Adatok
tiboru
354 bejegyzést írt és 16143 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Az önmagukat egységes nemzetállamként definiáló országok jelentős része a kisebbségek területi autonómiáját mindig is egyfajta nemzetbiztonsági kockázatnak tekintette és olyan, elutasítással vegyített gyanakvással tekintett erre az intézményre, mint Kövér László a kettessel kezdődő személyi számú…..
tiboru
2020.05.10 08:36:06
tiboru
2021.05.19 22:49:50
@Borathan:
A magam nevében tudok csak nyilatkozni: én az Indexnek több posztot nem írok. Írjon nekik a témában Földi László vagy Georg Spöttle.
A magam nevében tudok csak nyilatkozni: én az Indexnek több posztot nem írok. Írjon nekik a témában Földi László vagy Georg Spöttle.
Az évszázadokon keresztül kitartóan és professzionálisan folytatott, kiváló eredményeket produkáló ország- és nemzetimázs-offenzívának köszönhetően Nagy-Britanniát és úgy általában a briteket körüllengi a sportszerűség, a korrektség és az úriemberség aurája. Teljesen érthető módon ez a mesterséges…..
tiboru
2016.08.16 17:18:20
@Aëtius:
Több forrás is hasonlóan fogalmazott, mint a Mail (például dr. Robert Evans a Gassed című könyvében), de utánanéztem és pontosítottam a nitrogénes történetet a posztban és kommentben is: valóban volt ilyen kísérlet, valóban nitrogéngőzös környezetben végezték és a résztvevők valóban szereztek sérüléseket, amiért valóban félbe kellett szakítani a kísérletet. A módosítás annyi, hogy nem belégzéses, hanem közvetlen kontaktusú érintéses kísérletek voltak, amelyek következtében a tesztalanyok fagyási sérüléseket szereztek.

2021.05.08 22:59:29
Felderítők Blogja
KITEKINTŐ: Tóth „tiboru” Tibor: Interjú egy román ejtőernyőssel
2020.04.03 17:13:52
Kedves Barátaink!
A szovjet ejtőernyősök világát bemutató interjú után újabb cikkel jelentkezik „KITEKINTŐ” című sorozatunk, melyben olyan ejtőernyős katonákat szólaltatunk meg, akik az általunk vizsgált korszakban más nemzeteknél párhuzamosan működő ejtőernyős alakulatoknál teljesítettek…..
tiboru
2020.04.11 17:23:26
@Albu:
Az polgári ejtőernyős központ lehetett, én legalábbis nem emlékszem Kolozsváron ejtőernyős katonai alakulatra.
Az polgári ejtőernyős központ lehetett, én legalábbis nem emlékszem Kolozsváron ejtőernyős katonai alakulatra.
tiboru
2020.04.12 13:48:38
tiboru
2021.03.07 10:32:37
Ezen írás a szokásosnál felkavaróbbra sikeredett, amiért a szerkesztőség a Tisztelt Olvasóközönség elnézésért kéri.
Csak erős idegzetű - és gyomrú - Olvasóknak ajánljuk!
Mai posztunkban folytatjuk barangolásunkat a világban, s - Korea után - a tűz és a jég földjére, viking mondák mesebeli…..
Mai posztunk egy bánsági magyar községgel, annak múltjával, valamint az első világháborús emlékművével és hősi halottaival foglalkozik. Egyfajta személyes érintettség az eddig megszokottaknál szubjektívebbé teszi a posztot, mert – és akkor ezt vegyétek kitárulkozásnak –…..
tiboru
2009.01.20 22:51:41
tiboru
2009.10.11 18:04:55
@kuciber:
Megkérdeztem az összes, még életben lévő rokont...
Zgribest? Hm, biztos szomszédos? Csak mert a környéken ilyen településről nem tudok...
Mellesleg egy érdekesség: az idei irodalmi Nobel-díjas (Herta Müller) a Végvártől mintegy nyolc kilométerre található Nitzkyfalva (Nitzkydorf) szülötte. Ma már alig élnek ott svábok...
És a helyi hagyományok szerint a Rittbergből a románok elől elmenekült németajkúak egy része itt (a későbbi Nitzkyfalván) telepedett le, úgyhogy szegről-végről majdnem rokonok is vagyunk Herta Müllerrel :-)

