Regisztráció Blogot indítok
Adatok
karemi (törölt)

0 bejegyzést írt és 67 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az első évadot is szépen nézték a nézők, nem csoda, hogy lesz második is (meg harmadik, meg negyedik, stb,) az RTL amatőrszakácsos realityjéből, amiben van egy kis Master Chef, egy kis Iron Chef, egy kis Konyha ördöge, de a végeredmény egész pofás, kivéve a végtelenül…..
Múlt-kor Fegyverrel és olajággal 2015.02.03 16:49:00
"Olajággal és egy szabadságharcos fegyverével jöttem ma ide. Ne engedjék, hogy az olajág kiessen a kezemből" – zárta drámaian az 1974-ben az ENSZ közgyűlésén elmondott beszédét Jasszer Arafat, a Palesztin Felszabadítási Szervezet vezetője. A világszervezet ülésén ekkor…..
karemi (törölt) 2015.03.29 00:52:29
@Boka1: a közel-kelet kevés élhető részeinek egyike ahol kurdok élnek.
Mélységesen nyugatos, amerikabarát nép. A törökországi kurdok ugyan kommunista szervezet ernyője alatt vannak, de legalább nem iszlámisták. Bizony a kommunizmus is egy nyugati ideológia. Marx, Engels... A cigányságtól olyan távol állnak, mint Makó Jeruzsálemtől.
Az nem az ő hibájuk, hogy a gyarmatosítók úgy húztak határokat, hogy őket négy országba szakították szét. Ennyi erővel a magyar is cigány nép, mert nem egy országban él.
Ki kellene húzni a fejed a popsidból és tájékozódni.

A palesztinokat a többi arab se csípi. De a marokkóiakat, egyiptomiakat se. Van ilyen.
Palesztinban is van kőgazdag izraeli állampolgár, aki teljesen nyugatos meg van jogfosztott, akinek ősei 3 generáció óta gettóban élnek a náci Izrael által bezárva. Nem egységes nép.
Izraelnek létkérdés, hogy legyenek szélsőséges palesztinok, hogy lehessen az USA-t lehúzni segélyért, katonai támogatásért. Az amerikai zsidó lobbi hihetetlen erős. Sőt, aki Izraelt kritizálja, azt is antiszemitának bélyegzik, ami nonszensz. Sok ortodox zsidó se ért egyet Izraellel, őket is antiszemitának nyilvánították
1937 virágvasárnapján a németországi katolikus templomokban összegyűlt hívek szokatlan prédikációt hallhattak. A papok a mise egy pontján ugyanis felolvasták a katolikus egyház egyetlen német nyelven kiadott, az újpogányságot, az egyházüldözést, a fajelméletet, valamint az…..
karemi (törölt) 2015.03.29 00:36:49
@s: @kugi: a szovjet hazugságokat egy idő után nem hitték el az emberek
A katkó mételyt évezredek óta tolják, fű alatt is, bár már a Greenpeace-nek vagy a dalai lámának is nagyobb befolyása van a nyugati emberek gondolkodására. A kereszténység egy a sok életmód, szabadidős, hobbi klub közül. Ilyen állapotában végtelenségig fennmaradhat.
A Szovjetunió jogutódai ma is állnak, ezek az utódállamok. Ahogy a Vatikán se ugyanaz már, mint a középkorban, amikor tudósokat küldött máglyára és emberek tömegeit gyilkoltatta meg hitük-hitetlenségük miatt, háborúkat vívott Itáliában...
Múlt-kor 10 tény a pizzáról 2015.03.17 18:12:20
1. Már az egyiptomiak, a görögök és a rómaiak is fogyasztottak a pizza ősének tekinthető, olajjal és fűszernövényekkel ízesített lapos kenyeret. 2. A pizza szó egy 997-ben a nyugat-olaszországi Gaetában keletkezett iratban fordul elő először. A latin szöveg szerint egy…..
karemi (törölt) 2015.03.29 00:28:27
@mojoking77: @Mj: @Terézágyú:

