta el, kivel beszélt róla, kik voltak a társai stb., azaz ha nem mondana semmit, nem tudnának vele mit kezdeni. Mivel beszélt, csak a vallomást kell leellenőrizni és végigmenni rajta. Valaki szerint megéri ezt vállalni, és jól látszik mennyire elnézőek ezen módszerrel szemben a hatóságok tagjai szerintem. Mindegy is, a lényeg, hogy szerintem simán elfogadhatja a bíróság a később vissza nem vont, illetve megerősített vallomást, függetlenül a megszerzési módjától, körülményeitől. Ez ma Magyarország.
Mondjuk az "olimpiás" népszavazási kezdeményezésből okulva. Úgy tűnik számomra, hogy a médiában megjelent hírekkel szemben - miszerint a Jobbik csapott le a magas labdára - a FIDESZ "tökéletes" munkát végezve fojtotta el a korrupció súlyos problémáját egyébként nyilvánvalóan kezelni képtelen, és…..
Fotó: Bene Krisztián a Kúrián vezetőszáron (© Zsolnai Péter) Miközben már jelenlegi partnere, Noémi sem kíváncsi a lúgos orvos perére, Bene Krisztián és ügyvédje szintet lépett az arcátlan védekezésben a Kúrián: rágalmaznak. Bene Krisztián és ügyvédje, Dr. Szekér Gyula, a Szekér Ügyvédi Iroda…..
A mai napon Kúria megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla II. fokú, a vádlottakat felmentő ítéletét, és kimondta bűnösségünket. Tisztában vagyunk vele, hogy sokak számára innentől már minden csak magyarázkodás. Ugyanakkor most és a jövőben is minden lehetséges módon rá kívánunk mutatni arra, hogy ez az…..
„Asztalt terítesz nekem, ellenségeim szeme láttára” (Zsoltárok könyve 23). A Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsa a Kaposvári Törvényszék anno 2013-ban, a viszkis dobozos ügyben hozott felmentő ítéletemet hatályon kívül helyezte és megismételt eljárást rendelt el Debrecenben. Azonban minden…..
krokodil2008 2017.03.27 10:34:12
@Ballib cenzúrázók réme 25: Téged nem zavart meg az írás témája és tartalma abban, hogy kinyilatkoztass :)

Nekem nem azzal van bajom, hogy mszpmaffiázol, hiszen véleményszabadság van, hanem az, hogy az ügy érdekes részei helyett, mert szerintem tök érdekes, hogy megy ez az egész, Te nyomsz ide nem tartozóan egy tök általános ideológiai mantrát. Ez nem ide tartozik, és nem is érdekes.

Az meg vicc, hogy 7 évvel a kormányváltás után, amikor totálisan elfoglalta a fidesz az ügyészséget, most megy a bíróságok térdre kényszerítése, a rendőrséget régóta Pintér irányítja, Te még véletlenül se arra vezeted vissza az egész sztorit, hogy esetleg alkalmatlanok az eljáró ügyészek, hogy bénák elkapni Fapált, hiszen ha bűnös akkor kapják el, hanem szerinted egy egyszerű ember Táborfalváról be tud fenyíteni mindenkit és ezért nem tudják elkapni. Ez komoly? Nem kell baloldalinak lenni, hogy ez hülyeség
Ha megdöglött a lovad, szállj le róla! – tartja a közmondás. De ezt a gyöngyszemét dakota indiánjainknak úgy látszik, csak Orbán Viktor ismeri. A magyar katonai ügyészség nem! A Tábornok-per megismételt eljárásában 2017. március 21. napján a Debreceni Törvényszék katonai tanácsa nyilvános…..
Oláh János egy szem hazug vallomása alapján már a hetedik évet taposom a Tábornok-perben, mint vádlott. Még mindig első fokon. Igaz, egyszer már bűncselekmény hiányában felmentettek. Mióta ezt a blogot írom (2011), nem kerültem olyan helyzetbe, hogy a védelem oldalán álló ügyvéd előadást tartson…..
krokodil2008 2016.12.08 09:37:53
Én másként látom. Szerintem abban téved Fapál úr, hogy az Oláh nevezetű személy vallomása alapján tart ellene ennyi ideje az eljárás.

