Adatok
Magyarulaszlo
52 bejegyzést írt és 269 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Aki csak harcolni szeretne valamilyen jól látható ellenséggel szemben (az egyébként eléggé kaotikus világunkban), azzal az emberrel nem érdemes és nem is nagyon lehet vitatkozni. Valójában mindegy is, hogy az ellenséget „reakciósnak”, „jobboldali elhajlóknak”, „burzsujnak”, „kommunistáknak”,…..
Nem kérdés, hogy vállalnia kell a felelősséget az MSZP videójában nyilatkozó álmentősnek, ám az sem kérdés, hogy a politikai közéletre hatással lesz ez az eset, a kormánypárt és az ellenzék számára egyaránt tartogat feladatokat, és politikai bónuszokat.
Első ránézésre lejátszott ügy
hiszen akinek…..
Vonzóan kurucosak a kormányzó "nemzeti" oldal szózatai Trianonról, ám sajnos a történeti megállapításai éppúgy tévesek, mint a tragédia kapcsán levont tanulságai.
Trianon a baloldal miatt lett
A nacionalizmus egy viszonylag fiatal műfaj - ahogy Kövér László is említette beszédében -, amely a 19.…..
Lehangoló képpel illusztrálta a Miniszterelnök, hogy mit jelent, ha egy munkahelyen elmarad a digitalizálás. Az egész ország számára reményt nyújthat azonban az az őszinteség, amelynek jegyében az Elnök nyilvánossá tette ezt a fogyatékát.
Korábban is hallottuk már, hogy Orbán Viktor nem a technikai…..
Magyarulaszlo
2020.05.13 22:15:45
@Bravehearth:
Kezdem elveszteni a fonalat.
Gyűlölöd a liberalizmust (mondjuk nem értem, hogy mi a bajod a szabadsággal és a nyílt társadalommal, de nem várom, hogy leírd).
oké.
Úgy tűnik, hogy a diktatúrát sem szereted, bár ez ennyire egyértelműen nem derült ki.
A jelenlegi rendszert viszont veszteségminimalizálásként kezeled.
ez se jó, az se jó meg ami van, az se jó... hm.
vagy van egyáltalán olyan rendszer, amelyikben boldog lennél, úgy hogy közben mindenki más is egész jól érezhetné magát? mármint, ami nem azért jó, mert CSAK neked jó, hanem azért, mert mindenkinek teljesen elfogadható?