Terézágyúnak igaza van ba belegondoltok. A phô, a gyros, kebab, kínai, szusi, mexikói kaja is először nyugaton kell, hogy sikeres legyen, hogy a magyar felfigyeljen rá. Egyik se a magyar által lett felfedezve, trendivé téve.
Ha nyugaton a trendi foodie-k nem írnak, blogolnak róla, főzőshowkvan, filmekben nem tolják, akkor bizony a magyar csak köpne a phô-ra is.
Ezeknek a kajáknak a divatja mindig nyugatról kanyarodik vissza Magyarországra. Akkor magyar gasztrobloggerek is elkezdik hypeolni őket, de ők maguktól lófütyit se fedeznek fel,, csak google translate-tel fordítják az amerikai, brit foodie-k írásait.
Akármilyen furcsa nektek, a magyar sznob nem eredeti, nem felfedez, hanem majmol. Nem is az eredeti forrást, hanem az angolszász sznobokat.
Lásd macaron hype. Azt se közvetlenül a franciáktól vették át Mo-on, csak az amerikai, brit hype nyomán jöttek rá, hogy az milyen trendi.
Fogadok, ha a csülkös bablevest vagy a menzai csirízes kelkáposzta főzeléket fasirttal felkapja egy-két amerikai foodie, az is trendi lesz Magyarországon.
Zúgolódik a nép, a helyi sajtóban készülnek a hatástanulmányok. A vidéki Magyarországon sokkal kevesebbet beszélnek a vasárnapi zárva tartásról, mint a vitatott törvény másik sarkalatos pontjáról. A kistelepülések lakói távolabb élnek a városi hipermarketektől, a…..
karemi (törölt) 2015.03.28 02:06:46
@Chaoyang: ostoba ph@sz!
Tudod valakik mások kényelméért dolgoznak, FIZETÉSÉRT!
Menj el USA-ban vagy Ázsiában egy 711 convenience store-ba, éjjel-nappal kiszolgálnak, fizetett alkalmazottak, nem tulajdonos, éjjeli műszakért járó magasabb órabért kapnak, mosolyognak és pörög a gazdaság.

Komcsi, náci, fasiszta, összefoglalóan: ETATISTA dolog az államnak olyan életviszonyokba beavatkozni, ahol semmi keresnivalója.

Közben meg Viktátor a munkajogi szabályokat a munkavállaló kárára módosította, tehát mindenki dolgozzon éjjel, hétvégén (gyárak stb.) csak a CBA versenytársai ne. Vicc.
karemi (törölt) 2015.03.28 02:17:11
@ex-dr. vuk: +1
Igen, nekem is Hofi jutott eszembe, az alkesz majd tartalékol. Tudom, hogy sokak szerint ez lehetetlen, de régen is úgy volt ez, hogy amikor a kocsmák nyitvatartását a párt korlátozta reggel, akkor otthonról tankolt a melós.
Sajnos ezek megoldják.
Nem is az alkeszekért aggódom, hanem azokért, akik kaját vennének reggel a gyereknek, maguknak. Vagy vasárnap is dolgozók, akik ennének... Mert ugye mindenki más melózhat vasárnap, csak a CBA versenytársai nem.
karemi (törölt) 2015.03.28 02:23:28
@BelAmi: nem_vagyok_keresztény
nem_vagyok_zsidó_se... Még mielőtt elragadtatnád magad!

Ateista vagyok. És libertárius, kapitalista. Nem egy tipikus magyar választó...
Olvasónk a szomorú vidéki kilátástalanságról ír. Az államvizsgát követően pokoli fordulatot vett az élete és nem lát kiutat reménytelen helyzetéből. Elmesélné történetét? Segítségre szorul? Van egy hasznos ötlete? Írjon a szegenyekvagyunk@gmail.com címre !! Az alábbi…..
karemi (törölt) 2015.03.27 12:11:08
@Terézágyú:

2013 júniusában leállamvizsgázott egy népszerű szakon... Népszerű szak (mármint felvételizők körében népszerű? Az még semmit nem jelent), amivel nem tud elhelyezkedni, illetve 2013 óta nem csinálta meg a második nyelvvizsgát, ami kellene a diploma kézhezvételéhez
3 éves szak? Ez egy Bachelor? Kötve hiszem.

