Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Tévésámán

1277 bejegyzést írt és 430 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Amikor a blog születésnapja közeleg, mindig azon tanakodok, hogy milyen filmmel kellene ünnepelni? Általában ilyenkor valami olyat választok, amit már láttam és szeretek, mert ki akarna egy ünnepen csalódni? 2016-ban az 1922-es Nosferatut vettem meg bluray-en és ezt mutattam be, 2021-ben…..
A tavalyi évben munkahelyet váltottam, emiatt fél évig jóval több időm volt, mint általában. Ezt azonban leginkább nem filmnézésre fordítottam, viszont miközben kijavítottam a 2023-as írásokat, arra jutottam, hogy a mennyiség helyett ezúttal is inkább a minőség került előtérbe. Eleve már az jelent…..
Tévésámán 2024.02.10 13:04:05
@Liberális Artúr: Köszönjük:)
Garfieldot biztosan mindenki ismeri Magyarországon, ő ugyanis azon kevés képregény-karakter egyike, aki a rendszerváltás óta megszakítás nélkül jelenik meg idehaza ilyen vagy olyan formában. Annak ellenére, hogy anno a Semic Interprint megszűnt, a Garfield Magazin valahogy túlélte ezt és a mai napig…..
Igen sokáig halogattam a befejező epizódot, egyrészt mert fájdalmas nézni, másrészt mert rengeteg a teendőm minden résszel. Írni róla ide egy bejegyzést, közben megcsinálni a képeket, amiket először ide fel kell tenni, de ehhez előbb kell a szöveg; aztán kiválogatni a képeket, kicsit szerkeszteni…..
Mire ezt írom, már elérhető a befejező rész, de volt pár sokkal érdekesebb film/sorozat, ami elvitte az időmet, így ezzel nem foglalkoztam. Elképzelhető, hogy ez az oldal már rejtve van, tehát keresésre se bukkan elő, ezért mindegy is.  Elöljáróban annyit, hogy a néger rendőr neve Witt Farr, ami…..
Francia sci-fi, képregény alapján - lehet valami ennél jobb? A jövőbeli New York felett megjelenik egy lebegő piramis, amelynek belsejében Anubisz és Básztet halálra ítélik istentársukat, Hóruszt, akinek egy hete van, hogy megtaláljon egy nagyon különleges lányt. Azt a lányt, akinek utódokat…..
Tévésámán 2024.01.18 21:06:46
@Gerberus: Az animáció egy része tényleg nagyon ronda, erre legjobb példa a felügyelő, de a piramis meg az istenek szerintem jól néznek ki. Engem talán legfőképpen az ötlet meg a hangulat fogott meg, de például az ebből készült játék, amit 800 Ft-ért vettem, nagyon nehéz és élvezhetetlen. Te olvastad a képregényt, amin alapul?
A karácsonyi időszakban kapcsolgattam a tévét és az egyik gyerekadón szembejött ez. Csupán egyetlen jelenetet láttam belőle, gyorsan rányomtam, hogy megnézzem, mi a sztori és arra jutottam, hasonlíthat gyerekkori kedvenceimre, a Kerge kacsák-mozikra. Valamennyire ez igaz is, de nem teljesen. Magyar…..
Mivel naponta figyelemmel kísérem a Junohoz köthető Instagram-oldalakat, illetve kapok Google-hírlevelet is a vele kapcsolatos hírekkel, ezért nehéz elkerülni a szpojlereket a sorozataiból. Jó dolog, hogy eddig a Bakelit kivételével igazán egyik se érdekelt, mert a Dirty John csak simán fura és…..
Amikor a könyveimben az ehhez a részhez hasonló fejezetek vannak, annak az az oka, hogy nem tudom, minek kellene történnie. Itt viszont megvan, minek kell történnie, csak éppen a szerződés 10 részre szól, azt a 10-et pedig ki kell tölteni valahogy - ha másképp nem, akkor olyan eseményekkel, amik szó…..