2020.05.14 11:59:59
@Bravehearth: Köszönöm a korrekt válaszodat, örülök, hogy beszélgetünk.
Szzerintem a legtöbb bűn elfojtáshoz, szégyenérzethez, félelemhez, a méltóság elvesztéséhez kapcsolódik. Amikor a társadalom "szeretné megvédeni magát", az mindig azzal jár, hogy azokat akik nem felelnek meg a normáknak, valamilyen módon kirekesztik, megfélemlítik, korlátozzák. Ez pedig még több problémát okoz: a kirekesztett frusztrált lesz, elszigetelődik, elveszti a szeretteit, stabilitását, a munkáját és egyre nagyobb bajba kerül. Ez pedig a társadalomnak is rossz.
Szerintem nincsenek káros rétegek, emberek vannak, félelmekkel, büszkeséggel, hittel megáldott emberek, ilyenek is és olyanok is. Mindig voltak melegek, alkoholisták, drogosok, más kérdés, hogy a nagyvárosok kialakulásával minden láthatóbbá vált.
Nyilván kényelmesebb amíg a szőnyeg alá van söpörve minden, de ez egyben bajok forrása is: pl. a falusi melegek korábban csak otthon, a következményektől félve szűköltek és boldog családi életet hazudva lettek egyre inkább lelki betegek, és gyakran öngyilkosjelöltek, addig a városban a nagyobb tömegekben már nyiltabban fel merték vállalni magukat és képesek boldog, emberi életet élni. Kinek van joga ezt megtagani tőlük?!?
Vagy itt vannak a cigányok: azt már sokszor próbáltuk, hogy elnyomjuk őket, szegregálunk, éljen csak segélyen oszt dögöljön meg. De szerinted komolyan bűnözne egy cigány, ha lenne megbecsült munkája? Komolyan azt gondolod hogy a vérében van...?
Aki nem kap esélyt a tisztességes életre, annak nincs valódi választása, és csak a bűn marad. Megjegyzem: Los Angelesben tavaly meglepetésemre szinte CSAK FEHÉR HAJLÉKTALANOKAT LÁTTAM, elvétve néhány feketét. Amikor rákérdeztem, azt válaszolták, hogy azért, mert számít a család: az arabok, kínaiak, indiaiak soha nem hagynák, hogy a rokonuk az utcára kerüljön!
Vágod? bezzeg a fehér ember...
Nem attól lesz egészséges egy társadalom, hogy aki nem tetszik, azt elüldözöm, bezárom, kivégzem, elégetem, hanem attól, hogy vigyázunk egymásra és olyan játkszabályokat alkotunk, amik a lehető legnagyobb boldogságot kínálják (nem mindenkiét, hanem a legtöbb emberét). És ez nem a deviancia támogatása, épp ellenkezőleg, ez a károsabb devianciák valódi megakadályozásának a módja.
Migráció:
Relatív: a briteknek a magyarok is migránsok, de ha megkérdezed a Londonban élő ismerőseidet, ők csak a jobb megélhetésért mentek ki, mert megtehették. És ha ők megtehetik, akkor nem látom be, hogy miért ne élhete mindenki ott, ahol csak szeretne?!? Igen, ide is jönnének Induából, és igen, sokan mennének Indiába. És akkor mi van?
Nemzet:
ez egy viszonylag új dolog, a középkorban nem nagyon volt jelentősége, a történelmi Magyarország egész jól elvolt úgy is, hogy a lakosság közel fele nem volt magyarajkú. Ismereteim szerint egyébként a nacionalizmuson mi magyarok buktuk eddig a legtöbbet: 1849ben elpártoltak mellőlünk az egyébként Habsburg-ellenes egyéb kisebbségek, a nacionalista érzelmek szakították szét a hazát Trianonban. Addig szorítottuk össz a markunkat, amíg egyszercsak minden szétesett.
Másrészt Szent István terve az volt, hogy befogadó nemzet legyünk, mert az a gazdag ország, amelyik sokféle (nem szó szerint) Én is ezt vallom. És nem gondolom, hogy István hazaáruló volt, ahogy remélem Te sem!
Másrészt rengeteg bűnt követtek ela Nemzet-re hivatkozva régen és ma is.
Érthető, az ősökre hivatkozva, a "Nemzet nevében" sokkal szebb egy gyilkosság, egy hadjárat vagy a nép sarcolása. 1-2 konkrétabb példa a jelenből:
- az USA folyamatosan beavatkozik más országok belügyeibe (a nemzet érdekére hivatkozva), de most, hogy az oroszok meghekkelték az ő választásukat, halálosan ki vannak akadva. hát hogy van ez?
- Orbán ki akarta rúgni a norvág alapokat és Sorost, hogy senki idegen ne finanszírozzon civileket (mert szerinte ez a nemzet érdeke). Eközben viszont évente százmilliárdokat pumpál Erdélybe, ahol jééé civileket finanszírozunk. Hát hol vannak itt világos elvek?!
- Orbán nem tűri, hogy az illegális migárciót legalizálják (azaz, hogy belépőket osztogasson az EU idegeneknek), ne döntse el MÁS, hogy ki lakhat itt. Eközben több tízezer kínainak, orosznak adott letelepedési engedélyt ez EU-ba, azaz eldöntötte, hogy bejöhetnek lakni a kontinens egyéb országaiba.
Ebben van rendszer: O1G
de ebből egyre mélyülő árok lesz, újabb ellenségek, gyűlölet és élhetetlen jövő.
És szerintem nem ez a magyarok érdeke!
A kultúra a lényeg, ott vannak a valódi gyökereink, a "nemzet" szót már túl sokan sajátították ki önző céljaikra, pontosan úgy, ahogy a kommunizmus, fasizmus és a kereszténység nevében is gyilkoltak már meg milliókat.
Hohó, hiszen a felsorolt összes mozgalom nevében gyilkoltak már milliókat.
Kinek van joga azt mondani az egyikről, hogy jó, a másikról meg azt, hogy tűrhetetlen?!
Magasztos dolgok nevében lehet háborúkat indítani, népeket leigázni, birodalmakat építeni, de a folyamatok mögött mindig emberek vannak!
És szerintem ez a legfontosabb: az ember maga.
Szerintem.

2020.05.14 12:02:31
@FILTOL:
Pontosan melyik képről és hol írom, hogy :
"látjátok ez itt Orbán asztala"
Csak azért kérdem, mert két kép is van feltöltve két különböző asztalról, egyikről sem írom konkrétan, hogy ez Orbáné.
Azt valóban állítom, hogy Orbán asztalán nincs számítógép, és ezt fenn is tartom...

A Fidesz története során első alkalommal szembesül kormányzó pártként egy komolyan vehető, valódi válsággal, és bár szokás szerint magabiztosan kommunikálnak, az intézkedéseik finoman szólva is amatőrök. A Párbeszéd Magyarországért politikusa, Tordai Bence nemes egyszerűséggel alkalmatlannak nevezte…..
Az egykori újságíró, közismert pártpropagandista Budavár lakójaként ma azt a szerepet tölti be, amit Mátyás király idejében úgy neveztek volna, hogy udvari bolond.
Az őszi önkormányzati választások komoly változásokat hozott az 1. kerületben, megbukott az előző 20 évben regnáló Fideszes…..
Szegedi Kattintós
A Fidesz továbbra is a régi nótát fújja, az ellenzék meg viccelődik rajta
2019.09.01 11:33:46
A Fidesz még mindig azt a lendületet szeretné használni, melyet 2015 nyarán szerzett a menekültellenes kampány beindításakor. Kétségtelen, a migránsozás sokat hozott a konyhára, egy önkormányzati választás esetében azért mégis elég anakronisztikus dolog, hogy ellenzéki győzelem esetére a déli…..
Magyarulaszlo
2019.09.03 15:19:14
@Minden ballib bérretteg: :D :D :D
Szájer a buziklubban a kokót szürcsölve, meg Habony Ibizában bezzeg a magyarok érdekeit képviseli, mi?
Te miért véded a gengsztereket?