Igenis fontos lenne, hogy mit tanult, láttam már olyat, hogy valakinek munkát ajánlottak egy poszt kommentjében, mert értelmes gyerek volt. Kommentelő másik kommentelőnek.

Én fikázás helyett tanácsokat adtam: nyelvtanulás (akár ingyen), nyelvvizsga megszerzése legyen az első, a többi attóel függ, milyen diplomája van. A történetéből keveset lehet tanulni (pedig ezért küldte be állítása szerint), ha nem fejt ki fontos részleteket.
karemi (törölt) 2015.03.27 12:18:04
@Terézágyú: igen, a fűnyírás, gyom irtás ma már a telektulajdonosra kinéző bírság miatt is felkapott, de amúgy régen is volt ilyen, csak nyilván alkalmi, de jól fizetett

Nyelvvizsgára ingyen felkészülhetne a neten. Tényleg ennyi, jobb tanácsokat adni látatlanba nem tudunk
És ahol nincs munka, onnan el kell menni, ez van.
karemi (törölt) 2015.03.28 01:45:16
@McGarrett: nyelvvizsga után tudni fogsz egy nyelvet középfokon, kezedben a diplomád... Máris előrébb jársz.
Legalább leveszed ezt a lelki terhet magadról és szüleidről. Nem megváltás, de kötelező lépés a beragadt diplomád megszerzése. Ez alap szerintem.
Jó lenne tudni milyen szakot végeztél, az mennyire piacképes, mennyire esélyes vele külföldi munka.
Szakma: a diplomásoknak a munkaügyi központ régebben nem adott tanfolyamot, arra a 8 általánosos szerencsétlent küldték. Pedig jó lenne egy olyan szakma, amivel külföldön boldogulhatsz. Nem ilyen TB ügyintéző, lakberendező stb. kamuk kellenek, hanem olyan, amivel valóban esélyes vagy Angliában, Németországban.
Eleve már nyelvet is úgy tanulj, hogy egy esetleges kivándorlásra is felkészítsd magadat. Ne állj le vele nyelvvizsga után se.
Diploma, nyelvvizsga (+kivándorláshoz szükséges nyelvtudás), jogosítvány, plusz szakma (legyen az teherautó, kamion jogsi, hegesztő stb.).

Kelet-Mo-ról el kell húznod. Ott semmi nincs szerintem. Ha jót akarsz, akkor Budapestet kihagyva irány nyugat.
Csak vigyázz a kamu munkaközvetítőkkel, sok embert átvernek munka ígéretével.
A Manchesteri Egyetem kutatói úgy használtak grafént a rákos őssejtek célzására és semlegesítésére, hogy közben az eljárás nem károsított más sejteket. Ez az új fejlesztés lehetőséget nyit arra, hogy nem toxikus anyag felhasználásával előzzék meg vagy kezeljék a rákos…..
karemi (törölt) 2015.03.28 01:29:20
@E.Katolnai: azért a rák nem olyan egységes betegség, ahogy azt hiszik sokan
A kezelése se lehet eredményes valószínűleg egyetlen csodaszerrel.
Bár ha az őssejt miatti metastasis a közös pont, akkor lehet, hogy tényleg innen kell kiindulni.
Orvos nem vagyok, de reménykedjünk.
Az emberek mindig hittek az orvosságokban. Néha ezek az orvosságok használtak, mint a barkafa malária elleni kivonata a kinin, ám néha ártalmasak voltak, mint például a higany. Sokan talán nem tudják, hogy az elmúlt 1000 évben használt placebók zöme emberi húsból vagy vérből…..
A szexuális úton terjedő nemi betegségeket (bujakór, szifilisz) kezelték gyógynövényekkel, higannyal és megelőzték kondom használatával is. A bujakór története A szexuális úton terjedő betegségeket sokféle névvel illették, bujakórnak, vénuszi nyavajának, francos…..
A plasztikai, rekonstruktív és kozmetikai sebészet tárgykörébe számos olyan műtét tartozik, amelyek célja a normális, vagy a korábbinál előnyösebb külső elérése. Ezek a műtétek speciális szaktudást igényelnek, a beteg bőrének és szöveteinek gondos előzetes vizsgálatát,…..
karemi (törölt) 2015.03.28 01:02:34
@kisQtya: gondolj bele, hogy kora huszonévesen megsérülsz, van még akár 60 év az életedből. Széttépett fejjel akarod leélni vagy megkockáztatsz egy plasztikai beavatkozást?

