Regisztráció Blogot indítok
Adatok
I. Közbiztonság Szilárd

0 bejegyzést írt és 41 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ugye, milyen szép? Reitter Ferenc 1867-ben akadémiai székfoglalójában ismertette talán legjelentősebb, mégis méltatlanul elfeledett elképzelését. A kiváló városépítész nem kevesebbet álmodott, mint hajózható csatornát a mai Nagykörút helyére. Itt az ideje megvalósítani a…..
I. Közbiztonság Szilárd 2015.03.23 13:45:59
@teetotaler:
Tök mindegy,ki van hatalmon, ne kelljen már örülni annak, hogy az 10 éven belül negyedszer basszák szét a nagykörutat villamospálya-felújítás miatt.

Az meg a faszság csúcsa, hogy egyszerre basszák szét az egész várost. Nincs egy épeszű ember sem az egész kibaszott városházán?

Bezzeg az időalapú jegy, aminek a bevezetéséhez elég egy rendelet, még mindig nincs sehol, pedig 4,5 éve ígérgetik.
És még 2,5 év kell hozzá.
Mi a kurva anyjukért vajon?
Steak. A legjobb, ami egy marhával a halála után történhet. Míg Magyarországon még sokan félnek a rózsaszínre sütött hústól, addig külföldön már furán néznek arra, aki átsüti a marhahúst. Sokak kedvence, mégis félnek otthon elkészíteni, és borsos áron rendelik…..
I. Közbiztonság Szilárd 2015.03.23 00:53:02
@Phteven:
Baromka, 340 fokon már olvad az ólom (az ón már 240-en).
A fehérjék egyike sem bírja még a 100 fokot sem (Celsiusban).
Muszáj faszságokat írod?

@Beer Monster:
Na, a másik fasz... A BSE-t prion okozza, baromka, ami egy víruszszerű élőlény (mivel képes szaporodni).
Olvassál, idióta: www.mok.hu/hirek.aspx?&nid=16743&cid=208

@siriq111:
Jaja, én meg felúsztam a Niagarán.
A szexuális úton terjedő nemi betegségeket (bujakór, szifilisz) kezelték gyógynövényekkel, higannyal és megelőzték kondom használatával is. A bujakór története A szexuális úton terjedő betegségeket sokféle névvel illették, bujakórnak, vénuszi nyavajának, francos…..
A tudósok szétbontották az atomokat, embert juttattak a holdra, felfedezték a DNS titkait, de vannak olyan emberi szokások, melyekre még mindig képtelenek teljes körű magyarázatot adni. A New Scientist magazin összeállított egy listát az élet olyan hétköznapi dolgaiból, melyek…..
A hivatalos számok szerint a világ legjobban fizetett politikusa Szingapúr miniszterelnöke: Lee Hsien Long évente 1,7 millió dollárt (482 millió forintot keres). Persze a hivatalos adatok szerint ez a 12-szerese az orosz elnök, Vlagyimir Putyin fizetésének: igaz, egyes vélemények…..
Végleg kirúgta Gesztesi Károlyt a TV2 a Jóban Rosszban sorozatból mert már kezelhetetlen volt az alkohol problémája, állítja a Blikk. Gesztesi hol ittasan jelent meg a forgatáson, hol egyszerűen el sem ment, amit egyre nehezebbe tudtak tolerálni. Ez nem új keletű probléma…..
I. Közbiztonság Szilárd 2015.03.19 18:04:22
@VogelZsigmond:
Ne hagyd magad átverni, ez NEM blog.
Csak valami indexes adózási trükk miatt van blognak feltüntetve, ezeket a cikkeket újságírói státusban lévő, újságíróként fizetett sajtósegédmunkások írják (azért az újságíró szót nem használnám rájuk, mert ahhoz valóban semmi közük a fizetésüket kivéve).

Más kérdés, hogy sok blogban sokkal színvonalasabb írásokat lehet olvasni, jóval kevesebb hibával.