2019.09.03 15:21:26
@body_andras: Arányokról beszéltem. Erdély fontos, de nem oké, hogy oda politikai megvásárlás céljából több pénz ment, mint a felsőoktatásra.
Amúgy a Fidesz politikája (és pénze) a határon túliakat is megosztotta, tehát az egész úgy rossz, ahogy van!!!!!
Amúgy a Fidesz politikája (és pénze) a határon túliakat is megosztotta, tehát az egész úgy rossz, ahogy van!!!!!
Magyarulaszlo
2019.09.03 15:22:48
@Minden ballib bérretteg: Amíg itt ontod ezt magadból, legalább addig se iszol. Meg főleg nem írsz máshová :D
Az idők folyamán rengeteg írás jelent meg a római birodalom bukásáról Montesquieu 1734-ben megjelent elmélkedéseitől napjainkig. A közelmúltban egy német kutató 210 olyan jelentős művet számolt össze, amely a birodalom végnapjairól szólt, de mindegyik csak társadalmi-politikai magyarázatokkal…..
Magyarulaszlo
2019.09.03 14:11:03
@acycloren: Irigyellek, hogy neked ilyen pofonegyszerű a világ.
Migráns, gender, korcsok...
minek is bonyolítani ugyebár?
Migráns, gender, korcsok...
minek is bonyolítani ugyebár?
Magyarulaszlo
2019.09.03 14:19:38
@Nincs közöttünk csicska:
Nem az a baj, hogy ostoba vagy és még az sem, hogy simán elhiszel bármit, amit narancssárgával írnak.
Az a baj hogy annyira igénytelen vagy, hogy még utánanézni is lusta vagy a propaganda-dózisodnak. Pedig elolvashatnád, hogy 1990 óta körülbelül 129 millió hektárnyi erdő pusztult el, vagy hogy "egymillió négyzetkilométer erdő pusztult ki a Földről öt év alatt", de neeeem, te szarsz az egészre és irogatod itt a kis hazugságaidat.
Úgyhogy segítek:
www.origo.hu/idojaras/20100427-egymillio-negyzetkilometer-erdo-pusztult-ki-a-foldrol-ot-ev-alatt.html
index.hu/tudomany/2013/11/15/igy_pusztultak_a_fold_erdoi/
www.met.hu/ismeret-tar/meteorologiai_hirek/index.php?id=903&hir=%C3%8Dgy_valtoztak_az_erdok_a_Foldon
ecolounge.hu/vadon/ennyi-erdo-fogyott-az-elmult-25-evben

A politikai szekértáborokon felülemelkedő szavazói rétegek között létezik egy jelentős igény arra vonatkozólag, hogy három évtizeddel ’89 után ne két gátlástalan KISZ-es manipulátor irányítsa a komplett magyar közéletet, ennek a kívánságnak a legitimitása azonban ahogy tavaly, úgy az EP-választások…..
Magyarulaszlo
2019.06.17 08:01:40
@MAXVAL bircaman közíró: A valóság, a tisztesség és az emberségesség rendeszének ellenzéke a Fidesz, gondolom erre gondolsz Te is Birkaember...
Magyarulaszlo
2019.06.17 08:07:32
@MAXVAL bircaman közíró:
érthetővé teszem a mondandódat.
Az 1945 után kialakult liberális demokrácia intézményrendszere 70 éve biztosítja a békét és az emberek biztonságát Európa szerencsésebb országaiban.
Orbán G. Viktor saját hatalmi törekvései miatt ezt átalakította és egy nem-szabad (illiberális) rendszert hozott létre, amelyben korlátlanul lophat, csalhat, mert őt már senki sem ellenőrizheti.
és te ennek tapsikolsz te hazaáruló szemét féreg....