Van aki lógó csecsekkel vagy zsíros combokkal se tudna nyugodtan élni. Pedig utóbbi ellen tehetne mozgással, mégis a zsírleszívást választja.
Ehhez képest egy háborús sérült műtéte teljesen indokolt.

A kutyatámadásban letépett arcú nőről jut eszembe: a kutyások folyton bizonygatják, hogy a kutya jobb, mint egy ember, sose bántana, őszintébb stb. Persze minden kutyatámadás az ember hibája... Persze, persze...
Olvasónk hiába szerzett jogi diplomát, nyaralásról, új autóról nem is álmodhat. Nemrég minimálbérért akarták alkalmazni.Tényleg ennyit ér egy jogász diploma? Elmesélné történetét? Segítségre szorul? Van egy hasznos ötlete? Írjon a szegenyekvagyunk@gmail.com címre !! Az…..
karemi (törölt) 2015.03.27 11:37:46
@ZakMcKracken: " Azért szép, hogy véded a mundér becsületét"

nem_vagyok_jogász

Vannak joász barátaim, orvosok is, biológus, sok bölcsész, közgázos, pénzügyes, persze a legtöbb mérnök.
Minden területen vannak szakbarbárok. Ez emberfüggő. Orvosok közt régebben kevés volt, aki szakbarbár volt, ma már ők is beszűkültek a szakterületükre.
A jogszabályokat lobbik íratják és ügyvédi irodák dolgoznak be ebbe. Az eredmény látható. Túlszabályozottság, olyan tárgykörökben is, hol az államnak nem kellene ugatnia. Számomra a kevesebb szabály a jobb szabályozás.

Igen a világon ott jó jogásznak lenni, ahol van működő gazdaság, ami igényli a munkájukat. A jogászok is a gazdasági szférából élnek jól, nem a tyúktolvaj roma kirendelt védőjeként vagy egy hivatalba eltemetve.
Prostinak mindenhol jó lenni, főleg ha a szükséges képzettséget nézzük, csak nőnek kell lenni. Ha nem veszélyes az külön előny, ha erősen elnyomják a prostikat, akkor meg érdemes inkább férjhez menni a nőknek.
karemi (törölt) 2015.03.27 11:50:05
@maxval bircaman szerkesztő: ez minden diplomáról elmondható
Sok orvos vegetál, mások meg gennyesre keresik magukat.
Az én évfolyamtársaim közül is nem egy elment a közszférába mérnöki végzettséggel, értem, hogy ők kihívásmentes, nyugis életre vágytak, semmi multis hajtás vagy vállalkozói létből adódó bizonytalanság.
Jogász is van milliárdos sztárügyvéd, meg vidéki polgármesteri hivatali előadó.
Bölcsész ismerőseim közül pár call centeres rabszolga, mások meg nagy pénzekért tolmácsolnak, vagy mást vállalkoznak.
Igen, a jogász is annyi lesz, amennyit kihoz belőle, de Mo-on azért ma nem könnyű nekik, nincs gazdaság, márpedig a cégek a jól fizető ügyfelek.
karemi (törölt) 2015.03.27 15:09:26
@Donna Prima: " Azzal én sem értek egyet, hogy 5 éves jogászképzés után "dr" megnevezés is jár. Több okból. A többi egyetemi képzés (közgazdász, tanár, mérnök...stb) is 5 éves képzés, mégsem jár utánuk a doktorátus. A többi szakon Phd képzésen kell részt venni."