Én mondjuk a főszerkesztő helyében időnként beleolvasnék az írásokba, és az alkalmatlanokat kirúgnám a francba, az Index fizet annyira jól, hogy ennyi pénzért az adott területhez értő és írni is tudó újságírókat is felvehetnek ezek helyett a botcsinálta, írástudatlan firkászok helyett.
Tegnap sikerült a Fidelitasnak egy igazi pártállamit bedobnia, elindította a hamar halált halt Provokátor figyelőjét. A gyomor görcsös ifi Fideszeseknek nem tetszik biza, ha a nép tüntet szeretett vezetőjük ellen. Az ha tüntet, provokátor, egyszerű ez, nem?  A fél internet, de…..
Hatalmas rajongói tábora a Facebookon követeli vissza Reisz Andrást, aki a megújult közszolgálati csatorna arculatába nem fér bele, ezért a továbbiakban nem fog időjárást jelenteni az M1-n. Reisz András az Origónak megerősítette: konkrét szerződésbontás nem történt, azonban…..
I. Közbiztonság Szilárd 2015.03.18 15:25:02
@nicktolvajmentesítő_kovi1970:
Bocs, seggfejkém, de aki ennyire szar a saját szakmájában, az előbb söpörjön a saját háza táján, és ne kritizáljon másokat, se közpénzből, se máshogy, mert nincs meg rá az alapja.

Tudom, túl hülye vagy ahhoz, hogy ezt felfogd.
I. Közbiztonság Szilárd 2015.03.18 15:27:02
@v2peti:
Igen, Németh Lajosnak ott lenne a helye, ha már a fia, Németh Balázs ott a fő Fidesz-seggnyaló.
Szegény Laja bá, azért éghet a kölyke miatt a pofája rendesen.
I. Közbiztonság Szilárd 2015.03.18 23:02:40
@Tesztelo.hu:
Csak ha te is ehetetlen szart főzöl paprikás krumpli helyett, akkor nem nagyon van alapod kritizálni az esetleg elrontott bélszínt, pláne nem nyilvánosan.

De nem várom el, hogy felfogd, mert látom, neked sem az eszed az erős oldalad.
A Lawrence Berkley laboratórium adatai szerint egy átlagos telefon töltés közben 3,68W energiát fogyaszt, és amikor már feltöltött, ez az érték 2,24W-ra csökken.  Tehát amikor éjszaka a töltőn marad (véletlenül) a mobilunk, akkor 8 óra alatt összesen 018kWh elektromosságot…..
I. Közbiztonság Szilárd 2015.03.17 14:21:45
@fordulo_bogyo:
Nem egészen, ugyanis a generátort akkor is hajtja a motor, ha épp nem ad le semmi teljesítményt (illetve akkor is ad, persze, csak mivel le van kapcsolva az aksiról, ha az teljesen fel van töltve, ennek a teljesítménynek a jelentős része - dízelmotoros autóknál az egész, mert ott még a gyújtásrendszert sem kell etetni - elveszik). Azaz a motor teljesítményének egy része a generátor hajtására megy el akkor is, ha a generátor kimenetéről semmilyen teljesítményt nem veszünk le, mert az aksi fel van töltve, és semmilyen villamos fogyasztó nincs bekapcsolva.
Ha töltenéd közben a mobilt róla, akkor legalább egy része nem veszne el.
I. Közbiztonság Szilárd 2015.03.17 15:58:11
@báró Csekonics:
Lesz különbség, a tompított világítás már mérhetően növeli a fogyasztást, akkor ugyanis a generátornak már dolgoznia kell.
I. Közbiztonság Szilárd 2015.03.17 20:57:45
@ikke i drift:
Meg kb. mindegyik dízelmotoros autó, ugyanis ahhoz nem kell villamosság.

(Tudom, az újakhoz már kell.)
Ha egyetlen mondatban kéne összefoglalni a tegnapi bejegyzésemet, a magyar sajtó napján azt írnám, hogy megbomlott az újságírói munka egysége. Mások megszólaltatására egyszerűsödött, mert a laptulajdonosok alig igénylik az egyéni véleményeket. Állításomat nem cáfolja a…..
I. Közbiztonság Szilárd 2015.03.16 03:35:14
@Ördög Zoltán:
Tóta nem bloggerként kezdte - hol voltak akkor még blogok -, az Index fórumaira irkált mindenféle baromságot Worluk néven (innen a W. a nevében).
Most ugyanezt teszi újságíró státuszban.
I. Közbiztonság Szilárd 2015.03.16 12:39:45
@gmihaly:
Mi az, hogy a bloggerek önjelölt része?
Vannak nem önjelöltek is?

(A blog egyébként a web log = webes napló kifejezésből jön, szóval nem tudom, milyen lehet itt, aki nem önjelölt.)
I. Közbiztonság Szilárd 2015.03.17 02:14:40
@gmihaly:
Dehogy, csak szólok, hogy faszságokat irkálsz, baromka.
Jó lehet-e az a TV-játék, amelyet a köz pénzéből, a köznek szántak (feltehetőleg azért, hogy ez az 1849-ről szóló mese az embereket szórakoztassa), ha rossz a filmhang minősége, sokszor a színészi motyogás teszi érthetetlenné a jelenetet, no meg Pozsony is csak Sopron…..
I. Közbiztonság Szilárd 2015.03.16 22:47:02
@Neo07:
Voltak ám a lófaszt.
Olvass korabeli költőket-írókat, Arany, Petőfi, Vörösmarty, Jókai, melyik használt ilyeneket?
Pedig előbbi kettő elég népi volt, utóbbi kettő meg arisztokrata.
Ez nem XIX. századi nyelvezet, hanem egy kitalált faszság.

