Adatok
Kovi1970
0 bejegyzést írt és 372 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Amikor 1980. szeptember 22-én Délnyugat-Irán elfoglalásának szándékával az iraki hadsereg hat hadosztályának katonái átlépték a határt, Irak diktátora, Szaddám Huszein úgy gondolta, csapatai néhány hét alatt megsemmisítő győzelmet aratnak majd az előző évi forradalom miatt végletesen meggyengült…..
Érthető okokból az Európai Unión belüli migrációt az esetek döntő többségében mi a saját, magyar (azaz kivándorló) szemszögünkből látjuk. Ritkábban esik szó arról, hogyan látják ugyanezt a folyamatot a befogadó országokban, például Németországban.
Hazaköltöztél vagy ellenkezőleg, nem érted azokat,…..
Kovi1970
2020.03.11 15:36:14
@arncht: amennyire én látom munkaerőhiány pont az alsóbb régiókban szokott jelentkezni, lehet hogy "bárki" elvégezhetné az alulfizetett kulimunkát, de a tanult francia vagy német nem fogja, és nem is lesz egyhamar ráutalva a mostani jólétben.
A baj akkor kezdődik ha valami populista behülyíti őket és okuk is lesz irigykedni (mert a felszín alatt eddig is megvolt, főleg a lokálpatrióta németeknél, még országon belül is).
Van valami félelmetes amikor a jómagyar idegengyűlölő retorikát megvalósítva egy ország kilép az EUból, majd azindiai-ugandai belügyminiszter elkezdi kizsuppolni honfitársainkat. Ilyenkor lehet látni mekkorát hazudik nekünk a saját vezetésünk.
@Arthamyr: a probléma valójában az hogy mi magyarok is beletartozunk ezekbe az az "eltakarodhatnának" népekbe. Finoman szólva is nem csak az "agyat" szívják el de rengeteg moslékot is átvállalnak, szerintem azért mert pont az ilyen alja munkákhoz már túl civilizáltak a nyugati társadalmak.
Én szinte alig látók pl McDonalds-ban eladót aki nem akcentussal beszélné a németet.

A napokban minden újság megírta, és minden politikus a maga szájíze szerint kommentálta a Természettudományi Múzeum Debrecenbe költözésének hírét. Mi sem akartunk kimaradni a jóból, csak a nagy sietség helyett megvártuk, hogy ki mit mond a témáról. Elolvastunk mindent, majd összeszedtük az érveket…..
Kovi1970
2020.02.07 18:52:00
@Void Bunkoid: na jó elég volt a bohóckodásból. Van egy természetes szelekció ami alapján a tehetségesek ott hagyják az urambátyámos poshadást és próbálnak valami kezdeni a városban/fővárosban. Ebből a pörgésből lesz az hogy a városban általában vannak dolgok, éttemek, színházak és nem csak üres focipályák.
Ez nem egy magyar specialitás, igaz minden normális országra ahol nem egy didktátor áll neki társadalmi kisérleteknek.
Amit te írsz az kb azt jelenti hogy verjük szét a dolgokat mert nehogy már túl jó legyen valami az országban. Egyszer már megcsinálták jó nagy trágyadomb lett belőle, azóta is próbálunk kigyógyulni a munkásparaszt uralomból.
De attól még bizony nem lesz jobb máshol, hogy szétverjük Budapestet.
Debrecennek vannak bizonyos előnyei ami miatt pl tényleg jó jelölt egy BMW gyárnak. Alapjában véve igaz hogy keletre nem szívesen telepedik gyár, pedig lassan elfogy a szabad munkaerő számos régióban, most talán végre összejön nekik.
Ha sikerül meggyökereztetni a BMW-t jön a kapcsolódó ipar megjelennek vele az igényes vásárlóréteg.
De addig Debrecen egy túlméretezett falu ("Mezőváros") némi lakóteleppel és egy félig szép főtérrel.

