Regisztráció Blogot indítok
Adatok
pogona vitticeps

0 bejegyzést írt és 286 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Elöljáróban annyit, hogy ez a valaha volt legjobb részként vonul be szerintem a sorozat történelmébe, már a címe is sokat sejtet. Évadzárónak is tökéletes lett volna, de a tavalyi évaddal ellentétben a második nem 10, hanem 13 részes. Alig bírom ki hogy ne a végéről kezdjem a…..
Levélégetéssel indul a rész, a jó kislányság velejárója ugyebár, hogy nem őrizgetünk segítségkérő irományokat szökni kívánó sorstársainktól. Nick továbbra is sikertelenül próbál kapcsolatot teremteni Offreddel, a lány rögtön elmenekül a közeléből. Reggel Lydia néni…..
Vége. Ennyi volt. 22 rész után kiderült, hogy az Exek az Édenben plakátján heverő tetovált arc csak kapott egy nem túl nagy rakás lóvét a plakát másik végén áll seggtől, és most ezt, mármint hogy a segg adta a lóvét, tessék szó szerint érteni, mert Zsu, hogy aztán szerkesztői utasításra, vagy saját…..
Korai ébredés, Milán viszi a megmaradt két bulát randizni, Franci és Tamás még a takaró alatt, Berni rohangál a szobában, mint a mérgezett egér. Norbert szerint ez csak egy flört közötte és Berni között, de nem szabad elfelejtenie, hogy odakint majd 3 nővel kell elszámolnia, nem tudom, hogy ez már…..
Egy kis visszatekintéssel kezdünk, ki kit baszott át a palánkon eddig, kinek kellett a halott öccse emlékét meggyalázni vagy éppen szerelmet színlelni fostos 10 millió forintért (aminek ráadásul csak a fele lesz az övé, és gondolom ez bruttó, tehát jó esetben futja majd egy használt golfra meg egy…..
pogona vitticeps 2017.05.23 20:36:15
@PeniValdes: Mármint az agg Marcus Aureliust? Mert azt leokézom :)
Én se nézem már egy jó ideje, csak Dzsudit olvasom, aki a szarból várat építés felkent istennője.
Amit viszont továbbra sem értek, hogy némely kommentelők miért várnak egy ilyen műsorban szálfaderekú, igazmondó - a való életben sem létező - szuperlényeket. De ezt régen se értettem és majd ezekután sem fogom. És Milánnak drukkolok, merméne? :De
pogona vitticeps 2017.05.23 21:12:12
@Puncylla: Neeem... nem... valami egész másra gondoltam, de már bánom, hogy nem csak gondoltam. Derekas ember- rendes ember- egyenes ember- igaz ember... leszarom, hogy valakinek van-é hája avagy nincs, mint ahogy az is mindegy nekem, hogy alacsony vagy magas, kopasz vagy dudaorrú, tetovált vagy szakállas, kislábú, hosszúcombú, kalapácsujjú, nagyfülű, kancsal, kacsaszájú, faros, csöcsös, vagy épp tyúkmellű. :D
Azt a szitut képzeljük el, hogy Tomi, Zsuzsi egy az egybenmegtestesíti Brüsszelt és a Soros György által támogatott NGO-kat, Norbi pedig Orbán Viktor, aki ezek ellen a szemetektől próbál tiszteletet követelni. És ezzel a szlogennel hímzett díszes molinóval indulna egy menet Bali szigetén egy főúton,…..
pogona vitticeps 2017.05.03 21:19:27
@BAZINGA2: Nincs is agyontetoválva, csak úgy van tetoválva, hogy úgy nézzen ki, mint aki agyon van tetoválva :D
Kiszavazás. A stratégiai realityk sava-borsa, a műsor lényege, a nézőt érzelmi hullámvasútra ültető félóra. Amikor izgulunk, hogy akit nagyon rühellünk, ki ne essen, mert akkor nem lesz miért nézni a produktumot, de az se hulljon, akit meg esetleg szeretünk, mer' lásd fent. Na, ez van ma. Sylvi most…..
pogona vitticeps 2017.04.28 20:34:45
@Kecsolecso: Vagy az MM kezére tetovált csúnya négybetűs angol szó miatt,
vagy nem is MM-t , hanem alatta a piros - asszem - cadillac-et. ( hogy kell ezt írni?),
vagy mégiscsak MM- et, mert nem lett elég szép,
vagy még van ott valami, amit meglátni böhöm tv kellene, de én nem látom, mert a noti csak 17".