Ostobenkó vagy.
1. A jogásznak is kell PhD-t végeznie, hogy PhD fokozatot szerezzen, ahogy a többinek. Az orvosnak is kell, doktori iskolában nyomulni, ha PhD-t akar.
2. Pont a magadfajták miatt írtam fentebb, hogy fogalma sincs a magyaroknak egy professional doctorate és egy research doctorate közti külöbbségről. Az USA és Canada is doktori címet ad végzett jogászoknak, ez a JD. Ez se PhD, hanem pont az a szakmai doktorság, amit a magyar jogász vagy orvos is kap alapképzés után.
Aki csak a doktori cím miatt megu jogra, az kibukik 1 èv után. Ha nekem kellene egy doktori cím a nevem elé, biztos nem szopnám végig a jogot, hanem valami történelem vagy angol szakon összeszednèk egy PhD-t. Nagyságrendekkel egyszerűbb. Van is bölcsész PhD-s ismerősöm, egy vicc.

" Még az orvostanhallgatók is csak 6 év után kapják a "dr" titulust." - ja és az pont ugyanúgy az alapképzés vége, mint a jogászoknál. Problem?
Ja és egyik se PhD! Hanem szakmai doktori előtag, a név része.
Amúg logikád alapján orvosira is csak a doktori cím miatt mennek emberek, mert úgy PhD nélkül is dr lehet a proli... Ugye érzed mennyire ostoba, amit ideokádtál?!

Megjegyzem, nem minden orvos szuper, aki éppen átcsúszik vizsgán, az is gyógyítani fog. Ismerek ilyet, szerencsére ő bőrgyógyász lett, ott nem sokat árthat :P
Jogász is van vacak.
Tanárból meg selejt a többség, a jót úgy kell nagyítóval keresni. A sok gyökér azért ment tanárnak, mert máshova nem vették fel. Jogász szakra nem vették fel, ment hát magyar-történelem szakra. Olyan is. A saját mérnöki szakomon is volt hulladék rendesen, sokat kiszórtak, de volt aki 4 félév eltiltás után visszatért és végzett valahogy, voltak, akik 5+n év alatt végeztek, mégis találtak munkát valahol.

Azzal egyetértek, hogy egy jogász nem feltétlenül keres többet egy tanárnál. A tanárok amúgy kifejezetten jól is keresnek, pláne néhány orvoshoz képest. A tanár azonban nagyon tud panaszkodni, az a vérükben van.
comment:com A nap (beteg) képe 2015.03.27 11:00:00
..
karemi (törölt) 2015.03.27 14:40:18
A halottak búcsúztatása egyes kultúrákban nemcsak szomorú esemény, hanem egyenesen hátborzongató. Következzenek a világ valaha ismert legfurcsább temetkezési szertartásai, melynek minden egyes momentumra képesek vagy képesek voltak logikus magyarázattal…..
karemi (törölt) 2015.03.27 13:10:29
karemi (törölt) 2015.03.27 14:37:17
@pushup: igen, a Tibeti orvoslás, varázslás című könyvben is leírják, hogy a sziklás talaj miatt nincs módjuk sírt ásni, fa nincs, hogy elégessék a hullát
Van is a könyvben kép, ahogy hullát darabolnak
Awwww!!4!
Garas Dezső nem vette át a Magyar Rádió által alapított Karinthy-gyűrűt, mivel így akar tiltakozni az évtizedek óta a Rádiókabarét készítő Farkasházy elbocsátása ellen. A díj 32 éves történetében először maradt el az átadóünnepség. Részletek itt meg itt...
karemi (törölt) 2015.03.27 12:40:54
Dési János írása az Egyenlítő blognak. Öröm nézni azt az igyekezetet, amellyel azt próbálják nekünk bebizonyítani, hogy semmiféle hatástanulmány nem készült a vasárnapi zárvatartás hatásairól. Hát sehol sem akadt egy századvéges kollega, aki pár száz millióért elénk…..
karemi (törölt) 2015.03.27 07:02:34
@♔bаtyu♔: "Én azokról beszélek, aki a kereszténységet támadja a KDNP ürügyén, nem pedig azokról, akik a KDNP-t támadják."