2020.02.10 09:30:44
@Pipas: "Tudod mit mondasz? Hogy majd ha a BMW úgy akarja, akkor felemeli Debrecent "
Na ez a primitív falusi gondolkodás amit csak a kissebségi komplexusos uram bátyám világban élők gondolnak.
A BMW hoz pénzt és lehetőséget arra, hogy a helyi lakosság fizetőképes keresletet biztosítson és a város (mind adminisztratív, mind pénzügyi, mind igényességi értelemben) kiépítsen egy ilyen intézményt. Ez alapjában véve az embereken kell, hogy múljon. Van kalandpark van arborétum,
Nem a BMW fogja felemelni (ahogy most egy miniszterelnöktől várod el hogy barmoljon el más helyeket hogy valami Debrecenben is legyen) a BMW-nek ez nem dolga, hanem Debrecené, ha a pénz megvan. A BMW ehhez a pénzt és a fizetőképes keresletet adja.
Egy országos múzeum szétizélése nem fog tenni sokat sem a városért, sem annak megítéléséért. Ha kell valami amit központilag jól menedzselve sokat tesz Debrecen megítélésért és sok látogatót hoz az a reptér és az M35, ami miatt olyanok is útba veszik a várost akik egyébként nem tennék (és ténylek meglepődnek a rendezettségen).

2020.02.10 11:22:20
@Pipas: nem igazán érted, és nem is akarod megérteni....
Olvasom a hírekben, hogy 5 év alatt nagyjából 100 milliárd forintot költött a kormány arra, hogy propagálja hőstetteit.
Ez évi 20 Milliárd.
Ez havi kb 1 670 000 000 forint
Ez napi kb 55 millió forint.
1 új, felszerelt kórházi ágy vételára nagyjából 300 000 forint nettó.
Ez azt jelenti, hogy…..
Kovi1970
2020.01.21 11:11:59
@különvélemény: viccelődj csak szerencsétlen. Az én krönyezetemben a kórházi beutaló több esetben bizonyult egyirányú jegynek a tágabb családban (és ez bizony veszettül nem vicces téma).
Addig örülj amíg nem kerül oda egyetlen rokod sem.
Rohadt nagy baj van az egészségüggyel, és minden egyes agyhalottaknak szánt xxxbaxott staion szálka a szememben, ahogy elég okaknál.
Odafenn meg csak néznek hogy a propaganda nem jut túl az egybites prolikon. Talán vissza kellene venni a kreténségből...

Magyar Természetvédők Szövetsége
A pénz vagy környezetünk és az emberek, közösségek jogai fontosabbak az EU és a tagállamok számára?
2019.10.15 16:05:06
Avagy véget vetünk a multik büntetlenségének, vagy még több előjogokat kapnak?
Újabb lépéseket tehetünk a multik büntetlenségének vége felé az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága által kezdeményezett tárgyalásokon, bár az EU inkább egy másik fórumon keresztül nyomul azért, hogy egy „multilaterális…..
Mozgalmi egyenruha, iskolaköpeny és kezdés 6 évesen. Vajon jobbak voltak az előző rendszer kötelező dolgai?..
Kovi1970
2019.09.04 14:06:25
@MAXVAL bircaman közíró: szerintem amit írsz az az "ünneplő" amit iskolai rendezvényekre kellett felvenni (pl évnyitó, nemzeti ünnepek).
Egyébb esetben kötelező volt a sima sötétkék "műszálas" iskolaköpeny. Aki nem vett fel ilyet az előbb utóbb az igazgatói irodában találta magát.
Mivel ezek se nem szépek sem jók, se nem egyaségesek nem voltak, igazából semmi pozitívumot nem tudok elmondani róluk. De hát kötelező... :)

1942 egy hideg napjának reggelén légvédelmi szirénák és fegyverropogás hangjára ébredtek a kanadai Winnipeg város lakói. A polgárok döbbenetére órákon belül megjelentek a német megszálló csapatok!
"Nácik" bevonulása Winnipegbe. A több száz egyenruhát egy hollywoodi jelmezes cégtől bérelték..
Kovi1970
2019.09.04 12:26:32
@felső határ nincs: azért valamit tisztázzunk az év embere nem szépségi vagy jósági verseny,
Akkoriban ezt a két embert gondolták a legfontosabbnak, és valóban amit Hitler tett 39-ben és ahogy Sztálin forgott 40 után valóban meghatározó volt.
Amúgy pedig űltalűban véve a legerősebb ország vezetője alapból megkapta, nem ok nélkül...
Ami meg az összeállást jelenti, 41-ig Sztálin és Hitler volt összeállva, ezért nem igazán értem a megjegyzésed. 41 után viszont az ellenségem ellensége a szövetségesem volt a(z utólag győztesnek bizonyuló) stratégia.
A többiek tették a dolgukat :)