Szerintem:

1. Marha nagy szerencséje van, hogy az ügyészség elbízta magát az eljárásban és csak ezt kreálták. Lehetett volna sokkal rosszabb is! Ha kicsit is jobban ügyelnek a koncepcióra akkor sokkal jobban kidolgozták volna a tanúvallomásokat, gyártottak volna más bizonyítékokat. Fapálnak szerintem igenis szerencséje, hogy csak ezt állították elő, mely termék hibás minősége aztán kibukott.
Szóval persze szomorú, hogy Oláh vallomása mit tartalmaz, hogyan szerezték stb., de egyben szerencse, mert ha ezt az ügyészek előre tudják, tuti gyártottak volna mást is és akkor nem szabadulna még így sem a koncepcióból Fapál.
Ezek az ügyészek még egy jó koncepciós perhez is kevesek voltak."Szakemberek" esetében azonban Fapál helyzete sokkal rosszabb lenne.

2. Azért húzódik el az ügy, mert az igazságszolgáltatásnak nevezett jogszolgáltatás rohadt lassú nálunk. Bekerülsz a darálóba és onnantól kezdve sodródsz. Nem Oláh tehet róla, hogy ritkán vannak tárgyalások, hogy lassú a megkeresések teljesítése, hogy egy tárgyalási nap pár órás tiszta tárgyalási időt jelent stb.

Összefoglalva szerintem nem Oláhra kell haragudni, hanem arra aki őt eszközül használta. Persze Oláh személyesíti meg jelen esetben a problémát, de szerintem ő erről nem tehet. Arról sem tehet, hogy az ügy ilyen hosszan húzódik. Az igazi felelősök meg valószínűleg kitüntetéssel a mellükön, nagy tiszteletnek örvendve a környezetükben, halnak meg.
Ritkán, nagyon ritkán előfordul, hogy a magyar ügyészség vádja elbukik. Az ügyészek általában körültekintő nyomozás után gyanúsítják meg a terheltet, mert több bizonyíték abba az irányba mutat, hogy bűncselekmény történt, és ő a bűncselekmény elkövetője. Aztán vádat emelnek a bíróság előtt és…..
krokodil2008 2016.11.11 13:17:39
@ludo: Két ok miatt utálom az ilyen Budapesti belvár liberálbolsevik hozzászólásokat:

I. Reggel 8-as budapesti vagy debreceni tárgyalásra szerinted vidékről, fel lehet jönni bármilyen közlekedési eszközzel? A jelen esetben Táborfalváról? Nem úgy van mint Te, aki lemész a metróba és feljössz két állomás múlva és elment 10 perced. Gondold már át ezt.

Ja és az ügyvédjétől is azt várnád el, hogy valamennyi iratával együtt tallárban vegyen egy buszjegyet és menjen mondjuk Debrecenbe a tárgyalásra?

A nap végén meg persze mindenki haza vissza, mert a hotel kifizetése megint csak luxus ugye ha több napos a tárgyalás. Szóval minden nap busszozzon csak a köcsög ha már jogerősen ártatlanul megvádolták. Végül is a kib@szásnak ez is egy formája:)

II. A kártérítés és a kártalanítás lényege, hogy olyan helyzetbe hozza az embert, mint ha nem vádolta volna meg az ügyészség, mint ha nem került volna ártatlanul meghurcolásra. Mégis miért a csávónak kellene busszal járnia, mert ártatlanul meghurcolták? Miféle kommunista rögeszme ez? Ha limuzinnal megy akkor azzal, ha helikopterrel akkor azzal. Az őt megvádolok kockázata kell legyen, hogy mindezt felmérjék és viseljék annak a terhét ha valakit alaptalanul meghurcolnak. A világon mindenhol így van ez. Sőt itthon a polgári perekben is érvényesül valamennyire, hogy a nyertes költségeit a vesztes félnek kell állnia. A csávó nem kérte, hogy megvádolják, ő mondta, hogy ártatlan. Az ügyészség az aki ezt elb@szta. És ne felejtsük el, hoyg csak akkor fizet az állam, ha valakit felmentenek, azaz ártatlanság esetén.

A felelősség azé kell legyen aki mást megvádol, aki másnak kárt okoz azzal, hogy immár jogerősen kimondva ártatlanul csesztet.

Ha ezt nem érted akkor a Te szemléleteddel van a baj
Elbeszélgettem egy kistelepülés polgármesterével az utóbbi évek fejleményeiről. Pár érdekesség is van benne, amire én nem nagyon számítottam. A település nevét nem írhatom le. A település Dél-Dunántúlon van. Relatíve szerencsés helyzetben, mert a környéken van munkahely. Nem elegendő munkahely…..