Egyébként az egész nagyon szar, mind a történet, mind a párbeszédek, mind a nyelvezet, mind a rendezés, és mindnél szarabb a hangmérnök (tisztességes helyeken tanítják, hogy beszéd alatt nincs zene, vagy esetleg valami nagyon halk aláfestés).
Pedig szeretem Rudolf Pétert, de ez hányás, ugyanolyan szar, mint a Jáksó-féle Marslakók volt. És sajnos, ugyanolyan kurva nagy pénzlenyúlás.
A színészek egy része jó, más része csapnivaló. Sajnos, utóbbiak pont a főbb szereplők (voltak az első részben).

Ja, a cím írásmódja pedig Kossuth-kifli. Lenne.
Az Egri csillagokban meg a cs kisbetű.

@kugi:
"Ez meg kimondottan 19. századi"
Lófaszt, látszik, hogy fingod sincs a XIX. századi nyelvről. Ennek a filmnek semmi köze hozzá, ez egy XXI. századi, nyelvileg műveletlen fasz által kitalált baromság, nem XIX. századi nyelv.
I. Közbiztonság Szilárd 2015.03.16 22:51:50
@beszédírók:
Igen jelentős részét a legtöbb ember értené.
A Halotti beszéd meg az Ómagyar Mária-siralom is érthető nagyrészt, ráadásul egy csomó szó azért érthetetlen, mert nem volt még helyesírás (sőt, nem volt jelölése a latinban nem létező magyar hangoknak, pedig a magánhangzókészletünk kb. 2/3-a ilyen, plusz még néhány mássalhangzó), és a latin ábécé betűivel nagyjából hasraütéses tippelgetős alapon próbálta az írástudó megörökíteni a magyar hangokat.
I. Közbiztonság Szilárd 2015.03.16 23:50:58
@beszédírók:
Tővéghangzók esetében mire gondolsz?
A szóvégi u meg i hangokra? Esetleg az elnyelt és szókapcsolásoknál mássalhangzónyújtásként megjelenő gégezárhangra? Ne röhögtess, egy része a vidéki magyarban ma is megvan (egy része a hivatalos magyarban is, csak nem tudsz róla), és simán érteni, hogy mit mondanak.
A diftongusok szintén, Borsodban, Nógrádban, Zalában.
Az meg, hogy névutó vagy rag-e valami, csak írásban jelentkezik, egyébként ugyanúgy a szó végére biggyesztesz egy tagot.

Szóval ne röhögtess, ha megkérhetlek.

"A nyelvújítás kora hamarabb volt 1848-nál"
Volt olyan is. Meg olyan is, ami később, még az 1930-as években is zajlott egy.

@jobbdemokrata:
Öcsém, akkor te az elmúlt 25 évet vagy átaludtad, vagy barlangban/börtönben töltötted, ahol nem volt tévé.

A Munkaügyek meg a Fapad?
Hát lehet a szart ragozni, de ez mindkettő nagyon szar. Egy szint a Barátok közttel.
Ha már valami köztévés sorozat, akkor a Tűzvonalban. Ja, hogy akkor még nem Orbán Viktor seggét nyalta az MTV, ahogy te is egyfolytában?

Ha már az odakozmált ellen kikeltél, akkor a Kossutkifli írásmód ellen miért nem?