A kérdésre nyilván majd csak az idő adja meg a választ, az az egy biztos, hogy szerdától a brit Konzervatív Párt új vezetője Theresa May utódja, azaz rá hárul az a feladat, hogy kivezesse az Egyesült Királyságot az Európai Unióból. De kicsoda is Boris Johnson?..
Kovi1970
2019.07.25 17:33:04
@Kispangit: azt ugye tudod hogy a Brecit kifejezés egy brit lejaárató kampányból ered amikor Cameronék szerették volna a brit sajtóban lejráatni az eurót a görög kilépéssel (Grexit).
Megtörtént? Nem.
Hülyék lennének kilépni a svédek és társaik.
Az EU szervezetten egy egységesen tárgyalt a britekkel, azok meg saját magujkkal sem tudtak egyet érteni. Vicc az egész.
A Hard brexit után eLőbb fog az Egyesült Királyságból kilépni államalkotó nemzet mint hogy még valaki ilyen hülyeséget csináljon az EUból való kilépéssel...

Az 55 éves volt londoni főpolgármester, Boris Johnson, aki korábban külügyminiszterként és a Brexit fő támogatójaként szerzett magának világhírnevet, július 23-án kapta meg a jogot és az esélyt arra, hogy a brit konzervatívok jelöltjeként az Egyesült Királyság új miniszterelnöke legyen (Theresa Mayt…..
Jól esik kicsit elidőzni a múlt század elején készült debreceni fényképeken, képeslapokon. Akkor sem volt ugyan kolbászból a kerítés, és nyilvánvalóan abban az időben is igyekezett egy bizonyos réteg érvényesíteni a maga érdekeit mások kárára, akárcsak ma, mégis a város egykori hangulata sokkal…..
Donald Trump gyakori média-megjelenései, nagyon vegyesen megítélt döntései és vitatható bel- illetve külpolitikája ráirányítják a figyelmet az eddigi amerikai elnökök értékelésére is. Trump rövidlátó, sőt korlátoltan ostoba klimapolitikája (melynek "megkoronázása" volt 2017-ben az USA kiléptetése a…..
Kovi1970
2019.06.27 10:56:43
Első kérdésem, mi az hogy "overlordként" vesz valaki részt egy ütközetben? Ez nem a Starcraft...
Nehéz tökéletes intézkedést hozni. 56-ban bealudtak egy friss és bizonytalan helyzetben nem volt kész stratégiájuk. Koreára ez megérett, és Vietnamban is megpróbálták. Nehéz megmondani mennyi "vietkong" lett volna Magyarországon 56-ban, de biztos hogy nem sima felszabadítás lett volna.
@sztd: rengeteg dolgot félremagyarázol.
"lég sok köze van az Iszlám Állam létrejöttéhez és felvirágzásához" azért ez elég nagy mértékben köthető a megalapozatlan II. iraki háborúhoz ami GW Bush saját személyes embíciója volt.
Van amit egyenesen alternatív valóságban képzelsz el (ezt a baromságot az egyetemről itthon hirdetik valamiért).
Trump mindent elbaxott ami külpolitika. Dörgölődzik az összes bolhás féreghez (Putyin, Kim) ls az összes szövetségesét átxassza (talán a legrosszabb szegény angoloknak), folyamatosan destablilizálja őket azzal hogy a legidiótább belpoltikai erőket reklámozza mintha szándékosan meg akarná dönteni a saját szövetségeseit.
Az hogy a hülye amerikaik röhögve taposlolnak hogy kinyírják a TB ellátásukat és a pénzt odaadják a nagy amerikai multiknak hogy azok a választások után építesenek csak le, na ez a populizmus esszenciája.

2019.06.27 12:05:37
@Equalizer.: :)))
Hát nem köztudott az biztos :)
@Larry Silverstein: én egyszurű tényeket írtam le: Trump megszíntette az állami TB-t, ezzel tehermentesítette a költségvetést majd adókedvezményt adott a GM-nek, ők pedig vártak a hatalmas leépítéssel a választásokig Trump hagyományos választókörzetében.
Még ha azt mondod, hogy nincs okozati összefüggés a fentiek között, de ezzel nagyjából a fent felhozott marhaságaid 90%-át sokkal előbb kellene kukáznod....