A KDNP deklaráltan keresztény, tolják a keresztény etikát, foglalják az iskolákat az egyházaknak, az összes életviszony a bibliára alapozva szabályoznák, a nincs olyan terület, amibe bele ne ugatnának keresztény alapon. Tehát keresztények és agresszívak. Az egyházak mögöttük állnak, a papok választás előtt az érdekükben prédikáltak. Ha lenne egy muszlim párt, az ellen is felszólalnék, ha buddhista hülyeséget tolna egy párt az ellen is. Van ilyen muszlim irányzat, ami megfelel a KDNP-nek, mostanában amerikai repülők bombázzák őket. Ez az IS.
A vallás legyen magánügy, ne alapítsanak a Bibliára, Koránra világi jogszabályokat!
karemi (törölt) 2015.03.27 09:51:12
@alfacharlybravo: " Mi a szörnyű abban, hogy vasárnap nem lehet plázázni"
Mi a szörnyű abban, hogy akármelyik nap vásárolhatsz rendes boltokban? Miért kell a legapróbb részletekig szabályozni az emberek életét? A plázázás kicsit tendenciózus kifejezés, az emberek csak kisebb rèsze jár plázákba (bár ha ez a kis hányad ezt akarja tenni, miért ne...), a nagy részük konkrétan bevásárolni akart vasárnap. Spar, Aldi, Lidl, Tesco, Auchan... Nem éppen plázák.
És mi van azokkal a dolgozókkal, akik nem a kiskereskedelemben dolgoznak? Azok dolgoznak tovább.
Miért csak a CBA versenytársait radírozzák le?
Durva beavatkozás ez a piaci viszonyokba, szükségtelen, etatista, túlszabályozó, korrupciótól bűzlő, pökhendi, vallási fanatizmust mutató. Semmi szükség rá. Olyan területen és tárgyban, ahol nem kell,ne hozzunk jogszabályt.Ez kellene legyen egy jogalkotó első szabályának.
Rohadt gyümölcs ettől még lesz a CBA-ban, egérszar a Tescoban, átcímkézés stb. Ezek voltak a valós problémák, nem a vasárnapi nyitvatartàs.
karemi (törölt) 2015.03.27 09:59:46
@Scagnetti: " Én is gondolkoztam már ezen, hogy valójában mit is tekintsünk kereszténységnek"

Akik magukat annak nevezik, azoktól nem tagadhatjuk meg az identitásukat. Legyenek azok muszlimok vagy keresztények. Másfelől, akik keresztény tanokat vallanak, azok is tekinthetők annak. Akik annak látszanak kívülálló szemében.
Igen, az IS az teljesen a Koránt követi, hardcore iszlám. Mohamed pont ilyen államot akart, harcolt is ért eleget

