Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Hadrian VII.

81 bejegyzést írt és 711 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Morvai Krisztina már évek óta Gaudi-Nagy Tamással bújik ágyba, Kóka János "pletykák szerint" az LMP-vel áll bosszút Retkes Attilán, Tőkés László pedig nem tudta elkergetni az ágyába bújó csinosságokat, és válik a feleségétől, aki rosszabb, mint Ceausescu - a…..
Magyarországon 2006-tól éveken keresztül az volt a koreográfia, hogy a nemzeti ünnepek éjszakába nyúló kukaborogatással, autógyújtogatással, randalírozással és rendőrattakkal végződtek. Szélsőjobboldali portálokon már napokkal az ünnepek - na és persze a…..
Újabb információk kerültek napvilágra a formálódó MDF-SZDSZ házasságról. Az intim kérdéseknél (ki, melyik lista hányadik helyén, mennyiért) is izgalmasabb, hogy vajon mi jön ki a végén a "konzervatív-liberális" mixből: a jobboldalról érkező MDF vagy a baloldalról…..
Az MSZP keménymagját tömörítő, a Gyurcsány-blognak is helyt adó kapcsolat.hu portálon DSZG kolléga bukkant az alábbi, igen érdekes szavazásra. A közösség egyik tagja azt a kérdést tette fel a többieknek, hogy "Legyen-e Magyarországon demokrácia?". Az ember azt…..
Hadrian VII. 2010.01.11 18:46:04
@calam: Szerintem nem csak, hogy tudja, de bizonyos szempontból jobban is, mint mi, hiszen abban szocializálódott. Ugyanezt a kérdést feltehetnénk egyébként a válaszadók 80%-ával kapcsolatban, hogy vajon tudják-e, vagy mind csak "véletlenül" vagy "félreértésből" szavaztak rá...
Amikor egy párt elveszíti támogatottságát, megerősödnek a párton belüli elégedetlenkedők. A képződő űr és káosz miatt a párt partvonalra szorított szélsőségesei egyre inkább hallathatják hangjukat, hiszen ők azok, akik mindvégig megmondták, hogy nem így kell, hanem úgy,…..
  Kőházy „FankaDeli” Ferenc hosszan válaszolt saját blogjában a Reakción megjelent tűnődésemre és az azokra született olvasói kommentekre. Az alábbiakban - egy rövid viszontválasz után - változtatás nélkül közöljük tanulságos gondolatait.   Személyes…..
Konzervatórium Táltos-e vagy? 2009.09.04 16:14:00
Megtiltotta a plébánosoknak a kalocsa-kecskeméti érsek, Bábel Balázs, hogy liturgikus szolgálatot lássanak el a Magyarok Országos Gyűlésén – írta a Heti Válasz. Tiltakozása miatt az eredetileg Hétboldogasszony Kápolnának elnevezni tervezett építmény nevét…..
Hadrian VII. 2009.09.04 17:24:35
@calam: Pont annyira komolyan vehetőek, mint az a kommentelő, aki a "tette hozzá a hetilap" előtt idézett részt nekünk tulajdonítja. Ilyen, ha valaki a fikázáshoz is ostoba.
Konzervatórium Új Texas leszünk! 2009.08.18 09:40:00
Annak idején, mikor dúlt a gulyáskommunizmus, az olvasói levél fogalommá vált. Nyomtatott selyemzsinór volt ez: akiről rosszat írtak az „olvasók”, az tudta, hogy neki éppen hadat üzentek azok, kiké a törvény, a fegyver és a hatalom. Akinek ez a bizonyos régi,…..
Hadrian VII. 2009.08.18 10:15:57
@jan: Na jó, lehet:)

Egyébként szeretettel küldeném kedves Vajknak és barátainak ezt: m.blog.hu/ko/konzervatorium/image/fuck-you.jpg
Hadrian VII. 2009.08.18 13:48:07
@rosta: A Goldenblog már tegnap lezárult, úgyhogy ez mellé.