Az észérvek a te szádból röhejesen hangzik, ugyanis ahol ész nincs, ott észérvek sem lehetnek. És a te fejedben nincs. Csak írod, amit a Lendvay utcából diktálnak.
Nekik is szar, mert minden második szó után mondaniuk kell, hogy kilégzés - belégzés, mert annyi eszed sincs, hogy ezt súgás nélkül meg tudd csinálni.
"A nők és férfiak sosem lesznek egyformák, de mindnyájunk érdeke, hogy ugyanolyan jogokat élvezzenekˮ - összegezte Marc Tarabella belga képviselő a vitát és szavazást a nők egyenjogúságáról, melyre éppen a nemzetközi nőnap után, március 9-10-én került sor. Az életvédő…..
I. Közbiztonság Szilárd 2015.03.16 17:32:20
@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Akkor tényleg nincs, bár azt azért erősen kétlem, hogy így járnék jobban, mivel már van némi egzisztenciám, munkám, sőt, bármilyen hihetetlen, még olyanok is vannak, akik szeretnek, és ezek nem háziállatok, szóval ha nem jön valami nagyon nagy katasztrófa, akkor viszonylag jól eléldegélek még vagy 20 évig.
Akikről beszélek, azok viszont eleve szeretetlenségbe, ha nem egyenesen gyűlöletbe csöppennek, rossz családi környezetbe, nyomorba, és tönkreteszik az anyjuk vagy mindkét szülőjük életét, meg a sajátjuk már indulástól elég jelentősen hendikepes lesz, kevés eséllyel a boldogulásra.
(A Kádár rendszer lehet szidni, de akkor még a falusi, sőt, tanyasi gyerekeknek is nagyjából ugyanakkora esélyük volt mondjuk továbbtanulni, mint egy budapestinek. Ma már egy ma születő átlag falusi gyereknek is nehéz lesz kitörnie onnan, nemhogy egy jóval átlag alatti, mondjuk munkalehetőségek nélküli faluban élő 2 munkanélküli szülővel rendelkező, segélyen tengődő családból. Az eleve zaciba adottakról nem is beszélve. Ilyesmikre gondoltam. Akikről meg megállapítják már születés előtt, hogy súlyos fogyatékkal jönnének világra, azok esetében kifejezetten embertelenségnek tartom a gyerekkel és szülővel szemben is, ha engedik a gyereket megszületni.)

Amelyik nem?
Mivel önállóan életképtelen élőlénykezdeményről van szó, hadd dönthessen már róla az, akinek a nyakába szakadna, sőt, akinek a testében kell hordoznia 9 hónapig, hogy akarja-e ezt vagy sem. Még akkor, amikor lehet ellene tenni.
I. Közbiztonság Szilárd 2015.03.16 20:07:12
@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"De abban biztos vagy, hogy a gyerek azzal járna jobban, ha megölik..."
Nem egészen ezt mondtam.
Lásd:
"És nem biztos, hogy ezzel jár rosszabbul."

"Nagyon sokan indultak így, és sokra vitték."
Például?
Azért vedd bele azt is, hogy az ókorig lehet, hogy ez működött, de azért a XXI, században az kicsit kevésnek tűnik, hogy valahogy összekukázod a napi betevőt.

"abortáltassunk el minden falura születendő gyereket"
Ezt sem mondtam - amit idéztél, azt meg nem arra írtam, szóval ne csúsztass -, de értelmezd, amit igen. Tudom, hogy képes vagy rá.

A gyerek vélt érdeke sem átlátszó önigazolás, nem árt ám, ha az ő érdekét is nézed. Nem biztos, hogy úgy megszületni jobb, hogy végigvegetálja az életét, mint meg sem születni.
Másrészt a szülőnek is egyetlen élete van, hadd döntse már el, mit akar vele kezdeni. Ő maga, ne mások helyette. A magzat még nem élet, hanem nagyjából olyan, mint egy parazita, amely az anya testén élősködik.

Ami a súlyosan sérült gyerekeket illeti: egy autistának vagy egy kéz-láb nélkül, netán vakon vagy süketen született gyereknek azért nem akkora népünnepély ám az élet. Mert az addig rendben, hogy ha nincs keze, kitörli a fenekét anyuka, de mi van, ha anyuka mondjuk a gyerek 20 éves korában meghal, és nem hagy milliókat a gyerekre, hogy gondozókat fogadjon?

Stephen Hawking egészségesen született, valamikor 30 éve kora körül jött elő rajta a betegsége. Wonder vak, de nem tudom, úgy született-e, Ray Charles például biztosan nem, de megvakult, de örülni ő sem örült neki.

A csecsemő, ha adnak neki enni, képes az önálló életre.
A magzat nem.
A Szahara kellős közepén már miért lennék képtelen az önálló életre? Élnek ott emberek.

Ne menj át szélsőségekbe, a normál életről beszélünk.

Hogy én miként határoznám meg?
Szerintem teljesen jó a most hazánkban érvényes szabályozás. Amit orvosok döntöttek el.
I. Közbiztonság Szilárd 2015.03.16 20:49:09
@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Akkor miért a nőgyógyászatra megy az anya, miért nem a parazitológushoz?"
Gondolom, mert a többség azért szeretné megszülni a gyereket épségben, aki meg nem, az legalább maga szeretne életben maradni, és a nőgyógyász e területen a szakember. Ha a fogad fáj, akkor is fogászhoz mész, nem oszteológushoz, pedig a fog is csont, csak egy speciális változat.