2020.12.29 17:37:08
@Fatma Özdemir:
Szia!
Milyen családnevek voltak a családfádon? Csak mert én mostanában kutatom a települést és ha van róluk információm, szívesen megírom!
Szia!
Milyen családnevek voltak a családfádon? Csak mert én mostanában kutatom a települést és ha van róluk információm, szívesen megírom!
Jó, ez eldőlt. Hisztizhet még sárgahaj ameddig akar, de el lett hajtva a vérbe, szögezhetjük le szinte 100 százalék bizonyossággal végre.
Szavakban nehezen kifejezhető, mekkora károkat okozott az emberiségnek ez az ember, amit pedig a választás napja óta művel, elrettentő példaként kerül be a…..
tiboru
2020.11.07 12:05:47
@Kovacs Nocraft Jozsefne:
4,5 millió egyéni szavazatnyi különbséget (eddig, de lesz ez 5 millió is a végére) azért nem neveznék rendkívüli szorosnak. Ez a leadott voksok 3,5 százaléka, ami azért már szabad szemmel is látható.

2020.11.07 12:05:53
@Etniez:
"Fidesztálibokon kívül senki nem szurkolt Trumpnak, aki európai."
Azért ne feledkezzünk meg Janez Janšáról, aki egészen biztosan nem politikai prognózist fog tanítani a ljubljanai egyetemen :-)
hvg.hu/vilag/20201104_janez_jansa_donald_trump_amerikai_elnokvalasztas

Érdemes volt minket követnie annak, aki nem akart meglepetésre ébredni: tegnap azt jósoltuk, hogy Trump 274 elektorral nyer, és potenciálisan felmarkolhat 3 államot még. Ebből Arizona és Pennsylvania jelenleg is játékban van. PA az erősebb, ezért a végeredmény lehet 295 elektor is.
Frissítés a cikk…..
tiboru
2020.11.04 19:23:50
tiboru
2020.11.04 20:34:05
Biztos tudjátok - ki ne tudná - hogy komoly változások vannak az Index szerkesztőségében. Ezek egyik hozadéka most, hogy lehetőség nyílt arra, hogy a blog.hu-s tartalmak az Index címlapon blogketrecen kívül is megjelenjenek.
A szerkesztőségtől kapott információink szerint az Indexen semmilyen…..
tiboru
2020.08.08 18:14:08
Bizonyára te is, aggodalommal figyelted az elmúlt hét eseményeit és elgondolkoztál azon, hogy az indexszel történtek után mi lesz a blog.hu-val, mi lesz a blogoddal. Ennek kapcsán szeretnénk pár infót megosztani veled. Azért gondoljuk, hogy erre szükség van, mert az Index.hu szerkesztőségének…..
Előző posztunkhoz hasonlóan - melyben az 5 legjobb háborús filmet kerestük - a világtörténelem legnagyobb hadvezéreinek kiválasztása is kemény feladat elé állított bennünket. Bár segített némileg a történelemtanári végzettség (egyikünk esetében), így sem volt egyszerű feladat az elmúlt 5 évezred sok…..
Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp
Gyorstalpaló: karantén és kijárási tilalom
2020.03.17 20:21:30
Mivel a mostani zűrzavaros időkben sosem lehet tudni, hogy mit hoz a holnap, arra gondoltam, hogy megpróbálok egy kicsivel tisztább vizet önteni a poharakba kijárási tilalom és karantén ügyében. A múltkori poszt kommentjei között voltak olyan hozzászólások, amelyeket olyan kedves olvasók követtek…..
tiboru
2020.04.12 13:40:16
tiboru
2020.04.20 08:46:48
@Fülig José:
Szóval lehet szólni a partnernek (bárki is legyen ő), hogy rosszul tudta: a jelenlegi korlátozások MINIMUM május 3-ig érvényben maradnak Bajorországban, augusztus 31-ig SEMMIFÉLE jelentősebb rendezvény nem lesz.
www.muenchen.de/int/en/events/bavaria-declares-state-of-emergency.html
Röviden: pánik nincs (nem is lenne indokolt), de elővigyázatosság van, mert ez viszont kell.