A többi is, ugyanis perpillanat semmilyen médialink nincs kint oldalt, és az utóbbi hónapokban írt cikkekből szemezgetek neked egy kicsit, jó?

konzervatorium.hu/cikkeink/filozofia/203-a-fejldes-receptje-xvi-benedek-szerint-szeretet-az-igazsagban

konzervatorium.hu/cikkeink/koezeletpolitika/207-hazassag-vagy-amit-akartok

konzervatorium.hu/cikkeink/filozofia/183-xvi-benedek-konzervativ

konzervatorium.hu/cikkeink/4-kulturaeletmod-/181-amen-xii-piusz-es-a-nacik

konzervatorium.hu/cikkeink/1-filozofia/167-miert-nem-volt-jezus-baloldali

Egyébként pedig a partnereink között 1 db zsidó orgánum (Szombat), és 1 db katolikus orgánum (IGEN) szerepel (igen, az IGEN a parnerünk). Keresztyén valóban nincs, de nem hinném, hogy egy átlag jobbikosnak bármit is számítana, ha a Protestáns Szemlét reklámoznánk.
Hadrian VII. 2009.08.18 14:38:38
@rosta: 1. azé' mer nem frissítettük azt az oldalt. Mert lusták vagyunk.
2. Azt a "rólunk" oldalt kábé senki nem olvassa.

Mindennek rohadtul kevés köze van ahhoz, ha valaki antiszemita, mocskolódó, rágalmazó, a Jobbik seggét nyaló firkálmányokat ír. Ha pedig valaki "felületes megfigyelőként" azért ír ilyet, mert nem lát ott keresztyén oldal linkjét, akkor annak csak ahhoz van köze, hogy az illető egy széljobbos, antiszemita pöcs, nem pedig ahhoz, hogy milyen a vallása.
Jómagam ugyan nem tartozom azok közé, akik hasra esnek a mindenféle web 2.0-ás fejleményektől, vagy akik karriert és egzisztenciát építenek jól hangzó buzzword-ökre. De hogy mondjuk a blogoknak köszönhetően mennyire más lett minden, azon néha valóban el tudok csodálkozni. Ez…..
Mi lesz, ha a Fidesz-kormány parlamenti többsége valahogy elolvad? Lehetséges-e olyan ellenzéki összefogás, mely leválthatja a Fidesz-kormányt? Mi lesz az MDF-fel és a Jobbikkal? Spekulációk következnek.   "Medgyessy Pétert már a választási kampány idején…..
  1. Ne úgy köszönjünk be, hogy "Adjon az Isten jó reggelt!", és ne úgy köszönjünk el, hogy "Szebb jövőt!", különben hamar a Modorosblogra kerülünk! 2. A gallérunkat hajtsuk be! Ha mégis kihajtjuk, akkor mindkét oldalon hajtsuk ki, ne csak az egyiken! 3.…..
Hadrian VII. 2009.08.15 16:17:51
@átlátó: Az egy dolog, hogy antiszemita vagy, de mellette még egy közönséges tahó is.
Ha a Habsburg Monarchia nem szenved háborús vereséget, s nem omlik össze az ország, akkor nincs Trianon. De az országot a történelmi határai között valószínűleg akkor sem lehetett volna fenntartani, a korábbi - 1914 előtti - viszonyai között pedig egész biztos, hogy nem. Ha a…..
Hadrian VII. 2009.08.03 23:17:10
@Villy: dobj egy mailt, ha kirakjuk a nevedet a fotó készítőjeként:)
Hadrian VII. 2009.08.04 00:24:51
@Villy: Te tudod, mindenesetre mi köszönjük szépen:)
A szomszédos országok elitje nem fogja abbahagyni a magyar kisebbség vegzálását, csak egy erőt mutató, nemzetközileg beágyazott és jól működő biztonsági szervekkel ellátott Magyar Köztársaság nevű állam határozott fellépése esetén. Ilyen jellemzőkkel leírható ország…..
Hadrian VII. 2009.08.03 23:18:14
@pierre bayle: Ha mondjuk elolvastad a cikket, van benne egy rész, ahol a hadseregekről van szó. Szerinted, mégis, ki akar menni tótot lőni, hm?:)
Amikor vezető hír lett Balla Irma debreceni önkormányzati képviselő kegyetlen meggyilkolásából, sokan reménykedtek - pártállástól függően, na és persze titokban - abban, hogy a Fideszben politizáló asszony halálához valamilyen politikai ok vezetett. Hátha kiderül, hogy az…..
A könyv azért olyan egyedi és izgalmas, mert egyedülállóan őszinte képet nyújt a Kádár-rendszerről, sőt a rendszerváltás utáni időkkel is ilyen szellemben foglalkozik. Rövid történetekbe csomagol fontos témákat, így ezek önállóan, önmagukban is olvashatóak és…..
Hadrian VII. 2009.07.22 11:20:49
A magyar politikusok annál, hogy eszement hülyeségeket csináljanak, csak egy dolgot szeretnek jobban: hogy eszement hülyeségeket beszéljenek. Nyilván a jobbik eset, ha csak beszélnek a hülyeségekről, és közben mégis vállalható lépéseket tesznek. Orbán Viktor esetében azonban…..
Hadrian VII. 2009.07.19 14:43:20
@fogatlan_provokátor: Szerinted lázba lehet hozni őket a "neoliberalizmus" szóval?