2019.06.17 08:17:01
@MAXVAL bircaman közíró: elképesztő hogy ennyi hülyeséget hogyan tudsz leírni.... néha már már komolyan veszlek, aztán.... ááááá ez scifinek is sok....
de most komolyan:
1. az agymosás az, amit a magyar Fidesz-sajtó csinál. A Párt diktálja, az MTI lehozza a 748 állam-közeli lap pedig s nélkül közli. Szó szerint ugyanazt.
2. Magyarországon az átlagember szabadságpárti!!!!
Van egy szűk réteg (kb. 100.000 fő), akik tényleg egy nem-szabad világot akarnak, és ezek agymosással, bűncselekmények és trükkök százaival, valamint visszaélve a nemzeti érzelmű szavazók bizalmával megszerezték kétmillió ember szavazatát, ezáltal a hatalmat.
3. Brüsszel nem Moszkva. A hozzád hasonló seggfejek már 50 é ve azt mondják, hogy szétesik az EU, de valahogy az emberek még mindig szeretik a szabadságot és nem akarnak Putyin vagy Orbán féle hamis, ál-demokratikus, nem-szabad világot.
te honnan gépelsz amúgy? Moszkvából?
észrevettem pár oroszos szóhasználatot a hazugságaidban,

Orbán Viktor kivár. Ez jelentheti azt is, hogy tanácstalan, azt is, hogy tehetetlen, de azt is, hogy több variáció közül próbálja kiválasztani azt, amely számára a legkedvezőbb lehet a következő években. A legvalószínűbb variáció ez utóbbi, ám tény, hogy közel tízéves kormányzása óta még nem került…..
Magyarulaszlo
2019.06.11 09:52:27
@nemecsekerno_007: Az ország érdeke az, hogy megszűnjön a szervezett kormányzati rablás és hazugság. Nem pusztán Főniről szól, fel kell építeni egy maffiamentes államot.
A pártmédia váteszi képességekkel ruházta fel Orbánt, hívei szinte tévedhetetlennek, született vezetőnek állítják be őt. A valóság viszont az, hogy Felcsút Géniusza az utóbbi időben szinte mindig mellélő, a parlamenti választások óta gyakorlatilag egyetlen terve sem jött be.
Az A-terv - Európa…..
Magyarulaszlo
2019.05.25 23:01:14
@Kuglóf. Az:
:D vicces vagy....
független bíróságok? mitől, a jogállamiságtól?
a legközelebbi független bíróság Bécsben található. Handó Tünde legfeljebb Szájertől független, Polt Péter a rokonok legrokonabbika,
érdekel, hogy miféle független bíróságra gondolsz...
kifogás
az volt, nem is kevés, az utaztatások, kimatekolt választási törvény és legutóbb például az MTVA felületek 100%-ig pártcélokra történő használata kapcsán. Lajtától nyugatra ez bűn!!!! és ott tényleg vannak független bíróságok! :)
államfő hitelesít....
:D :D :D
nokomment...
Te külföldön élsz, ugye?

2019.05.26 09:28:59
@Pop40: Itt vannak, de a poszt tartalmáról pont egy szót se ejtenek.
Pedig vártam volna tőlük valami érdemit...
Pedig vártam volna tőlük valami érdemit...
Magyarulaszlo
2019.05.26 14:57:05
@Tartalom:
ezek viszont fiatalok és demokraták? :D
Tényleg, te ma kire adtad a voksodat? az alkalmatlanra vagy a Putyin-pártra?
Ja, hogy te sem tudod még?
mindenképpen írj, ha megtudtad a Vezértől, hogy kire is szavaztál pontosan....

Igaz, valószínűleg ő sem így tervezte, de tény, hogy szakmailag egy perc alatt jobban lealázta a konzervatív újságírást, mint a teljes ellenzék az elmúlt 9 évben.
Az oroszoknak éppen a hazáját áruló Strache videók elemzésével nyitott az eheti Keménymag, benne vitathatatlanul a konzervatív újságírás…..
Magyarulaszlo
2019.05.25 11:53:01
@antiinternáci:
Ki kell ábrándítsalak.
Fletó hazugsága gyakorlatilag az volt, hogy sokat ígért és elhallgatott tényeket a valós gazdasági helyzetről...
A Fidesz akkor náluk SOKKAL TÖBBET ígért, enneélfogva sokkal többet hazudott!!!!
Azóta pedig Orbánék nem hogy elhallgatják a valós gazdasági helyzetet, de gyakorlatilag mindennek az ellenkezőjét hazudják.
NINCS OLYAN KORÁBBI BŰN, AMIT A FIDESZ NE CSINÁLNA SZÁZSZOROSAN,
a módszerük pedig az, hogy úgy tesznek, mint ha nem is lenne vád, nem is lenne bűntény, nem beszélnek nem válaszolnak és nem indítanak még eljárást sem....
Aki gyurcsányt nem szerette, annak Orbánt gyűlölnie kellene, ha valóban az igazságot keresi.
de sajnos itt a focidrukkerek országában a saját csapatának megbocsájtanak a szurkolók...
GulyásGergely minapi nyilatkozata is ezt bizonyította:
nem azt mondta, hogy a Fidesz nem követ el Stracjhe-hoz hasonlóan hazaárulást, hanem azt, hogy
hasonló video nem készülhet, mert ügyes gyerekek....
olyan országban akarok élni, akkor nem az a kérdés hogy lebukik e a bűnöző miniszterelnök, hanem az is, hogy erkölcsösek, jók-e a tettei.
Orbán szerintem nettó hazaáruló egyébként....