2020.05.07 10:07:14
Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp
Az Árpád-házi királyok hadserege- I. rész
2020.04.22 00:33:49
Hazánk első nagy uralkodódinasztiájáról, az Árpádokról mindannyian tanultunk a történelemórákon, haladóbbak még egyik-másik haditettükre is emlékezhetnek, hiszen Koppány legyőzésétől Búvár Kundon át a muhi csatáig igen sok minden megtörtént az alatt a 300 év alatt, amíg a keresztény Magyarországot…..
tiboru
2020.04.23 11:08:37
@Hadrian77:
Ami a forráslistát illeti:
"Továbbra is valljuk, hogy akit a poszton túlmutatóan érdekel a téma, az a Gugli korában másodpercek alatt talál forrásokat, de azt sem tiltja semmi, hogy (ha annyira érdekel) a szerzőtől (közvetlenül, vagy a kommentek között) megkérdezd, hogy miből dolgozott."
Idézet innen:
lemil.blog.hu/2011/01/25/szolgalati_kozlemeny_altalanos_tudnivalok

Szerintem a törzsolvasók jelentős hányadának nem kell bemutatnunk a Felderítőblogot. A Magyar Ejtőernyős-Felderítő Katonai Hagyományőrző Baráti Kör állandó publikációs felületeként működő blogon számos olyan poszt olvasható, amelyek tematikája nagyon közel áll a Lemilblog irányultságához és…..
tiboru
2020.04.11 17:08:19
tiboru
2020.04.12 19:06:55
@Plieur:
Pont katona voltam, amikor hirtelen meghalt; állítólag a kisebbik Ceausescu irodájának előterében kapott infarktust. Elég érdekes hangulatú három nap volt a laktanyában.
Pont katona voltam, amikor hirtelen meghalt; állítólag a kisebbik Ceausescu irodájának előterében kapott infarktust. Elég érdekes hangulatú három nap volt a laktanyában.
tiboru
2020.04.14 07:34:32
@Plieur:
Nem, nem Nicusorról, hanem Ilieről, a Géniusz öccséről beszéltek, aki akkor altábornagy és védelmi miniszterhelyettes volt.
Nem, nem Nicusorról, hanem Ilieről, a Géniusz öccséről beszéltek, aki akkor altábornagy és védelmi miniszterhelyettes volt.
A tízmillió karanténszakértő és epidemiológus országában elég kockázatos erről a járványügyi kényszerintézkedésről írni, de mivel az elmúlt napok koronavírusos témái (és konteói) között kiemelkedő helyet foglaltak el a főváros lezárásának lehetőségeit taglaló topikok, úgy éreztem, hogy a…..
tiboru
2020.03.17 18:19:15
@Minorkavidor:
"Az oké, hogy többségük magyar,..."
Ezt nem értem: miért lenne a többségük magyar? Óvatos (tavalyi) becslések szerint Nyugat-Európában 3 millió román állampolgár dolgozik.
A magyar állampolgárokat pedig már rég kivették a sorból és előre engedték az osztrákok, hiszen ők korlátozás nélkül beléphetnek az országba.

2020.03.19 09:09:23
@Minorkavidor:
Az a véleményem, hogy legkésőbb hétfőtől (március 23-tól) valamiféle korlátozásokat be fognak vezetni az utcán vagy más nyilvános helyen való tartózkodásra vonatkozóan. És ez nem rémhír (mert nem azt állítom, hogy BIZTOSAN TUDOM ilyen vagy olyan forrásból), hanem x%-os valószínűséggel bekövetkező eseményre vonatkozó prognózis.

Egy igazán „különleges” beszélgetés – interjú Kiss Zsolttal (II. rész)
2019.04.20 13:34:04
Kedves Barátaink
Ez alkalommal Kiss Dávid bajtársunk készített interjút Kiss Zsolttal, aki hivatásos törzsőrmesterként a szolnoki MN3100 alakulatnál, azaz a 34. Önálló Mélységi Felderítő Zászlóaljnál, mint csoportparancsnok szolgált, majd a rövid életű „Kettős Rendeltetésű Század” ejtőernyős…..
Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp
Vitaposzt az önkormányzati rendőrségről
2020.02.19 12:15:16
Blogunk egyik nagyon régi bútordarabja és szerzője (Pizka professzor) fura szerzet: velejéig és zsigerileg civil, ugyanakkor visszatérően és alaposan foglalkozik olyan témákkal, amelyek gyakran fel-felbukkannak a lemiles olvasótábor agytekervényeiben is. Mai posztja egy olyan örökzöld topikot érint,…..
tiboru
2020.02.19 17:50:21
@CyberPunK:
Mint a zongorázástól a villanyszerelésen át az interkontinentális ballisztikus rakétákig mindent, ezt is lehet szarul és lehet jól is csinálni. Az nem egy valid érv a zongorák betiltása mellett, hogy a szomszédék Zsuzsikája három éve minden délután másfél órát gyakorol, de a Boci boci tarkán kívül mást továbbra is képtelen eljátszani :-)