Ahogyan telnek a határátkelős évek, sokakat kezd el foglalkoztatni a magyarságuk kérdése. Hiányzik és ha igen, akkor mi: emberek, ételek, tárgyak, hangulatok, helyek? Ezeken gondolkodott el Balázs, aki két rövid, egymáshoz voltaképpen kapcsolódó szösszenetben osztotta meg a…..
160 ezer ember dönt hamarosan 66 millió sorsáról. Július végén lesz új miniszterelnöke az Egyesült Királyságnak...
Kovi1970
2019.06.21 18:33:42
@pulsarito: nem kellett volna unikornist igérni
apokalipszis egy Jonhson kategóriájú idiótát oda ültetni egy atomhatalom élére, de annyire megelrdemelnék egymást...
A xemétláda aki pfotátlan hazudozással hülytítette be a szavazókat meg a sok marha aki még mindig nem fogta fel hogy 2016-ban kegyetlenül átbaxták őket.
És persze egész szimbiózisa, ahogy az elit még mindig pofáétlanul igérgeti az unikornist a közvélemény meg úgy tesz mintha az létezne...
Egy normális univerzumban egy Brexit mozgalomnak parlamenti köszüb alatt kellett volna maradjon...

A kiló nem százat jelent.
Európai liberálisok esete a román sovinisztákkal és a momentumos lányokkal
2019.06.20 19:39:03
Én tudom, hogy nem sokakat érdekel, de azért emellett nem lehet szó nélkül elmenni. Ha liberális az ember, azért. Ha magyar, akkor azért. Román nacionalistát választottak vezetőnek Európa liberálisai, vígaszként egyik helyettese a magyar Cseh Katalin lett a Momentumból...
Kovi1970
2019.06.21 15:19:45
@Pipas: Nem. Meg akarták például szüntetni az általuk "társadalmi osztálynak" nevezett dolgokat, mert elképzeléseik szerint a kommunizmus osztály nélküli társadalom lett volna. A szocializmus viszont szerintük voltak osztályok, például munkásosztály meg parasztság meg értelmiség meg papság meg ilyenek.
Továbbra is fenttartom hogy a "működő szocializmus" hivatalosan nem tartalmazott osztályokat, minden iparágban megszüntette. Volt a "dolgozó nép" és ennek diktatúrája.
A Liberális demokráciának tekintélyes szakirodalma van. Minden ország alkotmányos rendszere kicst más, de a eleme a demokrácia érvényesülésén felül az hogy tartalmaz biztosítékokat arra hogy ne tudja valaki megszüntetni.
Ezek azok a bizonyos fékek és ellensúlyok. Emberi jogojk, alkotmánybíróság, kiemelt (2/3) törvények, vagy olyan elnöki rendszer amiben nehéz random bejutni, minden ország egy kicsit más....
Néha nem olyan hatékony, de cserében jól működik nagyban,

2019.06.21 15:19:59

2019.06.21 15:26:35
@Pipas: már pedig a hagyopmányos soztályokat egytúől egyik eltörörölték.
Lehet hopgy matradtak papok, de nem azért mert társadalmni osztáély volt, hanem mert a hitük megtartotta őket. Ellenben korábban randszer részét képezték most meg üldözöttek, már nem osztályként.
Olyan "osztály" hogy papság nem létezett az átkozban. Ez egy megtűrt tevákenység volt, aminek nem volt államilag támogatott funkciója.
Ahogy nem létetzett 48 után rőkés sem, de ezen felül is minden magánvagyont államosítottak, nem csak a személyes tulajdonban álló nagytőkét. Éttermeket kisboltokat és kisbirtokokat is.
A mezőgazdaságban, az iparban nem volt osztály. Egy mérnök ugyanannyit keresett mint egy betanított munkás (ezért is volt annyira xar minden).

Franciaország gyönyörű, ráadásul mind földrajzilag, mind klímában rendkívül változatos, fantasztikusan gazdag kultúrával, gasztronómiával, borokkal – és persze a helyi emberekkel. Mi az a tíz dolog, amit Franciaország megtanított egy több mint 25 éve ott élő…..
Kovi1970
2019.05.28 12:40:41
@takarék-láng: mert nem érted miről van szó. Nincs olyan hogy francia "rassz", a francia 5-6 alapvetően eltérő népcspport olvasztótégelye.
A francia nem a fajára büszke hanem a nyelvére, kültúrájára forradalmi vívmányaira. Aki ezeket magénak veszi az francia. Az ilyen kersztényeurópázós dolgon pedig többségük csak röhög.
Számunkra a gond akkor kezdődik az ilyen Le Pen félék kerülnének hatalomra, mert az első dolguk lenne hogy minket a sajátnak tekintett afrikai népeki után sorolnának, ahogy ez most könnyen bekövetkezhet Nagy Britanniában...