Amikor jönnek a nagy ünnepek és mindenki mindenhol élvezheti az államilag biztosított szabadnapokat, előkerülnek az adott alkalomhoz szabott tematikus filmek. Míg kis hazánkban ez Bud Spencer és Terence Hill legjobbjait takarja, azért az 1500 csatorna közül egyik-másiknak néha van annyi esze, hogy…..
Máig fenntartom, hogy a Ted Lasso című borzadály legjobb epizódja a második évad "Beard After Hours" című része, ami annak ellenére tetszett, hogy Juno egyáltalán nincs benne. Talán már régen is volt néhány olyan epizód a sorozatokban, ahol a főszereplő színészek szabadsága miatt kicsit a…..
Hú, ez a rész... Elöljáróban annyit, hogy valaki a Twitteren megmagyarázta, mi ez a kiírás minden rész elején: Utalás az eredeti Fargo-filmre, ahol ugyanezt láthatjuk, csak 1996-tal (ha minden igaz). Tehát nem jelent semmit. Mielőtt belevágunk az 5. részbe, íme néhány megválaszolatlan kérdés az…..
Ez a rész vegyíti magában az izgalmas akciót és a cselekményt elnyújtó elemeket.  Ha jól számolom, akkor a nyitó jelenet utáni 5. napon járunk. Az első két rész felvázolta a főbb szereplőket meg az egymással lévő konfliktusaikat, a harmadik pedig egy nagy "mi lesz most"-tá alakult. Még a másodiknál…..
A sztríming szolgáltatóknál az a módi, hogy a premier napján nem egy részt adnak le, hanem mindjárt kettőt. Ez abból is ered, hogy az utóbbi mondjuk 6 évben minden sorozat legelső része szar (pl.: Titans, Templomosok, Doom Patrol), aztán a második már sokkal jobb. Ebben csak az a furcsa, hogy az…..
Tavaly év elején írtam az A Loud House Christmas-ről, aminél megjegyeztem, hogy a produkcióba túl sok pénzt öltek bele ahhoz, hogy csupán egyetlen alkalommal használják a helyszínt, a jelmezeket, stb. És igazam lett! A 6. évaddal már 2 évad óta (szinte) menthetetlenül unalomba fulladt A…..
Az előző részben bemutatták nekünk a "hősnőt" meg a családját, a mostani epizód pedig bemutatja a "főgonoszt". Mivel a kedvcsinálók manapság már minden jó pillanatot előre elénk tárnak, aztán az emberek ugyanazon a két mondaton vagy jeleneten rágódnak hetekig, hogy "húdejó", így nekem az első…..
Egyszer, még nagyon régen láttam a Fargo című filmet, amiből semmire se emlékszem, csak arra, hogy mindenki oda volt érte, nekem meg nem tetszett. Hál' Istennek, ebből is csináltak egy sorozatot, ami megért 4 évadot úgy, hogy egyetlen részét se láttam. Mint mostanság kiderült, 2 jó évad után jött 2…..
E hét keddjén tartották az angolszász országokban a halovént, ami, mivel mi is az USA befolyás-övezetébe tartozunk, most már lassan itt is nemzeti ünnep lesz. Aznap még vissza akartam tölteni egy torrentet, így arra gondoltam, megnézem a Halloween 4-et, ami pár éve nagyon tetszett; utána…..
Filmrajongó Csontváry (1980) 2023.09.14 22:17:04
Ha azt a nevet látjuk, hogy Huszárik Zoltán, valószínűleg azoknak, akiknek mond valamit ez a név, biztosan a Szindbád ugrik be. Ha azt látjuk, hogy Latinovits Zoltán, akkor sok minden beugorhat, köztük az Isten hozta, őrnagy úr!, Az ötödik pecsét vagy éppen a Szindbád (esetleg még Ruttkay Éva). Ha…..
Tévésámán 2023.09.15 16:49:12
@gigabursch: Utóbbit én is hallottam már, kíváncsi vagyok rá, ha adják, megnézem.