2019.05.25 11:53:58
@Novák Aircraft Ferencné: olvass el pár cikket és megtudod :)
Magyarulaszlo
2019.05.25 11:55:52
@midnight coder:
vicces vagy :)
eleve a kormánypártnak a migránsozáson, Sorosozáson és az állítólagos családtámogatáson kívül nincs politikája!!!!
ha mégis, akkor az a bankok, nagytőke támogatása, Lölö lopása és a kisemberek elnyomása, az oktatás és az egészségügy szétverése.
de ez is csak egy értelmes vitában derülne ki, ahhoz viszont túl gyávák...

Nem tudjuk, hogy pontosan ki és milyen célból szivárogtatta ki az osztrák szélsőjobb bukását előrejelző videót, pedig ez veti fel a legfontosabb kérdéseket.
A Spiegel annyit közölt csak, hogy bár nem egy postaládába dobott anyagról van szó - akár tehát tudhatják is, hogy kitől kapták, viszont a…..
Magyarulaszlo
2019.05.21 12:47:30
Magyarulaszlo
2019.05.21 15:35:37
@CSOKKI MÁLNA:
az általad említett problémák ellen
lehet küzdeni például a jogállamiság eszközeivel, a átláthatóság intézményével, a kormányzat ellenőrzésével, a nép megfelelően tisztességes informálásával, a korrupció visszaszorításával és a civil kezdeményezések, civil hangok felerősítésével.
azaz pontosan azokkal az eszközzel, amit Orbánunk éppen szétrombolt...
és igen, én akkor is visítok, ha MOL, akkor is ha Microsoft, akkor is ha Közép, mert ez a tisztességes és hazafias hozzáállás.
Aki a saját csapatának elnézi a bűntetteit, az nem hazafi, hanem pártharcos.

2019.05.21 15:37:12
Szegedi Kattintós
Orbán legjobb osztrák tanítványa megbukott, ám a mester úgy tesz, mintha mi sem történt volna
2019.05.19 17:17:23
Heinz-Christian Strache osztrák alkancellár botránya kapcsán egy kicsit belepillanthattunk abba a sötét, mély kútba, amelynek aljára eddig még a zseblámpák fénye se hatolt le. Az európai populista vezetők ugyanis olyan titkokat rejtegetnek, melyek megismerése estén az istenadta nép vasvillával…..
Magyarulaszlo
2019.05.20 13:16:51
@törppicur: A fejedben valóbn nem lehet szabad sajtó, mert Te elvárod, hogy a csapatodról csa jót írjanak.
Képzeld, még a MTVA-nak is van egy etikai kódexe, amit nap, mint nap megsért.
Igenis lehet szabad a média, az egyetlen feltétel, hogy a politikusok távol tartsák a mancsukat a médiatulajdontól, az újságírók pedig eléggé önérzetesek legyenek, ne pedig csúszómászó férgek, mint FodorG és Bayer.

2019.05.20 13:22:00
@kvp: legálisan szerezte meg Orbán a médiát?!?!?!?!
Te hol élsz?
Előbb ki kellett herénie a Versenyhivatalt, a Médiahatóságot, át kellett írnia a médiatörvényt, majd fel kellett bérelnie egy strómant, hogy módszeresen megvalósítsa a tervet.
Ez neked a legális művelet? :D :D :D
AMúgy pedig itt egy fogas kérdés:
vajon kinek a pénzéből tartotta fel a hírTv-t és a teljes Fideszhű médiát Orbán 8 éven keresztül ellenzékben (2002-2010)
Segítek:
orosz tőkéből. POntosan ugyanazt vállalta be, mint amit Strache is.
Ennek a következménye Paks 2, az Orosz bank, a sok orosz kém,
akit beengedett és a folyamatos Putyin nyalás.
Minden részlet stimmel,
Orbán elárulta a magyarokat!!!!

2019.05.20 13:25:06
@MAXVAL bircaman közíró:
fejtsd már ki te idióta,
miféle céljai lehetnek egy olyan politikusnak, aki elárulja a hazája lakóit?
Aki a hazai sajtót külföldi, ellenséges politikussal akarja megvetetni?
baszki, lekötelezettje lett volna Putyinnak, pontosan
ugyanúőgy, mint ahogy Orbán is az!!!
Hazaárulónak nem lehetnek nemes céljai!
(csak a fejében nemesacéljai hehehehe)

Ez a legnagyobb különbség Magyarország és Ausztria között. ..
Magyarulaszlo
2019.05.20 11:01:39
@Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta:
Ezt az ökörséget ugyebár te sem gondolod komolyan ugye?!?!?!?!
Kisbarátom, amikor egy másik országtól kérsz lóvét, hogy megvehesd a kedvenc újságodat, hatalomra kerlve pedig le leszel bevállalo, ogy a lekötelezetje leszel egy másik országnak, ez NETTÓ HAZAÁRULÁS!!!!!!
És értem, hogy Orbán pont ugyanezt teszi, a kis szíved pedig nyilván nagyon sír, mert a kedvenc elnöködről van szó, aki pontosan olyan mélymagyar, keresztény, nemzeti, polgári, álliberális és illiberális, ahogy azt te szeretnéd, de ettől
ez még hazaárulás!!!!
Oránnnak pusztulnia kell!