Dia reggeli ellenőrző körútra indul - értsd: ébredés után azonnal rohan Norbi és Zsuzsa szobájába, hátha in flagranti érheti a volt szerelmeseket. Amíg odaér, még egy bevágásból megtudjuk azt is, hogy nem szeret Berni és Vezérkan Tamás mellett aludni, mert nincsen se takarója, se hellllye. A…..
pogona vitticeps 2017.04.27 18:04:45
@Kecsolecso: Neeem, ez csak egy egyszerű fogalomzavarból adódó minggyá jön a misszionárius...
Tegnap beköltözött az első hat delikvens a luxuskalitkába unatkozni és kibaszósdit játszani egymással, az epizód végén meg jött egy új csaj is, blőrözve, hogy ma izgalommal teli várakozással nézzük az új részt, amit Szörfösbarbi vezet fel, egy neki rettentő előnytelenül álló, feltűzött hajkoronában,…..
Barbara és Loki nyert, ez van, győzött az igazság, vagy mi. Holnap jön a poszt, az idei utolsó.  Na kérem, mivel livebloggolni nem fogom a Jeles Eseményt, de ettől még nézem/nézzük lelkesen ugye, legyen hát egy olyan poszt, ahol lehet kommenteli élőben az eseményeket. Sőt, legyen…..
Elöljáróban csak annyit, hogy Botox és Patkolt Pecek, azaz Marianna és Orsi kibaszott jó fej volt a tegnapi Éden Éjjelben, és így mentek be a műsorba: Szóval nagy kalaplengetés, hölgyeim, mindezt ugye annak ellenére, hogy itt aztán kaptátok az ívet rendesen. Az ötlet ráadásul…..
pogona vitticeps 2015.05.28 22:08:03
@pogona vitticeps: keep... van bajom... biztosan a fűrészporos nyestkaki :)
pogona vitticeps 2015.05.28 22:10:54
@Ditti82: lehet, valami teljesen új módon választanak finalistát
pogona vitticeps 2015.05.28 22:30:26
@CheTamás: :))))))))))))))))))
Mivel ugye három csaj maradt a két pasira, logikus, hogy ebben a részben egy nő hullik, Lóra, Pornósbula vagy Botox. És akkor majd kialakul a döntő mezőnye, meglesz az a két pár, amibő az egyik majd mehet Az Örök Hűség Aranyozott Papírgömbjét hajigálni/tartani izzadt marokban.…..
pogona vitticeps 2015.05.27 22:51:20
@Mók_Ica: De nem szeret olvasni, a lepkés papírokkal is csak hadonászik vagy kapaszkodik beléjük liluló ujjpercekkel.
Ez lesz az az adás, amiben a faszik és a bulák is egymásról mondanak véleményt, ígéri Gólem, és ingben van, meg farmerben, elfogyott a sort-póló kombó? Aszongya, hogy veszélbe kerülés lesz két játékosnak, a bejátszóban meg Pornósbulát halljuk, ahogy felolvas, és…..
pogona vitticeps 2015.05.21 22:03:24
@pogona vitticeps: mármint a cáratyuska akarta Lokit...
pogona vitticeps 2015.05.21 22:10:06
  A medence partján nem lesz kegyelem, nyit Gólem egy szabadnap feliratos pólóban, baszki, erről álmodozom már 61 adás óta, mármint nem Gólemtől vagy a mödanszié partján elkövetett rémes atrocitásokról, hanem a kibaszott szabadnapról. Már csak nyolc adás, feleim,…..