Ma voltam életem első, finn, választási beszélgetésén. Itt szavazok az uniós választáson, ezért megfogadtam, hogy alaposan tanulmányozom a jelölteket. Még nem döntöttem arról, hogy kit támogatok.
Kép: YLE.fi
Mai "áldozatom" Yannick Lahti volt. A jyväskylä-i származású, 28 éves fickó a…..
Kovi1970
2019.05.06 17:35:16
@nemecsekerno_007: a komcsik 48ban is kurvára legitimnek tekintették magukat, attól még hazaáruló szemétládák voltak.
@Comte de Gippaud: "Nagy összegben lefogadom, "
Nagy összeget vesztenél.
Ez nem futball meccs hogy csak a csapatod számít.
Normális országban már rég elkükdték volna a pi***ba a választók a tolvaj hazaáruló bagázst. Ugyanazzal az ívvel ahogy Gyurcsányt is elkültdték a fenébe,
Itt meg a normálisabbja húzott el. Szánalmas vicc.
Ami pedig most megy a médiában az minden szempontból példátlan a rendszerváltás óta. De megkockáztatom hogy a kommunizmus végső évtizedeiben se nagyon mertek ilyeneket húzni.

2019.05.07 13:57:25
@Comte de Gippaud: de ami talán a legfontosabb: itt most nem a leváltásról szól a dolog, hanem az üzenetről, hogy nincs olyan hogy mindent szabad. Hogy a hülyéknek kampányolás mellé a hülyék termelése aktív felretájékoztatással nem azt lehet elérni hogy a normálisak is beállnak a hülyék közé, hanem hogy az értelmesebbje kiáll.
Amikor azt látom hogy az Ákos féle népek beállnak kamuzni a megélhetésért az több mint kiábrándító.
Miközben a nagyvezér ott haverkopdik a nemzet első számú ellnségeivel, Putyintól Saviniig...
Igenis kijár a koki és a saller és a legkevesebb amit megérdemel ez után egy politikusgárda hogy visszaküldik a tárgyalóasztalhoz hogy állapodjon meg az ellenzékkel (és itt msot nem a jobbikra gondolok).

2004 május elsejével lett hivatalosan teljes jogú tagja Magyarország az Európai Uniónak. A rendszerváltás után a Szovjetunió „karmai” közül kiszabadult országok a nyugati világ által keltett világszintű egységesedési folyamatok révén igyekeztek csatlakozni a nagy kiterjedtséggel rendelkező…..
1872. Hill End, Ausztrália az aranyláz idején. Korabeli, kézzel színezett kép..
Kovi1970
2019.04.29 12:38:07
@Aureliano Buendía: a 80-as évek közepén már egyértelmű volt hogy a rendszer nem fenntartható, bárkinek aki egy kicsit is átlátta a rendszert.
Igazából bárkinek aki nem valami elmaradaott zsákfaluban nőtt fel, lejöhetett.
Az infláció már beindult (ami az OTP hitelekel bíró családoskokat elég rendesen megérintette de még hol voltak a 90-es évek), mindenki maszekolt és trükközött, vagy csak simán másodállást vállalt be.
Aztán sorra jöttek a nyugat-német turisták meg lassan lehetett nyugatra látogatni, nagyon meredek volt a különbség.
És ez még semmi volt ahhoz képest ami az oroszoknál volt, félelmetes hadifejlesztésekkel ami üres boltok előtt kígyózó sorokkal párosult (amiről a 80-as években már lehetett tudni itthon is).
Persze voltak akik még játszották az agyukat űttörővezetőként vagy munkásőrként, de már a 80-as évek közepére nagyon egyértelművé vált hogy csak idő kérdése,, hogy összedőljön az egész

