Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Chillizé

31 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Nem mindegy milyen állat, melyik részét és miként készíted el. Most derül ki, hogy ha csirkét eszel, az is hizlal. Halántékon lőheted magad egy csirkecombbal a hírt olvasva, elveszik az egyetlen, eddig ajnározott és leg-fogyókúrásabbnak kikiáltott húsfélét is az…..
Lenyelsz egy digitális kütyüt és már el is múlt az étvágyad! Legalábbis ezt ígérik egy izraeli start up cég munkatársai. A cucc annyira digitális, hogy a kapszula lenyelése után egy külső eszközzel szabályozhatod, hogy mennyire mulassza el az éhségedet.  Nyelsz, nyomsz,…..
Nem lehet mindenkiből Photoshop bajnok, hogy legalább a képeken úgy nézzél ki, mint a magazin címlapok sztárjai, így hát a strandszezonra le kell dobni a fölös kilókat és ezt csak befektetett munkával és egy kis odafigyeléssel teheted meg.   Könnyű a partvonalról befelé…..
    Hetek óta nem találkoztam egy egyébként kedves ismerőssel. Rendes, jó fej vállalkozó, kevés szabadidővel, sok melóval és hozzám képest óriás megjelenéssel. Számomra nála derült ki, hogy van élet két méter és 100 kiló felett is, ott sem ritkább a levegő. A…..
    A vírus megmutatta, hogy mit nekem lemondás, életmódváltás és vágy a súlycsökkentésre, a király mégis a Calici őfelsége. 48 órán keresztül annak is örültem, hogy folyadékot tudtam bevinni a szervezetembe, nem hogy szilárd ételt. Erőlködés nélküli fogyás. Ami…..
A helytelen táplálkozással teljesen mindegy, hogy mit és mennyit sportolsz, akkor is megmarad a túlsúlyod. Legalábbis egy frissen megjelent angol tanulmány szerint elsődleges szempont az étkezés minőségének megváltoztatása, ha valaki szeretne leadni a súlytöbbletéből. Az…..
A Facebook-on akadtam a képre! Ennyi erővel bárki arcképét odamontírozhatnánk a szöszi helyett. Ne mond, hogy nem jártál még így a fogyókúrád időszakában, mert úgysem hiszem el. Nálam is van időszak, amikor rá sem bírok már nézni a zöldre, na ilyenkor váltok más…..
Néhányan kérdezték az előző blogok alapján, hogy mit értek gyomorszűkítés alatt. Megoldható, hogy ne hetekig vagy hónapokig halld a gyomrod korgását, bár véleményem szerint nincs fogyókúra szenvedés nélkül és az aki fogyókúrára adja a fejét, az meg kell, hogy küzdjön a…..
A fogyókúrás ételeknek vannak olyan előnyei, amelyekre általában nem számít a kezdő diétázó és meglepetésként érik a kúra ideje alatt. Ezek a pozitív dolgok sok alkalommal átsegíthetnek a nehéz időszakon, miközben szíved szerint feltépnéd a hűtőd ajtaját a „marha…..
Legalábbis erre jöttek rá kanadai tudósok nemrégiben... meg tavalyelőtt, de találtam 2011-es és 2008-as hírt is ezzel kapcsolatban.   Olvasom a Femcafe.hu-n, hogy úgy hat a bor, mintha edzenék. Miután magam is kúrázgatok, így felcsillant a szemem, bár megvallom nem vagyok nagy…..
A fogyókúra alatt jelentősen csökkenthet a libidód. Ne csodálkozz, hisz jelentősen kevesebb tápanyagot viszel be mint előtte és sok esetben azok élvezeti értéke is alacsonyabb. A kúrád alatt esélyes, hogy állandóan éhes vagy és ez nyomot hagy a hangulatodon. Mindezek mellett a…..
A fogyókúrás szájkarate évek óta menő minden ápdétlajosnál, de meg kell vallani, hogy lekváros buktával még senki nem fogyott le. Lehet abált szalonnával és vaddisznópörkölttel is fogyizni, csak nem lesz hatásos... úgyhogy egyes ételeket érdemes kiváltani hasonlóakra vagy…..