2019.05.20 11:03:56
@erkölcsi hulla:
jaaa, tehát az, hogy bezabálja a médiát, bíróságokat, megszünteti a jogállamot, befekszik az oroszokhoz, Putyin faszát szopkodja nyilvánosan, az semmit sem jelent, csak akkor, ha van beismerő videó?!?!?!?!
Kicsit több gondolkodás is elég lenne, pontosan ez hiányzik Narancsvidékből...

Az utóbbi hónapokban több felmérés is készült, melyek mind egyértelműen a Fidesz győzelmét előlegezték meg. Nemzetközi szinten is nagy eredményt el, hiszen nehéz mondani még egy országot az EU-ban ahol ekkora támogatottságnak örvend egy párt. Akár kétharmados győzelmet is arathatnak a teljesen…..
Magyarulaszlo
2019.05.16 09:53:09
@sírjatok: óriási tévedés!
A migráció a kutyát nem érdekelte 2015-ig,
éjjel-nappal a keletinél feltorlasztott, szándékosan tovább-nem-engedett és el nem bírált menekülők képeit kellett mutogatni és
sokmilliárdos plaktkampányokkal
eszetlen nemzetinek hazudott marketing konzultációkkal
sikerült csak elhitetni a magyarokkal, hogy ide akar jönni egy csomó ember,
akiknek valójában eszük ágában sincs ittmaradni.
A jó kormányzás lényege, hogy a valódi problémákra fókuszál, nem pedig kamufélelmek eladásával próbál meg szimpátiát kelteni.
Aljas, abcúg Orbán!

Atomcsapda
Tudtad, hogy az orosz atomenergia lényege a fegyverkezés? Ha nem, most megtudod.
2019.04.27 21:36:16
Vlagyimir Putyin orosz elnök 2018-as bejelentése óta már bizonyítást nyert az új orosz nukleáris arzenál felszerelése, a fegyverrendszereket pedig úgy tervezik, hogy a világ bármely részén, akár Amerikában is csapást lehessen mérni velük. Atomcsapást. A hivatalos forrásokban megjelent információk…..
Látszólag érthetetlen, miért hunyászkodik meg Orbán Viktor az Európai Néppárt akaratára, és töri meg látványosan állítólag törhetetlen gerincét – miközben mások tárt karokkal és feltételek nélkül fogadnák. Csak a szélsőjobbon nem elég hatékony Putyin számára a Fidesz, mint trójai faló...
Magyarulaszlo
2019.04.11 09:28:33
@putris72:
Ajj,
Az államadósság nominálisan nő, a GDP-t viszont megdobja az EU-pénz, ezért %-os arányban csökkenést mutat.
hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1g_%C3%A1llamad%C3%B3ss%C3%A1ga#/media/File:Hungarian_government_debt_to_GDP_ratio_1995-.png
Az viszont érdekesebb, hogy 201-ben még Csehország és Szlovákia volt a VERSENYTÁRS, most pedig már csak Bulgária, mert Románia már elhúzott mellettünk...
A nyomorgók, szegények aránya jelentősen nőtt, a közszolgáltatások színvonala a béka segge alatt, légszennyezettség a topon, kórházba csak meghalni mész be...
és akkor a munka adóztatása kimaxolva, az EURO 323, és csak a büntetések kapcsán százmilliárdokat szór el a kormány, arra, hogy csak a Haverok jussanak bulikhoz.
Mondjuk abban feltétlenül igazad van, hogy arányaiban több a BMW, Audi meg a Porsche mint régebben... meg azért van pár magánklinika ami jobban megy. És persze ott van az a sok stadion, meg az a sok térkő...
De tudod, azért NAGY BÜDÖS PARASZT aki ebben látja az ország jólétét és a közös céljaink kiteljesedését!