2020.02.19 19:26:39
@Kullancs1983:
Ha jól tudom, vannak pozitív példák, Szentendréről például csupa jót hallok ilyen téren. Oké, kisváros, de akkor is biztató.
Ha jól tudom, vannak pozitív példák, Szentendréről például csupa jót hallok ilyen téren. Oké, kisváros, de akkor is biztató.
tiboru
2020.02.21 16:18:10
Short Trips - Rövid utak, hosszú élmények!
A 8 legkevésbé látogatott európai ország
2020.02.13 17:31:03
Eleged van a turistacsalogatásból és a lehúzásból? Olyan helyere utaznál, amit még nem leptek el tömegével az utazók? Szeretnél útikalauzok nélkül, saját magad felfedezni egy kevésbé népszerű országot? Itt a toplista Európa legkevésbé látogatott országairól! Ha ezekre a helyekre utazol, biztos, hogy…..
tiboru
2020.02.14 12:37:52
Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp
Mi lett volna, ha... 2.0: a bolsevik forradalom kudarca
2019.11.25 07:30:00
A múltkori szavazáson több, mint 55%-kal végzett az első helyen a "Mi lett volna, ha az 1917-es bolsevik forradalom megbukik?" téma (a voks végső eredményét ide kattintva nézhetitek meg). Ígéretemhez híven elolvastam néhány cikket, interjút és eszmefuttatást, s ezek summázatát tárom most -…..
tiboru
2019.11.25 09:34:02
@Sigismundus:
1917 végén azért már a német vezérkar is érezte, hogy adódhatnak gondok, elsősorban a nyugati fronton, ahol már az amerikai expedíciós hadsereg is beszállt a buliba. Nem mondom, hogy egyértelműen borítékolható volt az egy évvel későbbi végkifejlet, de ekkor már elég komoly felhők gyülekeztek a Vaterland egén.

2020.02.07 20:31:24
Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp
Alternatív történelem: a témaszavazás eredménye
2019.11.24 11:06:29
A három nappal ezelőtti alternatív történelmi témaszavazás záródátumát előrehoztam, mert úgy láttam, hogy aki akart, az nagyjából leszavazott az első 48 órában. Összesen 685 olvasó nyilvánította ki véleményét, ők összesen 3016 voksot nyomtak, ami azt jelenti, hogy fejenként átlagosan 4,4 témára…..
tiboru
2019.11.24 11:54:43
tiboru
2019.11.24 16:53:14
Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp
Alternatív történelem: témaszavazás!
2019.11.21 13:01:16
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én imádom az alternatív történelmi műveket, lett légyen az regény, film, sorozat vagy bármi. Tudjátok, ez az a "mi lett volna, ha..." műfaj, amitől a történészek nagy része sikítófrászt kap, de ez legyen az ő dolguk. Egy évvel ezelőtt már írtam egy (elég szép…..
tiboru
2019.11.22 10:59:00
@molnibalage:
"Ráadásul a Vikingek pont nem a barátságosabb klímájú részre érkeztek meg..."
Hát Vinland (Új-Fundland és környéke) azért nem barátságtalanabb klímájú, mint amilyen a vikingek őshazája lehetett Skandináviában, szóval nem hinném, hogy ez lehetett a kolonizáció fő akadálya.