Szerintem a vallások egymás közt játsszák le, hogy ki minek tekinti magát és a másikat, ebből az államot hagyják ki. És persze ne akarjanak vallàsi szabályokat törvényerőre emelni. Nagyjából ennyi. A KDNP és a keresztények is húzzanak el az iskolákból, munkahelyekről. Ha iszlámistáktól nem fogadnánk el ilyen magatartási szabályokat, akkor keresztény egyhàzaktól miért kellene? A vallás magánügy, ha a katolikus nem akar,akkor vasárnap nem megy boltba, nem vállal munkát.
Olvasónk szerint szegény és szegény között óriási különbség van és úgy véli, sokan a saját hibájukból csúsznak le a lejtőn. Azt tanácsolja, hogy a felelőtlen költekezés és az ezzel járó eladósodás helyett tervezzünk előre és ne ész nélkül adjuk ki a…..
karemi (törölt) 2015.03.27 08:42:44
@Terézágyú: igen, a cigányság sokak által megénekelt mentalitása terjed a magyarok közt is
Zene, fogyasztás, viselkedés, jogkövetés, értékrend, viselkedés, gyereknevelés, tanulmányi teljesítmény. Ez nem rasszizmus, ez kultúraváltás. Ahogy nőtt a lakosságban az arányuk, váltak elfogadottá a normáik, ahogy az USA-ban a fekete kultúra mainstream lett, zene, divat, majd politika is idomult, teljesen normális már fekete slangben beszélni egyetemistáknak is meg a 80-as években még kizárólag bandatagokra jellemző ruhákban járni.
Igen, a mai magyarok többségét a viselkedése láttán lecigányozná egy 100 éve élt magyar polgár.
Nem ringatom magam abba a hitbe, hogy bezzeg régen minden jobb volt, de a standardek mások voltak társadalmi érintkezésben is.
Két napot hosztoltam még februárban százhatodik és százhetedik vendégeimet, Konni (25) és Eva (25) német diákokat, akik Hamburgból érkeztek hozzám. Konninak egy referenciája volt, Éva még soha nem próbálta a CS-t korábban. Konni vegán, Éva vegetáriánus. Még a…..
karemi (törölt) 2015.03.25 13:00:17
@Sadist: igen, ez roppant különös, hogy havonta utazik külföldre, közben szegény, mint a templom egere...Norvég pasi azért jó befektetésnek tűnik :)

@Tudományos libsizmus: amiről írsz, az létező jelenség, sajnos a való életben nem olyan kiéhezett bombanők a leszbik, mint a pornóban
Többnyire van egy maszkulin, uralkodó, dromedár,ez a Butch, meg egy önbizalomhiányos, megszeppent, komplexusos, ez a femme...
Persze divatleszbiknél előfordul, hogy két jó nő áll össze, de ezek valójában nem leszbik, csak manapság (na jó, már vagy 15 ève) trendi a diszkóban lányoknak smárolni, ezzel húzni a faszikat
karemi (törölt) 2015.03.26 00:59:03
@Ne küldj levelet: nagyon örülök, hogy ilyen szilárd elveket vallasz, hogy semmi leszbi pornó, semmi eltévelyedés a kemény hetero vonaltól
Én azért kész szép nővel szívesen összegabalyodom alkalomadtán, még ha közben ők egymással is foglalkoznak, sőt még izgat is. Ettől szerinted kevésbé vagyok férfi?
Annak is örülök, hogy több nőt levarrtál, mint én, ez már valami... Csak azt nem tudom, hogy honnan tudod hogy én hányat. Amúgy ez egy verseny? Mert én eddig nem versenyszerűen csináltam :( De majd belehúzok, hogy olyan macsó lehessek, mint te. Mester, taníts!
karemi (törölt) 2015.03.26 01:00:44
@karemi: " Én azért kész szép nővel" persze ez két szép nővel akart lenni
„A halálbüntetés az emberi élet, Isten ajándékának szentsége elleni sértés. Büntetőjogi szempontból is kudarc, mert az igazságot sohasem érhetjük el egy ember megölése által” – foglalt állást Ferenc pápa, amikor március 20-án fogadta a a halálbüntetés elleni…..
karemi (törölt) 2015.03.24 10:15:17
@Disznóvári: a kevesebb állam jobb, mint a több állam
Az anarchizmus sem egyféle, a kapitalizmusnak köszönhetően, olyan rendszerek jöttek már létre, amik az államtól függetlenek, persze ezekre is igyekszik rátelepedni az állam... Kell ez nekünk?
A halálbüntetés, háborúk stb. azok a szememben az abszolút állami erőszakot jelentik. Jobb lenne nélkülük, de a mai ember dogmája az állam, aki kicsit is kételjedik benne az anarchista szerintük...
karemi (törölt) 2015.03.24 11:51:35
@Disznóvári: "Komolyan nem gondolhatja senki, hogy a XXI. században az állam nem tudja megszervezni, hogy a veszélyes embereket elzárják egy életre a társadalomtól "