"Tudtad, hogy Einstein is az autizmus egy formájában szenvedett (Asperger-szindróma)?"
Ezt azért jó pár helyen cáfolták. Kicsit későn tanult meg beszélni, ennyi.
Mellesleg az Asperger az autizmus jóval enyhébb változata, nem véletlen, hogy az aspergeresek simán tudnak élni a társadalomban. Ahogy az epilepsziások is, hogy következő kérdésedre is válaszoljak.

Az, hogy mi van, ha a gyerek 2 hetes korában hal meg az anya, tipikus álkérdés a témában - a gyerek néhány év múlva meg tud élni egyedül, de akinek keze vagy lába nincs, az nem, az élete végéig gondozásra szorul.

A magzat az anya nélkül nem képes az önálló életre, sőt, táplálkozásra sem, ha eltávolítják az anyaméhből, meghal. A már megszületett gyerek táplálható az anyától függetlenül is, azaz önállóan is életképes.

"nem aktív segítséget kér a magzat, hanem csak annyit, hogy ne öljék meg"
Ez nagyon nem igaz. Kér táplálékot, meleget, ápolást, gondviselést meg ezer más dolgot. Akár olyan szinten is, hogy a gazdatest (anya( bele is halhat.

Ami a Szaharát illeti: berberek, beduinok - lehet, hogy nem pont a mértani közepén, de a Szahara mélyén IS élnek. És egy átlagember is kibír ott néhány napot élelem és víz nélkül is. Az anyaméhből kivett és magára hagyott magzat mennyit bír ki? Néhány percet?

Én pedig úgy vélem, te érvelsz rossz ügy érdekében.
De erről nem fogjuk meggyőzni egymást.

Szia. :-)
Ki volt az a magyar, aki segítséget adott neki a relativitáselmélethez? Mekkora része van sikerében első feleségének? Mi köze Yodához? Gondolkodott-e, hogy anyát vagy lányát vegye feleségül? Hogy szólt bele a politika a Nobel-díjába? Melyik szerve járta be befőttesüvegben Amerikát egy Buick…..
I. Közbiztonság Szilárd 2015.03.16 16:00:30
@endike:
Pedig a kvantumfizikával kapcsolatban valóban voltak problémái, ahogy az adott területen a kor legnevesebb kutatójának, a dán Niels Bohrnak meg a relativitáselmélettel, úgyhogy voltak is emiatt vitáik. A tudomány akkori szintjén ugyanis a kvantumfizika és a relativitáselmélet ellentmondott egymásnak, és mindkét - egyébként jogosan Nobel-díjas - tudós kötötte az ebet a saját karóhoz.

Igazából a két elméletet még a mai napig sem sikerült teljesen összepasszítani, bár az azóta eltelt kb. 70-80 évben azért jelentős haladás történt e téren.
A 80 milliárd forintból gazdálkodó közmédia véletlenül elfelejtette tájékoztatni a lakosságot arról, mekkora pofont kapott Paks2 az Európai Bizottság és az Euratom rosszallása miatt, aminek a tényét ráadásul Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős…..
I. Közbiztonság Szilárd 2015.03.13 14:37:44
@axeleda:
Mondjuk ennek én is örülnék, és tudnék még neveket sorolni. Sokat.
De ez más kérdés.
I. Közbiztonság Szilárd 2015.03.13 19:23:32
@-Szűcs Gyula-:
Gondolom, itt a commenten akadt ki valami hozzád hasonló idióta.
I. Közbiztonság Szilárd 2015.03.13 20:59:13
@-Szűcs Gyula-:
Nem, valószínűleg nem sixx volt.
Ráadásul őt ugyan a kritikát nem tűrő idegbetegnek tartom (bár újabban azért sokat javult), de ő legalább írni tud, már csak a helyesírásra kéne kicsit gyúrnia.
Egyébként nem nézek sorozatokat (a My Name Is Earlt szeretném egyszer végignézni, a 99 részből kb. 25-ig jutottam el eddig), úgyhogy nem tudtam volna elspoilerezni.
Ismét a Petőfi Rádió reggeli műsorában mutatkozott be két új Petőfi tévés műsorvezető, csakúgy mint pár napja Tatár Csilla és Kerekes Péter, tegnap Fodor Imre és Rátonyi Kriszta tűnt fel, ma pedig újabb két új műsorvezető: Galán Angi és Jakab Márk.A fiatalokat megcélzó…..