Hamarosan vége annak az időnek, amikor egy csomagot a munkahelyünkre szállíttatunk ki, vagy megkérjük a szomszédot, hogy legyen kedves átvenni, ha nem vagyunk otthon. Egy autógyártó ugyanis olyan rendszert fejleszt ki, amely megoldja ezeket a problémákat...
Nemrégiben olvashattatok itt egy posztot, melyben az Egyesült Királyságban élő külföldiek vallottak arról, milyen hatással volt rájuk a britek tervezett kilépése az Európai Unióból, illetve miért érzik magukat „Brexit-menekülteknek”. Most a kiegyensúlyozottság kedvéért…..
Kovi1970
2019.03.20 11:18:29
@IT Knight: kicsit leegyszerűsíted a dolgot.Annyira hogy a végére hazugsággá válik a jól hangzó demagóg kijelentséed.
Azért szavatztrák meg elég enyhe többséggel mert egyrészt teletömték a szavazókat szemen szedett hazugságokkal (amik sorra dőltek meg, kedzve az 50 milliós szemétséggel), de főleg az egész nőpszavazás a kilépésnek kedvezett.
Eleve nem kötelező erejű népszavazás volt, ami eleve a hülye/protest szavazatok fel tereli a szavazókat.
Aztán kizártak kb 700.000 külföldön élő szavazót és a teljes kampány arra ment ki hogy az Eu ellenes köznagulattal támogassák Cameront további kedvetmények kicsikarásában,
Ugyanazok az egoncetrikus hülyék voltak mint most az a parlament aki úgy hoz határozatokat, mintha lenne döntési hatásköre (lásd akarnak-e hosszabbítást).
Cameron sem érte el semmit, ahogy Trump sem és May sem fog. Az EU elég megedződött az elmúlt 5 évben, mind intézményi szinten, mind egyséni politikusi szinten (főleg Merkel).
Nem tudom hogy hozzák ki nyertesre a gazdaságot, ha olvasol híreket most egy fél év alatt kb bejelentették a fél autóipar megszűnését (Honda kivonul, Infiniti kivonul, Vauxhallt gyorsan eladta a GM, NIssan leépít).
De a legszánalmasabb az volt amikor a nagy no deal brexit rajongó Dyson bejelentette, átköltözteti a cége székhelyét Szingapurba.
Nincs olyan hét, hogy egy nagy cég ne jelentené be hogy Amszterdamba, Brüsszelbe vagy Párizsba helyezi az adminisztratív központját.,

2019.03.20 19:08:08
@takarék-láng: Ez így van, de én olyan konrlét dolgokra gondoltam hogy pl odament a németekhez hogy tárgyaljunk EU nélkül kereskedelmeről.
Mire a németek teljesen joggal elküldték a fenébe mert 1. semmi érdekük 2. azon kevés dolog amiben az EUnak kizárólógaos hatásköre van (bár a sok marha szélsőjobbos igyekszik "trading bloc" ként hivatkozni rá, ilyenkor azt is elfelejtik).
A cikben említett Rees-Mogg ugyanilyen idióta ökörségeket talált ki és most hatalmasat koppannak egy tökéletesen egységes és remekül működő EU-val szemben.

Azt ugyan még nem nagyon lehet tudni, mi történik március 29-én és utána az Egyesült Királyságban, az azonban már biztos, hogy a Brexit komoly gazdasági károkat okozott a szigetországnak. A történet emberi oldala azonban legalább ennyire elgondolkodtató: a kilépésről szóló népszavazást követően…..
Kovi1970
2019.02.27 11:15:21
@IT Knight: majdnem azt mondanám hogy a tények ismerete nélküli elnagyolt véleményt írtál ide, de lehet hogy rosszabb annál amit csinálsz itt.
A Brexit "népszavazás" egy nem ügydöntő népszavazásnak meghirdetett politikai buli volt, ahol mindenki arra játszott hogy úgysem szavaznak a kilépésre, úgyhogy toljuk arra amennyire csak lehet.
Ezért mindent feltételt a kilépésnek kedvezően alakítottak, annyira hogy még a külföldön élő brit állampolgárokat is kizárták, akik számára a legnagyobb tétet jelentette a népszavazás,
Az egész egy poltikai hiszti volt hogy Cameron alkudozhasson az EU-val.
Ehhez képest most úgy lobogtatják azt a 2-3%-os többséget, mintha komolyan állást foglalt volna Nagy Británnia lakossága a kilépés mellett.
És akkor még nem beszéltünk arról hogy a majmokból álló gárda folyamatosan hülyítette és hülyíti az embereket hazugságokkal, és még mindig senki sem állt fel hogy az egész egy ordas hazugság volt.
Jelenleg úgy tűnik míg az EU 27 tagállama egy monolit szilárdságú tömbként tárgyal és folyamatosan felkészül, a brit oldalon a parlamenti frakciók, a cabinet és a miniszterelnök
semmilyen módon nem képes értelmes álláspontot alkotni
A britek olyan lázálmokat próbálnak végig vinni, ami bárkinek felfoghatatlan aki egy kicsit is ismeri a politikai valóságot.