Filmrajongó Excalibur (1981) 2023.09.02 15:10:15
Másodszor adta az M5 ezt a legendás filmet, amit legalább 25 évvel ezelőtt láttam először, mégis egyes részletei rendkívül erősen megmaradtak: Merlin, akit már akkor baromi királynak tartottam; ahogy áll a „jégben” (gyerekként nehéz lett volna megfogalmazni, hogy mi történt vele, olyan, mintha…..
Filmrajongó Megint tanú (1995) 2023.08.05 10:09:05
Valamikor, több mint 15 évvel ezelőtt, de valószínűleg még annál is régebben már láttam ezt, de csak egyetlen aprócska részlet maradt meg belőle, mert azt értettem meg gyerekként, az tetszett csak igazán (erre még visszatérek). Éppen ezért akartam újra látni, de felkészültem rá, hogy pocsék…..
Filmrajongó Requiem (1981) 2017.12.28 17:43:27
Fábri Zoltán most lett volna 100 éves, Örkény István, a kedvenc íróm, pedig 105. Kettejük közös munkája ez a gyönyörű dráma, amely filmre vitt, kiegészített és izgalmassá tett egy olyan novellát, amit egyébként nem szeretek. Cikkem tárgyát ebben az évben már láttam egyszer, és akkor azt gondoltam,…..
Tévésámán 2023.07.25 14:22:28
@Szollo: Köszönöm ezt a minden részletre kiterjedő, érdekes kommentet! A filmzenés megjegyzésedre reagálva: Az egykori Magyar Televízió jogutódjánál elképesztő dolgok lapulhatnak talonban, amikkel senki nem csinál semmit. Könnyen lehet, hogy ezek a zenék is megvannak valahol, csak nincs, aki tudjon róla, nincs , aki megkeresse, nincs, aki foglalkozzon vele...
  Majdnem egy év után végre megvalósult a hármas elemzésem terve: A volt kollégámtól kapott eredeti dvd-s A hét szamuráj után megtekintettem a nagy klasszikus A hét mesterlövészt, mely a szamurájokon alapul, végezetül pedig sort kerítettem a western-változat legújabb kori feldolgozására. Ezt a…..
Tévésámán 2023.06.17 16:19:05
@Mesterséges Geci: Azért olyan hosszú, mert kitérek mindenre, amiben hasonlít A hét szamurájhoz és mindenre, amiben hasonlít A hét mesterlövészhez. Meg azokra is, amikben eltér tőlük. Ha nem tudod végigolvasni, akkor a legvégén olvasd el a kiemelést, abban benne van a lényeg!
Tévésámán 2023.06.20 15:25:57
@gigabursch: Én köszönöm a kommentet! Ha megnézed, akkor írd meg, mit gondolsz róla!
Tévésámán 2023.07.10 14:26:52
@gigabursch: Köszönöm a visszajelzést:)
Tegnap reggel felfedeztem az email-fiókomban egy értesítőt a port.hutól, ebben felhívták a figyelmemet arra, hogy végre adják a tévében ezt a filmet egy nézhető időpontban (korábban mindig hajnalban vetítették). Hogy miért érdekes egyáltalán A Hanákné-ügy? Egyrészt mivel Örkény István írta, másrészt…..
Tévésámán 2023.07.02 16:56:54
@A Tengerész: Miért gondolod így?
Tévésámán 2023.07.02 19:15:47
@A Tengerész: Azt hiszem, ha elolvasod a novellát és utána nézed meg a filmet vagy fordítva, akkor jobban tudod értékelni, nálam legalábbis ez segített.
A film, mint médium, a kezdetektől arra szakosodott, hogy más formátumban már létező történeteket újra elmeséljen (pl.: Utazás a Holdba). Ezzel bizonyos fokig nem is lenne baj, ám aztán Hollywoodban rájöttek, hogy mekkora buli van abban, ha megveszik egy már létező másik film jogait és aztán azt…..