2019.04.11 10:23:56
@arabok balrol: a magyaidőkben nyilván ezt írták :D
olvass valódi szakirodalmat Orbánusz , íme:
www.penzcentrum.hu/karrier/tenyleg-ennyivel-jobban-elnek-a-szlovakok-igy-huztak-el-mellettunk.1074907.html

Csinn Bumm Cirkusz
Kovács Zoltán vs. New York Times - ebből egyszer még miniszter lesz!
2018.12.28 11:14:06
Szokás azt gondolni, hogy a politikai kommunikációt illetően a Fidesz képviseli a valódi minőséget. Amikor a Narancsosok ellenzékben voltak, ez akár még igaz is lehetett, Navracsics Tibor felszólalásai valóban képviseltek egyfajta intellektuális szintet, nemcsak a formát, hanem a tartalmat illetően…..
Magyarulaszlo
2018.12.31 12:37:57
@maxval balcán bircaman:
Az nem lenne baj, ha tényleg fejleszteni akarná, az viszont baj, hogy Orbán két vodka után verseny nélkül odaadja Paksot az oroszoknak, 29 stadion épül amiben üresek a lelátók, a közbeszerzéseken csak az Orbán cégek versenyezhetnek, leépül az egészségügy, és nem a tehetségesek hanem a csókosok jutnak lehetőségekhez.
Nem ezért volt a rendszerváltás!
Es mégegyszer: hiába fordítod el a fejed, Orbán a te penzedbol tartja el a pártját a barátait a szolgáit! A te pénzedből fizeti a part kampányát, a luxushajot, Habony kokódílerét, Semjén rénszarvas-vadászatát, Lázár kastélyát...
Ezért lesz rezsimváltás!
El kell zavarni a gazembereket!!!!!

2018.12.31 13:57:16
@maxval balcán bircaman:
Elképesztő hogy bevallom, hogy támogatod a tolvaj kormányt!
És ezek szerint te nem vagy egy igazi magyar.
A magyar emberek ugyanis nem tűrik el a korrupt politikusok uralkodását (Orbán mondta ezt)
A korrupció ma jelentős mértékű Magyarországon ráadásul maga az állam a főszervezője!!!!
Ezt úgy hívják hogy maffiaállam!
Én korábban tüntettem a korrupt baloldali politikusok ellen is és most, hogy a Fidesz kamionnal lopja a közpénzt ugyanúgy kifejezem a tiltakozasomat!
Ezek szerint te a szocialista korrupciót is támogattad? Vagy a saját csapat lopják korlátlanul a nácik viszont nem?
Érdekelnek az elveid, a rajongásodra nem vagyok kiváncsi.

2018.12.31 18:11:32
@maxval balcán bircaman:
A szabadság ellentéte csakis a szolgaság lehet.
Ha jól értem, akkor te támogatod a korrupciót és azt, hogy az emberek ne élhessenek szabadon.
Na ez legalább egyenes beszéd!
és egyben gratulálok barátom, szerintem Neked Kínában a helyed, örömmel fogadnak a rizsföldeken....

Birtokvédelem a Kunigunda utcában - Pofátlanság és cinizmus kimaxolva!
2018.12.17 19:16:05
A jogi helyzetet lehet csűrni csavarni, ám valójában a Fidesznek és a hírhamisító pártpropagandistáknak kellene eltakarodnia a köztévéből. Azonnal. Az igazság mellett valójában a jog is a tüntető ellenzékiek mellett van, még akkor is, ha a hatalom ezt nem hajlandó elfogadni.
A polgári jog…..
Nehéz nem észrevenni a párhuzamokat a két csibész vezető történetében. Orbán valószínűleg a szívére hallgatott, amikor védelmébe fogadta a jelenleg börtönbüntetése elől bujkáló diktátortársát, barátját, illetve politikai mentorát.
Nem kétséges: a miniszterelnök ezen az ügyön sokat…..
Magyarulaszlo
2018.11.18 09:02:53
@torró: Vicces vagy.
Ki menekítette el a maki gengsztert a börtön elől? Orbán.
Ki kamuzik éppen az arcodba? Orbán?
Akkor meg hogy jön ide az, hogy ez az illiberális börtöntöltelék 10 éve, még nyugatbarát demokrata korszakában Gyurcsánnyal (és egész Európával) üzletelt?!
Maszatolásnak is nagyon gyenge ez így...

2018.11.18 09:12:20
@rallus: világos amit írsz.
Feri 10 éve valamit bizniszelt MSZP-s miniszterelnökként a Balkánon (ha te mondod...).
Majd gründolt egy új pártot a DK-t, és az új irodában az MSZP miniszterelnöki KORMÁNYZATI BÜNÖK elnevezésű dossziéit feltette a polcra, a muskátli és a Lenin összes közé.
Aztán amikor meghallotta, hogy Orbán kastélyában landolt a makedón veszélyforrás, gondolkozott, és nem volt jobb ötlete, inkább belopózott nagytitokban és felgyújtotta az egészet...
valahogy így?
:D :D :D :D
mondok egy jobb verziót:
Csúti Viktor brigádjának nincs semmi értelmes ötlete ezért legalább a saját tábornak szántak egy kis figyelemelterelést, felgyújtották tehát Ferkó irodáját, hogy aztán a suttogópropagandán keresztül elmondhassák, amit te is az imént.
Szerintem rémgyenge...

