Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Andor S

0 bejegyzést írt és 25 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Tukkó paraszt hardcore és dögbűzös death-doom keverékét tolja a japán Kruelty tavalyi debütjén. Néha a szomszéd próbateremből behallatszik egy-egy szólófoszlány, csak hogy ellensúlyozza a tömegverekedésre teremtett breakdownokat. A Dying Truth by KRUELTY..
Andor S 2021.01.27 08:28:34
Sokan mondták már, hogy a rockkmetálban mindent eljátszottak, amit lehet, és nincs új a Nap alatt. Ennek ellenére mindig felbukkannak olyan előadók, amelyek megcáfolják ezt a véleményt. A los angelesi Melted Bodies bemutatkozó albumát hallgatva is ez ugrott be elsőként - másodikként pedig az, hogy…..
Most ismertem meg ezt a bandát, de nagyon megfogott a The Liberation. Főleg azért, mert nehéz körbelőni, hogy mit játszanak: romantikás-gótikus és filmzenei hangulatú, de közben nem ragad bele egyetlen (al)stílusba sem. Emellett monumentális is tud lenni, de minden szentimenti vagy giccsparádé…..
Öt évvel a Shawods után megjelent a bostoni Morne ötödik nagylemeze, és a banda az eddigi legjobb munkájával rukkolt elő. Zenéjükből eltűntek a post-metal elemek, helyette a lemez első két dalában blackened témák tűntek fel, melyek később crusttá "szelídülnek", majd minőségi atmoszférikus…..
Oké, japán thrasht már biztos hallott mindenki, na de kínai old school cséplőmetált? A második nagylemeze ez a nancsangi moshereknek, és zeneileg nem rosszabb ez, mint a világ bármely tájáról érkező, a nyolcvanas évek fehér magasszárú Pumáit ereklyeként tartó neothrash…..
Andor S 2014.09.09 08:28:32
Új Russian Circles, az utolsó számban közreműködik: Chelsea Wolfe. facebook ..
Andor S 2013.10.14 17:59:24
Kíváncsi vagyok, hányan emlékeznek még erre a remek brit bandára? A rövid 2006-os (csak egy koncertkörút erejéig kitartó) reunión, és a még újabb idei, a Kreator angliai előzenekaraként a semmiből feltűnő régi-új Xentrix 1985 és 1997 között volt igazán aktív. A Shattered…..
A hagyomány addig hagyomány, amíg rendszeresen - és kitartóan - művelik. Éppen ezért az idei év sem múlhat el a saját kis jól bejáratott, pihentető, olykor zsírban tocsogó és esőáztatta, de mindenképpen jókedélyű kis összejövetelünk nélkül. Bár a kis jelző a tavalyi…..
Hetente legalább két olyan levél landol a postaládámban, amelyben valamelyik olvasónk kérdezi, meg merje-e venni az e-bayen látott öreg autót, ha be akarja hozni veteránként. Hogy előtúrja-e a nagyapja garázsából a húsz éve leadott rendszámú Wartburgot, hogy oldtimerként újra…..
Hú, mit fogunk kapni! Egy lemezt leszámítva a heti termésünkön gyakorlatilag sehol nem szerepelnek gitárok, lemezeket pakolgató potmétertekergetők annál inkább! A Deerhoof tizenegyedik lemezén semmi meglepetés nem található, de ezt ennyi lemez után már ne is várjuk. A Cut…..
Andor S 2011.02.04 17:55:00
Nem ússzuk meg: Fred Durst az imént bejelentette, hogy lesz új Limp Bizkit-lemez, heteken belül stúdióba vonulnak. A húzás annyira nem meglepő, hiszen egy ideje szép sikerrel zúzták le Európát, és Amerikát is (többek közt ugye a VOLT-on is megmutatták, hogy kell ugrálni).…..
Az Apple frissített oldalán a Snow Leopardról közölt információkat. Megtudtuk, kik vehetnek részt a hóleopárd-akcióban szeptembertől.A nyertesek:- Kizárólag Inteles Macek- 1 gigabájt RAM feletti MacekAz OpenCL- különdíjat az alábbi videokártyákkal rendelkező Macek kapják:-…..
Na ez van, amikor hajdan volt nagy márkák nem tudnak magukkal mit kezdeni. Emlékszem, milyen nagy dolog volt még annak idején, amikor a szüleim a valutásboltban vettek maguknak egy Grundig tévét, most meg már csak egy ilyen shuffle-utánzatra futja a német gyártótól. Legalább vittek…..
Egy korábbi cikkemben említettem az Apple párnákat, megszületett a demó példány! :) Amúgy csodálkoztam hogy senki nem jelentkezett, de ahogy gondoljátok! Én imádom! Akkora jó :) Így néz ki eredetiben, ennek a példánynak az…..
Hétvégén jelent meg a hír, hogy most már biztosan, tényleg készül az Apple olcsó, alacsony fogyasztású számítógépe. A sztori alapját a DigiTimes szolgáltatta, a lap arról számolt be, hogy a Wintek érintésérzékeny paneleket szállít a Quanta Computernek, méghozzá azért,…..
Andor S 2009.03.11 08:59:21
Samael - Above (2009 Nuclear Blast) A Samael egy új svájci black metal zenekar. Mint derült égből villámcsapás, úgy érkeztek a srácok ebbe a kicsit (?) megfáradt szcénába, ha jól tudom, még demót vagy EP-t sem adtak ki az Above előtt. Mit várhatunk ilyenkor? Természetesen…..
Appleblog Itt a Safari 4 bétája 2009.02.24 16:38:00
Megjelent a Safari 4, az Apple régóta várt új böngészőjének public bétája. Már letölthető a cupertinóiak honlapjáról. Az új böngésző állítólag Mac OS X-en és Windowson is 4.2-szer gyorsabban futtatja a JavaScript parancsokat, és jobb HTML oldalbetöltést kínál az…..
Van ez a jópofa kis típushibája a MacBooknak, mondjuk úgy, hogy találkoztam már olyan tulajdonossal, akit nem érintett a probléma. Arról van szó, hogy a kijelző körüli kereten van két vízszintes csík, kitüremkedés, ami úgy megüti a laptopnak azt a részét, amin többnyire a…..
Zseniális szó a suttyomban, na az Apple pont így frissítette most legkisebb laptopját. Az utolsó fehér MacBookról van szó, amiben eddig 2,1 gigahertzes processzor és X3100-as grafikus lassító volt. Mától azonban minden másképp lesz: bár a Core 2-es órajele 2 gigahertzre esett…..
Becsszóra most már csak negyedévente lesz ilyen sztori, de úgy tűnik, hogy a UPC és egyéb szolgáltatók sem akarják egykönnyen feladni a hűségnyilatkozattal szopatást. Persze kismillió módon lehet a fizető ügyfél arcába tojni, de a legszebb mégis az, amikor 6 éve rendben tejelő…..