Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Hajnalkámtenagyonhülye

0 bejegyzést írt és 18 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az 1905 és 1943 közt élt Rejtő Jenő (születési nevén: Reich Jenő) rövid, de kifejezetten kalandos életutat tudhatott magáénak. Tartalmas élete során annyi embert és annyi különböző karaktert ismerhetett meg, mint mások két élet alatt sem. Ez óriási segítség volt számára, regény-alakjai, szereplői…..
Kismamának lenni egy tiszavirág-életű, különleges periódus a nők életében. Nem azt mondom, hogy pont olyan eszményi, romantikus és rózsaszín, mint mondjuk a menyasszony korszak, de azért ennek is megvan a maga szépsége a számos nehézsége mellett. via GIPHY Ott vannak a rosszullétek, a…..
UBER-el kapcsolatos cikkemmel kapcsolatban keresett meg teljesen normális hangnemben egy, a neve elhallgatását kérő taxis cég vezetője, aki szerette volna a másik oldalt is bemutatni. Beszélgetésünk során olyan részletekre derült fény, amik miatt érdemes mindenkinek elolvasni egy rögtönzött interjú…..
Azzal nagyjából minden középkori teológus egyetértett, hogy a szex (és most kizárólag a házasságon belül gyakorolt szexről beszélünk) némely esetben – bocsánatos vagy éppen halálos – bűnnek tekintendő. Vita igazából csak arról folyt, hogy milyen esetekben számít bűnnek. Penyafort-i Raymundus szerint…..
Hajnalkámtenagyonhülye 2016.01.18 13:39:00
@protézisesh: Kár, hogy nem ismered az iszlám tanításait. Ajánlom szíves figyelmedbe, hogy ott a nő kielégítése elsődleges feladata a férfinak a házasságban. Ha a nő kielégült, jöhet a pasi. Ez nekik szent kötelesség. Büntetni is szex megvonással büntetik asszonykát első körben. (Persze ez szerintem a pasinak is büntetés).
Hetedik évtizedemben már nem hoz lázba az akár nálunk is megrendezhető 2024-es olimpia. De elhatolt a tudatomig, hogy összecsapnak körülötte az érvek és az ellenérvek. Két példa nyomán az a benyomásom, hogy még nem értünk meg a világ legnagyobb sportversenyére. Legjobb…..
Hajnalkámtenagyonhülye 2015.07.09 12:09:02
@apro_marosan_petergabor: 10 milliárdért el tudnék képzelni jobb dolgot is, mint egy befuccsolt olimpiai jelentkezés miatti közszájon forgást. Ennyibe kerülnének ugyanis alaphangon a jelentkezési költségek. S ha jól megnézed a tegnapi vihar alatt sem a BKV, sem a MÁV, sem a rendőrség nem volt a helyzet magaslatán. Mit akartok ti itt nagyok lenni, mikor még egy normális hétköznapot sem tudunk levezényelni, ha esik három szem eső???? Vagy rendezzünk challenge day olimpiát! A tegnapi nap után már simán menni fog.
Hajnalkámtenagyonhülye 2015.07.09 14:37:04
@apro_marosan_petergabor: Igen, jobban. Nem is olyan messze Bécsben, Ausztriában. Csak olvass utána.Ne mondd nekem, hogy tegnap elindulva fél 6-kor a munkahelyemről este 9 órára kell hazaérnem Budapest másik kerületébe?? Nem vidékre! Hogy nincs egy terv ilyen esetre, mikor tökéletesen jól tudták, hogy mekkora vihar lesz??? Egy rendőrt nem láttam hazafelé. Egyetlen egyet sem. Persze amikor trafizni kell, meg hétvégén majd cseszegetni az embereket, akkor majd előbújnak. A tegnapi nap megmutatta mire vagyunk képesek, ha baj van. Semmire.
A TASZ jogi képviseletet nyújt három ügyfélnek, akik a kormány menekültellenes plakátjait átfestettéssel vagy letépéssel pozitív üzenetté formálták. A TASZ álláspontja, hogy a plakátok megváltoztatása sem bűncselekményt, sem szabálysértést nem valósít meg. Ennek több…..