Vannak sorozatok amelyeknek a megtekintése elviekben 18 év felettieknek ajánlott, legyen ez a benne található szex, illetve horrorisztikus jeleneteknek köszönhető. Miközben féltjük a gyermekeket, a mentális fejlődésükben bekövetkezett negatív változásoktól addig azok, akik picit…..
  Vannak mondatok és kérdések, amitől a fogyókúrázó idegei a másodperc milliomod része alatt kiégnek, a vérnyomásuk az egekbe szökik és legszívesebben egy baseball ütővel vennének elégtétel a kérdezőn vagy a környező tárgyakon. Ilyen és ehhez hasonló szituációkban…..
Marha nagy kérdés a „miért?”! Ha még mögé tennénk plusz pár kérdőjelet akkor nyomatékosíthatnánk is, de felesleges. Sok miértre nem találni válaszokat, de ha mögé írjuk, hogy fogyókúrázol, akkor már szűkül a választás lehetősége.   Miért fogyókúrázom? A…..
Vajon a túrós süteményt a sors vagy az űrlények helyezték az arcom elé próbaképpen? Elbuktam vagy győztesen léptem ki a „harcból”, amit ezúttal a kalóriákkal folytatok? Nincs válasz! Illetve lesz, de valószínűleg csak hetek múlva! A húsvéti küzdelemről már írtam, de…..
A fogyókúrázók leggyakrabban fogyasztott gyümölcse az alma. Ha meguntad a lassú hámozási módszereket, elő a csavarbehajtókat... és nyomj egy LIKE-ot! ..
Bizarr napok jönnek a fogyókúrájukat éppen most erőltetőekre. Mindenki tömi a fejét a finomságokkal, ők meg négy hónapos újszülött módjára csorgatják a nyálukat, bambulnak maguk elé és próbálják eltolni a tányért. Rossz hírem van: a babának jól áll és büszke rájuk…..
Szemelgetek a napi hírtermés szösszenetei között és belebotlottam két érdekességbe!   Az egyik infó szerint olyan reggeli italt ajánlanak, amellyel úgy fogyok majd, mint Kovi egy time-lapse videón (gyorsított videó), a másik kutatás alapján 60 %-al csökkentették a főtt rizs…..
„Elgyengültem, mint teenager kislány a kulturális ház mögötti parkban szombat éjjel, két vodkanarancstól megszédülten”   Te hogy kezeled a fogyókúrád legnehezebb pillanatait, amikor a szomszéd asztalnál a kollégád életed leg-ínycsiklandóbb malacsültjét ebédeli…..
Mindenkit másképp inspirál a kép:  - Lesz aki eszik még egy töltött csirkét, hogy őt is cibálják - Lesz olyan, aki nem így szeretne hódítani - A Thai masszőrök nevetnek a lányok technikáján ..
 A döntés rövid hezitálás után megszületett: nem használom azt a szemetet :)   A mérleg az a tárgy a háztartásban, amit az emberek nagy része nem kedvel. Az egyik felük azért, mert sokat, a másik fele meg azért mert keveset mutat. Én egyenesen utálom... szerintem még azt is…..
Minek a kitartás, az erő és a küzdelem, ha egy gyors injekcióval eltűnik a felesleg   Olvasom az Indexen, hogy csak egy injekció és eltűnik a páciens tokája. Egy természetes sav lebontja a beadási hely környékén a zsírszövetet, az meg távozik a test természetes…..
Vannak fotók amelyek kommentár nélkül is diktálják az érzést az agysejtjeidbe: Egyél kevesebbet, mozogj többet!   Nálam megerősítést nyert a tevékenységem... ma már nem is gondolok többet a fokhagymával és füstölt szalonnával tűzdelt marhaszeletre!…..
Egy amerikai szeszgyártó mamutcég  nemsokára úgy nyomja ki az italos üvegek címkéit, hogy rajta lesznek az üvegben lévő piák kalóriatartalmai. A bevezetésre először az USA-ban kerül sor, a címkéken megtalálható lesz az alkoholtartalom mellett a szénhidrát-, zsír- és…..