epa.oszk.hu/00800/00804/00532/majalis.jpg
Jó napot kívánok, július 14-e, kedd van, a francia forradalom 220. évfordulója, napos, száraz idő várható, ma eddig két darab (BAZ-megyei ill. szabolcsi) SZDSZ-elnök lépett ki a pártból! * Az utóbbi napokban szinte közhelyszerűen ismételgeti mindenki, hogy az SZDSZ a Független…..
A Vona család meghívója Gabi Bár Micvójára: A JP egyik törzskommentelője így emlékszik vissza a speciális napra: “Emlékszem, fülledt, forró nyári nap volt. Ékev szombatja. Én vittem reggel a kakós kalácsot Weisz nénitől a sülba. B. Gyuri bácsi, akire Gabi szinte…..
Hadrian VII. 2009.07.05 22:24:55
@tölgy: ráadásul nem Gyöngyös, hanem Gyönygyös van odaírva! olyan város meg nincs is!
Előzmény: Átigazolók és otthonmaradók. A pártok szavazótáborainak változásai 2006-2009   Hétfőn azt a szerény javaslatot tettem az SZDSZ-nek, hogy csomagoljanak össze és hagyják abba. Legyen vége, oszoljanak stb. A gondolat, úgy látszik, nem csak az én fejemben fordult meg,…..
Nem, nem lesznek olcsó poénok, nem lesz kárörvendő vigyorgás. Azért nem, mert a dolog hihetetlenül unalmas és érdektelen. Kedves SZDSZ-es felebarátaim, van viszont egy javaslatom számotokra, amit igazán meg kellene fontolnotok! Az SZDSZ a teljes felbomlás állapota előtt - közben -…..
Hadrian VII. 2009.06.30 14:31:30
@osborne: Basszus, én is most olvastam.

Mindjárt megyek és írok egy szerény javaslatot Bajnainak is :D

Egyébként respect Merkernek és az ÚG-nek: jobb későn, mint soha.
Hogyan szüntessük meg a terrorizmust? Titkosszolgálattal, a nemzetbiztonság megerősítésével, a terrorsejtekbe való beépüléssel és leleplezéssel? Esetleg katonai hadműveletekkel? Célzott likvidálásokkal? Gyanús elemek kitoloncolásával? Körülbelül ezek az ósdi megoldások…..
Hadrian VII. 2009.06.19 23:32:35
@-d(-_-)b-: Nyilván az én feladatom javaslatokat tenni Obamának, hogy milyen legyen a közel-keleti külpolitikája. Sajnálom, hogy nem tettem eleget ennek a kötelezettségemnek!

@Akitlosz: Nyilván kell valamit tenni a békéért, mondjuk eltávolítani a hatalom közeléből azokat a csoportokat, akik maguk okozzák a békétlenséget.
Nyugati Part próba 2009.06.19 21:10:00
A blog egy olyan periodikusan újabb bejegyzésekkel bővülő weboldal, amely ezek sorozatából áll, függetlenül attól, hogy mi az oldal témája, formája és hogy nyilvánosan elérhető-e. A bejegyzések leggyakrabban – de nem szükségszerűen – fordított időrendi sorrendben…..
Konzervatórium Az SZDSZ Kakukkja 2009.06.17 08:03:00
Ki is lehet a titokzatos 'Kakukk' fedőnevű ügynök, a besúgó az SZDSZ egykori vezetőségében? Rainer M. János már könyv formájában is megírta, hogy Antall Józsefet kik és hogy figyelték meg, de most az 1956-os Intézet ügynöklistája kapcsán úgy néz ki, hogy az SZDSZ-nél még a…..
Hadrian VII. 2009.06.17 11:27:14
@Fedor: Én nem tudom, mit gondoljak. Mindenesetre nem lepődnék meg, ha az SZDSZ Vasst nevezné meg, ahogy azon sem, ha mégsem ő volna az ügynök (vagy nem csak ő volna az)... Nyilván itt a "nagy hal" amúgy Demszky volna.