2019.11.22 18:54:26
@Tranquillius:
Persze hogy más volt a klíma ezer évvel ezelőtt, de nem csak Skandináviában, hanem Új-Fundlandon és Kanadában is :-) Azt akartam csak mondani, hogy klímaváltozás ide meg oda, 900 körül a dél-skandináv klíma nem lehetett zordabb, mint az akkori kelet-kanadai.
Persze hogy más volt a klíma ezer évvel ezelőtt, de nem csak Skandináviában, hanem Új-Fundlandon és Kanadában is :-) Azt akartam csak mondani, hogy klímaváltozás ide meg oda, 900 körül a dél-skandináv klíma nem lehetett zordabb, mint az akkori kelet-kanadai.
Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp
Szolgálati közlemény: a Lemilblog mint rendőrellenes médium :-D
2019.11.18 13:39:43
A Lemilblog olvasói tudják, hogy nem szoktunk csak úgy orrba-szájba szolgálati közleményekkel dobálózni, de mivel az elmúlt napokban sok tucat, ugyanarról a témáról szóló levelet és üzenetet kaptunk, nem tehetjük meg, hogy ezeket szó és reakció nélkül hagyjuk. Ugyanakkor nem kívánunk parttalan…..
tiboru
2019.11.18 18:07:37
tiboru
2019.11.18 18:31:04
tiboru
2019.11.18 20:14:06
@proletair:
Hát szó mi szó, elég durván hangzik... Nem ártana ezt minél több kollégában tudatosítanunk.
És köszönet djdanif olvasó-kommentelőnknek, hogy felhívta erre a figyelmünket.
Hát szó mi szó, elég durván hangzik... Nem ártana ezt minél több kollégában tudatosítanunk.
És köszönet djdanif olvasó-kommentelőnknek, hogy felhívta erre a figyelmünket.
Nagyon gyakran kerestek meg azzal a kérdéssel, hogy miután megírtátok életetek első (sokadik) regényét, hogyan érdemes elindulnotok, hol jelentessétek meg?
2019-ben már nincs tuti recept. Az azonban biztos, hogy a jó kézirat mellett sok-sok utánjárásra, önpromócióra és szerencsére is szükség van…..
Bár a kétharmados parlamenti többség eltörölte a kampánycsend intézményét, mégis tartom magam egy beidegződéshez. Ma, az önkormányzati választás előtti napon önként, saját elhatározásból kerülöm a direkt politikai megnyilvánulásokat. Helyettük semleges témára, mondjuk az öltözködési kultúrára…..
Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp
A legkiválóbb hadseregek - értékelés
2019.09.04 11:02:01
Hétfőn éjfélkor fejeződött be a Lemilblog legújabb szavazós és vitatkozós tippjátéka, melynek során azt kértük tőletek, hogy egy 15-ös – vállaltan szubjektív és kicsit provokatív - listából egyrészt válasszátok ki azt a négy hadsereget, amely szerintetek megérdemli a „legkiválóbb” jelzőt, másrészt…..
tiboru
2019.09.05 01:51:24
@winterrain:
Azért Vietnamban elsősorban nem az amerikai hadsereg mondott csődöt, hanem az amerikai politika. Ha őszinték akarunk lenni (vietkong-szimpátia ide vagy oda), de ha az USA komolyan odateszi magát katonailag és nem csak olyan "kint se vagyok, bent se vagyok" játékot játszik évekig, akkor Ho apó szakállát úgy pár hónap alatt eléggé összeborzolták volna.

2019.09.05 22:27:04
@kolompar lole 1116:
Nem tudták megnézni, mert az eredmények nem voltak láthatók a szavazók számára.
Nem tudták megnézni, mert az eredmények nem voltak láthatók a szavazók számára.
tiboru
2019.09.05 23:15:29
@kolompar lole 1116:
Szerintem ez fárasztóbb, mint ösztönből (vagy tudásból) nyomni négyet a szavazógépre :-)
Szerintem ez fárasztóbb, mint ösztönből (vagy tudásból) nyomni négyet a szavazógépre :-)
Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp
A történelem legkiválóbb hadseregei
2019.08.29 20:09:09
Másfél hónappal ezelőtt feltettem a Lemilblog olvasóinak a (csak részben költői) provokatív kérdést, hogy mitől kiváló és hatékony egy hadsereg. Nem csalódtam bennetek: a parázs vitákkal is tarkított kommentfolyamban számos érdemi és informatív hozzászólás született, amikért köszönet jár. A nyári…..
tiboru
2019.09.03 00:16:39
@kofolafan:
Nekem is volt egy ilyen érzésem, de ez az ő dolga; amíg van normálisan viselkedő zoknibábja/alteregója, az felőlem maradhat, elfér. De ha az is folytatja, amit a Gazda művelt, ő is megy a levesbe.

2019.09.03 08:30:50
@chrisred:
A "birodalom" és a "hódítás" szó amúgy is szoros összefüggésben van egymással, ahogy így utánagondolok. Vegyük sorra azokat az államalakulatokat a történelemben, amelyek kiérdemelték a formális vagy informális "birodalom", illetve "gyarmatbirodalom" jelzőt. Asszíria, Perzsia, Kína, Róma, Hunnia, Egyesült Királyság, Spanyolország, Portugália, Törökország, Németország, Oroszország/Szovjetunió, stb. Még az USA is hódító volt.

2019.09.03 10:07:13
@molnibalage:
Korrekt történészi hozzáállás :-) Én is vennék történelemtanári diplomát, ezek szerint nagyon olcsón adják!
Korrekt történészi hozzáállás :-) Én is vennék történelemtanári diplomát, ezek szerint nagyon olcsón adják!
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Az és-sel kezdődő mondatokról :-)
e-nyelv.hu/2011-01-19/kotoszoval-torteno-mondatkezdes/