Vajon milyen kép él rólunk, magyarokról az itt élő külföldiekben? Mit tartanak fontosnak kiemelni rólunk a beilleszkedéshez? Különösen érdekes kérdések ezek, ha azokat egy Magyarországon élő (azaz nem csak futó látogatáson itt lévő) külföldi válaszolja meg...
Kovi1970
2019.02.12 10:26:46
A poszt szerintem nagyon találó, bár az 1-3 pont azért inkább az öntudatos vidékiekre jellemző. A 6 meg inkább Budapestre.
Ezek között amúgy van pozitív, itthon észre sem vesszük, hogy mennyivel tisztelettudóbbak a fiataljaink, mondjuk egy átlagos osztrák, olasz vagy francia diákcspat mellett.
@MAXVAL bircaman közíró: történelmet te sem tanultál, vagy a KGB gyorstalpalóban kitörölték :)

Csinos önfeljelentést tett Peter Knoll a Gundel ügyvezetője egy a 24.hu-nak adott interjújában. Amikor így fogalmaz: „A Gundel számára a profit a rendezvény-cateringen van. Ha csak a menzára írták volna ki a pályázatot, nem indultunk volna el rajta.”
Mint emlékezetes, a múlt héten derült ki, hogy…..
Kovi1970
2019.01.15 12:41:26
Nehéz úgy népszerűnek maradni hogy nem válig valaki populistává.
A b1 most átlépte a határt.
Minden minisztréium és egy sor nagy cég támogatott áron ad menzát a dolgozóknak, még itthon is hátmég a "haldokló nyugaton".
A cikk többre akar következtetni mint amit a riportalany állít.
@Zabalint: nem a döntéshoozóknak, hanem az egész intézménynek. Ez azért elég nagy különbség.

„Szúrd ki, mert addig pattog”. „Elkártyázták a téeszt. De ki nyerte meg?” „Mindjárt jövök, csak előbb elütöm a delet”. „Azt kérdezi a Penelopé: „Hol kujtorogtál 20 évig?” Kerestük Petőfit.” „Hogy hívnak, Jancsi fiam?”"Ha elszabtuk, hát elszabtuk, utólag már szabhatjuk..."
És még sorolhatnánk a…..
Az év vége felé közeledve következzen egy olyan poszt, amit nem kell teljesen komolyan venni, inkább amolyan játékos „beilleszkedés-lista”, amit ha van kedvetek, ti is megírhattok annak az országnak a lakóiról, ahol éltek. (A cím a szokásos hataratkelo@hotmail.com). Szóval…..
Kovi1970
2018.12.19 11:15:53
@Hari Seldon 2: a Németország egy friss ország, előtte sok különálló országból állt, a kultúrális különbségek és a lokálpatriotizmus (utóbbi esetében a szászok kivételével :) ) és a kelet-nyugat illete észak-déli megosztottság pedig most is meghatározó, ahogy a regionális autonómia is.
A franciák esetében tényleg nem egy nép, legalább egy tucat nép alkotja és mellettük ott vannak a "határon túli" franciák is, mivel a francia nemzetfelfogás nem vérségi hanem kultúrális (amennyire francia alkotmányjogászok magyarázták). Legalábbis a latin a kelta és a germán vonal eléggé nehezen hozható közös nevezőre. Innentől a Maghreb már csak egy kis ugrás :)

2018.12.19 11:15:56
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Vicces szavakat használsz, "amerikai imperializmus", az idióta komcsik tolták ezt a rizsát sok-sok évtizedik, miközben az amerikaiak pénzt piacot és jólétet biztosítottak a szövetségeiseiknek, addig a félkegyelmű oroszok vitték amit találtak és kivégezték az értelmiséget.
A maradék prolinak maradt az hogy kiélheti a kisebbségi komplexusát meg aki tehetségesebb az sem jut előbbre nála...