Ez egy jó érv szerintem is.
És a halálbüntetés nem is feltétlenül olcsóbb, mint az életfogyt.
De aki halált akar, az államot akarja látni emberek felett, életek felett ítélkezni, az úgyse fog hajlani erre.
Érdekes, sokszor arra hivatkoznak a vallásos érvelők is, hogy olcsóbb a kötél, mint a börtön... Akkor a betegeket is csak halni kéne hagyni szerintük? Az abortusz is olcsóbb, mint 18 évig gyereket nevelni.
Az életünk olcsóbb lenne a vérszívó egyházak nélkül, papok nélkül.
Aki gazdaságossági okokra hivatkozva akasztana, az tényleg emberellenes. Persze ezek döntően a bigott keresztények.

A biblia támogatja a halálbüntetést... Meg még sok más szörnyűséget is. A többnejűséget és népirtást is. Akkor éljünk a biblia szerint! Egy hónap múlva a bigott keresztények könyörögnének a liberalizmusért. A biblia a demokráciát se nagyon ismeri...
De ha már vallásos tébolydát akarunk, akkor miért ne a Korán szerint éljünk?
Az Iszlám Államban működik és nagyon bevált. Születik sok gyerek, vannak kivégzések és isten ettől boldog. Mi kell még? Elvégre az iszlám egy upgradelt kereszténység...

@bbjnick: a kereszténységben semmi eredeti nincs
Amiket felsorolsz itt, azok egyiptomi, zsidó, keleti, görög vallásokból és filozófiából átvett fogalmak.
A kereszténység egy összelopott fércmű. Hála Pálnak, az alapítónak. Mert Jézus a közelében sem volt az alapításnak. Őt jogosan kinyúvasztották, halálra ítélték, ami a keresztények szerint oké.
karemi (törölt) 2015.03.24 11:59:13
@Zed4preZ: olvasd el a bibliát, megtudod miben hisznek a keresztények
Önmagában azt elhinni fanatizmust jelent.
Ahogy az iszlám is. Nincs fanatikus, radikális iszlám, meg mérsékelt. Aki muszlim, az hiszi a Koránt, tehát fanatikus.
Kereszténység dettó. Ha valaki keresztény, akkor azt mind elhiszi (6 napos teremtéstől a feltámadáson át az apokalipszisig). No cherry picking!
Nekem ez mindent el is mond róla. Nevezhetem én az ilyen embert épelméjűnek, felvilágosultnak, racionálisnak? Ha a bibliával szemben nem kritikus, nem alkalmazza a tudományos mércéket, hiszi feltétlenül, akkor én erre mit mondjak? Aki a valóság egy szeletében felfüggeszti a józan ész bírálatát, az mi? Mondhatom, hogy nem fanatikus?
Böbi adatlapjára teljesen véletlenül akadtam rá, amikor az egyik ismerősöm like-olta az egyik bejegyzését. A profilján végiggörgetve jöttem rá, hogy amit ez a lány véghez vitt nem mindennapos dolog. 86kg-tól szabadult meg saját akaratából, ezért úgy döntöttem, hogy felteszek…..
karemi (törölt) 2015.03.24 11:21:01
Matt Diaz olyat vitt véghez, ami nagyon keveseknek sikerül: 122 kg-os fölöslegtől szabadult meg 6 év leforgása alatt. Bár a zsírvesztés jól sikerült, rengeteg bőr maradt utána hátra és ahelyett, hogy eltakarta volna megereszkedett bőrét, inkább kiállt az internet elé és…..
CouchSurfing Fucking awesome 2013.10.12 14:44:56
Hatvanötödik vendégem, Trevor Reznik (30) Németországból egy kis német városból érkezett, aminek elfelejtettem a nevét, de hetente többször hazautazik Hannoverbe a szüleihez. Egy elektronikai cégnél dolgozik project managerkénk. Egy éve csatlakozott a CS-hez, kb. 3…..
karemi (törölt) 2015.03.24 10:29:49
..
karemi (törölt) 2015.03.24 10:27:46