Hajnalkámtenagyonhülye 2015.06.27 08:35:10
@N. Barbie: Kedves Barbi, Honnan szűrted le, hogy a kormány a választópolgárok döntő többségének egyetértésével tette ki ezeket a förmedvényes plakátokat??? Forrás? Úgy tudom a nemzeti inzultáció eredményei még nincsenek meg. Persze ismerve ezt a kormányt már akkor megvoltak, amikor még ki sem postázták az inzultációs kérdőíveket. Én nem erre fizetem az adómat. Nem ezért dolgozom. Az erre költött milliárdokat tetszettek volna olyan demagóg dolgokra költeni, mint például a gyermek éhezés. Most azokra a gyerekekre gondolok, akik a nyári szünetben nem fognak normális és elegendő ételhez jutni. Tudom, most ronda balliba, meg judis, meg náci, meg mittomén mi vagyok. Meg persze főként demagóg. Tudjuk az ország jobban teljesít a gyermek éhezés pedig csak libsi-bolsi trükk kishazánkban. Úgyhogy van elszórni való pénzünk idióta plakátokra és nemzeti inzultációra. Ilyenkor örülök, ogy 4 gyerekemből három már nem ebben az országban építi a jövőjét. Az unokáim pedig valószínűleg egy egzotikus helynek fogják tartani ezt az országot.
Olvasónk hiába szedte a fogamzásgátlót, teherbe esett. A nőgyógyász, aki a tablettát is felírta aljas gyilkosnak nevezte, mert el akarta vetetni a gyermeket. Kedves Szerkesztő!   Most fedeztem fel a Praxis blogot, látom, elég régen működik már. Kicsit olvasgattam a korábbi…..
Hajnalkámtenagyonhülye 2015.04.25 11:04:02
@rest of boys: Oh most látom, honnan jött ez a férfigyűlölő vagyok szöveg. Te vagy nőgyűlölő. Mindenki magából indul ki. Úgy nézem te visszakívánod a 19. századot. Természetesen csak a nőknek. Talán sétálj el egy muszlim országba és hozz onnan feleséget magadnak. Ott nincsenek a nők megfertőzve ilyen gondolatokkal. Úgy látom egy ilyen nővel jól éreznéd magad. Azt csinálná, amit mondasz nekik. Az ilyen hímsovinisztáknak az a vágyálmuk. Hajrá.
Hajnalkámtenagyonhülye 2015.04.25 14:15:39
@EZAZ: Igazán? El fogja végezni az iskolát? Hogyan? Miből? A gyereket sem képes eltartani, nemhogy még a saját taníttatását is fizesse.
A tény a következő: Abba fogja hagyni az iskolát, lesz egy középfokú semmire sem jó végzettsége, egy gyereke. A posztból kiderül, hogy sem a párja, sem a szülei nem voltak ott vele, tehát onnan sok segítséget ezek szerint nem várhat. Ha ő az én lányom, akkor vagy a párja, vagy mi a komplett család ott lettünk volna vele. Ha ő a fiaim valamelyikének barátnője lenne, akkor az én fiam, vagy ha ő nem ér rá, bármelyikünk a családból ott lett volna vele. Más kérdés, ha ez az én unokám a kérdés fel sem merült volna, mert mindannyian tudják, hogy mi ott vagyunk mögöttük, bármi történik. Az én lányom, vagy menyem tudna továbbtanulni természetesen. De itt nem erről volt szó.
Miután megszül nem lesz lakása, jövedelme. Miután nem tudja eltartani a gyerekét, állam bácsi szépen elveszi tőle, vagy örökbe adhatja. Lesz belőle egy csóró, önmagával meghasonlott ember. Húúúú de jó lesz neki.