2018.11.18 13:51:29
@felső határ nincs:
Orbán tevékenységét már nem szükséges magyarázni a magyaroknak az oktatás és az egészségügy kapcsán: leépít és alulfinanszíroz mindent, ami nem az ő biznisze...
Az oligarcháknak meg persze jár a luxus oktatás és luxus kórház (Ráhel szerinted hol tanult? hol szült? a zabigyerekről nem is beszélve), a magyar nép viszont dögöljön meg ott ahol van...
Ha szerinted ez a helyes nemzeti stratégia, akkor gratulálok.
Amúgy örömmel olvasom soraidból, hogy szerinted van valamiféle stratégia a lopáson kívül,
én ilyesmit 15 éve nem láttam, lécci küldj már forrást!!!

Polt elzavarta az Európai ügyészséget, inkább az oroszokkal dolgozik
2018.11.13 14:14:23
A közös ügyészségi nyomozati munkára nemet mondott Orbán Viktor és az őt fedező Polt Péter főügyész, ám a velejéig korrupt, Putyin utasításait szolgai módon végrehajtó orosz főügyészséggel együttműködik, sőt csereprogramokat valósít meg. Ezek ketten gyakorlatilag semmibe veszik a magyar nép…..
Magyarulaszlo
2018.11.15 07:07:37
@különvélemény: ez így nem igaz, a magyar e az uniós hatóságok közösen nyomozásnak azért, hogy a magyar adófizetők pénze ne maffiózók medencéjében hasznosuljon.
A csere program szerinted mit jelent?
Téged megnyugtat ha egyes ügyek kapcsán esetleg Putyin zsoldosai mondjak meg a frankot a magyar ügyészségnek?
Szerinted jobban meg kell bíznunk a zűrzavart üzleti érdekből keltő oroszok van, mint a saját szövetségeseinkben?!?!
Ezt nem gondolhatod komolyan....

B1 BLOGCSALÁD
Macron: ha Magyarországot támadás éri, csakis az EU tudja megvédeni
2018.11.12 04:47:07
Párizsban több mint 70 állam- és kormányfő tisztelte meg jelenlétével az I. világháború végének centenáriumi ünnepségét, de Orbán Viktor oly mértékben tett az eseményre, hogy még csak megbízottat sem delegált, igaz, ő ettől még másodrendű politikus marad;
A francia elnök arra figyelmeztette a…..
Magyarulaszlo
2018.11.12 23:41:50
@Ballib vagyok mert rettegek:
Mitől védett meg téged Orbán Viktor?
A gondolkodástól?
Értem én hogy sérthetetlen, végülis
- nem beszélget olyan újságíróval, akinek nem ő ad fizetést,
- nem áll le ellenzéki politikusokkal vitatkozni, ha mégis, akkor Boldog Karácsonyt (ne röhögj, mert, akármekkora rajongó vagy, ezzel a Te szádba is beleszarik...) és még a Sargentini vitára is csak azért ment, hogy propagandafilmet forgasson, esze ágában sem volt komolyan venni az alapos vádakat.
Szerinted tényleg az a helyes, ha egy politikus szarik a népére és nem hajlandó érvelni vagy pl. megvédeni az álláspontját?

Követelnünk kell Orbán, Pintér, Szijjártó és Kövér nemzetbiztonsági átvilágítását
2018.10.28 13:07:53
A magyar ellenzék méltatlanul figyelmen kívül hagyta az ukrán titkosszolgálat értesülését arról, hogy Szijjártó Péter az orosz titkosszolgálat beszervezett embere. Annak ellenére, hogy egy ilyen vizsgálat ésszerű és indokolt lenne mind a négy személy esetében: a miniszterelnököt senki sem vizsgálta…..
Egyáltalán nem tökéletes az Európai Unió működése, de egyelőre senki sem talált ki jobb konstrukciót ennél a szövetségnél. A britek most a saját bőrükön érzik, milyen csapdába kerülnek akkor, ha populista szólamokkal meg lehet téveszteni a szavazópolgárok többségét. A reakció nem is maradt el,…..
Magyarulaszlo
2018.10.23 06:31:10
@maxval balcán bircaman:
A liberális irányának leállítása :D :D :D :D
mire gondolsz? likvidálni kell a liberális szavazókat?
Amúgy meg mire jó a liberálisok leállítása? A nácikon kívül Mindenki a pokolra kívánja Orbánt.
Azaz pont oda, ahova való.

2018.10.23 06:34:05
@Jankove: Tökösebbek??!?!?!?!
Úgy érted, hogy idiótábbak?
A Brexitről még most sem tudja senki,hogy mivel jár. Egy biztos: jól nem járnak.

Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Sajnos még azt sem sikerült definiálnod, hogy mit jelent a liberális és miben különbözik az illiberálistól, illetve hogy ezek hogy viszonyulnak a demokrácia kereteihez vagy éppen a konzervativizmushoz.
Kar.