Emberek, már csak tíz rész van hátra a maratoni évadból - csak a miheztartás végett: a Viasaton 50 részes sem volt egy-egy évad, az amerikaiak heti reality csináltak belőle, szóval lett volna mozgástere a TV2-nek, de hát nem éltek vele. Előkerült a sikkasztással vagy hűtlen…..
pogona vitticeps 2015.05.19 22:56:32
@beacska: A Bence renegát magánakciói többször is a hideg verejtéket hozták Cáratyuska homlokára... Azért is van a bögyükben jó ideje.
pogona vitticeps 2015.05.19 23:09:05
@beacska: Itt voltál, láttad az egész műsorfolyamot.

Amúgy nem értem ezt az egész nem játszott eddig dumát, se ott, se itt. Ezt a játékot többféle képpen játszák. Előtérben, hangosan, és meghúzódva, farvizen, semlegesen, mint Svájc, valamely erős ember vazallusaként, vagy eljátszott vazallusaként, titkos megoldóemberként, Alíz üzemmódban, szerelmes párosban, szexet bevetve, mint ragasztóanyagot... Miért lenne bármelyik is rosszabb, mint a másik? Nem is lehetne, hogy mindenki manipulátort játszon. Mégis hogyan?
pogona vitticeps 2015.05.19 23:28:26
@beacska: Mindenki szerette volna a hv-sek közül kint látni, pont úgy, mint Te. Csak ha eddig a szupermenek egyszer sem küldték haza, akkor egy ilyen direkt lehetőséget nem egy 0.0 fickóra fecsérelek. És abban is logikai buktát látok, hogy ha a gyulus - ma estétől szigorúan kisbetűvel - tényleg nem hisz a győzelmi esélyeiben, ezé vagy azé, és nem akar a mérleg nyelve lenni, akkor miért nem a többség akaratát vette figyelembe?
Mert ez a lépés simán Bence gyengítés és Peti erősítés volt.
Szerintem gyulus esélyesnek tartja magát, pont a tudatos szürkesége miatt, és a szimpátia szavazásokra gondolt, szerinte még nem érett meg a dolog a kenyértörésre, és ebben tán igaza is van, mert a cárék nem látnak benne ellenfelet, míg Lokiban és Bencében nagyon is. Egyenlőre ő a legfőbb muzsik, plusz a párja az egyik legértelmesebb és lojálisabb csaj a hotelben.
Ha a Loki vagy a Bence oldaláról nézem, akkor a kérdés annyi, hogy muzsikot vagy cárt akarnak-e röptetni, vagy lesznek olyan hülyék, hogy egymás ellen kezdenek akciózni
Baszki, hol van Gólem? Ki fogja darabos mozdulatokkal a pofámba nyomni az édenhoteles kis kártyát, aranyló, ízléses, kacskaringós fontbúl előállított felirattal megspékelve? Hát most honnan tudjam meg, hogy divat-e még a tüdőszínű, mellizomig kivágott szűk póló, a bermuda és…..
pogona vitticeps 2015.05.18 22:53:18
@mokamini: :))))))
pogona vitticeps 2015.05.18 22:57:01
@napraforgó70: Ha nekem írtad, kikérem az összes valaha élt és létezett hüllő nevében. Ha nem nekem írtad, akkor nemtom mi van.
pogona vitticeps 2015.05.18 23:26:07
@napraforgó70: Na, már megint süket vagyok/ voltam... Mikor hangzott el ez a csodás képzavar? Azért örülök, hogy nem lett lelaurázva a kedvenckém. :)
Gólem, fa, fű, virág, póló, gatya, cipő, bizalom, Geri, eljátszás, Bence, balhézás, jajmileszmostebbenaműsorban, semmi, az, bazdmeg, mindig átversz a felkonfban, Gólem. Reggel Alvás, horkolás, hallható szájszag, Loki fülében vatta, Botox a sarokban, a porban, a bogarak…..