L. Piroskának ott lesz a családja. Mindig. Meg az állami segítség. Mindig. Na ez a különbség.
Hajnalkámtenagyonhülye 2015.04.25 14:42:28
@Kovacs Nocraft Jozsefne: Igen állítom, mert velük dolgozom nap, mint nap. Tapasztalat. S igen, ha bármelyik gyerekemet bántják, akkor egy anyaoroszlán hozzám képest csak kismacska. S igen, arra nevelem a fiaimat, hogy a család mindenek előtt. A lánytestvéreik, a barátnőik, feleségeik mindenek előtt. Soha ne engedjék, hogy bántalom érje őket. Az ilyen alpári bunkóval szemben pedig az érvelés hatástalan. Igaza volt itt egy posztolónak az ő 46-os nyakbősége tökéletesen elég volt ahhoz, hogy az összes bunkó szöveg bentragadjon. Kíváncsi lettem volna, ha a kedves kollega egy nagydarab kigyúrt állattal állt volna szemben és nem egy 50 kilós fiatal lánykával, akkor is ekkora pofája lett volna vagy inkább nem. Na ennyit az érvelésről.
A posztbeli nő ugyan nem volt akut életveszélyben de "kedves" kollega éppen abba sodorhatta volna a bunkó és szánalmas megjegyzésével. Ott és akkor ennek a szövegnek nem volt helye. Nincs joga egy orvosi vizsgálaton a saját idióta véleményét hangoztatni. Ez egy hivatás. Arra esküdtünk fel, hogy segítünk, nem arra, hogy öngyilkosságba kergessünk gyerekeket. Gondolom büszke lett volna magára a kollega, ha rögtön két életet sikerül kioltania. Tudod, ez is tapasztalat. Igen, dühös vagyok, amikor nem tudok segíteni és élet megy veszendőbe. Igen, dühös vagyok azokra az idióta szentfazekakra akik azt hiszik mindenki felett ítéletet mondhatnak és embereket kergethetnek halálba.
A példád szerint ez az orvos egy szar orvos volt. Verbálisan inzultálta a betegét. Olyan, mintha pofán verte volna. Semmivel sem más. Milyen eredménye lett a szerinted felvilágosításnak? Így kell valakit felvilágosítani arról, hogy az abortusz egy élet elpusztítása???? Én kérek elnézést. Megint tanultam valami újat.
S igen, beszélek az ifjakkal akiket összeférceltem. De nem így. Soha nem ítélkezem felettük, mint a te általad nagyra tartott kollega tette. Pedig vannak páran akikkel már régi ismerősként üdvözöljük egymást. Sajnos.
Ja, és mostanában már rendszeresen arabnak néznek. Változnak az idők és a nézetek.
Tavaly még mindenki az évek óta menetrendszerűen feltűnő blöffnek hitte, először Varga Miska is csak röhögött rajta, aztán holnap mégis csak bevezetik a vasárnapi zárva tartás nevezetű orbitális baromságot. Ahogy ettől a kormánytól megszokhattuk, folyamatos bénázások,…..
Hajnalkámtenagyonhülye 2015.03.22 21:02:41
@egy igazi barom vagy mária: Azt a számot tudod rosszul, hogy nem 50, hanem 100%-kal fizetjük ki ezeket a napokat. Meg azt is, hogy a vasárnap dolgozók általában diákok, akik csak hétvégén tudtak egy kis pénzt keresni. Esetleg kismamák, akik a hatalmas, nem egészen 24.000.-Ft-nyi GYES-üket egészítették ki ezzel a pénzzel. Tudom, tudom, a kismama is üljön otthon a kölkökkel és a szent családdal az a dóga. Legyen neki elég az a hatalmas összeg, amit állam pajtás ad neki.
William Lane Craig vallástörténész az Újszövetségben és a Koránban szereplő információkat hasonlította össze, megvizsgálva, hogy a két alapmű közül melyik szolgál megbízhatóbb információkkal Jézus személyéről. Názáreti Jézus az emberekre a valaha élt legnagyobb…..
A héten egészen nosztalgikus hangulatba kerültem, és persze, ilyenkor mi más jönne elő az elme mélyéről, ha nem a nőkkel való kapcsolatom és kalandjaim. Nézzék el nekem, maholnap ugyanis ismét a gyengébbik nem kerül a középpontba: nőnap lesz. A bátor, önmagukért kiálló, de legfőképpen a minden…..