pogona vitticeps 2015.05.15 08:50:29
Itt van ez a kopasz testépítőből lett klubelnökből lett tévéműsorvezető a ligetben és mára védjegynek mondható, darabos mozdulataival aszongya, Bence és Geri tervet eszkábál, és kommandózik. Ha van isten, AK-47-essel. Orsi jó alkoholistához illően egy nagy pohár fehér…..
pogona vitticeps 2015.05.14 22:56:36
@ÉH3sZ: Fizimiskára megvolt a srác, de a nevére nem emlékeztem.
pogona vitticeps 2015.05.14 23:01:19
@ÉH3sZ: jesszus, mikre emlékszel :)
pogona vitticeps 2015.05.14 23:11:20
@ÉH3sZ: Én Evelinről nemtom még mindig, hogy ki volt, de nem nézek utána és ne is mondjátok el, jó ez a homály.
Ez a képregény-dolog nagyon bejött, látom, szóval itt van még egy. Kellemes karácsonyt és húsvétot mindenkinek, boldog magömlést és sorozatos orgazmust.  ..
pogona vitticeps 2015.05.13 21:28:11
@ÉH3sZ: Köszi. :)
pogona vitticeps 2015.05.13 21:32:29
@ÉH3sZ: Megvan a stream. Köszi mégegyszer.
Hát ezt a jóravaló, de kissé együgyű kopasz fiatalembert már sose eresztik ki a ligetből? Ott áll a fák között, mint egy kék ingbe és barna nadrágba öltöztetett fasz, kapaszkodik a kis cédulájába, hogy el ne szédüljön magától, és már vagy huszadjára mondja el a faél…..
Na hálistennek, veszekedés, bizalmi beszélgetés és számonkérés lesz terítéken, Botox nyugodt, mert nemszilikonsegge be van védve, Patkolt Pecek meg megy randira két pasival. Liget, térdgatya, piros Nike, gagyipóló. Hagyjuk, tényleg. Formabontó hogyvót, az epizód alatti…..
pogona vitticeps 2015.05.08 21:40:12
@Ditti82: Mert mindenki buta és hülye, aki nem a cáratyuskát követi. Pont, mint eddig, amikor valamelyik játékos önjáró lett, akkor másodpercek alatt le lett ostobázva.
pogona vitticeps 2015.05.08 21:49:35
@Ditti82: Pl., vagy Loki meg mások is, de zombi vagyok, nem emlékszem pontosan.
Sej, a ligetben nagyszerű, mondhatná Gólem, de nem ezt mondja, hanem azt, hogy ma a patkolt peckű Orsi dönt, hogy ki kapjon és mit, ÉS még lesz Pandora is, amin I. Péter cár és gyúrós Bence is kap a pofájára. Hát, jó. Haha, nem hiába emlegettem, hogy Motörheadre kellene…..
pogona vitticeps 2015.05.07 22:15:59
@Chuck Νorris: :)))))))))
Gólem, liget, pálma, milyen már az a póló, kapaszkodj a papírba, mert elesel, tematikázás, ármány, de!, híradókészítés, Gyula nagy napja, úrjézus, nemzeti hírtévénél szarabb nem lehet. Orsival nyitunk, aki az eddigi szűzies viselkedéssel szakítva csöcst villant az…..
pogona vitticeps 2015.05.06 21:27:32
pogona vitticeps 2015.05.06 21:54:53
@Sz.Adri: Laura pedig Pocahontas borznyúzó ruhájában
Újabb hét, régi Gólem, szürke póló, short, pálmafa, rettentő tornacipő, új csaj jön, a neve Orsi, két pár megy vele randizni, és feladata lesz. A nap nyertese Közellenség, akit nem herélnek ki, pedig igény lenne rá. Na, csapjunk a lecsóba. Az ébresztés képsorai mindig…..
pogona vitticeps 2015.05.05 21:45:00
@Szent Borzadály: Legyen x, de a ráérésben valaki értelmezhetné nekem ezt: jutalomfalat macskáknak. Homályban vagyok. :)
pogona vitticeps 2015.05.05 22:08:18
@Schlomo Goldberg: Még bent volt a Paca, amikor már dumált erről.
pogona vitticeps 2015.05.05 22:18:50